„A többi viszont jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit” Mt 13,10–23
10 A tanítványok odamentek hozzá, és megkérdezték tőle: Miért beszélsz nekik példázatokban? 11 Ő így válaszolt: Mert nektek megadatott, hogy ismerjétek a mennyek országának titkait, azoknak pedig nem adatott meg. 12 Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van. 13 Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek, 14 és beteljesedik rajtuk Ézsaiás jövendölése: „Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! 15 Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” 16 A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall. 17 Bizony mondom nektek, hogy sok próféta és igaz ember kívánta látni, amiket ti láttok, de nem látták, és hallani, amiket ti hallotok, de nem hallották. 18 Ti azért halljátok meg a magvető példázatát! 19 Mindazokhoz, akik hallják a mennyek országának igéjét, és nem értik, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívükbe van vetve: ez az útfélre esett mag. 20 A köves talajra esett mag pedig az, aki hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, 21 de valójában nincs gyökere, nem állhatatos: mihelyt nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal elbukik. 22 A tövisek közé esett mag pedig az, aki hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és terméketlen lesz. 23 A jó földbe esett mag pedig az, aki hallja és érti az igét, és termést hoz: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.
Bibliaolvasó Kalauz – Pótor Áron igemagyarázata
A magvető példázatában Jézus Krisztus arról tanít, hogy a Lélek gyümölcse csak akkor tud naggyá nőni bennünk, ha az ige magja jó földbe esik. Ha nincs időnk (útfél), ha valami oknál fogva nem vállaljuk fel Krisztus követését (köves talaj), ha más dolgok fontosabbak a számunkra (tövises talaj), akkor nem tud a szívünk jó talajjá válni. Nagyon fontos tehát a növekedéshez a talaj minősége. „A többi viszont jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit” (8).
RÉ21 22 RÉ 22 • IÉ Gal 2,16–21 • Péld 27
Zsoltárdicséret | 189 | Mely igen jó légyen az egyenesség
Heti zsoltárének | 146 | Áldjad, én lelkem, az Urat
„Én Istenem, én Istenem…” Zsolt 22
1 A karmesternek: „A hajnali szarvas” kezdetű ének dallamára. Dávid zsoltára. 2 Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok! 3 Istenem! Hívlak nappal, de nem válaszolsz, éjszaka is, de nem tudok elcsendesedni. 4 Pedig te szent vagy, trónodon ülsz, rólad szólnak Izráel dicséretei. 5 Benned bíztak őseink, bíztak, és megmentetted őket. 6 Hozzád kiáltottak segítségért, és megmenekültek, benned bíztak, és nem szégyenültek meg. 7 De én féreg vagyok, nem ember, gyaláznak az emberek, és megvet a nép. 8 Gúnyolódnak rajtam mind, akik látnak, ajkukat biggyesztik, fejüket csóválják: 9 Az Úrra bízta magát, mentse hát meg őt, szabadítsa meg, hiszen kedvelte! 10 Te hoztál ki engem anyám méhéből, biztonságba helyeztél anyám emlőin. 11 Már anyám ölében is rád voltam utalva, anyám méhében is te voltál Istenem. 12 Ne légy tőlem távol, mert közel van a baj, és nincs, aki segítsen! 13 Hatalmas bikák vettek körül, bekerítettek a básáni bivalyok. 14 Föltátották rám szájukat, mint a marcangoló, ordító oroszlán. 15 Szétfolytam, mint a víz, kificamodtak a csontjaim. Szívem, mint a viasz, megolvadt bensőmben. 16 Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem az ínyemhez tapadt, a halál porába fektettél. 17 Mert kutyák vettek körül engem, gonoszok bandája kerített be, átlyukasztották kezemet, lábamat. 18 Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak bámulnak, néznek rám. 19 Megosztoznak ruháimon, köntösömre sorsot vetnek. 20 Ó, Uram, ne légy távol, erősségem, siess segítségemre! 21 Ments meg engem a fegyvertől, életemet a kutyák hatalmából! 22 Szabadíts meg az oroszlán szájából és a bivalyok szarvai közül engem, nyomorultat! 23 Hirdetem nevedet testvéreimnek, dicsérlek a gyülekezetben. 24 Kik az Urat félitek, dicsérjétek őt, Jákób utódai, mind dicsőítsétek őt! Rettegjetek tőle, Izráel utódai, mind! 25 Mert nem veti meg és nem utálja az elesettek nyomorúságát, nem rejti el orcáját előlük, segélykiáltásukat meghallgatja. 26 Rólad szól dicséretem a nagy gyülekezetben, teljesítem fogadalmaimat az istenfélők előtt. 27 Esznek az alázatosak, és jóllaknak, dicsérik az Urat, akik őt keresik. Szívetek legyen vidám mindenkor! 28 A föld legvégéig mindenkinek eszébe jut az Úr, és megtérnek hozzá, őelőtte borul le a népek minden nemzetsége. 29 Mert az Úré a királyi hatalom, ő uralkodik a népeken. 30 Csak előtte borulnak le a földi hatalmasságok, térdet hajt előtte minden halandó, aki nem tudja életét megtartani. 31 Az utódok szolgálják őt, beszélnek az Úrról a jövő nemzedéknek. 32 Jönnek, és a születendő népnek hirdetik majd, hogy igaz, amit ő tesz.
Az Ige mellett – Balog Zoltán igemagyarázata
(2) „Én Istenem, én Istenem…” (Zsolt 22)
Nekünk ez a zsoltár Jézus imádsága. Nemcsak annak kezdő sora miatt, amely Jézus szájából a golgotai kereszten is elhangzott, hanem annak teljes üzenete okán. Az elhagyott, a halálra szánt megszabadul, s Istent dicsőítő ember lesz belőle. A zsoltárok imádkozói, éneklői mindig lelki utat járnak be, a hit útját. Küzdenek a bajban a bizalom megmaradásáért (6), mert most éppen a baj van közel, s Isten távol. Mégis reménykedve tárják a távolinak érzékelt Isten elé elveszettségüket. A zsoltáros szenvedése Jézuséra mutat, annak nem túl fontosnak tűnő részleteiben is: „köntösömre sorsot vetnek” (19). Az ellenségek ezzel fejezik ki, hogy már életében halottnak tekintik a halálra ítéltet. Teljes az elhagyatottság. Az ősszenvedés nem is a konkrét megpróbáltatás, hanem az Isten-távolság. Majd a segélykiáltás (20) után jön a fordulat. S már nem a szabadítás leírása a fontos, hanem az ebből fakadó Isten-dicséret. Közösség-, gyülekezettudatos nemcsak az imádság, hanem a szabadítást kereső egész élete is. Az „ősök” (5) Istenbe vetett bizalmára hivatkozik, a gyülekezet közösségében (23) tesz bizonyságot a szabadításról, s végül maga is továbbadja a következő nemzedéknek azt, amit vele tett az Úr (31k).
