„Nincs...” Mt 14,13–21
13 Amikor meghallotta ezt Jézus, eltávozott onnan hajón egy lakatlan helyre egyedül. Amikor meghallotta ezt a sokaság, gyalog követte őt a városokból. 14 Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket. 15 Amikor esteledett, odamentek hozzá tanítványai, és ezt mondták: Lakatlan ez a hely, és későre jár. Bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek a falvakba, és vegyenek élelmet maguknak. 16 Jézus azonban ezt mondta nekik: Nem kell elmenniük: ti adjatok nekik enni! 17 Ők így válaszoltak: Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk. 18 Ő pedig ezt mondta: Hozzátok nekem ide azokat! 19 Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, azután vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. 20 Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral. 21 Aki pedig evett, mintegy ötezer férfi volt, az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva.
Bibliaolvasó Kalauz – Varga Róbert igemagyarázata
„Nincs...” (17b). Ez a szó gyakran elhangzik, amikor valaki kér tőlünk. Véget ért egy csodákkal teli nap, de Isten Fia még a nap végére is tartogatott egy csodát. Amit Jézusnak adtak, adunk (18), azt ő megáldja, megsokasítja. Így jutott több mint 5000 embernek az, amire szükségük volt. Kérj tőle, mert aki Jézushoz fordul, azt ő nem küldi el magától (Jn 6,37).
RÉ21 676 RÉ 501 • IÉ Lk 13,10–17 • Hab 3
Úrvacsorai dicséret | 353 | Ó, én lelkem, dicsérjed Istenedet
Heti zsoltárének | 119LM | Lelkem elfogy nagy kívánságában
„Az Úr hangja megremegteti a pusztát…” Zsolt 29
1 Dávid zsoltára. Magasztaljátok az Urat, ti, mennyei lények, magasztaljátok az Úr dicsőségét és hatalmát! 2 Magasztaljátok az Úr dicső nevét, boruljatok le az Úr előtt szent öltözetben! 3 Az Úr hangja zeng a vizek fölött, mennydörög a dicsőséges Isten, az Úr, a nagy vizek fölött. 4 Az Úr hangja hatalmas, az Úr hangja fenséges. 5 Az Úr hangja cédrusokat tördel, összetöri az Úr a Libánon cédrusait. 6 A Libánon ugrál miatta, mint egy borjú, és a Szirjón, mint egy bivalyborjú. 7 Az Úr hangjára lángok törnek elő. 8 Az Úr hangja megremegteti a pusztát, megremegteti az Úr Kádés pusztáját. 9 Az Úr hangja megriasztja a szarvasokat, letarolja az erdőket. Templomában mindenki őt dicsőíti. 10 Az Úr trónol az áradat fölött, ott trónol az Úr, az örökkévaló király. 11 Az Úr erőt ad népének, az Úr megáldja népét békességgel.
Az Ige mellett – Balog Zoltán igemagyarázata
(8) „Az Úr hangja megremegteti a pusztát…” (Zsolt 29)
Általában leértékeljük, hiányosnak tekintjük, ha valaki a természetben vagy történelem alakulásában keresi Isten bizonyítékát, jelenlétét. Keresni persze kereshetjük. S miért is ne gondolhatnánk hatalmas csúcsok, a tenger végtelensége vagy egy vihar ereje láttán arra: kell valaki, aki mindezt alkotta, és talán még ma is gondot visel rá?! Vagy ha összeomlik egy világbirodalom, s felszabadulnak a vazallus országok, az nem Isten történelemformáló ereje? De az életünket megszabadító Jézus Krisztus nélkül ezek a jelzések valamilyen felettünk álló Lényről igencsak kétértelműek. Akinek „hangja megremegteti a pusztát”, annak először a szívünket kell megremegtetnie gyógyító üzenetével. Azzal, hogy Isten hozzánk jött. Élete, halála és feltámadása minket szólít meg. Az a valaki segít felismerni a hol pusztító, hol lenyűgöző természetben és a kétértelmű emberi történésekben Isten teremtő erejét, gondviselését, megtartó szeretetét, aki minket életünkben megszabadít a bűn rabságából. S akkor már nem kell a vihar, hogy észrevegyük, hanem elég a „halk és szelíd hang” (1Kir 19,12), ahogyan Illés prófétát szólította meg az Úr. „Lebegő hallgatás hangja” – Martin Buber fordításában.
