„…nem laktam házban mindmáig, hanem sátorból sátorba, egyik hajlékból a másikba mentem.” 1Krón 17
1 Amikor Dávid már a palotájában lakott, ezt mondta Dávid Nátán prófétának: Nézd, én cédruspalotában lakom, az Úr szövetségládája pedig sátorlapok alatt. 2 Nátán ezt mondta Dávidnak: Tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert veled van az Isten! 3 De még azon az éjszakán az történt, hogy így szólt Isten igéje Nátánhoz: 4 Menj, mondd meg szolgámnak, Dávidnak, hogy ezt mondta az Úr: Nem te építesz nekem házat, hogy abban lakjam, 5 hiszen attól fogva, hogy fölhoztam Izráel fiait, nem laktam házban mindmáig, hanem sátorból sátorba, egyik hajlékból a másikba mentem. 6 Amíg együtt vándoroltam egész Izráellel, mondtam-e egy szóval is Izráel bármelyik bírájának, akit népem, Izráel pásztorául rendeltem: Miért nem építettetek nekem egy házat cédrusfából? 7 Most azért ezt mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja a Seregek Ura: Én hoztalak el a legelőről, a juhnyáj mellől, hogy fejedelme légy népemnek, Izráelnek. 8 Veled voltam mindenütt, amerre csak jártál, kiirtottam előled minden ellenségedet. Olyan nevet szereztem neked, amilyen neve csak a legnagyobbaknak van a földön. 9 Helyet készítettem népemnek, Izráelnek is, és úgy ültettem el ott, hogy a maga helyén lakhat. Nem kell többé rettegnie, és nem nyomorgatják többé a gonoszok, mint kezdetben, 10 attól az időtől fogva, hogy bírákat rendeltem népemnek, Izráelnek, és megaláztam minden ellenségedet. Azt is kijelentettem neked, hogy az Úr akarja a te házadat építeni. 11 Ha majd letelik az időd, és pihenni térsz őseidhez, fölemelem majd utódodat, az egyik fiadat, és szilárddá teszem az ő királyságát. 12 Ő épít nekem házat, én pedig megerősítem a trónját örökre. 13 Atyja leszek, és ő az én fiam lesz. Nem vonom meg tőle szeretetemet, ahogyan megvontam elődödtől, 14 hanem házam és királyságom szolgálatába állítom örökre, és trónja örökké szilárd lesz. 15 Nátán pontosan e beszéd és látomás szerint beszélt Dáviddal. 16 Ekkor bement Dávid király az Úr színe elé, leült, és ezt mondta: Ki vagyok én, Uram, Istenem? És mi az én házam népe, hogy eljuttattál engem idáig? 17 Sőt még ezt is kevesellted, Istenem, és a távoli jövőre nézve is tettél ígéretet szolgád házának, és megmutattad nekem azt az embert, akit még nálam is magasabb méltóságra emelsz majd, Uram, Istenem! 18 Mit is mondhatna még Dávid, ha ennyire megtisztelted szolgádat? Hiszen te ismered szolgádat! 19 Uram, a te szolgádért és a te szándékod szerint vitted véghez mindezt a hatalmas dolgot, hogy megismertesd e hatalmas dolgokat. 20 Uram, senki nincs hozzád fogható, sőt nincs is rajtad kívül isten, egészen úgy, ahogyan magunk is hallottuk. 21 Van-e még egy olyan nemzet a földön, mint a te néped, Izráel, amelyért elment az Isten, és kiváltotta, hogy az ő népe legyen, és nevet szerzett magának nagy és félelmetes tettekkel, mint ahogyan te nemzeteket űztél ki néped elől, amelyet kiváltottál Egyiptomból? 22 Így tetted népedet, Izráelt a magad népévé örökre, te pedig, Uram, az Istenük lettél. 23 Most azért, Uram, maradjon meg örökre az az ígéret, amelyet szolgádnak és háza népének tettél, és tégy úgy, ahogyan ígérted! 24 Akkor megmarad és nagy lesz a te neved örökké, mert ezt mondják: A Seregek Ura Izráel Istene, ő az Istene Izráelnek! Szolgádnak, Dávidnak a háza pedig szilárd lesz színed előtt. 25 Te, én Istenem, azt a kijelentést adtad szolgádnak, hogy megépíted házát. Ezért volt bátorsága szolgádnak, hogy így imádkozzék hozzád. 26 Valóban, Uram, te vagy az Isten, és te ígérted szolgádnak ezt a jót. 27 Áldd meg azért kegyelmesen szolgád házát, hogy örökre színed előtt legyen! Mert ha te, Uram, megáldod, örökre áldott lesz!
Bibliaolvasó Kalauz – Kovács Krisztián igemagyarázata
„…nem laktam házban mindmáig, hanem sátorból sátorba, egyik hajlékból a másikba mentem.” (5) Útonlét Istennel… A népével vándorló Isten képe nem a templomot teszi feleslegessé, és nem is a templomba járást kérdőjelezi meg. Hanem az ige egy olyan Istenről tesz bizonyságot, aki együtt megy a választottakkal, sorsközösséget vállalva velük. Különös kapcsolat ez az ember és az Isten között: miközben felé tartunk életünk útján, aközben Ő velünk tart. Vele megyünk őfelé. Találkozásunk az útonlét maga.
RÉ21 224 • IÉ Lk 18,9–14 • Zsolt 111
Zsoltárdicséret | 189 | Mely igen jó légyen az egyenesség
Heti zsoltárének | 119IK | Íme, szegény szolgáddal jót tettél
„…már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy Isten beszédeinek alapelemeire tanítsanak titeket…” Zsid 5,11–14
11 Erről nekünk sok mondanivalónk van, amit nehéz megmagyarázni, minthogy eltompult a hallásotok. 12 Mert mostanra már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy Isten beszédeinek alapelemeire tanítsanak titeket, és olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre. 13 Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú. 14 A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek tapasztalatuk folytán gyakorlottak az érzékeik a jó és a rossz megkülönböztetésére.
Az Ige mellett – Gaál Sándor igemagyarázata
(12) „…már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy Isten beszédeinek alapelemeire tanítsanak titeket…” (Zsid 5,11–14)
Megdöbbentő bátorsággal szólítja meg a levél írója az első olvasóit, s velük együtt minket is. Arra a törvényszerűségre hívja fel a figyelmet, hogy a keresztyén élet nem általános értelemben fejlődésképes, ugyanis aki elindult Krisztus követésében, annak a legbiztosabb visszajelzés a jó úton járásról az, hogy határozottabb, biztosabb, és egyre több területen érvényesíti a hitismeretét, azt, hogy Krisztus által megigazult az élete. Önvizsgálatra indít ez minket is. Példaként: a számolás alapelemei mindig szükségesek lesznek, azonban aligha állhatunk meg ezeknél. Az alapismeret a többlettudás iránti igényt ébreszti fel – a hit gyakorlásában is. A puszta alapok ismételgetése gyermekkorúságban tart. És aki hitben megmarad az alapismereteknél, a Krisztusban kapott megváltás életformáló erejével nem mer egyre több területre kilépni, az bizony visszafejlődhet… A már megválaszolt, tisztázott életkérdések újra alapkérdésekké válnak, és nincs előrehaladás. Marad a tejjel tápláltatás, a lelki értelemben vett kiskorúság. Pedig Isten naponta táplált, bevethető bizonyságtevőkkel számol az ő egyházában. Ma, vasárnap van a gondolati, lelki rendeződés nagy lehetősége, lépjünk előre egyet, bizalommal, az ismeretszerzésben is.
