„…tudom, hogy az én megváltóm él…” Jób 19
1 Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta: 2 Meddig kínozzátok még lelkemet, és zúztok-tiportok szavaitokkal? 3 Már tízszer is gyaláztatok engem. Nem szégyellitek, hogy így gyötörtök? 4 Ha valóban tévedtem is, énrajtam marad a tévedésem. 5 Ha valóban fölém akartok kerekedni, és rám akarjátok bizonyítani a gyalázatot, 6 akkor pedig tudjátok meg, hogy Isten nyomorított meg, és ő kerített hálójába engem. 7 Ha erőszak miatt kiáltozom, nem kapok választ. Segítségért kiáltok, de nem véd a törvény. 8 Eltorlaszolta utamat, nem mehetek tovább, sötétbe burkolta ösvényeimet. 9 Dicsőségemtől megfosztott, levette fejemről a koronát. 10 Letördelt körös-körül, elpusztulok; kitépte reménységemet, mint valami fát. 11 Fellángolt ellenem haragja, és ellenségének tekintett engem. 12 Együtt támadtak csapatai, utat törtek ellenem, tábort vertek sátram körül. 13 Rokonaimat eltávolította mellőlem, ismerőseim egészen elidegenedtek tőlem. 14 Szomszédaim elhagytak, ismerőseim elfelejtettek. 15 A házamban élők és szolgálóleányaim idegennek tartanak, rám sem ismernek többé. 16 Szolgámnak kiáltok, de nem válaszol, még ha könyörgök is neki. 17 Feleségem undorodik leheletemtől, testvéreim iszonyodnak tőlem. 18 Még a kisgyermekek is megvetnek, kicsúfolnak, ahogy föltápászkodom. 19 Utál minden bizalmas barátom. Akiket szerettem, ellenem fordultak. 20 Csont és bőr már csak az egész testem, ínyem is elsorvadt a fogaim körül. 21 Könyörüljetek, könyörüljetek rajtam, barátaim, mert Isten keze vert meg engem! 22 Miért üldöztök, mint Isten, miért nem unjátok még a marcangolást? 23 Bárcsak leírnák szavaimat, bárcsak följegyeznék egy könyvbe, 24 vas íróvesszővel és ólommal minden időkre kősziklába vésnék! 25 Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, 26 és ha ez a bőröm szertefoszlik is, testem nélkül is meglátom az Istent. 27 Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem valaki más, bár veséim is megemésztetnek. 28 Ha ezt kérdezitek: Mivel kényszerítsük őt, hogy megtaláljuk bajának a gyökerét, 29 akkor rettegjetek a fegyvertől! Mert a harag fegyveres büntetést szül, hogy megtudjátok, van ítélőbíró.
Bibliaolvasó kalauz – Kun Ágnes Anna
Jób összefoglalja, hogy milyen veszteségek érték, és szelíden annyit kérdez, meddig akarják még gyötörni. Jób hitvallása az Ószövetség teológiájának csúcsa, szinte az Újszövetség előképe: „…tudom, hogy az én megváltóm él…” (25). A mi reménységünk is csak ez lehet, hogy a mi Megváltónk áll majd sírunk felett, és színről színre láthatjuk őt, aki kegyelméből nekünk is váltságot szerzett.
RÉ 466 MRÉ 471
„…el ne sodródjunk.” Zsidókhoz írt levél 2,1–4
1 Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk. 2 Mert ha az angyalok által hirdetett ige olyan erős volt, hogy minden törvényszegés és engedetlenség megkapta igazságos büntetését, 3 akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel, amelyet az Úr hirdetett először? Azok pedig, akik hallották, megerősítették ezt számunkra, 4 Isten pedig velük együtt tett bizonyságot jelekkel és csodákkal, sokféle erővel és a Szentlélek ajándékaival, amelyeket akarata szerint osztott szét.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(1) „…el ne sodródjunk.” (Zsidókhoz írt levél 2,1–4)
„Volt-e értelme a sok lemondásnak, önmegtagadásnak, szolgálatnak; miközben körülöttem csak úgy habzsolták az életet?” – kérdezte nemrégiben valaki. Megijedtem a kérdéstől, mert soha nem mertem ugyanezt a kérdést magamnak feltenni. Meggyőződésem, soha nem is szabad feltenni ezt a kérdést azoknak, akik hitben járnak. Nem kell mindent megkérdezni, nem kell mindent tematizálni, nem kell mindent megfogalmazni; mert közben lesznek igazán nagyok a problémák, közben érnek bennünket a legyőzhetetlen kísértések. Ezek a kísértések pedig úgy sodornak el, mint az ár a gátat, vagy a hullámok a horgony nélküli hajót.
A mai igeszakasz kemény, de világos határozottsággal fogalmaz: Még jobban figyeljünk a hallottakra, az Igére, a Fiúról szóló kijelentésre, hogy el ne sodródjunk! Maradjunk az Ige közelében! Az egyetlen biztos kapaszkodó a Jézus Krisztusról szóló evangélium, az élet minden halálos sodrásában (1). A levél olvasói már ismerték a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot, amely magával az Úr igehirdetésével kezdődött, és amelyet szemtanú bizonyságtevők hite adott tovább, akiket aztán a Szentlélek erejével igazolt az Isten (3–4).
Minket is igazol az Isten, Lelkének erejével, egy olyan világban, ahol már nem a Jézus Krisztusról szóló evangélium a hír. Hitetlen, tévelygő világban élünk, ahol nem ismerik sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát (Márk 12,24). Erre csak azt tudjuk mondani, amit a mai igeszakasz kijelent: akik ilyen nagy üdvösséggel nem törődnek, azok nem menekülhetnek meg a végső elsodródástól (2–3). Az Isten kegyeleme csakis még nagyobb engedelmességre késztethet bennünket! Ez az engedelmesség valójában nem is a mi érdemünk, hanem az Úr karja rajtunk, aki megragadott bennünket, és nem enged el soha (Filippi 3,12). Ő megtart, a legnagyobb sodrásban is, az engedelmes, hívő életben; az üdvösségben. Gyerekkorom meghatározó festménye tűnik fel előttem a múlt homályából, ami nagyszüleim ágya fölött függött a falon: egy kisfiú játszik az erős sodrású folyó partján, és egy kéz, felülről megragadja a kezét, nem ereszti…