„…mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket…” Lk 11,1–13
1 Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá egyik tanítványa: Uram, taníts minket imádkozni, ahogy János is tanította a tanítványait! 2 Ő pedig ezt mondta nekik: Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk, szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod! 3 Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. 4 És bocsásd meg bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek. És ne vígy minket kísértésbe! 5 Azután így szólt hozzájuk: Ki az közületek, akinek van egy barátja, és az elmegy hozzá éjfélkor, és ezt mondja neki: Barátom, adj nekem kölcsön három kenyeret, 6 mert útról érkezett egy barátom, és nincs mit elébe tegyek 7 – és az így válaszolna belülről: Hagyjál békén! Az ajtó már be van zárva, és velem együtt gyermekeim is ágyban vannak, nem kelhetek fel, hogy adjak neked. 8 Mondom nektek, ha nem is kelne fel, és nem is adna neki azért, mert a barátja, tolakodása miatt fel fog kelni, és megadja neki, amire szüksége van. 9 Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. 10 Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak megnyittatik. 11 Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle, 12 vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki? 13 Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.
Bibliaolvasó Kalauz – Riczuné Kiss Georgina Orsolya igemagyarázata
„…mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket…” (13) Jézus ma feltétel nélküli bizalomra hív, amellyel bátran odatehetjük szívünk legféltettebb vágyait is Isten elé. Mégis előfordul, hogy azt érezzük, az élet másképp alakult, mint vártunk, hogy zárva maradt kéréseink előtt az ég. Egy dologban biztosak lehetünk: Atyánk szüntelenül vágyik rá, hogy megajándékozhasson bennünket Önmagával. Könyörögjünk mindenekelőtt Szentlélekért!
RÉ21 333
Napi könyörgés | 476 | Ó, áldandó Szentháromság
„Amikor megláttam, arcra borultam…” Ez 1
1 A harmincadik évben, a negyedik hónap ötödikén, amikor a fogságban élő nép között voltam a Kebár-folyó mellett, megnyílt az ég, és isteni látomásokat láttam. 2 A hónap ötödikén, Jójákín király fogságba vitelének ötödik évében, 3 szólt az Úr igéje Ezékiel paphoz, Búzí fiához a káldeusok országában, a Kebár-folyó mellett, és megragadta őt ott az Úr. 4 Láttam, hogy forgószél jött észak felől, nagy felhővel és egymást érő villámlással, körülötte fényözönnel. A közepéből, a villámok közül mintha ezüstös csillogás tündöklött volna. 5 Négy élőlény alakja volt ott. Ilyennek látszottak: emberhez hasonló alakjuk volt, 6 de mindegyiknek négy arca, és mindegyiknek négy szárnya volt. 7 Lábaik egyenes lábak voltak, de lábfejük olyan volt, mint a borjúláb. Ragyogóak voltak, mint a fénylő réz. 8 Szárnyuk alatt négyfelől emberi kezek voltak. Mind a négynek több arca és szárnya volt. 9 Szárnyaik összeértek, egyiké a másikéhoz. Nem kellett megfordulniuk, amikor jártak, mindegyik előre nézve tudott menni. 10 Ilyen volt az arcuk: volt emberarcuk, de volt oroszlánarca is mind a négynek jobbról, bikaarca is volt mind a négynek balról, és volt sasarca is mind a négynek. 11 Ilyen volt az arcuk. Felső szárnyaik ki voltak terjesztve, ez a két szárny összeért, egyiké a másikéval, kettő pedig eltakarta a testüket. 12 Mindegyik előre nézve tudott menni. Ahova a lélek akart menni, oda mentek, nem kellett megfordulniuk, amikor jártak. 13 Ilyenek voltak az élőlények: külsejük olyan volt, mint az izzó parázs, és az élőlények között mintha égő fáklyák lobogtak volna. Tűz ragyogott, és a tűzből villámok cikáztak. 14 Az élőlények úgy suhantak ide-oda, akár a villám. 15 Amint néztem az élőlényeket, megpillantottam egy-egy kereket a földön az élőlények mellett, mind a négy előtt. 16 A kerekek úgy voltak elkészítve, hogy ragyogó drágaköveknek látszottak, és mind a négy egyforma volt. Úgy készültek, hogy mindegyik kerék közepében egy másik kerék látszott. 17 Amikor jártak, négy irányban tudtak menni; nem kellett megfordulniuk, amikor jártak. 18 A kerekek abroncsai magasak és félelmetesek voltak, és mind a négy abroncs körös-körül tele volt szemekkel. 19 Amikor az élőlények jártak, a kerekek is jártak mellettük, és amikor az élőlények fölemelkedtek a földről, a kerekek is fölemelkedtek. 20 Ahová a lélek akart menni, oda mentek: oda, ahová a lélek akarta. És a kerekek is fölemelkedtek velük, mert az élőlények lelke irányította a kerekeket. 21 Ha azok jártak, ezek is jártak, ha azok megálltak, ezek is megálltak; és ha fölemelkedtek a földről, fölemelkedtek a kerekek is, mert az élőlények lelke irányította a kerekeket. 22 Az élőlények feje fölött mintha boltozat lett volna, amely félelmetesen csillogott, akár a jég, és ki volt feszítve a fejük fölött. 23 A boltozat alatt ki voltak terjesztve szárnyaik, egyiké a másiké felé. Mindegyiknek volt másik két szárnya is: ezekkel eltakarták a testüket elöl is, hátul is. 24 Amikor jártak, olyannak hallottam szárnyaik zúgását, amilyen a nagy vizek zúgása, mint a Mindenható hangja. Hangjuk zúgása olyan volt, mint egy tábor morajlása. Amikor megálltak, leeresztették szárnyaikat. 25 És egy hang hallatszott a fejük fölött levő boltozatról, amikor megálltak, és leeresztették szárnyaikat. 26 A fejük fölött levő boltozaton fölül egy zafírfényű trónus alakja látszott, a trónus alakja fölött pedig emberhez hasonló alak látszott. 27 Ezüstösen csillogónak láttam: derekától fölfelé úgy látszott, mintha tűz fogná körül, derekától lefelé pedig úgy láttam, mintha fényözön venné körül. 28 A körülötte levő fényözön olyannak látszott, mint a szivárvány, amely a felhőkön szokott lenni esős napon. Ilyen volt az Úr dicsőségének a látványa. Amikor megláttam, arcra borultam, és hallottam, hogy valaki megszólal.
Az Ige mellett – Hodossy-Takács Előd igemagyarázata
(28) „Amikor megláttam, arcra borultam…” (Ez 1)
Mit tehet a próféta, ha megszólítja Isten? Mit tehet, amikor alig-alig érthető látomásban tárul fel előtte az Úr dicsősége? Mintha hatalmas vihar közeledne, villámlással, aztán az erőteljes fényből kibontakozik a négy élőlény alakja, majd velük együtt emelkedő és süllyedő kerekeket lát, és egy boltozatot a szárnyas lények feje felett, mindezeken túl trónszék sziluettje bontakozik ki, azon pedig egy ragyogó alak… Látja az elmondhatatlant. Tudja talán, hogy Isten szólítja, de mintha kimondani sem merné, annyira hihetetlen: idegen földön, távol Jeruzsálemtől, ahol és amikor senki nem várja, megjelenhet az Úr. Az Örökkévaló látja elhurcolt népét, látja a foglyokat, és megjelenik, mert mondanivalója van számukra. Kiválasztotta Ezékielt, felragyogtatta előtte dicsőségét. A próféta, átélve az átélhetetlent, és látva a láthatatlant, leborul. Isten dicsősége az Úr hatalmát teszi egyértelművé, jelenlétét bizonyítja, mert ő a legreménytelenebb helyzetbe került emberhez is szólni akar. Ennek felismerése a hódolat ideje; a prófétának szólnia sem kell, üzenet még nincs. Néha csak ennyit vár Isten: borulj le előttem, ember! Te teremtmény vagy, én alkottalak. Ha Isten szól, imádjuk őt! És hallgassunk.
