„Én legeltetem juhaimat...” Ez 34
1 Így szólt hozzám az Úr igéje: 2 Emberfia! Prófétálj Izráel pásztorairól! Prófétálj, és mondd meg a pásztoroknak: Így szól az én Uram, az Úr: Jaj Izráel pásztorainak, akik magukat legeltették! Hát nem a nyájat kell legeltetniük a pásztoroknak? 3 A tejet megittátok, a gyapjúval ruházkodtatok, a kövéret levágtátok, de a nyájat nem legeltettétek! 4 A gyengét nem erősítettétek, a beteget nem gyógyítottátok, a sérültet nem kötöztétek be, az eltévedtet nem tereltétek vissza, és az elveszettet nem kerestétek meg, hanem erőszakosan és kegyetlenül uralkodtatok rajtuk. 5 Szétszóródtak, mint akiknek nincs pásztoruk, mindenféle mezei vad eledele lettek, úgy szétszóródtak. 6 Ott bolyongott nyájam minden hegyen és minden magas halmon; szétszóródott nyájam az egész föld színén, és nincs aki utána eredjen, nincs aki megkeresse. 7 Ezért ti, pásztorok, halljátok meg az Úr igéjét: 8 Életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –: Mivel préda lett a nyájam, mindenféle mezei vad eledele lett a nyájam, mint amelynek nincs pásztora, pásztoraim nem eredtek a nyájam után, hanem önmagukat legeltették a pásztorok, nem a nyájamat legeltették, 9 ezért ti, pásztorok, halljátok meg az Úr igéjét! 10 Így szól az én Uram, az Úr: Én most a pásztorok ellen fordulok, és számon kérem tőlük a nyájamat. Gondoskodom róla, hogy ne ők legeltessék a nyájat, magukat sem fogják többé legeltetni a pásztorok. Kiragadom szájukból juhaimat, és többé nem esznek belőlük. 11 Mert így szól az én Uram, az Úr: Majd én magam keresem meg juhaimat, és én viselem gondjukat. 12 Ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak, amikor ott áll juhai között, amelyek szét voltak szóródva, úgy viselem gondját juhaimnak. Kiszabadítom őket mindenünnen, ahová csak szétszóródtak egy felhős, borús napon. 13 Kivezetem őket a népek közül, és összegyűjtöm az országokból, azután beviszem őket a saját földjükre; Izráel hegyein, a völgyekben és az ország minden lakóhelyén fogom legeltetni őket. 14 Jó legelőn fogom legeltetni őket, és Izráel magas hegyein fognak majd tanyázni. Jó tanyájuk lesz, ott heverésznek, és kövér legelőn legelésznek Izráel hegyein. 15 Én legeltetem juhaimat, és én keresek nekik pihenőhelyet – így szól az én Uram, az Úr. 16 Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kövérre és az erősre vigyázok; úgy legeltetem őket, ahogy kell. 17 De köztetek is igazságot teszek, juhaim – így szól az én Uram, az Úr –, bárány és bárány között, kosok és bakok között. 18 Nem elég nektek, hogy a legjobb legelőn legeltek? Miért tapossátok össze lábatokkal a többi legelőt? Tiszta vizet isztok. Miért zavarjátok föl lábatokkal, amit otthagytok? 19 Azt legeljék az én juhaim, amit a lábatok összetaposott, és azt igyák, amit a lábatok fölzavart? 20 Ezért így szól az én Uram, az Úr: Majd én igazságot teszek kövér bárány és sovány bárány között. 21 Oldalatokkal és vállatokkal taszigáljátok, és szarvatokkal öklelitek félre a gyöngéket, míg csak ki nem szorítjátok őket. 22 De én megszabadítom juhaimat, és nem esnek többé zsákmányul, mert igazságot teszek bárány és bárány között! 23 Egyetlen pásztort rendelek föléjük, hogy legeltesse őket: szolgámat, Dávidot. Ő fogja legeltetni őket, ő lesz a pásztoruk. 24 Én, az Úr, Istenük leszek, szolgám, Dávid pedig fejedelmük lesz. Én, az Úr, megmondtam! 25 Szövetséget kötök velük, hogy békében éljenek: kipusztítom az országból a vadállatokat, biztonságban lakhatnak majd a pusztában, és az erdőkben is alhatnak. 26 Áldást adok nekik hegyem körül, esőt adok idejében: áldásos esők lesznek. 27 A mező fája megadja gyümölcsét, a föld is megadja termését, biztonságban élnek földjükön. Majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, amikor darabokra töröm igájukat, és kiszabadítom őket azok kezéből, akiket szolgálnak. 28 Nem esnek többé zsákmányul a népeknek, és nem falják fel őket a vadállatok, hanem biztonságban laknak, senki sem háborgatja majd őket. 29 Híres ültetvényt sarjasztok nekik, nem hal éhen többé senki az országban, és nem kell tűrniük többé a népek gyalázkodását. 30 Akkor majd megtudják, hogy én, az Úr, az ő Istenük, velük vagyok, és hogy ők, Izráel háza, az én népem – így szól az én Uram, az Úr. 31 Mert ti az én juhaim, az én legelőm nyája vagytok. Emberek vagytok, én pedig Istenetek! – így szól az én Uram, az Úr.
Bibliaolvasó kalauz – Fodor Ferenc igemagyarázata
A pásztor nevet szívesen alkalmazta magára írástudó, király, bíró és tanító; az ókori Izráel lelki és közéleti vezetői, akik Isten népének irányt mutattak. Ám ezt a megtisztelő szolgálatukat hűtlenül, önmaguk hasznára végezték. Isten ezért visszavette a nekik adott megbízatást, és ő maga lépett helyükbe: „Én legeltetem juhaimat...” (15). Ítélet rajtunk, ha valamely megbízatását megvonja tőlünk, mert hűtlennek találtattunk. Ismerjük fel megváltó Urunkban a jó Pásztort (Jn 10,11).
RÉ 260 MRÉ 372
„Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.” 1Thesszalonika 2,17–20
17 Mi pedig, testvéreim, miután külsőleg, de nem szívünkben, egy rövid időre elszakadtunk tőletek, annál nagyobb vágyódással törekedtünk arra, hogy ismét lássunk titeket. 18 Ezért el akartunk menni hozzátok, én, Pál nem is egyszer, de megakadályozott minket a Sátán. 19 Ki is volna a mi reménységünk vagy örömünk, koronánk és dicsőségünk, ha nem ti, a mi Urunk Jézus Krisztus színe előtt az ő eljövetelekor? 20 Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(20) „Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.” (1Thesszalonika 2,17–20)
Pál személyes vallomása ez, ahol teret ad érzései áradásának, érzelemvilága feltárásának, mert abban Isten megmagyarázhatatlan szeretete sugárzik.
Pál, érzelmi kitárulkozásában a thesszalonikai gyülekezetet örömének és koronájának nevezi, mint később, élete végén, a filippi gyülekezetet (Filippi 4,1). Ez a gyülekezet a dicsősége, odaadó életének látható eredménye, gyümölcse, Isten benne munkáló kegyelmének igazolható visszajelzése. Erre a szent visszajelzésre, látható eredményre, örömre, dicsőségre a hitben szolgáló embernek is szüksége van. Ez a dicsőség az Isten dicsőségét ragyogtatja fel ebben a világban, örömre hangol másokat is, de erőt ad a további szolgálathoz. Ha az apostol ezt kimondta, mi se szégyelljük megvallani ugyanezt. Pálnak is, küzdelmei között, szüksége volt erre a visszajelzésre, miként nekünk is. Ne fukarkodjunk a bátorító visszajelzéssel mások felé! (19–20)
Pál érzelmi kitárulkozása kapcsán el kell mondanunk azt, hogy az emberi érzelem önmagában labilis és bizonytalan, de a hívő embert Isten gazdag érzelemvilággal áldja meg, amit az Ő ügyének szolgálatába állít, Lelke vezetésével. A hit, érzelmi gazdagság nélkül embertelen, törvényeskedő, emberi elvárásokra és teljesítményre alapozó tankeresztyénséggé torzulhat. Bizony, sokszor érzelmileg sivár a keresztyénségünk, kellemetlen, lelketlen, rideg, szigorú. Más esetben érzelmeinket szégyelljük, elfojtjuk, vagy pedig – ez a másik véglet – rajongva és parttalanul zúdítjuk a másikra. Lám, Pál, mint szentlelkes ember, adott helyzetben, azt áldásként fogadó emberek előtt, az érzelmeit feltárja, de ebben a kitárulkozásban krisztusi szeretet munkál, amely nem követel, nem rátelepszik a másikra, hanem áldássá lesz az, a sivárság és a ridegség pusztaságában. Csak Istentől készített körben élhetünk ezzel a lehetőséggel. De a mai Ige arra buzdít, hogy az Istentől készített alkalommal ne féljünk kimutatni az érzelmeinket, másokat is bátorítva erre; és végképp ne hagyjuk válasz nélkül mások felénk való, ilyenfajta őszinte közeledését.
Pál személyes vallomásában nemcsak Lélek által vezetett szeretet tárul fel, hanem reménység is, amellyel megnyugvásban tudomásul veszi azt, hogy amikor úgy kellett elmenekülniük az általa nagyon szeretett gyülekezetéből, Thesszalonikából, akkor ez a találkozás az első és az utolsó is volt egyben, ebben a földi világban. Hiába akartak újból és újból visszamenni Thesszalonikába, erre nem nyílt lehetőség. Itt látjuk – és ez nagyon fontos –, hogy az apostol érzelmi élete mennyire az Úr kordájában állt, hiszen vágyakozott arra, hogy személyesen lássa a thesszalonikaiakat, törekedett is erre (17); de elfogadta az Úr döntését, és bizonyossággal tudta, hogy az Úr színe előtt majd találkozni fognak. Igen, Jézus Krisztusban miénk a viszontlátás reménysége (19). Pál nem keseredett meg, nem lett depressziós, öröme végig megmaradt.
Pál személyes vallomása, kitárulkozása egy fontos tanítást is tartalmaz, miszerint nem embereket, vagy külső körülményeket okol azért, hogy ez a találkozás nem jöhetett létre. Tudja, hogy a gonosz az a nagy akadályozó, aki mindig közbe akar szólni ott, ahol Isten Lelke munkál; de soha nem a gonoszé, hanem mindig csakis az Úré a végső szó (19). Soha ne felejtsük el, hogy nem test és vér, nem emberek ellen van tusakodásunk, végképp nem külső körülmények ellen, hanem az Isten ellensége ellen (Efezus 6,11). Rudolf Bohren, „Predigtlehre” című műve többek között ezt az apostoli tanítást eleveníti fel számunkra: „Isten országa még nincs itt, ezért az igehirdetés és a lelkigondozás harcot jelent; nem az emberekkel, nem a helyzetekkel, hanem a Sátán birodalmával. Jézus nagypénteki és húsvéti győzelmét érvényesíteni kell a mindig újraéledő ellenséggel szemben. Nekünk nem emberek ellen kell harcolnunk, bármit élünk is meg. Ellenségünk nem a valamilyen mértékben befolyásolt ember, vagy a körülmények. Ha ezt tudjuk, valamint Jézus Krisztus győzelmébe vetett bizonyosságunkat újra és újra elkérjük, akkor soha nem fogunk megkeseredni.”