előző nap következő nap

„Életre kelnek-e még ezek...?” Ez 37

1 Az Úr megragadott engem; elvitt engem az Úr lélek által, és letett egy völgyben. Tele volt az csontokkal. 2 Végigvezetett köztük körös-körül, és láttam, hogy nagyon sok csont volt a völgyben, és már nagyon szárazak voltak. 3 Megkérdezte tőlem: Emberfia! Életre kelnek-e még ezek a csontok? Én így feleltem: Ó, Uram, Uram, te tudod! 4 Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj e csontokról! Mondd nekik: Ti, száraz csontok, halljátok az Úr igéjét! 5 Így szól az én Uram, az Úr ezekhez a csontokhoz: Én lelket adok belétek, és életre keltek. 6 Inakat adok rátok, húst rakok rátok, és beborítlak benneteket bőrrel, azután lelket adok belétek, hogy életre keljetek. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr! 7 Én tehát prófétáltam, ahogyan megparancsolta nekem. Amint prófétálni kezdtem, hirtelen nagy zörgés támadt, a csontok pedig remegni kezdtek, és egymáshoz illeszkedtek. 8 Láttam, hogy inak kerültek rájuk, majd hús növekedett, és végül bőr borította be őket, de lélek még nem volt bennük. 9 Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj a léleknek, prófétálj, emberfia, és mondd a léleknek: Így szól az én Uram, az Úr: A négy égtáj felől jöjj elő, lélek, és lehelj ezekbe a megöltekbe, hogy életre keljenek! 10 Én tehát prófétáltam, ahogyan megparancsolta nekem. Akkor lélek szállt beléjük, életre keltek, és talpra álltak: igen-igen nagy sereg volt. 11 Akkor ezt mondta nekem: Emberfia! Ez a sok csont Izráel egész háza, amely most ezt mondja: Kiszáradtak a csontjaink, és elveszett a reménységünk, végünk van. 12 Azért prófétálj, és ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az Úr: Íme, felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem, és beviszlek benneteket Izráel földjére. 13 Majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor fölnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem! 14 Lelkemet adom belétek, életre keltek, és letelepítelek benneteket a saját földeteken. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr, meg is teszem, amit megmondtam – így szól az Úr. 15 Így szólt hozzám az Úr igéje: 16 Te, emberfia, fogj egy fadarabot, és írd rá: Ez Júdáé és a hozzá tartozó izráelieké. Azután fogj egy másik fadarabot, és arra ezt írd: Ez Józsefé, azaz Efraimé és az egész hozzá tartozó Izráel házáé. 17 Illeszd őket egymáshoz egy fává, hogy eggyé legyenek a kezedben! 18 Ha majd ezt mondja neked néped: Magyarázd meg, hogy mit jelent ez! – 19 akkor így felelj: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Én kezembe fogom Józsefnek, azaz Efraimnak és Izráel hozzá tartozó törzseinek a fáját, hozzáillesztem Júda fájához, egy fát csinálok belőlük, és eggyé lesznek a kezemben. 20 Amikor szemük láttára ott lesznek a kezedben azok a fadarabok, amelyekre írtál, 21 így beszélj hozzájuk: Ezt mondja az én Uram, az Úr: Íme, én kihozom Izráel fiait a népek közül, bárhová kerültek. Összegyűjtöm őket mindenfelől, és beviszem őket a saját földjükre. 22 Egy néppé teszem őket abban az országban, Izráel hegyein, és egy király fog uralkodni mindnyájuk fölött. Nem lesz többé két nép, és nem szakadnak soha többé két királyságra. 23 Nem teszik magukat többé tisztátalanná förtelmes bálványszobraikkal és sok vétkükkel. Megszabadítom őket minden vétküktől, amelyet elkövettek, és megtisztítom őket. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. 24 Az én szolgám, Dávid lesz a királyuk: egy pásztoruk lesz mindnyájuknak. Akkor majd az én törvényeim szerint élnek, rendelkezéseimet megtartják és teljesítik. 25 Abban az országban laknak majd, amelyet szolgámnak, Jákóbnak adtam, amelyben őseitek is laktak. Ott laknak ők, fiaik és unokáik örökre, és szolgám, Dávid lesz a fejedelmük örökre. 26 Szövetséget kötök velük, hogy békében éljenek; örök szövetség lesz az. Letelepítem és megsokasítom őket, szentélyemet pedig közéjük helyezem örökre. 27 Közöttük lesz hajlékom, én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek. 28 Majd megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr, aki megszentelem Izráelt, amikor szentélyem köztük lesz örökre!

Bibliaolvasó kalauz – Fodor Ferenc igemagyarázata

Szétszórt, temetetlen csontok. Megrázó látomás. Ilyennek látta Ezékiel a fogságba hurcolt népet. Isten kérdezett: „Életre kelnek-e még ezek...?” (3). Ha kérdez, néha azért teszi, hogy megvizsgálja, mi van a szívünkben. Az „igen” mögött hamis nemzeti érzés húzódhat. A „nem” mögött hitetlen tagadás. A próféta válasza – „Ó, Uram, Uram, te tudod!” (3) – nem zárta az Urat szűkös emberi lehetőségek korlátai közé. Merjük a magunk korlátait elismerni, de Istent ne zárjuk ezek mögé.

RÉ 166 MRÉ 168

„…megszentelődésre.” 1Thesszalonika 4,1–8

1 Egyébként pedig, testvéreim, kérünk titeket, és intünk az Úr Jézus nevében, hogy amint tőlünk tanultátok, hogyan kell Istennek tetsző módon élnetek – s amint éltek is –, ebben jussatok még előbbre. 2 Hiszen tudjátok, milyen rendelkezéseket adtunk nektek az Úr Jézus nevében. 3 Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól, 4 hogy tanuljon meg mindenki szentségben és tisztaságban élni feleségével, 5 nem a kívánság szenvedélyével, mint a pogányok, akik nem ismerik Istent; 6 és senki ne károsítsa meg és ne csalja meg testvérét semmiféle ügyben. Mert bosszút áll az Úr mindezekért, ahogyan már előbb megmondtuk nektek, és bizonyságot is tettünk róla. 7 Mert nem tisztátalanságra hívott el minket Isten, hanem megszentelődésre. 8 Aki tehát ezt megveti, az nem embert vet meg, hanem Istent, aki Szentlelkét is rátok árasztja.

Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata

(7) „…megszentelődésre.” (1Thesszalonika 4,1–8)

Istennek tetsző módon élni, ebben előbbre jutni, ez a megszentelődés, amellyel kapcsolatban fontos az intés (1), de amelyben nem az intés, nem a megszabott rendelkezések, hanem az Isten Szentlelke vezet bennünket (8). Az intés figyelmeztet; a nem szeretetből kimondott intés pedig inkább megszégyenít, sőt indulatot és ellenállást is kiválthat. Isten Lelke azonban erőt és örömöt ad a megszentelődés útján.

Ez a hívő ember boldog tapasztalata egyben, mert ahogy haladunk a hit útján, miközben telnek az évek, olyan jó megélni, hogy egyre inkább megerősödik bennünk a bizonyosság és lenyugszik, leülepszik, feltisztul az életünk, fokozatosan csak az evangéliumi lényeg számít, a hit, a remény és a szeretet, a Jézus Krisztusban elnyert üdvösség öröme, valamint az ebből fakadó hűséges szolgálat. Ennek tapasztalata üdvbizonyosság és a legnagyobb boldogság is egyben, miközben szeretteinkért, és a ránk bízottakért közbenjáró könyörgést mondunk, hogy ők is megtapasztalhassák ezt a csodát.

Pál konkrétan megnevez két területet, amelyektől Isten minket óvó akarata szerint tartózkodnunk kell: a paráznaság, annak minden változatát ideértve; valamint a másokat megbántó, önző túlkapások sora, amelyben becsapjuk testvéreinket, embertársainkat (3–6). Mi azonban elsősorban nem azért tartózkodhatunk ezektől, mert miattuk megítél majd az Úr (6), hanem mert Isten Lelke vezet, megőriz, megtart a tiszta és egyre tisztuló életben, korábbi bűneinket megvallva, az Ő kegyelmébe bizonyosan belekapaszkodva. Hiszen az Úr a tiszta életre hívott el bennünket, abban megőriz, és nem engedi, hogy megszégyenítsük nevét. Ő az események Ura is, nem enged bemenni olyan ajtón, amin nem szabad! (7–8)

Áldott legyen ezért az egyre inkább kiteljesedő életért az Úr, amely Jézus Krisztusban már most a miénk, és „odaát” maradéktalanul beteljesedik!