„Még nem látják a napfényt, bár az ragyog a fellegek mögött…” Jób 37,14–24
14 Figyelj csak ide, Jób! Állj meg, és gondold meg Isten csodáit! 15 Tudod-e, mikor rendelkezik úgy az Isten, hogy villámfénye ragyogjon a felhőn? 16 Tudod-e, miért lebegnek a fellegek, a Mindentudónak ezek a csodái? 17 Hogyan melegednek át ruháid, ha nyugton hagyja a déli szél a földet? 18 Ott voltál-e, amikor a felhőtakarót formálta, mely szilárd, mint az öntött tükör? 19 Mondd meg nekünk, mit mondjunk neki? Nem jutunk hozzá a sötétség miatt. 20 Kell-e neki jelenteni, hogy én mit beszéltem, továbbmondani, ha valaki szólt? 21 Még nem látják a napfényt, bár az ragyog a fellegek mögött, de szél támad, és kitisztul. 22 Észak felől aranyló szél támad, Isten körül félelmetes ragyogás. 23 A Mindenhatót nem tudjuk felfogni, hatalma és igazsága igen fenséges: az igazságot soha nem nyomja el. 24 Azért félik őt az emberek, mert rá sem néz azokra, akik bölcsnek tartják magukat.
Bibliaolvasó kalauz – Bíró Botond igemagyarázata
„Még nem látják a napfényt, bár az ragyog a fellegek mögött…” (21). Az ismert közhely – „a felhők mögött mindig kék az ég” – bibliai verziója ez, mélyebb tartalommal. Mi nem optimista emberek vagyunk, akik keresik a dolgok mögött azt, ami jó, hanem vallást teszünk arról, hogy semmi sincs az ő akarata nélkül. Így minden történés mögött Isten jelenlétét kell feltételeznünk, legyen az akár nyomorúság vagy próbatétel. „Ne félj tehát, kicsiny csapat, / Ha rád felleg borul, / Kegyelmet rejt, s belőle majd / Áldás esője hull! / Bízzál az Úrban, rólad Ő / Meg nem feledkezik, / Sorsod sötétlő árnya közt / Szent arca rejtezik.”
RÉ 324 MRÉ 202
„…nagyobb gazdagságnak tartotta Egyiptom kincseinél…” Zsidókhoz írt levél 11,23–40
23 Hit által rejtegették Mózest születése után három hónapig szülei, mert látták, hogy szép a gyermek, és nem féltek a király parancsától. 24 Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó lánya fiának mondják. 25 Mert inkább vállalta Isten népével együtt a szenvedést, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, 26 mivel többre becsülte Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett. 27 Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlan Istent. 28 Hit által rendelte el a páskát és a vérrel való meghintést, hogy a pusztító ne érintse elsőszülötteiket. 29 Hit által keltek át a Vörös-tengeren, mint valami szárazföldön, és amikor ezt az egyiptomiak is megpróbálták, elmerültek. 30 Hit által omlottak le Jerikó kőfalai, miután körüljárták azokat hét napon át. 31 Hit által nem veszett el Ráháb, a parázna nő az engedetlenekkel együtt, amikor a kémeket békességgel befogadta. 32 És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról. 33 Ezek hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, 34 tűz erejét oltották ki, kard élétől menekültek meg, betegségből épültek fel, háborúban lettek hősökké, idegenek seregeit futamították meg. 35 Asszonyok feltámadás révén visszakapták halottaikat. Másokat viszont megkínoztak, akik nem fogadták el a szabadulást, hogy dicsőségesebb feltámadásban legyen részük. 36 Ismét mások megszégyenítések és megkorbácsolások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. 37 Megkövezték, szétfűrészelték, kardélre hányták őket; juhok és kecskék bőrében bujdostak nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve azok, 38 akikre nem volt méltó a világ; bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld hasadékaiban. 39 És mindezeken, noha hit által Istentől jó tanúbizonyságot nyertek, nem teljesült be az ígéret, 40 mert Isten számunkra valami különbről gondoskodott, hogy ők ne nélkülünk jussanak el a teljességre.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(26) „…nagyobb gazdagságnak tartotta Egyiptom kincseinél…” (Zsidókhoz írt levél 11,23–40)
Jót beszélgettünk az egyik testvéremmel és barátommal. Hosszú évek óta ismerjük egymást, és mindig mondogatta, lejön hozzánk, itt alszik; beszélgessünk… Nagy nehezen találtunk időpontot, egy éven át egyeztetve, az ünnepre készülő forgatagban úgy döntöttünk, nem várunk tovább. Egy tömött nap után, este kilenckor kezdtük a beszélgetést; aztán hajnalban, alig aludva mentünk tovább. Mi mindent megtudtunk egymásról, miközben erősítettük egymást, szolgálatban, hitben. Azokkal a testvérekkel, akik barátok is, nagy ajándék a beszélgetés. Ekkor az is elhangzott, szinte kimondatlanul, de annál direktebben, hogy örülünk itt letelő éveinknek, meg annak is, hogy már letelnek, miközben aggódunk és könyörgünk gyermekeinkért, mert nem tudunk azonosulni azzal a hitünk örökségeit bántó, azt felszámoló, „szekularizáló” világgal, amiben most élünk… Egyszóval nem érezzük már jól magunkat ebben a világban! Fájt a szintén kimondatlan tehetetlenségünk érzete is.
Aztán mielőtt ebbe belekeseredtünk volna, megszólalt a mai igeszakasz, amit nem is kellett magyarázni; azonnal megkaptuk az Úr válaszát „hitetlen búslakodásunkra”: „Hit által nem akarta Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó lánya fiának mondják. Mert inkább választotta az Isten népével együtt a sanyargatást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, mivel nagyobb gazdagságnak tartotta Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot…” (24–26)
Ezeket az igeverset kellene ma megfontolnunk! Ha „Egyiptom kincseit”, meg minden más kincseket, nagyobb gazdagságnak tartunk a ránk bízott kincsnél, az egyetlen, örökkévaló kincsnél, a miénknél; a Krisztusnál: akkor tényleg nincs jövőnk. Ha az ideig-óráig való gyönyörűségért beáldozunk mindent, akkor tényleg nincs jövőnk. Ha a magunk véleményét az Isten Igéje fölé helyezzük, és ezzel egyszerre mindenkinek mindenkor mindig igaza van, és feloldódunk egy semleges masszában, akkor tényleg nincs jövőnk. Itt nincs alku! Urunk, adj megtérést, ébredést, hitet, mert elveszünk! Senkinek sincs igaza, csakis az Úrnak!