„A Seregek Ura oltalmazza népét...” Zak 9
1 Fenyegető jövendölés. Az Úr igéje szól Hadrák földje ellen, és Damaszkuszra nehezedik. Mert az Úr szemmel tartja az embereket, Izráel minden törzsét, 2 a szomszédos Hamátot is meg Tíruszt és Szidónt, bármilyen bölcsek is. 3 Várat épített magának Tírusz, és annyi ezüstöt halmozott fel, mint a por, annyi színaranyat, mint az utcán a sár. 4 De most az Úr szegénnyé teszi, tengerbe dönti várfalát, a várost pedig tűz pusztítja el. 5 Ha meglátja ezt Askelón, megijed, Gáza is reszketni fog nagyon, Ekrón reménysége hamisnak bizonyul. Nem lesz király Gázában, Askelón lakatlan marad. 6 Asdódban keverék népség lakik majd, a filiszteusok gőgjét pedig megtöröm. 7 Kiveszem szájukból a húst, amelyet vérrel együtt esznek, és fogaik közül a förtelmes eledelt. De Istenünké lesz a maradékuk: olyanok lesznek majd, mint Júda egyik törzse, az ekróniak pedig olyanok, mint a jebúsziak. 8 Házam mellett táborozok, hogy megvédjem azoktól, akik arra járnak. Nem támadhat rájuk többé fosztogató, mert ezentúl figyelek majd rájuk. 9 Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán. 10 Mert kiirtom a harci kocsit Efraimból és a lovat Jeruzsálemből – mondja az Úr. Kivész majd a harci íj, mert békét hirdet a népeknek; uralma tengertől tengerig ér, az Eufrátesztől a föld határáig. 11 A veled kötött szövetség véréért szabadon bocsátom foglyaidat a kiszáradt kútból. 12 Térjetek vissza a fellegvárba, reménykedő foglyok! Még ma kijelentem: Kétszeresen kárpótollak titeket! 13 Mert kifeszítem Júdát, mint egy íjat, Efraimot nyílnak használom. Felbuzdítom fiaidat, Sion, a görögök ellen, és olyanná teszlek, mint a hős kardja. 14 Akkor megjelenik fölöttük az Úr, kirepül nyila, mint a villám. Az én Uram, az Úr megfújja a kürtöt, és Témán felől támadó forgószélben vonul. 15 A Seregek Ura oltalmazza népét, győzelmet aratnak, és taposnak a parittyaköveken. Úgy zúgnak, mintha bort ittak volna, megtelnek, mint az áldozati kehely, mint az oltár sarkai. 16 Megsegíti őket Istenük, az Úr azon a napon. Pásztorolja népét, mint egy nyájat. Mint a korona drágakövei, úgy ragyognak földjén. 17 Milyen nagy az ő jósága, milyen nagy az ő szépsége! Bőven ad gabonát az ifjaknak, mustot a leányoknak.
Bibliaolvasó Kalauz – Kónya Ákos igemagyarázata
Megszállás, menekülés, háború. Ami Kr. e. 333-ban igaz volt, sajnos 2022-ben és 2023-ban is valósággá vált. Amikor e sorokat olvassuk, talán már megszűnt a háború. A mai szakaszunkban megjelenik a remény hangja az eljövendő szabadítóról, a Messiásról. Milyen jó, hogy mi már ismerhetjük őt! Adjunk hálát ezért!
RÉ21 481 RÉ 330
Könyörgés böjti időben | 472 | Jöjj, szabadíts meg
„… mert többre becsülték az emberektől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét.” Jn 12,37–43
37 Noha ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne, 38 hogy beteljesedjék Ézsaiás próféta szava, amely így hangzik: „Uram, ki hitt a mi beszédünknek, és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá?” 39 Azért nem tudtak hinni, mert Ézsaiás ezt is mondta: 40 „Megvakította a szemüket, és megkeményítette a szívüket, hogy szemükkel ne lássanak és szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” 41 Ezeket mondta Ézsaiás, mert látta az ő dicsőségét, és őróla szólt. 42 Jóllehet a vezetők közül is sokan hittek benne, mégsem vallották meg ezt a farizeusok miatt, nehogy kizárják őket a zsinagógából; 43 mert többre becsülték az emberektől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét.
Az Ige mellett – Hodossy-Takács Előd igemagyarázata
(43) „… mert többre becsülték az emberektől nyert dicsőséget, mint az Isten dicsőségét.” (Jn 12,37–43)
Jézust nem utasította el mindenki. Némelyek hittek benne (4,39; 7,41; 12,11), őket a nagy jelek győzték meg, különösen Lázár feltámasztása. De túl sok volt a kétely, az ellentétes vélemény. Fájdalmas kijelentés: „ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne” (37). Miért? A választ az evangélium egy – a szív megkeményítéséről szóló – prófétai Igében találja meg (38, vö. Ézs 53,1). Valóban: a kétkedő tömeg elfordult Jézustól, akik pedig mégis hittek, hallgattak (42). Senki nem akart a veszettnek látszó ügy mellé állni. Hol volt Nikodémus, és merre járt az arimátiai József, mindketten tekintélyes személyiségek (19,38–39), amikor nyíltan kellett volna vallást tenni, és Jézus mellé állni? Kézenfekvő kérdés ez, de inkább ne ezt kérdezzük. Forduljunk inkább csendben magunk felé. Mi miért némulunk meg a bizonyságtétel idején? Elmondjuk, mennyi jót tett velünk Isten? Saját tekintélyünk csorbát szenved, ha kimondjuk, megéljük: én megváltott keresztyén vagyok? Vagy fontosabb, hogy modern, felvilágosult egyéniségnek tartsanak, aki ura testének, életének, jelenének és persze a jövőnek is? A vallástétel lehetősége a szavakon túl döntéseinkre és – az azokból fakadó – tetteinkre is vonatkozik! Igyekezzünk felmutatni Isten dicsőségét!
