„...odavan Izráel dicsősége” 1Sám 4
1 Sámuel beszéde pedig eljutott egész Izráelhez. Izráel azután hadba vonult a filiszteusok ellen, és tábort ütöttek Eben-Háézer mellett, mert a filiszteusok már Afékban táboroztak. 2 A filiszteusok csatarendbe álltak Izráellel szemben, heves harc kezdődött, és vereséget szenvedett Izráel a filiszteusoktól, akik levágtak a harcmezőn mintegy négyezer embert. 3 A hadinép visszavonult a táborba, és Izráel vénei ezt mondták: Miért veretett meg ma bennünket az Úr a filiszteusokkal? Hozzuk el ide Sílóból az Úr szövetségládáját, jöjjön közénk, és szabadítson meg bennünket ellenségeink kezéből! 4 Ekkor a nép követeket küldött Sílóba, és elhozták onnan a kerúbokon trónoló Seregek Urának a szövetségládáját. Éli két fia, Hofní és Fineás is ott volt Isten szövetségládájával. 5 Amikor az Úr szövetségládája megérkezett a táborba, egész Izráel olyan nagy ujjongásban tört ki, hogy még a föld is megrendült bele. 6 Meghallották a filiszteusok is a hangos ujjongást, és azt kérdezgették: Mi ez a nagy ujjongás, ami a héberek táborából hallatszik? És megtudták, hogy az Úr ládája érkezett meg a táborba. 7 Ekkor félelem fogta el a filiszteusokat, és ezt mondták: Isten jött a táborba! Jaj nekünk – mondták –, mert ilyen még nem volt sohasem! 8 Jaj nekünk! Ki ment meg bennünket ennek a hatalmas Istennek a kezéből? Ez az az Isten, aki mindenféle csapással sújtotta Egyiptomot a pusztában! 9 Filiszteusok! Legyetek erősek, legyetek férfiak, különben szolgái lesztek a hébereknek, ahogyan ők szolgáltak nektek. Legyetek férfiak, harcoljatok! 10 Harcoltak is a filiszteusok, és Izráel vereséget szenvedett. Mindenki hazafelé menekült, mert a vereség igen súlyos volt: elesett Izráelből harmincezer gyalogos. 11 Elvették az Isten ládáját is. Éli két fia, Hofní és Fineás is meghalt. 12 Egy benjámini férfi elfutott a csatatérről, és még aznap megérkezett Sílóba megszaggatott ruhában, porral beszórt fejjel. 13 Amikor megérkezett, Éli ott ült székén az út mentén figyelve, mert szíve remegett az Isten ládája miatt. Amikor megérkezett az az ember a városba, és elmondta a hírt, jajgatásban tört ki az egész város. 14 Meghallva a hangos jajgatást, ezt kérdezte Éli: Mi ez a nagy lárma? Akkor az az ember gyorsan odament, és megmondta Élinek. 15 Éli akkor már kilencvennyolc éves volt, révedező szemeivel alig látott. 16 Az az ember ezt mondta Élinek: A csatatérről jövök, ma menekültem el a csatatérről! Éli ezt kérdezte: Mi történt, fiam? 17 A hírnök így felelt: Megfutamodott Izráel a filiszteusok előtt, és igen súlyos vereség érte a népet. A két fiad, Hofní és Fineás is meghalt, sőt az Isten ládáját is elvették! 18 Amikor az Isten ládáját említette, Éli leesett a székről, háttal a kapufélfának, nyakát szegte, és meghalt, mert már öreg és elnehezedett ember volt. Negyven évig volt Izráel bírája. 19 A menye, Fineás felesége pedig terhes volt, közel a szüléshez. Amikor meghallotta a hírt, hogy elvették az Isten ládáját, és meghalt az apósa meg a férje is, összegörnyedt és megszült, mert rátörtek a szülési fájdalmak. 20 És amikor haldoklott, ezt mondták a mellette álló asszonyok: Ne félj, mert fiút szültél! De ő nem felelt, nem is figyelt oda, 21 hanem elnevezte a gyermeket Íkábódnak – ami azt jelenti: odavan Izráel dicsősége –, mert elvették az Isten ládáját, és odalett az apósa, meg a férje is. 22 Ezért mondta: Odavan Izráel dicsősége, mert elvették az Isten ládáját!
Bibliaolvasó Kalauz – Magyarné Balogh Erzsébet igemagyarázata
Vannak harcok, amelyeknek nem a várt győzelem, hanem vereség a vége. Ez történt Áfekben is. Izráel vezetői Isten ládáját a táborba viszik, a veszteség mégis sokszorosára nőtt. Két ember tudta, miért történik ez; Éli (2,34) és Sámuel. A Szentlélek sokféle módon szíven talál, hogy segítsen engedelmeskedni, bűnt vallani, megbocsátani. Ne a figyelmen kívül hagyott igét, a Lélek szelíd késztetését okoljuk rossz döntéseink következményeiért! Vigyázzunk, hogy ne kelljen Fineás feleségével együtt kiáltanunk: Ikábód! Odavan Izráel dicsősége!
RÉ21 13 RÉ 13
Napi ének | 601 | Az Úr Isten az én reménységem
„…aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért.” Róm 4,13–25
13 Mert Ábrahám vagy az utóda nem a törvény, hanem a hitből való igazsága alapján részesült abban az ígéretben, hogy örökölni fogja a világot. 14 Hiszen ha a törvény alatt élők az örökösök, akkor üressé lett a hit, és hiábavaló az ígéret, 15 mivel a törvény csak Isten haragjához vezet. Ahol azonban nincs törvény, ott nincs törvényszegés sem. 16 Azért hitből, hogy kegyelemből legyen, és így bizonyos legyen az ígéret Ábrahám minden utóda számára: nemcsak a törvényből valóknak, hanem az Ábrahám hitét követőknek is. 17 Ő, ahogyan meg van írva: „sok nép atyjává tettelek téged”, mindnyájunk atyja Isten színe előtt, akiben hitt, aki megeleveníti a holtakat, és létre hívja a nem létezőket. 18 Reménység ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott: „Ilyen sok lesz a te utódod!” 19 Mert hitében nem gyengült meg, amikor arra gondolt, hogy százesztendős lévén, elhalt már saját teste, és Sára méhe is elhalt. 20 Isten ígéretében nem kételkedett hitetlenül, sőt megerősödött a hitben dicsőséget adva Istennek, 21 és teljesen bizonyos volt afelől, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni. 22 Ezért Isten ezt „be is számította neki igazságul”. 23 De nem egyedül érte van megírva, hogy „beszámította neki igazságul”, 24 hanem értünk is, akiknek majd beszámítja, mert hiszünk abban, aki feltámasztotta a halottak közül Jézust, a mi Urunkat, 25 aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért.
Az Ige mellett – Csűrös András Jakab igemagyarázata
(25) „…aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért.” (Róm 4,13–25)
Múlt és jövő. Benne van az emberiség régmúltja: amikor még nem tudott mást tenni, csak a bűnnek élni és a bűntől szenvedni. Ám Jézus Krisztus óta ez megváltozott: kereszthalálától fogva már nemcsak a bűnnek, hanem Istennek is tudunk élni, méghozzá úgy, hogy bennünk lakozik az ő Lelke. Egyéni múltunk is benne van a rövid Igében: a megtérésünk előtt a bűnnek éltünk, abból táplálkoztunk, attól éreztük magunkat erősnek. Ám egyszer erőtlenek lettünk Krisztus keresztjének árnyékában, és attól kezdve a jövőnek élünk. A keresztyén ember jövője a reménység, a feltámadás. Nem idea, nem elképzelés, hanem egy személy a mi jövőnk. A feltámadott Krisztusban összekapcsolódik a múlt és jövő, a bűn és a bűntelenség. Mert eljött a bűntelen, és meghalt a bűneinkért, hogy igaznak számítson minket. Legyünk boldogok attól, hogy mi igazak vagyunk Isten szemében! Bűntelenek vagyunk az Atya szemében Jézus által. Aki a múlttal törődik, aki csak a bűnökkel foglalkozik, az lemarad. Aki a feltámadással, a Krisztushoz való igazolással tud foglalkozni: az előre néz. Nem egy elképzelt boldog jövő felé, hanem a feltámadás felé. Ő a mi utunk, a mi reményünk.
