„Édenből pedig fakadt egy folyó, hogy a kertet öntözze; onnan aztán szétágazott, és négy ágra szakadt. Egyiknek Písón a neve. Ez megkerüli Havílá egész földjét, ahol arany van. (…) A második folyónak Gíhón a neve. Ez megkerüli Etiópia egész földjét. A harmadik folyónak Tigris a neve. Ez Assúr keleti részén folyik. A negyedik folyó pedig az Eufrátesz.” (1Móz 2,10–11.13–14)
A Biblia nyitányaként elénk táruló teremtéstörténet Éden kertjének képét ha magunk elé képzeljük, akkor jó eséllyel egy nagyon friss, tiszta, idilli, örökké tavaszias, élettől duzzadó tájon járunk. Üde szellő lengedez a madárdaltól eleven zöld lombok között, kristálytiszta folyó friss vize öntözi a kert buja növényzetét, az ember könnyű léptekkel jár-kel, és játékosan, a létezésben önfeledten feloldódva fedezi fel maga körül a társteremtményeket. Illatos, finom lágyság és kicsattanó élet. Olyan vidéken járunk, ahol a világ és benne minden újszülötten tiszta, ahol Isten atyai-anyai gondoskodása közvetlenül érzékelhető, ahol minden szép, a teremtett rendben, önmaga teljességében és minőségében minden jó és áldott.
Távoli ez a táj? Mi tárul elénk, amikor kinyitjuk a szemünket? Mit látunk, ha engedjük tekintetünket a jelenkor komplikált világhelyzetének szövevényességébe fúródni? Fokozódó nyugtalanság, aggodalom – emelkedő hőmérséklet, emelkedő tengerszint. Vég nélküli hajtás és hajszoltság – kiüresedett termőtalaj, kibelezett bányák. Szétzilálódó emberi közösségek – menekülő és kihaló fajok, hanyatló biodiverzitás. Elmérgesedő viták és ellentétek, ellenségeskedések, háború – elszennyeződő vizek és megmérgezett talaj. Elidegenedett kapcsolatok – elsivatagosodott tájak. Fájdalmas kontrasztok szorongatják élni vágyó lelkünket. Talán mert sejtjük, hogy lelkünk terhei és a környezetünk kínjai túlmutatnak a fogalmi hasonlóságon? Talán mert sejtjük, hogy életünk tájai és a világ tájai osztoznak egy közös sorsban, osztozunk a szenvedésben? Nem lehetünk jól a környező világ nélkül, és nem lesz jól a világ a jól-létünk nélkül?
Az emberi élet leélésének, „életfolyamunknak” ősi szimbóluma a folyó, ez a dinamikusan és folyamatosan mozgásban lévő víztömeg, amelyről legalábbis Hérakleitosz óta tudjuk, hogy nem léphetünk kétszer ugyanabba. De állandóan megújuló, változó természete mellett más szempontból is izgalmas ez a kép. A folyóvíz elszakíthatatlan kapcsolatban van a környezetével, él és életben tart: állatokat itat, növényeket üdít fel, emberi közösségek, falvak, városok telepszenek meg a partján. A folyóvíz hálózatot alkot, kapcsolatok táplálják és táplálja kapcsolatait, kisebb-nagyobb patakok, folyók szaladnak vizébe, míg végül valahol a nagy tengerbe futva egyesül a vizekkel, megnyugszik. A folyóvíz néha elemében van és dinamikusan áramlik, néha a partját lassan mossa, néha akadályba ütközik és megreked, néha sodródik, néha hordalékot, terheket cipel, néha kanyarogva keresi útját a földeken át, néha örvénylik, morajlik, háborog, néha a mélybe zuhan és cseppekre zúzódik a sziklákon, mielőtt összegyűjti magát és folytatja az útját, néha túltelítődik, s felduzzadva, fellázadva kilép medréből, elsodorva maga körül mindent. Néha beszennyeződik, megfertőződik, savanyúvá válik a vize, és elmar mindent maga mellől. De az élő folyóvíz a forrás felől újra indul, újra folyik, megújul, kitisztul – újra él és újra éltet.
Honnan ered életünk folyója? Miből táplálkozik életünk vize? Mi szennyezi be életünk folyamát? S hogyan újulunk meg?
A teremtéstörténet tanúsága szerint az Édenből fakadó folyó továbbfolyik a világ földjére. A folyó, amely a kertet öntözi, általunk ismert, meghatározható földrajzi helyeket öntöz, táplál, éltet. A forrás vize, a folyó, a jó és az áldás nem áll meg a kert határánál. Az Éden kertjének tája nem távoli táj. Amikor életünk beszennyeződik, amikor a nyugtalanság, az aggodalom erőt vesz rajtunk, amikor szétzilálódunk, kapcsolataink kiüresednek, amikor elkeseredünk, akkor az egy éltető Forrással való kapcsolatunkat kell újra és újra megkeresnünk. És megtalálnunk azt, akinek atyai szeretete a kertet megáldotta, és ezt az áldást a kert határán túl kiterjesztette, azt, akinek teremtő és éltető Igéje az egyedüli élő víz folyama. Engedjük, hogy Lelke életünk folyását napról napra átjárja!
IMÁDKOZZUNK!
Istenünk, Atyánk, te, aki szeretettel formáltad a világot, és benne szeretettel formálod az életünket, hívj, szólíts minket, hogy visszataláljunk hozzád! Vezess vissza bennünket a kertbe, hogy a veled való kapcsolat áldásának gazdag folyamából megújulva, szent Igéd forrásától felfrissülve induljunk útra minden nap! Áraszd ránk Lelked, hogy élő vized folyamai járják át testünk, lelkünk, utunk, életünk! Ámen.
JÓ GYAKORLATOK
Tárold el bármikor, de ne a legmelegebb órákban locsold a vizet! A kiöntözött víz jelentős része elpárologhat, így a növények kevéssé hasznosíthatják. Ügyelj arra, mit öntözöl! Bár riasztó a kiszáradt gyep, de ismét ki fog hajtani a fű, amint megjönnek az őszi esők. Mérlegeld, hogy van-e elég vized az öntözéshez! Van-e elég víz aszályban öntözni? Ha a gleccserek elolvadnak, Dunánk alaphozama lecsökken, veszélyeztetve az öntözést. Cél: tarts meg minél több vizet hordóban, talajban!
Ezt teheted:
• Egyéni/közösségi esővízgyűjtő hordókban gyűjtsd a vizet, ne hagyd pőrén a talajt!
• Ne nyírd „golfpályára” a gyepet! A vizet a fák, bokrok, veteményes- és virágoskert öntözésére fordítsd – hajnalban vagy napnyugta táján!
• Legyél takarékos: vízhasználat → vízmegtartás → vízpótlás. Ez a helyes sorrend!
„Áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak!” (Ám 5,24)
A teremtés heti füzetben idén a víz körforgásához kapcsolódó Igék szolgálnak a meditációsorozat alapjául. A rövid tematikus tanulmányok bemutatják, miként van jelen mindennapjainkban az élet nélkülözhetetlen feltételeként a víz, milyen törekvésekkel találkozunk a nagy nemzetközi szervezetek munkájában a vizek védelmével kapcsolatban, illetve mi a jelentősége a vizes élőhelyek megőrzésének az élet jelene és jövője szempontjából. A kiadvány arra buzdítja olvasóit, hogy gondolkodjanak el a víz és a teremtett létezők közti igazságosság összefüggéseinek sokrétűségén, imádsággal, cselekvéssel és bölcs figyelemmel legyenek résztvevői az ámószi igazságpatak áradásának.
A teremtés hetének minden napján a füzet aznapra vonatkozó írását tesszük közzé.
Második nap: utat tör
„Csak nagy összefüggésekben ismerjük a szabályt, hogy a kisebb vizek, ha el nem apadnak, előbb-utóbb a nagyokba érnek. Előrelátó gondolatainkra építhető világunk, ha el nem szárad, előbb-utóbb Isten tervével találkozik. Ő felkarolja vagy megítéli.” Béres Tamás a teremtés hete alkalmából arról írt, hogy hasonlít a magának utat törő víz belső lelki világunkra.