„Bízzál, fiam...” Mt 9,1–8
1 Jézus hajóra szállva átkelt, és elment a maga városába. 2 És íme, odavittek hozzá egy bénát, aki ágyban feküdt. Amikor Jézus látta hitüket, így szólt a bénához: Bízzál, fiam, megbocsáttatnak a te bűneid. 3 Ekkor néhányan az írástudók közül így szóltak magukban: Istenkáromló! 4 Jézus pedig, mivel ismerte gondolataikat, ezt mondta: Miért gondoltok gonoszt szívetekben? 5 Ugyan mi könnyebb? Azt mondani, hogy megbocsáttatnak a te bűneid, vagy ezt mondani: Kelj fel, és járj? 6 De azért, hogy megtudjátok, az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön – ekkor ezt mondta a bénának: Kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza! 7 Ő pedig felkelt, és hazament. 8 Amikor a sokaság ezt látta, félelem fogta el őket; és dicsőítették Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.
Bibliaolvasó kalauz –Steinbach József
„Bízzál, fiam...” (2). Ebben a gyógyítási csodában a jézusi biztatást halljuk meg: „Bízzál, fiam!” (2) Ennél több nem kell. Maga Jézus Krisztus biztat így, akinek adatott minden hatalom, mennyen és földön (Mt 28,18). Ővele minden rendeződhet, de csakis ővele! Jézus Krisztus által újra Isten gyermekei vagyunk. Sokféle bénultság, magatehetetlenség és kiszolgáltatottság alatt nyögő életünknek csak erre van szüksége. Bátorítsuk egymást is mint az Úr eszközei (1Thessz 4,18).
RÉ 223 RÉ 21 712
Napi ének Jézus Krisztus messiási küldetéséről 448 Dicsérlek téged
„Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!” 5Mózes 25
1 Ha viszály támad férfiak között, és törvény elé mennek, hogy ítélkezzenek fölöttük, és az igazat fölmentik, a bűnöst pedig elmarasztalják, 2 akkor ha a bűnös verést érdemel, fektesse le a bíró, és veressen rá a jelenlétében annyit, amennyit a bűne miatt megérdemel. 3 De csak negyvenet verethet rá, többet nem, mert ha ennél több ütést méret rá, akkor szemed láttára gyalázzák meg embertársadat. 4 Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját! 5 Ha testvérek laknak együtt, és közülük az egyik meghal fiúgyermek nélkül, akkor az elhunytnak a felesége ne menjen hozzá idegen férfihoz, aki nem a családhoz tartozik. A sógora menjen be hozzá, vegye feleségül, sógorházasságot kötve így vele. 6 A születendő első gyermek viselje az elhunyt testvér nevét, hogy ne töröljék ki annak a nevét Izráelből. 7 De ha annak a férfinak nincs kedve elvenni a sógornőjét, akkor a sógornője menjen el a vénekhez a városkapuba, és mondja ezt: A sógorom nem akarja fenntartani a testvére nevét Izráelben, nem akar velem sógorházasságot kötni. 8 A város vénei hívják oda a férfit, és beszéljenek vele. És ha állhatatosan azt mondja, hogy nincs kedve elvenni, 9 akkor lépjen oda hozzá a sógornője a vének szeme láttára, húzza le a sarut a férfi lábáról, köpje szembe, és ezt mondja: Így kell bánni azzal az emberrel, aki nem akarja építeni a testvére háza népét! 10 És nevezzék őt és háza népét Izráelben mezítlábasnak. 11 Ha két férfi összeverekedik egymással, és az egyikük felesége odamegy, hogy a férjét kiszabadítsa annak a kezéből, aki veri, odanyúl a kezével, és megragadja annak a szeméremtestét, 12 le kell vágni az asszony kezét irgalom nélkül. 13 Ne legyen tarsolyodban kétféle súlymérték, nagyobb és kisebb. 14 Ne legyen házadban kétféle véka, nagyobb és kisebb. 15 Pontos és hiteles súlymértéked, pontos és hiteles vékád legyen, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked. 16 Mert utálatos Istened, az Úr előtt mindenki, aki ilyet tesz; mindenki, aki hamisságot cselekszik. 17 Emlékezz arra, hogy mit tett veled Amálék népe útközben, amikor kijöttetek Egyiptomból, 18 amikor találkozott veled útközben, és Istent nem ismerve levágta mindazokat, akik elgyengülve hátramaradtak közüled, mert fáradt és kimerült voltál. 19 Ha majd Istened, az Úr nyugalmat ad neked ellenségeidtől mindenfelől azon a földön, amelyet örök birtokul neked ad Istened, az Úr, akkor töröld el Amáléknek még az emlékét is az ég alól! El ne felejtsd!
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(4) „Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!” (5Mózes 25)
Isten védelmet ad népe minden tagjának.
Isten védi a bűnöst (1–3), mert ha verést érdemelne, negyven botütésnél akkor sem kaphat többet (2Korinthus 11,24). Mi már azt is tudjuk, ha halálos a bűnös bűne, akkor egyszülött Fiát adja érettünk az Isten, hogy Ő, rajtunk könyörülhessen (János 3,16). A büntetésnek van határa. Nem bűneink szerint bánik velünk a mi Urunk. Pedig hányszor használunk hamis mértéket, magunkat képviselve, másokat becsapva, csak „szerepeket” játszva (13–16).
Isten kegyelmes, de igazságos is (17–19), ezért Isten védi az „igazságosságot”, hogy a bűnös világ ki ne zökkenjen egyensúlyából. Egy „Amálék” nevű nép kihasználta Isten népének gyengeségét, amikor azok kiszabadultak a szolgaságból, és lekaszabolták közülük a hátramaradott megfáradtakat. Isten Igéje arra figyelmeztet, hogy a világ továbbra is gonosz, ezért emlékezni kell az „amáléki” lelkület, indulat jelenlétére, nehogy készületlenül érjen bennünket a „támadás”. Jézus Krisztus visszajöveteléig, megkötözve ugyan, de még próbálkozik a gonosz. A mi Urunk megbocsátásra, de állandó készenlétre intett bennünket (Máté 25,13). Isten pedig nem hagyja a gonoszt büntetés nélkül, Ő majd igazságot szolgáltat: „odaát” kiegyenlítődnek a dolgok. Ezt jó tudni! Isten nem felejt! (19) Őelőtte nem marad elvarratlanul egyetlen szál sem! (Zsidókhoz írt levél 10,30) Ne feledjük, Őelőtte mi is csak kegyelmére számíthatunk!
Isten védi saját népe megmaradását. Ennek csak egyik eszköze az un. sógorházasság törvénye (5–12). Ennél azonban sokkal többről van itt szó. Arról, hogy Isten népe a világ kezdetétől fogva, annak végéig megmarad, ahogy azt hitvallásunkban is bizonyossággal hirdetjük (Heidelbergi Káté 54). Isten ügye nem tőlünk függ! Jézus Krisztus ügye győztes ügy!
Isten még az állatokat is védi (4). A cséplő ökröt etetni kellett. Isten még az állatokat is védelmébe veszi, hát még az „állatként”, megfeszülve dolgozó embert; ideértve a hivatalos egyházi szolgát is, noha hányan nézik őket semmirekellőknek. Jaj nekik, ha azok! De, aki erőnek erejével mindent megtesz a rábízott ügyben, arról Isten nem feledkezik el, legyen az állat, ember vagy lelkész (1Korinthus 9,9–10; 1Timóteus 5,18).