„…egyetlen napomért sem bánt a lelkiismeret” Jób 27
1 Jób folytatta beszédét, és ezt mondta: 2 Az élő Istenre mondom, aki megfosztott igazamtól, és a Mindenhatóra, aki megkeserítette lelkemet, 3 hogy amíg csak lélegzem, és Isten lehelete van bennem, 4 nem szól ajkam álnokságot, nem mond nyelvem hamisságot. 5 Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak nektek! Míg csak meg nem halok, nem engedek feddhetetlenségemből. 6 Igazamhoz ragaszkodom, nem hagyom, egyetlen napomért sem bánt a lelkiismeret. 7 Úgy járjon ellenségem, mint a bűnös ember, és aki ellenem támad, mint az álnok. 8 Mert van-e reménye az elvetemültnek, ha véget vet neki Isten, és számon kéri tőle életét? 9 Meghallgatja-e Isten a kiáltását, amikor végszükségbe kerül? 10 Lelheti-e örömét a Mindenhatóban? Segítségül hívhatja-e bármikor az Istent? 11 Hadd tanítsalak benneteket Isten hatalmáról! Nem tartom titokban a Mindenható tervét. 12 Hiszen mindnyájan látjátok! Miért beszéltek hát hiábavalóságot? 13 Ez jut a bűnös embernek Istentől, ilyen örökséget kapnak az erőszakoskodók a Mindenhatótól: 14 Ha sok gyermeke lesz is, fegyver vár rájuk, a kenyérnek is szűkében lesznek utódaik. 15 Maradékukat dögvész viszi sírba, özvegyei nem siratják őt. 16 Ha annyi ezüstöt halmozna is fel, mint a por, és úgy rakná egymásra ruháit, mint más a vályogtéglát: 17 összehordta, de az igazak öltik majd magukra, az ezüstön pedig az ártatlanok osztoznak. 18 Háza, amelyet épített, mint a molyfészek, vagy mint a lombsátor, melyet a csősz készít. 19 Gazdagon fekszik le, de többé ezt nem teszi: mire fölnyitja szemét, már nem lesz semmije. 20 Rémület lepi meg, mint az árvíz, éjjel ragadja el a forgószél. 21 Fölkapja a keleti szél, és ő elmegy, elragadja őt lakóhelyéről. 22 Dobálja kíméletlenül, futva menekül előle. 23 Összecsapják tenyerüket miatta, és fölszisszennek lakóhelyén.
Bibliaolvasó kalauz – Agyagási István
„…egyetlen napomért sem bánt a lelkiismeret” (6). A bűn állapotában élő ember belső, lelki „jelzőrendszere” gyakran elromlik, beszennyeződik. Sok tragédia okozója volt már egy-egy vasúti átjáró biztosítórendszerének meghibásodása. Lelkileg hasonlóan történik meg mások felelőtlen és szeretetlen megítélése, de önmagunk felmentése is. Egyetlen módon lehet csupán a fenti mondatot jó lelkiismerettel kimondanunk: „…bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél…” (1Jn 3,20).
RÉ 164 MRÉ 151
„Rólatok azonban, szeretteim, jobbat gondolunk, ami üdvösséggel jár…” Zsidókhoz írt levél 6,1–12
1 Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, térjünk rá a nagykorúaknak szóló tanításra. Ne kezdjük újra lerakni az alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenbe vetett hitnek, 2 a mosakodásokról, a kézrátételekről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről szóló tanításnak. * 3 Így is fogunk tenni, ha Isten megengedi. 4 Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, és megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek, 5 akik megízlelték Isten felséges beszédét és az eljövendő világ erőit, 6 de elestek, hogy azok ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák őt. 7 Mert az a föld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos növényt terem azoknak, akik számára művelik, áldást nyer Istentől; 8 amelyik pedig tüskebokrot és bogáncskórót terem, az megvetett, átok vár rá és végül megégetés. 9 Felőletek azonban, szeretteim, jobbat gondolunk, hogy közel vagytok az üdvösséghez, még ha így beszélünk is. 10 Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok. 11 De kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik, 12 hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(9) „Rólatok azonban, szeretteim, jobbat gondolunk, ami üdvösséggel jár…” (Zsidókhoz írt levél 6,1–12)
A levél írója azt reméli, hogy a levél címzettjei számára nem szükséges a keresztyén hit elemei tanításaihoz visszatérni, hiszen azokat ismerik, és ezek az elemi tanítások, a Jézus Krisztusban egy egységes „épületté” álltak össze: aki hisz Jézus Krisztusban, az egyetlen főpap tökéletes áldozatában, az kegyelem alatt van, annak üdvössége van (5,9). Soha ne felejtsük el, hogy a hit alapelemei fontosak, mint az épületben az egyes téglák; de ezek önmagukban még nem jelentik magát az épületet, amely a lényeg, akárcsak hitünkben az örök üdvösség, amit Jézus Krisztus szerzett nekünk (1–2).
A levél írója vissza fog majd térni ezekre az elemi tanításokra, ha annak, az új hallgatókkal kapcsolatban, Isten akarata szerint, eljön a maga ideje (3). A levél írója felsorolja ezeket az elemi tanításokat: a holt cselekedetekből való megtérés által, a kegyelem világába jutva, az Úrnak engedelmes élet; a folyamatos mosakodások helyett a Jézus Krisztus nevére való egyszeri megkeresztelkedés, mint az üdvösség pecsétje; a halottak feltámadásáról és az ítéletről szóló tanítás, amely a Jézus Krisztusban hívők számára a megváltás kiteljesedése (1–2). Ma is ugyanezeket valljuk, és az egyes tanítások valóban krisztusi épületté állnak össze: Jézus Krisztus örök üdvösség szerzőjévé lett azoknak, akik Őneki engednek (5,9).
A levél írója egészen nagy összefüggéseket lát, amikor a jóvátehetetlen bukást is megemlíti. Itt Ravasz László magyarázatát elevenítem fel. Sokan megtehetik a Jézus Krisztushoz vezető utat, átmehetnek annak nagy lelki állomásain; olyanokká lesznek, mint akik az Úr világosságában járnak és megízlelték az eljövendő világ erőit; de az utolsó pillanatban mégis visszaesnek régi életükbe. A levél kulcsüzenet, hogy figyeljünk az élet végére; hűség mindhalálig, vagy sem (13,7). A keresztyén máz végül lehullik ott, ahol nem történt valóságos megtérés (5–8).
Akiket Isten kiválasztott, azok nem bukhatnak el. Ne felejtsük el: Jézus Krisztus örök üdvösséget szerzett az övéinek, amelyből engedelmes és hálás élet fakad. Rólunk Isten Igéjének jobb gondolata van, amely üdvösséges (9–12). Egyedül Istené a dicsőség!