„Minden emberi kezet lefog, hadd tudja meg minden ember, hogy most ő cselekszik!” Jób 36,26–37,13
26 Milyen magasztos az Isten! De nem ismerhetjük meg, éveinek száma kifürkészhetetlen. 27 Mert összegyűjti a vízcseppeket, a felhőből esőt szitál, 28 amelyet a fellegek árasztanak, bőségesen hullatnak az emberre. 29 Ki érti, hogyan teríti szét a viharfelhőt, miért mennydörög hajléka? 30 Világosságot áraszt maga körül, de a tenger mélyét beborítja. 31 Mert ezekkel ítélkezik a népek fölött, de eledelt is ad bőségesen. 32 Mindkét kezét villámfény borítja, ráküldi azokat ellenfeleire. 33 Hírt ad róla a mennydörgés, a jószág is érzi közeledtét. 37, 1 Bizony, megremeg ettől a szívem, és ki akar ugrani helyéből. 2 Hallgassátok figyelmesen mennydörgését és a morajlást, amely szájából jön. 3 Az egész ég alatt szétterjeszti, villámfényét is a föld pereméig. 4 Utána mennydörgés bömböl, dörög fenséges hangon, szüntelenül hallatszik a hangja. 5 Csodás hangon mennydörög az Isten, és nagy tetteket visz véghez, amelyeket meg sem értünk. 6 Megparancsolja a hónak, hogy hulljon a földre, a záporesőnek és a felhőszakadásnak, hogy zuhogjon. 7 Minden emberi kezet lefog, hadd tudja meg mindenki, hogy most ő cselekszik! 8 A vadállat is rejtekébe húzódik, és búvóhelyén tanyázik. 9 Kamrájából előjön a szélvihar, Észak csillagzata felől a hideg. 10 Isten leheletétől jég támad, a víz felszíne jégpáncéllá válik. 11 Majd nedvességgel rakja meg a felhőt, és villámait szórják a fellegek. 12 Gomolyog az körös-körül, hogy az ő irányítása szerint megtegye mindazt, amit csak parancsol az egész föld kerekségén. 13 Egyszer büntetésül adja földjére, máskor meg szeretetből.
Bibliaolvasó kalauz – Bíró Botond igemagyarázata
„Minden emberi kezet lefog, hadd tudja meg minden ember, hogy most ő cselekszik!” (7). Nehezen választható el a történéseket mozgató akarat az emberi igyekezettől. Én erőlködtem, vagy Isten adta? Az én érdemem, vagy az ő ajándéka? Olykor azonban teljesen nyilvánvaló Isten munkája, mert az ember labdába se rúg-hat. „Embereknek ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges” (Mt 19,26). Mindez természetesen az üdvösség munkálására vonatkozik elsőként, de igaz minden csodálatos megszabadulásra.
RÉ 323 MRÉ 192
„…jobb után vágyakoztak…” Zsidókhoz írt levél 11,8–22
8 Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. 9 Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. 10 Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten. 11 Hit által kapott erőt arra is, hogy a meddő Sárával nemzetséget alapítson, noha már idős volt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. 12 Ezért attól az egy embertől, aki már közel volt a halálhoz, származtak olyan sokan, mint az ég csillagai és mint a tenger partján a föveny, amely megszámlálhatatlan. 13 Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön. 14 Mert akik így beszélnek, jelét adják annak, hogy hazát keresnek. 15 És ha arra a hazára gondoltak volna, amelyből kijöttek, lett volna alkalmuk visszatérni. 16 Így azonban jobb haza után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék, mert számukra várost készített. 17 Hit által ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor Isten próbára tette, és egyszülött fiát vitte áldozatul az, aki az ígéreteket kapta, 18 akinek megmondatott: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” 19 Azt gondolta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett. 20 Hit által áldotta meg Izsák is a jövőre nézve Jákóbot és Ézsaut. 21 Hit által áldotta meg a haldokló Jákób József mindegyik fiát, és botja végére hajolva imádkozott. 22 Hit által gondolt József élete végén Izráel fiainak kivonulására, és rendelkezett temetése felől.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(16) „…jobb után vágyakoztak…” (Zsidókhoz írt levél 11,8–22)
A hit érzékennyé tesz. Az élő hit látja azt, és érzékenyen rezdül arra, ami nem jó e-világban, és jobbat remél ennél. Hit által átéljük, hogy idegenek és jövevények vagyunk itt. Felgyorsult világunkban különösképpen tapasztaljuk, hogy emberi kapcsolataink is elidegenedtek. A hívő embernek ez fáj. A hívő ember nem érzi jól magát ebben az idegenségben, ahol a szeretet is meghidegül, még a Krisztusban testvérek között is. A hit érzékeny arra, hogy itt jövevények vagyunk, és fáj neki, hogy e-világ a mulandóság rabságában nyög, hiszen itt minden elavul, megfakul, elmúlik, kárrá és szemétté lesz: legyen az hírnév, dicsőség, hatalom, vagyon, emberi kapcsolatok, emlékek… Ez a hívő érzékenység jelzi, hogy jobb után vágyunk, maradandó hazát keresünk. Nem hívő ember az, akinek ez nem fáj, és hitére hivatkozva keménnyé és érzéketlenné lesz (13–14).
A hit azonban bizonyos abban, hogy van jobb annál, mint amiben most élünk, és éppen ez a bizonyossága segíti őt ahhoz, hogy már ezt a világot jobbá tegye. Ez a jobb a mennyei világ gazdagsága, ami a legjobb (Filippi 1,23). Ez a „legjobb” az Isten ajándéka. Ebből következhet minden jó már ebben a világban is. Ez a hit az élő Isten megszólító, régiből kiszólító kegyelméből fakad, ahogy Ábrahám életében is így történt. Ez a hit engedelmessé tesz az Úr felé. Ez a hit kimozdít a holtpontról: felkel és elindul, noha bizonytalan a holnap, de bizonyos abban, hogy az Úr előtte jár és vezeti őt az idegenben, a bizonytalanban. Ez a hit „sátrakban” lakva bizonyossággal várja azt a várost, amelynek szilárd alapja van, és amelynek alkotója és tervezője az Isten (8–12).
Ez a hit hűséges, mert az Isten ígéreteibe vetett bizonyosságában nem inog meg, még akkor sem, ha élete bizonyos pontjain ingadozik. Isten ugyanis nem enged elesni, ha meg is tántorodnánk! Milyen jó tudni, hogy a legjobb bizonyosságával megyünk el innen, noha „itt” maradéktalanul nem teljesednek be rajtunk az ígéretek. Hit által azonban már a mieink azok: távolról már látjuk és örömmel üdvözüljük azt, aminek „itt” még csak a körvonalait látjuk és tapasztaljuk. Ábrahám is hitben halt meg, noha az ígéreteknek csak egy része teljesült be rajta; ő azonban mégis úgy élt, mint aki az ígéretek teljességét birtokolja már (13).
Milyen nagy kegyelem, minden nyomorúságunk ellenére, hitben járhatunk, mert Őt kereshetjük; az Őáltala készített jobbat, a legjobbat. Akik pedig Őt keresik, azokat az Úr már megtalálta, azokat üdvözíti, azok kedvesek Őelőtte (11,6).