„Bárcsak meghallgatna valaki!” Jób 31
1 Szövetséget kötöttem a szememmel, hogy ne tekintsen a szüzekre. 2 Mi lett volna akkor osztályrészem Istentől onnan fentről, vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból? 3 Hiszen veszedelem vár az álnokra, szerencsétlenség a gonosztevőkre! 4 Jól láthatja utaimat Isten, és számon tarthatja minden lépésemet. 5 Ha hamisságban jártam, és lábam csalásra sietett, 6 mérjen meg engem hiteles mérleggel, és megtudja Isten, hogy feddhetetlen vagyok. 7 Ha lépteim a jó útról letértek, ha szívem a szememet követte, vagy kezemhez szenny tapad, 8 más egye meg, amit vetettem, és ami nekem sarjadt, tépjék ki tövestül! 9 Ha szívem asszony után bolondult, és leselkedtem felebarátom ajtajánál, 10 másnak őröljön a feleségem, és mások hajoljanak rá. 11 Mert fajtalan dolog ez, és bírák elé való bűn. 12 Olyan tűz ez, amely az enyészet helyéig leér, és minden jövedelmemet gyökerestül pusztítja el. 13 Ha semmibe vettem szolgám vagy szolgálóleányom igazát, amikor vitájuk támadt velem, 14 mitévő lennék, ha rám támadna Isten, mit felelnék neki, ha számon kérné? 15 Nem az alkotta-e őt is, aki engem az anyaméhben? Nem ugyanaz formált-e bennünket az anyaölben? 16 Ha megtagadtam a nincstelenek kívánságát, és az özvegy szemeit epedni engedtem, 17 ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva nem evett belőle, 18 akit ifjúságom óta apjaként neveltem, és úgy vezetgettem, mint aki anyám méhéből való, 19 ha elnéztem, hogy az elesett ruhátlan, és a szegénynek nincs takarója, 20 ha nem áldhatott engem, mert dereka juhaim gyapjától fölmelegedett, 21 ha az árva vagyonára rátettem kezemet, mert láttam, hogy a kapuban segítségemre vannak, 22 akkor essék le vállam a lapockámról, törjön le tőből a karom! 23 Hiszen rettegtem Isten csapásától, és fenségét nem bírom elviselni. 24 Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt gondoltam, hogy csak a színaranyban bízhatom, 25 ha annak örültem, milyen gazdag vagyok, és mennyi mindent tudtam szerezni magamnak, 26 ha néztem a napvilágot, hogyan ragyog, és a holdat, hogy milyen pompával halad, 27 ha csak titokban is olyan bolondságot tettem, hogy csókot hintettem feléjük kezemmel, 28 ez is bírák elé való bűn volna, mert megtagadtam volna az Istent odafönt. 29 Nem örültem gyűlölőm vesztének, nem ujjongtam, ha baj érte, 30 nem szoktam számmal vétkezni, átkot kérve valakire. 31 Nem mondhatták sátram vendégei, hogy valaki nem lakott jól nálam hússal. 32 Nem hált jövevény az utcán, ajtómat kitártam az átutazó előtt. 33 Ha emberi módon eltitkoltam vétkeim, keblembe rejtve bűnömet, 34 bizony, akkor tarthatnék a nagy tömegtől, retteghetnék a nemzetségek megvetésétől, hallgatnék, és az ajtón sem lépnék ki. 35 Bárcsak meghallgatna valaki! Íme, ez a végszóm: Válaszoljon a Mindenható, írjon vádiratot mint vádlóm! 36 Bizony, én azt a vállamra venném, és a fejemre kötném, mint koronát. 37 Lépteim számát is megmondanám neki, mint egy fejedelem, úgy járulnék elé. 38 Ha a termőföldem ellenem kiáltott, és barázdái együtt siránkoztak, 39 ha termését fizetség nélkül ettem, vagy művelőit agyonhajszoltam: 40 tövis teremjen búza helyett, és gyom árpa helyett!Itt végződnek Jób beszédei.
Bibliaolvasó kalauz – Agyagási István
„Bárcsak meghallgatna valaki!” (35). Bármilyen furcsának és ellentmondásosnak tűnik is, túlnépesedő világunkban egyre inkább nő az elmagányosodók száma. Sokszor még csak nem is várunk, vágyunk többre, mint hogy valaki meghallgasson. Fájó, ha a munkahelyen, az ismerősök között, a családban nincs, aki figyelne ránk, akihez szólhatnánk. Legyen érte áldott az Úr, ha mégis vannak körülöttünk szerető szívek és szavunkra figyelő fülek. Csodálatos, hogy Mennyei Atyánk így szólít meg: „Ha kiált hozzám, meghallgatom…” (Zsolt 91,15).
RÉ 313 MRÉ 177
„…különb szövetségnek…” Zsidókhoz írt levél 8,6–13
6 Most azonban a mi főpapunk annyival különb szolgálatot nyert, amennyivel annak a különb szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett. 7 Mert ha az első szövetség hibátlan lett volna, nem lett volna szükség a másodikra. 8 Mert hibáztatja őket, amikor így szól: „Íme, eljön majd az idő, így szól az Úr, amikor új szövetséget kötök Izráel házával és Júda házával; 9 nem olyan szövetséget, amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Mivel azonban ők nem maradtak meg az én szövetségemben, én sem törődtem velük – így szól az Úr. 10 De ez lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával ama napok múltán kötök – így szól az Úr. Törvényeimet elméjükbe adom, és szívükbe írom azokat, és Istenük leszek, ők pedig az én népemmé lesznek. 11 Akkor senki sem tanítja többé így a társát és testvérét: Ismerd meg az Urat! Mivel mindenki ismerni fog engem, a kicsinyek és a nagyok egyaránt. 12 Mert irgalmas leszek gonoszságaikkal szemben, és bűneikről nem emlékezem meg többé.” 13 Amikor új szövetségről szól, elavulttá teszi az elsőt, ami pedig elavul és megöregszik, az közel van az elmúláshoz.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(6) „…különb szövetségnek…” (Zsidókhoz írt levél 8,6–13)
Milyen fontos kifejezés ez, egy mindent összemosó világban: különb, jobb; legkülönb, legjobb. Igenis, Isten Igéje megkülönböztet (Zsidókhoz írt levél 4,12), az Úr vitathatatlan látása szerint. Istennek pedig mindig igaza van. Amit Ő különbnek és jobbnak mond, arra figyeljünk, ahhoz igazodjunk, arra építkezzünk, abba kapaszkodjunk, arra hagyatkozzunk, abban bízzunk; mert ami az Úr szerint különb, egyedül az ad megoldást, üdvösséget. Amit az Úr réginek, veszélyesnek mond, azt pedig kerüljük. Merjünk mi is megkülönböztetni, az Úr rendje szerint.
Isten új szövetséget kötött népével, a Jézus Krisztusban (8). Ez az új szövetség különb, jobb az előzőnél (6). Igazából ez a szövetség a „legjobb”, csak a korábbi szövetséggel való viszonyában különb (7); valójában az ember számára nincs ennél különb, áldottabb, üdvözítőbb kapcsolat az egyetlen, élő Istennel. Az Ószövetség külső parancsok által vezérelt kapcsolat volt, a büntetés terhe alatt, amelyet Isten gyarló népe folyamatosan megszegett (9). Isten azonban népe elméjébe és szívébe írta az Ő ismeretét és örök, üdvözítő rendjének törvényét, miközben irgalommal eltörölte gonosz bűneiket. Isten cselekszik népéért, és ekkor Isten népe számára felragyog az Úr (10–13).
Ahol Isten nem cselekszik, ott nem ragyog fel az Úr ismerete, ott marad a gonoszság és a halál, ott csak külső parancsokkal lehet egy ideig visszatartani a gonoszt, de az előbb-utóbb mindig elszabadul és kitombolja magát. Ahol nem ragyog fel az Úr ismerete, ott minden marad a régiben, és elavul, megöregszik, meghal az élet (13). Itt leheletfinomsággal, szentlelkes tapintattal fogalmazta meg a szentíró mindazt, ami a bűntől rontott világban egészen durván is megmutatkozik. Ahol nincs jelen az Úr mindeneket megújító, üdvözítő, szabadító kegyelme, ott múlik az idő; de ahol jelen van az Úr megváltó hatalma, ott minden avulás, öregedés, elmúlás ellenére is „telik” az idő, betelik az élet, a beteljesedés felé visz. Ilyenkor betelünk az élettel, és megérkezünk az Úrhoz (1Mózes 25,8).
Micsoda kegyelem, hogy nekünk a különb, a legkülönb rész jutott, mindenekfelett; az Úrban!