„Háború folyt... egész életükben” 1Kir 15,16–34
16 Háború folyt Ászá és Izráel királya, Baasá között egész életükben. 17 Baasá, Izráel királya Júda ellen vonult, és kiépítette Rámát, hogy ne lehessen Ászához, Júda királyához átmenni vagy tőle átjönni. 18 Ekkor Ászá fogta mindazt az ezüstöt és aranyat, ami megmaradt az Úr templomának a kincstárában, és a királyi palota kincseivel együtt udvari embereire bízta, és elküldte Ászá király Benhadadhoz, Tabrimmón fiához, Hezjón unokájához, Arám királyához, aki Damaszkuszban lakott, ezzel az üzenettel: 19 Szövetségesek vagyunk, azok voltak már apám és apád is. Nézd, küldök neked ajándékul ezüstöt és aranyat. Menj, bontsd fel a Baasával, Izráel királyával kötött szövetségedet, hogy vonuljon vissza innen. 20 Benhadad hallgatott Ászá királyra, és hadserege vezéreit Izráel városai ellen küldte. Leverte Ijjónt, Dánt, Ábél-Bét-Maakát és egész Kinneretet, Naftáli egész földjével együtt. 21 Amikor ezt Baasá meghallotta, abbahagyta Rámá építését, és Tircában telepedett le. 22 Ászá király pedig összehívta egész Júdát, senkit sem mentett föl, és elhordták Rámá köveit és gerendáit, amelyekkel Baasá építkezett. Ezekkel építette ki Ászá király Benjáminban Gebát és Micpát. 23 Ászá egyéb dolgai, összes hőstette, mindaz, amit tett, és hogy milyen városokat építtetett, meg van írva a Júda királyai történetéről szóló könyvben, kivéve azt, hogy öregségére megbetegedett a lába. 24 Azután Ászá pihenni tért őseihez, és ősei mellé temették ősatyja, Dávid városában. Utána a fia, Jósáfát lett a király. 25 Ászának, Júda királyának a második évében Nádáb, Jeroboám fia lett Izráel királya. Két évig uralkodott Izráelben. 26 Azt tette, amit rossznak lát az Úr, apjának az útján járt, és abban a vétekben, amellyel az vétekbe vitte Izráelt. 27 De az Issakár házából való Baasá, Ahijjá fia összeesküvést szőtt ellene, és levágta őt Baasá Gibbetónnál, a filiszteusok városánál, amikor Nádáb egész Izráellel együtt Gibbetónt ostromolta. 28 Ászának, Júda királyának a harmadik évében ölte meg őt Baasá, és lett helyette király. 29 Amint király lett, kiirtotta Jeroboám egész háza népét. Egy lelket sem hagyott meg Jeroboám családjából, mind elpusztította őket az Úr szava szerint, amelyet megmondott szolgája, a sílói Ahijjá által. 30 Jeroboám vétkei miatt történt ez, aki vétkezett, és Izráelt is vétekbe vitte; meg a bosszúság miatt, amit az Úrnak, Izráel Istenének okozott. 31 Nádáb egyéb dolgai, mindaz, amit véghezvitt, meg van írva az Izráel királyai történetének könyvében. 32 Háború folyt Ászá és Baasá, Izráel királya között egész életükben. 33 Ászának, Júda királyának a harmadik évében lett az egész Izráel királya Baasá, Ahijjá fia Tircában, huszonnégy évig. 34 Azt tette, amit rossznak lát az Úr. Jeroboám útján járt, és abban a vétekben, amellyel az vétekbe vitte Izráelt.
Bibliaolvasó kalauz – Mező István igemagyarázata
„Háború folyt... egész életükben” (16). Sokan felteszik a kérdést: miért van háború, hiszen minden háborúnak csak vesztesei vannak. Különösen igaz ez a testvérháborúra. A Szentírás alapján Ádám és Éva bűnesetében láthatjuk meg az okot. A bibliai békesség fogalma ugyanakkor mégsem harcnélküliséget jelent, hanem a hit szép és nemes harcát önmagunk és bűneink ellen, másokért (1Tim 6,12). Mi melyik háborút vívjuk? Testvéreink vagy önmagunk ellen harcolunk (Jak 4)?
RÉ 502 MRÉ 486
„…megszállott ember…” Márk 5,1–20
1 Azután elmentek a tenger túlsó partjára, a gadaraiak földjére. 2 Amikor kiszállt a hajóból, egyszer csak szembejött vele a sírboltok közül egy tisztátalan lélektől megszállott ember, 3 aki a sírboltokban lakott, és akit már lánccal sem tudott megkötözni senki, 4 mert már sokszor meg volt kötözve bilincsekkel és láncokkal, de szétszaggatta a láncokat, a bilincseket pedig összetörte, úgyhogy senki sem tudta megfékezni. 5 Éjjel-nappal mindig a sírokban és a hegyek között kiáltozott, és kővel vagdosta magát. 6 Amikor távolról meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte, 7 és hangosan felkiáltott: Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságos Isten Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj engem! 8 Jézus ugyanis ezt mondta neki: Menj ki, tisztátalan lélek, ebből az emberből! 9 És megkérdezte tőle: Mi a neved? Az így felelt: Légió a nevem, mert sokan vagyunk. 10 És nagyon kérte őt, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. 11 Ott a hegyoldalban egy nagy disznónyájat legeltettek, 12 ezért a tisztátalan lelkek azt kérték tőle: Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük! 13 Ő megengedte nekik, a tisztátalan lelkek pedig kijöttek, és belementek a disznókba; a nyáj, mintegy kétezer állat a meredekről a tengerbe rohant, és belefulladt a tengerbe. 14 A legeltetők pedig elfutottak, és elvitték a hírt a városba és a környékre. Erre kijöttek az emberek, hogy lássák, mi történt. 15 Amikor Jézus közelébe értek, és látták, hogy a megszállott, akiben a légió volt, felöltözve ül, és eszénél van, félelem fogta el őket. 16 Akik pedig látták, elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a disznókkal. 17 Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy menjen el a határukból. 18 Amikor azután beszállt a hajóba, kérte őt az előbb még megszállott ember, hogy vele maradhasson. 19 Ő azonban nem engedte meg neki, hanem így szólt hozzá: Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett veled az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad. 20 Az pedig elment, és hirdetni kezdte a Tízvárosban, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus, és mindenki csodálkozott.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(2) „…megszállott ember…” (Márk 5,1–20)
A gadarai megszállott (2) nemet mondott az életre, sírboltokban lakott, nem akart élni, a múltat, az emlékeit idézgette (3). Ez a megszállott ember nemet mondott a közösségre, a falura, a városra, a családjára, nem engedte magát megkötözni, ledobott minden közösségi megkötöttséget (4). A megszállottság harmadik jele, hogy nemet mondunk önmagunkra, miként a gadarai megszállott tette ezt, amikor vagdosta önmagát, pedig a Nagyparancsolat szerint is, szeretnünk kell és lehet önmagunkat (Máté 22,36–40). Nagy baj, amikor a kegyesség is kimerül önmagunk vagdosásában, önváddal, bűntudattal, állandó rossz lelkiismerettel. A megszállottság negyedik jele, miként a gadarai megszállott is, nemet mond Jézus Krisztusra is, elküldi magától az érte megérkező, gyógyító, szabadító Urat (7).
Pedig Jézus Krisztus hatalma az egyetlen, szabadító hatalom, amely nagyobb a gonosz, minket megbetegítő, tisztátalan léleknél. Nyilván – tudományosabb megfogalmazásban –, minden ilyen megszállottság megjelenik, külső és belső módokon, testi és lelki formákban, konkrét testi betegség tüneteiben, agyi és hormonális folyamatokban. Csakhogy egyetlen tudományos terület sem tudja ezt a bajt gyógyítani, a betegségben megjelenő tüneteket enyhíteni képes – és ez is nagy ajándék –, de gyógyulást csak Jézus Krisztus adhat, isteni hatalmával. Ha Ő tölti be az életünket, akkor nincs ott helye idegen és ártó hatalmaknak, amelyek csak pusztítani akarnak, ha másként nem lehet, akkor egy egész disznónyájat (11–12). Az Úr mellett, megnyugodva, megtisztultan ül az, aki korábban megszállott volt (15).
Jézusnak ez az egy ember is annyira fontos volt, hogy mások érdekei ellenére, meggyógyította a megszállottat. Az Úr szemében minden emberi élet egyformán fontos, nem mérhető e-világi érdekekhez, nem áldozható be azokon, és az Úr azt akarja, hogy mi is így éljünk, ezzel a mértékkel, legalább a mieink között (19–20). Ehhez is az Ő megváltó, újjászülő kegyelme kell (14–17).
Most, amikor annyi inger ér bennünket, amikor légiónyi seregek törnek ránk naponta, és betörnek az életünkbe, legbensőbb területekre is, szünet nélkül támadva; akkor nehéz arról beszélni, hogy ki lehet szabad ezektől a hatalmaktól (9). Hányféle módon leszünk megszállottá? Nem az ingerekről van szó, nem elsősorban a sokféle mániáról, rögeszméről, beteges gondolatról, szóról és cselevésről, hanem arról az uralmi szándékról, birtoklási indítékról, arról a lélekről, ami mindezekből árad.
Aki Jézus Krisztust Úrnak vallja, aki Őt hirdeti és Őt próbálja megjeleníteni, annak az életében megtörtént a gyógyító uralomváltás.
„Az evangélium hirdetése, a keresztyén bizonyságtétel és szolgálat, ördögűzés!” – mondja Rudolf Bohren.