„…előtte van ügyed, de várnod kell” Jób 35
1 Folytatta beszédét Elíhú, és ezt mondta: 2 Jogosnak gondolod-e, ha ezt mondod: Igazam van Istennel szemben? 3 Ha így szólsz: „Mit érek vele, mi hasznom abból, ha nem vétkezem?”, 4 én megadom rá neked a választ, neked is meg a barátaidnak is. 5 Tekints az égre, és lásd meg! Nézd a fellegeket, milyen magasan vannak fölötted! 6 Ha vétkezel, mit ártasz neki? Bármennyi a bűnöd, mit tehetsz ellene? 7 Ha igaz vagy, mit adsz neki, vagy mit kap ő tőled? 8 Csak a magadfajta embernek ártasz a bűnnel, és az ember fiának használ igazságod. 9 A sok elnyomás miatt kiáltoznak az emberek, jajgatnak a hatalmasok karja miatt. 10 De azt nem kérdik: Hol van az én teremtő Istenem, aki éneket ad számba éjszaka, 11 aki többre tanít minket, mint a föld állatait, és bölcsebbé tesz az égi madaraknál? 12 Ezért kiálthatnak a gonoszok kevélysége miatt, de ő nem válaszol. 13 Bizony a hiábavalóságot nem hallgatja meg Isten, a Mindenható figyelemre se méltatja. 14 Akkor sem, ha azt mondod, hogy nem veszed észre, előtte van ügyed, de várnod kell. 15 Mivel még nem büntetett meg eléggé haragjában, és még nem vette tudomásul, hogy mily nagy a vétek, 16 azért tátja föl Jób hiábavalóságra a száját, és szaporítja a szót oktalanul.
Bibliaolvasó kalauz – Bíró Botond igemagyarázata
„…előtte van ügyed, de várnod kell” (14). A várakozás idejének mértéke nem ez: „…még nem büntetett meg eléggé haragjában…” (15). A várakozás idejéhez az advent, az eljövetel is mindig hozzákapcsolódik. Isten úgy várakoztat, hogy közben önmagát szeretné kijelenteni nekünk, és ezzel alakítani az életünket. Az adventünk sem az ő haragjának időhúzása, hanem áldott idő, amelyben ügyünk formálódik, miközben aktív, imádságos várakozásban vagyunk.
RÉ 320 MRÉ 195
„…teljes bizalmunk van…” Zsidókhoz írt levél 10,19–39
19 Mivel tehát, testvéreim, bízhatunk abban, hogy bemehetünk a szentélybe Jézus Krisztus vére által, 20 azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által; 21 és mivel nagy papunk van az Isten háza felett: 22 járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől, 23 a testét pedig megmosták tiszta vízzel. A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk, mert hű az, aki ígéretet tett. 24 Ügyeljünk arra, hogy egymást szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. 25 Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást annál is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap. 26 Mert ha szándékosan vétkezünk, miután megismertük az igazságot, akkor nincs többé bűneinkért való áldozat, 27 hanem az ítéletnek valami félelmes várása, amikor tűz lángja fogja megemészteni az ellenszegülőket. 28 Ha valaki elveti Mózes törvényét, az két vagy három tanú vallomása alapján irgalom nélkül meghal. 29 Mit gondoltok: mennyivel súlyosabb büntetésre lesz méltó az, aki Isten Fiát lábbal tiporja, a szövetség vérét, amellyel megszenteltetett, közönségesnek tartja, és a kegyelem Lelkét megcsúfolja? 30 Mert ismerjük azt, aki így szólt: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek.” És ismét: „Az Úr megítéli az ő népét.” 31 Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni. 32 De emlékezzetek a korábbi napokra, amelyekben miután megvilágosodtatok, sok szenvedéssel teljes küzdelmet álltatok ki. 33 Mert gyalázásokkal és gyötrésekkel nyilvánosan megszégyenítettek titeket, és társaikká lettetek azoknak, akikkel ugyanez történt. 34 A foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását is örömmel fogadtátok, mivel tudtátok, hogy nektek értékesebb és maradandóbb vagyonotok van. 35 Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. 36 Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret: 37 „Mert még egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik. 38 Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem.” 39 De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(19) „…teljes bizalmunk van…” (Zsidókhoz írt levél 10,19–39)
Teljes bizalmunk van a Jézus Krisztusban. Ez a teljes bizalom az Ő Lelkének ajándéka. Ez a teljes bizalom csakis a feltámadott Urat illeti meg.
Teljes bizalommal hisszük, hogy – minden nyomorúságunk ellenére – bemehetünk az örök, mennyei hazába, ahol igazán jó lesz nekünk (Filippi 1,23). Ezt az örömhírt, a bizonyosságot a levél írója az ószövetségi, kultuszi kifejezésekkel adja vissza; de ez a lényege: „Teljes bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez, Jézus Krisztus vére által, a kárpiton túlra, az új és igaz úton, amelyet Ő nyitott meg nekünk; hiszen nagy papunk van, aki az Isten háza felett áll.” (19–21)
Teljes bizalommal hiszünk és meg is maradunk ebben a bizalomban. Ezért naponta odajárulunk az Úr színe elé, hogy megmaradhassunk ebben a bizodalomban, teljes hittel. Járuljunk az Úr színe elé, hiszen Ő teszi igazzá szívünket, életünket; Ő az, aki megtisztít és nem tulajdonít nekünk bűnt. Ezen az adventi napon is, a kegyelem jele, hogy megállhatunk az Úr előtt, Igéjére figyelve, hogy soha el ne felejtsük reménységünk hitvallását és azt, hogy hű az Isten, aki az ígéreteket tette (19–23).
Teljes bizalmunknak konkrét gyümölcsei vannak. Saját gyülekezetünkben egymást kölcsönösen szeretjük, egymást buzdítjuk, a saját gyülekezetünket el nem hagyjuk, hiszen tökéletes gyülekezet nincs, amíg abban én jelen vagyok. Imádságos tudatossággal ügyelünk ezekre (24–25).
Teljes bizalmunk jele az, hogy komolyan vesszük a közelgő ítéletet, de nem félelemmel, hanem bizonyossággal, hiszen az ítéletet mi Jézus Krisztusban éljük meg, ezért számunkra az ítélet a megváltás teljességének megvalósulása. Tudjuk, hogy az Úré a bosszúállás, és Ő megfizet, hiszen Ő tud mindent, és mindent tökéletesen lát, ebben a zűrzavaros világban. Mi csak homályosan és a magunk nézőpontjából látunk és ítélünk. Az Úr ítél, mi pedig megbocsáthatunk. Döbbenetes sorokat olvasunk itt, miközben egy olyan világban élünk, ahol alig ismerik már a szentet, azt meggyalázzák, közönségesnek tartják, és lábbal tapossák az Isten Fiának kegyelmét is. Bizony, érvényes az igevers: „Rettenetes az élő Isten kezébe esni!” Áldott a bizalmunk, amely ráhagyatkozhat az Úr megtartó kegyelmére. Vegyük tehát komolyan, hogy közeledik az ítélet napja. Ha a mózesi törvény megszegése, irgalom nélkül, halálos büntetést vont maga után, mennyivel inkább az, ha nem vesszük komolyan az Isten Fiát, és lábbal tapossuk a szövetség vérét, ha az Isten által megszenteltet közönségesnek tartjuk, és a kegyelmet megcsúfoljuk. Az Úré a bosszúállás és Ő megfizet (25–31).
Teljes bizalmunkban tartsunk ki, mert kitarthatunk, hiszen Ő megtart! Mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, még akkor sem, ha adott helyzetben, krisztusian tudunk engedni és alul maradni! Közeledik az Úr napja! Az Úr nem késik. Már kevés időnk van itt! Nehogy meghátráljunk! Emlékezzünk a korábbi napokra, amikor élő hitben, szentlelkesen bíztunk az Úrban, az első szeretet tüzével. Ne veszítsük el bizalmunkat, maradjunk állhatatosak! Vállaljuk az Úr ügyéért a szent és odaadó küzdelmet! Tartsunk ki, ne féltsünk e világon semmit, hiszen maradandó vagyonunk van Őbenne! (32–39)