„Hiszen jót tett velem” Mk 14,1–11
1 Két nap múlva volt a páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe. A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogy Jézust valamiképpen csellel elfogják és megöljék, 2 mert ezt mondták: Ne az ünnepen, nehogy zavargás legyen a nép körében. 3 Amikor Betániában a leprás Simon házában volt, és asztalhoz telepedett, odament egy asszony, akinél valódi és drága nárdusolaj volt egy alabástromtartóban, és az alabástromtartót feltörve, ráöntötte az olajat Jézus fejére. 4 Némelyek pedig maguk között bosszankodtak: Mire való az olajnak ez a pazarlása? 5 Hiszen el lehetett volna adni ezt az olajat több mint háromszáz dénárért, és a pénzt szétosztani a szegényeknek. És korholták az asszonyt, 6 de Jézus ezt mondta: Hagyjátok őt! Miért bántjátok? Hiszen jót tett velem. 7 Mert a szegények mindig veletek lesznek, és amikor csak akartok, jót tehettek velük, én azonban nem leszek mindig veletek. 8 Azt tette, ami tőle telt: előre megkente a testemet a temetésemre. 9 Bizony mondom nektek, hogy bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére. 10 Ekkor Júdás Iskáriótes, egy a tizenkettő közül, elment a főpapokhoz, hogy elárulja őt nekik. 11 Amikor azok ezt meghallották, megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő pedig várta a megfelelő alkalmat, hogy elárulhassa Jézust.
Bibliaolvasó Kalauz – Michna Krisztina igemagyarázata
„Hiszen jót tett velem” (6). Ismét egy kontraszt: a főpapok és írástudók morfondíroznak, keresik az alkalmas helyet és időt, hogyan fogják el csellel Jézust, hogy végül töviskoszorút tegyenek a fejére. Az asszonyt meg a szíve és a lába azonnal viszi Jézushoz, oda, ahol éppen van, és drága nárdusolajjal keni meg a fejét. Igazi odaadó, minden mást elfeledő szeretet. Cselt szövök, belekötök, megsebzem a másikat, vagy igyekszem odaadó szeretettel körülvenni, amíg még velem van?
RÉ21 450 RÉ 289
A Szentháromság dicsérete | 565 | A menny Urának tisztelet
„Ne félj, és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! … mert veletek lesz az Úr!” 2Krón 20,1–19
1 Történt ezek után, hogy hadba vonultak Jósáfát ellen a móábiak és az ammóniak a meúniak egy részével együtt. 2 Amikor megérkeztek, és jelentették Jósáfátnak, hogy a tenger túlsó széléről nagy sokaság jön ellene Edóm felől, és már Hacecón-Támárban, azaz Én-Gedíben vannak, 3 megijedt Jósáfát, az Urat kezdte keresni, és böjtöt hirdetett egész Júdában. 4 Összegyülekeztek a júdaiak, hogy segítséget kérjenek az Úrtól. Júda összes városából is eljöttek, hogy az Úr segítségét kérjék. 5 Jósáfát pedig kiállt Júda és Jeruzsálem egész gyülekezete elé az Úr házánál, az új udvar előtt, 6 és ezt mondta: Uram, őseink Istene! Te vagy az Isten az égben, és te uralkodsz a népek minden királyságán! A te kezedben van az erő és a hatalom, és senki sem állhat meg veled szemben. 7 Istenünk, te űzted ki ennek az országnak a lakóit néped, Izráel elől, és örökre odaadtad azt barátod, Ábrahám utódainak. 8 És itt laktak, itt építettek neved tiszteletére szentélyt, és ezt mondták: 9 Ha majd veszedelem, fegyver, ítélet, dögvész vagy éhínség tör ránk, megállunk ez előtt a templom előtt és te előtted, mert a te neved ebben a templomban van; és ha segítségért kiáltunk hozzád nyomorúságunkban, hallgass meg, és szabadíts meg minket! 10 De látod, az ammóniak és móábiak, a Széír-hegység lakói, akik között nem engedted átvonulni az izráelieket, amikor Egyiptomból jöttek, és így kikerülték, és nem pusztították el őket, 11 ezek most azzal fizetnek nekünk, hogy ellenünk támadnak, és el akarnak űzni a birtokodról, amit nekünk adtál. 12 Istenünk, büntesd meg őket! Mert tehetetlenek vagyunk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támadt; nem tudjuk, hogy mit tegyünk. Csak rád tekintünk! 13 Eközben a júdaiak valamennyien ott álltak az Úr színe előtt kicsiny gyermekeikkel, feleségeikkel és fiaikkal együtt. 14 Akkor kiáradt az Úr lelke a gyülekezet jelenlétében Jahazíélre, aki Zekarjá fia, az Benájá fia, az Jeíél fia, az Mattanjá fia, Ászáf fiai közül való lévita volt, 15 és megszólalt: Figyeljetek, egész Júda és Jeruzsálem lakói meg te, Jósáfát király! Ezt mondja nektek az Úr: Ne féljetek és ne rettegjetek ettől a nagy tömegtől, mert nem a ti háborútok ez, hanem az Istené! 16 Holnap induljatok ellenük! Ők a Cíc-hágón vonulnak majd föl, és a völgy végénél, a Jerúél-puszta előtt találkoztok velük. 17 Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr. Ne félj és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az Úr! 18 Ekkor Jósáfát arccal a földig hajolt, és Júda meg Jeruzsálem lakói mindnyájan leborultak az Úr színe előtt, és imádták az Urat. 19 A keháti és kórahi léviták pedig fölálltak, és egyre hangosabban dicsérték az Urat, Izráel Istenét.
Az Ige mellett – Kovács Mihály igemagyarázata
(17) „Ne félj, és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! /.../ mert veletek lesz az Úr!” (2Krón 20, 1–19)
A hívő emberek életében is előfordulhatnak váratlan események, így alakult Jósáfát idejében is. Felderítők hozták a rémes hírt: móábiak és ammóniak közelednek Júdához, s olyan közel jártak már, hogy felkészülni sem lehet. A helyzet nemcsak váratlan, hanem reménytelen is a nagy túlerő miatt. Jósáfát király rémülete érthető, de ebbéli állapotában is a legjobb utat keresi a megoldáshoz, népével együtt az Úrhoz fordul. Imádsága mélyről tör fel, segítségért könyörög. Böjtre és imádságra szólítja fel a népét. Majd összegyűlnek a jeruzsálemi templomban, és ott Jósáfát elmondja élete legmélyebb imádságát (5–12). Miközben ez hangzik, a júdeaiak valamennyien ott állnak feleségükkel, gyermekeikkel, várva Isten válaszát az imádságra. És a válasz nem késik: „Ne féljetek”, mert nem a ti háborútok ez, hanem az Istené! (15–17) S a nép is, a király is arccal a földig hajolt, és dicsőítették az Urat. A váratlan események ma is vizsga elé állítják a hitünket. Ilyenkor jó felidézni a zsoltáros szavait: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítalak téged, és te dicsőítesz engem.” (Zsolt 50,15)
