: „…nagyobb az Isten a halandó embernél” Jób 33
1 Halld meg ezért, Jób, az én szavaimat, figyelj minden beszédemre! 2 Most már kinyitom a számat, nyelvem hegyén a szó. 3 Őszinte szívvel szólok, és tudós ajkam tisztán beszél. 4 Engem Isten Lelke alkotott, a Mindenható lehelete éltet. 5 Felelj meg nekem, ha tudsz, készülj, és állj ki ellenem! 6 Lásd, én is olyan vagyok Isten előtt, mint te: agyagból formáltak engem is. 7 Ne félj és ne ijedj meg tőlem, nem akarlak erőszakkal kényszeríteni. 8 Te azt mondtad fülem hallatára, és én hallottam hangos szavaidat: 9 „Tiszta vagyok, vétség nélkül, ártatlan vagyok, nincs bűnöm, 10 Isten mégis talál bennem kivetnivalót, ellenségének tekint engem, 11 béklyót tett a lábamra, szemmel tartja minden ösvényemet.” 12 Erre azt felelem, hogy nincsen igazad, mert nagyobb az Isten a halandó embernél. 13 Miért vádoltad azzal, hogy egyetlen szóra sem felel? 14 Hiszen szól az Isten így is meg úgy is, de az emberek nem törődnek vele. 15 Álomban, éjszakai látomásban, amikor mély álomba merül az ember, vagy a fekvőhelyén szendereg, 16 akkor ad kijelentést az embernek, és intelmeit pecsétjével hitelesíti. 17 Így téríti el az embert a rossz cselekedettől, és így óvja meg őt a kevélységtől. 18 Így akarja lelkét megóvni a sírtól, és életét, hogy ne döfje át fegyver. 19 Így fegyelmezi betegágyán fájdalommal és csontjainak szüntelen háborgásával. 20 Megutáltatja vele az ételt, lelkével kedvenc eledelét. 21 Lesoványodik, húsa már alig látható, azelőtt nem látható csontjai kiállnak. 22 Közeledik lelke a sírgödörhöz és élete a halottakhoz. 23 Ha van mellette egy angyal a sok közül, aki közvetít feléje, és megmondja az embernek kötelességét, 24 akkor könyörül rajta Isten, és ezt mondja: Váltsd ki, hogy ne jusson a sírba, elfogadom a váltságdíjat! 25 Hadd duzzadjon teste az ifjúi erőtől, térjen vissza ismét fiatalsága! 26 Istenhez könyörög, és ő kegyelmes lesz hozzá, megengedi, hogy arcát örvendezve nézze, és újból elfogadja a halandót igaznak. 27 Ő pedig énekben mondja el az embereknek: Vétkeztem, mert görbévé tettem az egyenest, de Isten nem eszerint fizetett meg nekem. 28 Megváltott engem, hogy ne jussak a sírba, és életem a világosságban gyönyörködhessen. 29 Mindezt kétszer-háromszor is megteszi Isten az emberrel, 30 hogy visszahozza őt a sírból, és ráragyog az élők világossága. 31 Figyelj, Jób, hallgass rám! Légy csendben, most én beszélek! 32 Ha lesz mondanivalód, válaszolj; beszélj, mert neked szeretnék igazat adni. 33 Ha pedig nem lesz, akkor hallgass rám! Légy csendben, majd én bölcsességre tanítalak.
Bibliaolvasó kalauz – Bíró Botond igemagyarázata
Egy nyomorult ember élete felett okoskodni nem vigasztalás. Elíhú érvelése helytelen, de szavaiban egy-egy megfontolandó igazság mégis megjelenik. Éppen ő mondja ki azt, amit maga sem tisztel: „…nagyobb az Isten a halandó embernél” (12). Isten cselekedeteit nem lenne szabad emberi értelmünkkel elemezni, mert csak zsákutcába futunk, kegyetlen tanokat fogalmazunk meg. Isten titkait csak a Szentlélek jelentheti meg. Könyörögjünk ezért a Lélekért!
RÉ 146 MRÉ 146
„…az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik…” Zsidókhoz írt levél 9,15–28
15 Így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus, mert meghalt az első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért, hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örökség ígéretét. 16 Mert ahol végrendelet van, ott a végrendelkező halálának is be kell következnie; * 17 mert a végrendelet csak halál esetén érvényes; amíg a végrendelkező él, addig érvénytelen. 18 Ezért van az, hogy az első szövetséget sem léptették életbe vér nélkül. 19 Mert amikor Mózes a törvény szerint az egész népnek minden parancsolatot elmondott, vette a bikák és a bakok vérét vízzel, vörös gyapjúval és izsóppal együtt, és meghintette a könyvet és utána az egész népet 20 e szavakkal: Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet Isten rendelt számotokra. 21 Aztán hasonlóképpen meghintette vérrel a sátrat és az istentisztelet minden eszközét is. 22 A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat. 23 Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal. 24 Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk. 25 Nem is azért ment be, hogy sokszor áldozza fel önmagát, ahogyan a főpap megy be évenként a szentélybe más vérével, 26 mert akkor sokszor kellett volna szenvednie a világ kezdete óta. Most azonban egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. 27 És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik, 28 úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye. Másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(27) „…az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik…” (Zsidókhoz írt levél 9,15–28)
Advent harmadik vasárnapjának klasszikus értelmezése saját halálunkra mutat rá. A mai igeszakasz is ezt hangsúlyozza: Egyszer meghalunk (27). Mi lesz utána? Nézem a körülöttem zsibongó gyerekeket, aranyosak, kicsattannak az élettől, jólétben élnek, sokkal többjük van, mint ami szükséges, és eszükbe sem jut, hogy valaha majd meghalnak. Náluk ez így van rendjén, gyerekek, gyönyörűek. Aztán megijedek, amikor kamasszá, majd fiatal felnőtté lesznek, mert magabiztosságuk, önzőségük, agresszivitásuk halálos, noha – ideális esetben – még eszükbe sem jut a saját haláluk. Ugyanakkor viselkedésük szinte szemlélteti, mi a bűn, milyen az Isten nélküli élet, amelynek következménye, zsoldja a halál (Róma 6,23). Nem „a mai fiatalokat” akarjuk bántani. Felnőttként, érett emberként sem jobb a helyzet, csak agyafúrtabb a bűn jelenléte, ha nincs megtérés.
Advent harmadik vasárnapja figyelmeztet bennünket, hogy egyszer meghalunk, mert Isten nélküli életünk minden mozzanatának halálos következménye van: a lustaságnak és a rohanásnak, a mulatozásnak és a szomorúságnak, az önhittségnek és a kisebbségi érzésnek egyaránt. Isten minden élet forrása (Zsoltárok 36,10), ezért Őnélküle minden felemészt és a halál felé vezet. Advent harmadik vasárnapja figyelmeztet, hogy a halál nem a lét, hanem az élet ellentéte, tehát halálunk után meg kell állnunk az Úr színe előtt számadásra, és Ő megítél bennünket (27). Mit hozunk fel mentségül magunk mellett, hiszen annyi mindent elrontottunk? Ott nem mutogathatunk a másikra bűnbakként, ott nem lakolhat csak a másik, hogy mi megússzuk. Márpedig itt, ebben a világban – egyébként a bűn miatt joggal – az ószövetségi logikát követi minden paragrafus: valamiféle rendnek érvényesülni kell, és valakinek lakolnia kell, mert büntetés, „vérontás” nélkül nincs bocsánat és megnyugvás (22). Noha ebben a világban még a bíró sem makulátlan, aki kimondja az ítéletet. A számadáskor nem mutogathatsz a másikra (18–22). Személyesen rád vonatkozik ez az igevers: egyszer meghalsz és utána megítél az Isten. Nem baj, ha megijedünk; nem baj, ha ez az igevers félelemmel tölt el! (27)
Advent harmadik vasárnapja evangéliumot hirdet. Ez az ítélet, Isten irgalma, kiválasztó kegyelme által, Jézus Krisztus egyszeri és tökéletes áldozatára tekintve, számodra a megváltás kiteljesedését jelenti. Jézus Krisztus nem a más vérét, hanem a saját vérét ontotta… (25) A főpap képéhez kapcsolódva: Jézus Krisztus a saját vérével ment be a szentélybe, megnyitotta a szentek szentjét, a mennyei világot, egyszeri áldozatával, hogy sokak bűnét elvegye (23–28). Nincs már kárhoztató ítélet azok ellen, akik Jézus Krisztusban vannak (Róma 8,1). Nincs ennél nagyobb örömhír. A halál árnyékának völgyében fény ragyogott fel felettünk, a magasságból (Lukács 1,78). Most, a „sötét napok” idején különösen megérint bennünket ez az üzenet, akik nemrégiben mi is gyerekek és fiatalok voltunk, és közben nemcsak arra ébredhettünk rá egy „édeskés melankóliában”, hogy időnk gyorsan lejár, hanem mint akik újra gyermekek lettek, az Úr gyermekei, akik megteltek az örök élet bizonyosságával; ez azonban alázatosan teszi őket elevenné. Várjuk Őt az üdvösségre, mert már miénk az üdvösség (28).