„…temetésem napjára szánta” Jn 12,1–11
1 Jézus tehát hat nappal a páska ünnepe előtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halottak közül. 2 Vacsorát készítettek ott neki, és Márta szolgált fel, Lázár pedig egyike volt azoknak, akik Jézussal együtt ültek az asztalnál. 3 Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárdusolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt az olaj illatával. 4 Tanítványai közül az egyik, Júdás Iskáriótes, aki el akarta őt árulni, így szólt: 5 Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek? 6 De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek. 7 Jézus erre így szólt: Hagyd őt, hiszen a temetésem napjára szánta; 8 mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek. 9 Nagyon sokan megtudták a zsidók közül, hogy ő ott van, és odamentek; nemcsak Jézus miatt, hanem azért is, hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halottak közül. 10 A főpapok pedig elhatározták, hogy Lázárt is megölik, 11 mert a zsidók közül sokan miatta mentek oda, és hittek Jézusban.
Bibliaolvasó kalauz – Pecsuk Ottó igemagyarázata
„…temetésem napjára szánta” (7). Megint csak Mária érti meg Jézust. Ahol a hitetlenség értelmetlen pénzkidobást lát, ott a hit Jézusnak szánt drága ajándékot. Mária lelki „antennáival” megérezte, hogy Jézus halála közel van, és nem kaphat majd tiszteletreméltó temetést. Ezért azt adta neki, ami asszonyi mindennapjaiban a legdrágább volt: drága, valódi nárdusolajat. Te mit adsz magadból Jézusnak? Vagy mindig visszatart az igazi böjttől a hitetlenek kijózanító cinizmusa?
RÉ 296 MRÉ 187
„…áldozatként bemutassa az Úrnak…” 3Mózes 17
1 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 2 Szólj Áronhoz és fiaihoz meg Izráel összes fiához, és mondd meg nekik: Ezt parancsolta az Úr: 3 Ha Izráel házából valaki marhát, juhot vagy kecskét vág: akár a táborban, akár a táboron kívül vágja le, 4 és nem viszi oda a kijelentés sátrának a bejáratához, hogy áldozatként bemutassa az Úrnak az Úr hajléka előtt, akkor úgy tekintsék azt az embert, mint akit vér terhel: vért ontott, ki kell irtani tehát az ilyen embert népe közül. 5 Vigyék el azért Izráel fiai véresáldozataikat, amelyeket eddig a mezőn mutattak be, vigyék el az Úrnak a kijelentés sátrának a bejáratához, a paphoz, és ott vágják le azokat békeáldozatként az Úrnak. 6 A vért hintse a pap az Úr oltárára a kijelentés sátrának a bejáratánál, a kövérjét pedig füstölögtesse el kedves illatul az Úrnak. 7 Ne áldozzák ezután véresáldozataikat a gonosz szellemeknek, akikkel paráználkodnak. Örök rendelkezés legyen ez nekik nemzedékről nemzedékre. 8 Mondd meg nekik: Ha Izráel házából vagy a köztük tartózkodó jövevények közül valaki égőáldozatot vagy véresáldozatot akar bemutatni, 9 és nem viszi oda a kijelentés sátrának a bejáratához, hogy az Úrnak készítsék el, az ilyen embert ki kell irtani népe közül. 10 Ha Izráel házából vagy a köztük tartózkodó jövevények közül valaki bármilyen vért eszik, ellene fordulok annak az embernek, aki vért evett, és kiirtom népe közül. 11 Mert a test lelke a vérben van, és én az oltárra adtam azt nektek, hogy engesztelést szerezzen értetek. Mert a vér a benne levő lélek által szerez engesztelést. 12 Ezért mondtam Izráel fiainak: Senki se egyék vért közületek, a köztetek tartózkodó jövevény se egyék vért. 13 Ha valaki Izráel fiai közül vagy a köztük tartózkodó jövevények közül vadászat közben vadat vagy madarat zsákmányol, amelyet meg szabad enni, folyassa ki a vérét, és takarja be azt porral. 14 Mert minden test lelke a vére a lélekkel együtt. Ezért mondtam Izráel fiainak: Semmiféle testnek a vérét ne egyétek meg, mert minden testnek a lelke a vére. Ki kell irtani mindenkit, aki megeszi. 15 Ha pedig valaki elhullott vagy széttépett állatot eszik, akár közületek való, akár jövevény, mossa ki ruháját, mosakodjék meg vízben, de legyen tisztátalan estig, azután tiszta lesz. 16 De ha nem mossa ki, és nem mosakodik meg, akkor bűnhődnie kell.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(4) „…áldozatként bemutassa az Úrnak…” (3Mózes 17)
Isten védi népét, Önmaga megtartó szeretetének közelében tartja őket a pusztai vándorlás útvesztői során, ahol annyi veszélynek és kísértésnek voltak kitéve. Az Úr ezért parancsolja azt is, hogy állatot levágni, csak a szent sátor előtt lehet, mintegy áldozatként bemutatva az állatot. Hiszen olyan sokféle gondolattal, szokással, vallással találkoztak Isten népének tagjai a pusztában; és mindegyik életveszélyes, ha eltérít az Úrtól. Ezért Isten parancsa kizárólagos, szigorú; de valójában a népét védi, őrzi, megtartja. Még az étkezési céllal levágandó állatot is el kellett hozni az Úr sátrához, azt a véresáldozat leggyakoribb fajtájaként, békeáldozatként kellett bemutatni, ahol az áldozatból az Úr, a papok, és az állatot bemutató közösség is megkapta a maga részét, közösen fogyasztva el azt. Isten a mindennapi dolgainkat is megszenteli, nem enged bennünket idegen és ártó hatalmaknak kiszolgáltatni.
Ez a parancs folyamatosan szelídült, ahogy a helyzet változott. Ezt a Bibliában is nyomon követhetjük. A letelepedés után is Istennek hálát adva lehetett az állatot levágni – tehát a hétköznapokat továbbra is átjárta az Isten színe előtti élet, és az állat levágásának továbbra is áldozati jellege volt –, de minden alkalommal nem lehetett elzarándokolni a templomhoz ilyen esetekben, ezért csak az évenként előírt ünnepeken mutatták be Isten népének tagjai az áldozatokat (5Mózes 12,20–28). Aztán az Újszövetségben, Jézus Krisztus egyetlen és tökéletes áldozatára utalva, nincs többé áldozat, így a hús vásárlásához és fogyasztásához kapcsolódó minden kultikus jelleget eltöröltek (1Korinthus 8,1–13).
Ez eddig rendben is van. Ma azonban ott tartunk, hogy elfelejtettük az élő Istent, és a világ életveszélyes sokféleségének imádata úgy beszippantott bennünket, hogy még az étkezés előtti ima is kikopott az életünkből, ha pedig eszünkbe jutna, a másik iránti „szeretet” miatt nem imádkozunk, mert nem akarjuk őt megsérteni vagy zavarba hozni.
Ahogy lazul a parancs, úgy lesz szabadabbá és egyben hitetlenebbé az ember, miközben így lesz egyre inkább kiszolgáltatva ártó, halálos veszélyeknek, hatalmaknak, önmaga bűneinek, a gonosznak. Mi az, ami az életünkben az Isten színe előtt történik? Messze eltávolodtunk az Isten védő, óvó közelségétől.
Egy reménységünk van: Isten nem engedte el népe kezét, Ő felébreszt, nem enged elveszni, magához ölel bennünket! Ma nem mutatunk be áldozatokat, mert Jézus Krisztus megváltó áldozata örök, egyetlen és tökéletes; de hálából odaszánt életet élünk, mint akik nem csak önmaguknak élnek, mint akik minden rezdülésükben vissza akarnak térni az Úrhoz, az élet Urához, mint akik betartják az Úr alapvető parancsait, mert számukra ez az élet.
E-világban Isten törvénye nélkül, engedelmes élet nélkül csak a halál arathat, beszéljünk bármiféle szabadságról. Azt olvassuk, aki nem az Isten hajléka előtt cselekszik, az vérengző (4). Bizony, ha nem Isten színe előtt tesszük, amit teszünk, akkor vérengzőkké leszünk…