„…amikor Istennel közösségben élhettem…” Jób 29
1 Jób folytatta beszédét, és ezt mondta: 2 Bárcsak olyan volnék, mint amilyen hajdan, mint mikor még Isten vigyázott rám! 3 Amikor mécsese világított fejem fölött, sötétben is az ő világosságánál járhattam; 4 mint amilyen ifjúkorom idején voltam, amikor Istennel közösségben élhettem sátramban; 5 amikor még velem volt a Mindenható, és körülöttem voltak gyermekeim; 6 amikor lépteim tejszínben fürödtek, és mellettem a kősziklából is patakokban ömlött az olaj. 7 Amikor a városkapuhoz mentem, és elfoglaltam helyemet a téren, 8 ha megláttak az ifjak, hátrahúzódtak, az öregek pedig fölkeltek, és állva maradtak. 9 A vezető emberek a beszédben megálltak, és szájukra tették a kezüket. 10 A fejedelmek hangja elnémult, és nyelvük az ínyükhöz tapadt. 11 Aki csak hallott rólam, boldognak mondott, és aki csak látott, jó bizonyságot tett rólam. 12 Mert megmentettem a segítségért kiáltó nincstelent és az árvát, akinek nem volt támasza. 13 Az elhagyatott áldása szállt rám, és az özvegy szívét felvidítottam. 14 Igazságot öltöttem magamra, jogosságom palástként és süvegként borított be engem. 15 A vaknak szeme voltam, és lába a sántának. 16 Atyja voltam a szegényeknek, és az ismeretlen ügyét is jól megvizsgáltam. 17 Összetörtem az álnok állkapcsát, és fogai közül kihúztam a zsákmányt. 18 Azt gondoltam, hogy fészkemmel együtt halok meg, és mint a főnixmadár, sokáig élek. 19 Gyökerem a vízig nyúlik, ágaimra éjjel harmat száll. 20 Dicsőségem ifjú marad, akárcsak én, íjam is folyton megújul kezemben. 21 Figyelmesen hallgattak rám, elnémultak, ha tanácsot adtam. 22 Beszédem után nem szóltak tovább, szavam harmatként hullott rájuk. 23 Úgy vártak engem, ahogyan az esőt, ahogy tátott szájjal a tavaszi esőt lesik. 24 Ha rájuk nevettem, nemde bízni kezdtek, ha derűs volt az arcom, ők sem szomorkodtak. 25 Én döntöttem el, mikor mit tegyenek, és én ültem élükön; úgy laktam közöttük, mint a katonái közt a király, mint aki gyászolókat vigasztal.
Bibliaolvasó kalauz – Agyagási István
„…amikor Istennel közösségben élhettem…” (4). Jób nyomorúságában, kilátástalanságában, reménytelennek és jövő nélkülinek vélt állapotában a múlt emlékei közt próbált némi vigaszt keresni. Azonban a szépnek és idillikusnak tűnő múlt nem ad igazi életmegoldást a jelen bajaiban. „Milyen szép volt ifjú leányként a messzi tanyáról is bejárni barátnőimmel a templomba” – így emlékezett egy idősebb asszony a vasárnapi istentiszteletre hívogatásunkkor. Ekkor azonban már a templomközeli, szomszédos utcából se ért oda soha. Lehet Istennel a jelenben is élő, boldog a kapcsolatod.
RÉ 304 MRÉ 182
„…Melkisédek, Sálem királya, a magasságos Isten papja…” Zsidókhoz írt levél 7,1–10
1 Mert Melkisédek, Sálém királya, a magasságos Isten papja volt az, aki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahám elé ment, és megáldotta. 2 Ábrahám pedig tizedet is adott neki mindenből. Melkisédek neve először ezt jelenti: igazság királya, aztán Sálém királya, vagyis békesség királya. 3 Sem apja, sem anyja, sem nemzetsége, sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, mivel pedig hasonló az Isten Fiához, pap marad mindörökké. 4 De gondoljátok meg, milyen nagy ember az, akinek Ábrahám, a mi ősatyánk tizedet is adott a zsákmány legjavából. 5 Azoknak, akik Lévi fiai közül kapják a papságot, szintén van parancsuk arra, hogy tizedet szedjenek a néptől a törvény szerint: ebben az esetben tehát saját testvéreiktől, jóllehet ők is Ábrahámtól származtak. 6 De az, aki nem közülük származott, Ábrahámtól vett tizedet, és azt áldotta meg, aki az ígéretet kapta. 7 Márpedig minden vitán felül a nagyobb áldja meg a kisebbet. 8 Itt halandó emberek szednek tizedet, ott pedig az, akiről bizonyságunk van, hogy él. 9 És hogy úgy mondjam, Ábrahám személyében a tizedet szedő Lévi is tizedet adott, 10 mert már jelen volt ősében, amikor Melkisédekkel találkozott.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(1) „…Melkisédek, Sálem királya, a magasságos Isten papja…” (Zsidókhoz írt levél 7,1–10)
A levél írója a 110. zsoltár 4. versét magyarázza, amely szerint Isten egy új főpapságot hozott létre, a Melkisédek rendje szerint, amely felette áll az ároni és a lévita papságnak.
Amikor Ábrahám megmentette unokaöccsét, Lótot a környező királyok kezéből, hazamenet eléje sietett, egy Melkisédek nevű király, Sálem királya, aki megáldotta Ábrahámot, aki pedig tizedet adott Melkisédeknek (1; 1Mózes 14,17–20).
Melkisédek neve azt jelenti: az igazságosság királya. Sálem azt jelenti: a békesség országa (2). Melkisédek király és pap egyszerre, aki igazságot és békességet teremt. Ez a Melkisédek megáldja Ábrahámot és tizedet vesz tőle. Tehát Melkisédek Ábrahám felett áll.
Azt tudjuk Melkisédekről, hogy nincs származása, sem elődje, sem utódja, sem napjának kezdete, sem életének vége nincs (3), mert az Írás sem a születéséről, sem a halálról nem tudósít.
A lévita papság, Ábrahám által tizedet fizet Melkisédeknek, és áldást fogad el tőle. Tehát van a zsidó papi rendnél egy magasabb papi rend, a Melkisédek rendje szerinti.
Jézus Krisztus a Melkisédek rendje szerinti főpap, aki örök üdvösséget szerzett övéinek (5,9), és ezzel minden áldozatot eltörölt. Áldozatos életet élhetünk, az Úr dicsőségére, de áldozattal teli megoldást nem adhatunk másoknak, mert az Jézus Krisztusban már készen van.