„Ne vonuljatok fel, és ne harcoljatok testvéreitekkel...” 1Kir 12,20–33
20 Amikor meghallotta egész Izráel, hogy visszatért Jeroboám, érte küldtek, a közösség elé hívták, és egész Izráel királyává tették. Nem maradt Dávid háza mögött más, csak Júda törzse. 21 Miután Roboám visszaért Jeruzsálembe, összegyűjtötte Júda egész házát és Benjámin törzsét, száznyolcvanezer válogatott harcost, hogy megtámadják Izráel házát, és visszaszerezzék az országot Roboámnak, Salamon fiának. 22 De így szólt Isten igéje Semajához, az Isten emberéhez: 23 Mondd meg Roboámnak, Salamon fiának, Júda királyának és Júda meg Benjámin egész házának, a megmaradt népnek: 24 Így szól az Úr: Ne vonuljatok fel, és ne harcoljatok testvéreitekkel, Izráel fiaival! Térjen haza mindenki, mert én akartam ezt így! Ők hallgattak is az Úr szavára, és hazatértek az Úr szava szerint. 25 Jeroboám kiépítette az Efraim hegyvidékén levő Sikemet, és ott lakott. Majd elköltözött onnan, és kiépítette Penúélt. 26 Eközben Jeroboám így gondolkozott: Még mindig visszakerülhet Dávid házához a királyság! 27 Ha feljár ez a nép, hogy Jeruzsálemben, az Úr házában mutassa be áldozatait, akkor ennek a népnek a szíve urukhoz, Roboámhoz, Júda királyához hajlik, engem pedig megölnek, és visszatérnek Roboámhoz, Júda királyához. 28 Ezért elhatározta a király, hogy készíttet két aranyborjút. Majd ezt mondta: Eleget jártatok már Jeruzsálembe! Itt vannak isteneid, ó, Izráel, akik fölhoztak téged Egyiptomból! 29 Az egyiket Bételbe helyezte el, a másikat pedig Dánba vitette. 30 És vétekbe vitték ezek a népet, mivel ezekhez járt: Bételben az egyikhez, Dánban pedig a másikhoz. 31 Azután templomokat is készíttetett az áldozóhalmokon, és papokat rendelt a nép köréből, akik nem Lévi fiai közül valók voltak. 32 Elrendelt Jeroboám egy ünnepet is a nyolcadik hónap tizenötödik napján, a Júdában tartott ünnepnek megfelelően, és áldozott az oltáron. Ugyanígy járt el Bételben is; áldozatot mutatott be a borjúknak, amelyeket ő készíttetett. Bételben is papokat rendelt az áldozóhalmokra, amelyeket létesített. 33 A Bételben csináltatott oltáron is áldozott a nyolcadik hónap tizenötödik napján; abban a hónapban, amelyben önkényesen rendelt el egy ünnepet Izráel fiai számára. Áldozott az oltáron és tömjénezett.
Bibliaolvasó kalauz – Mező István igemagyarázata
„Ne vonuljatok fel, és ne harcoljatok testvéreitekkel...” (24). Ha Isten nem állította volna meg Roboámot, felfuvalkodottságában még a testvérháborútól sem riadt volna vissza. Jeroboám viszont elveszítette az isteni vezetést, így vitte vétekbe Izráelt. Bennünket megállíthat-e Isten szava, vagy emberek uszítására hallgatunk, hogy „magunk segítsünk, magunkon”? „Békesség Istentől” akkor lesz nekünk is, ha Krisztus által megbékülünk Istennel (2Kor 5,20).
RÉ 139 MRÉ 139
„Vigyázzatok, hogy mit hallotok! Amilyen mértékkel mértek…” Márk 4,21–25
21 Ezután megkérdezte tőlük: Vajon azért veszik elő a lámpást, hogy a véka alá tegyék vagy az ágy alá? Nem azért, hogy a lámpatartóba tegyék? 22 Mert nincs semmi rejtett dolog, ami ki ne derülne, és semmi titok, ami napfényre ne jutna. 23 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja! 24 Ezt is mondta nekik: Vigyázzatok arra, hogy mit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek, sőt ráadást is adnak. 25 Mert akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(24) „Vigyázzatok, hogy mit hallotok! Amilyen mértékkel mértek…” (Márk 4,21–25)
Felragyogott ez az igeversrészlet előttem, az amúgy is kimeríthetetlenül gazdag üzenetű, mai igeszakaszból.
Már a magvető példázatában hallottuk, hogy kegyelmi állapot, ha valaki hallja és érti Jézus szavát; nemcsak nézi, hanem látja az Ő Igéjéből fakadó jövő reménységét (4,11). Isten Igéjének hallása és értése, az abból fakadó reménység meglátása és megragadása mennyei ajándék (23).
Jézus Krisztus ma is elrejtetten jelenik meg. Másként elrejtett az Úr ma, mint akkoriban volt, hiszen Jézus titka halálában és feltámadásában nyilvánvalóvá lett. De csak hit által ragadható meg ez a titok. Ma úgy elrejtett az Úr, hogy a sokféle hitetlenség süketté és vakká torzító korában élünk, amelyben a hit ugyancsak mennyei ajándék. Jézus szava ma is szól, csodáit ma is cselekszik; de sokan nem értik és nem látják ezt, sőt megbotránkoznak rajta, káromolják Őt.
Jézus, mint lámpás, elrejtett; de a hívők számára elrejtettségében is nyilvánvaló: mi érthetjük és láthatjuk Őt, megtapasztalhatjuk áldott jelenlétét, és reménységgel várhatjuk, hogy Ő visszajön, és teljessé teszi azt, ami ma töredékes (21–22).
A hit mértéke ez, amely hall és ért, néz és lát, mégpedig a hit szemével, Jézus Krisztus távlataiban.
Így a hit embere ezzel a mértékkel olvassa, hallja Isten szavát, és még ráadást is kap, mert közben egyre gazdagabbá lesz Isten Igéjének minden verse, sora, szava, amely üdvbizonyosságot, erőt, vigaszt, örömöt nyújt számára.
A hit embere azonban, kegyességén túl is, így hall, hallgat és ért mindent, a hit mértéke szerint. A krisztusi ember a gyarló szavakban, megjegyzésekben, bántásokban is emberi segélykiáltásokat hall meg. A hit embere Jézus Krisztus fülével hall meg másokat is. Ez a hit mértéke (24). Ezzel az üdvösséges mértékkel mért neki az Isten, és ő is ezzel a mértékkel mér másoknak; így hall és lát másokat.
A krisztusi ember már nem lehet elrejtett lámpás, hanem csak világító mécses, amely mások elrejtett életét is előhozza a sokféle modern odúból (21). A hit mértéke reménységgel hall és lát másokat, hiszen neki mindene megvan, a Krisztusban; és azt is látja, hogy egyre csak kap, amiért hálás az Úrnak (25).
Ítéletes, ha mécsesünket letakarjuk; ha nem a hit mértékével hallunk, látunk és cselekszünk. Ekkor olyanná lettünk, mint akik nem vették észre a mennyei kincset, és az el is vétetett tőlük.
Hallod-e, látod-e, éled-e azt a többet, amit te kaptál az Úrtól?
Kegyelem alatt vagy, ha ezzel a mennyei mértékkel hallasz, látsz, élsz, világítasz, mint Krisztus követe; egyre többet kapsz majd!