„...Miért nem vigyáztál Uradra, a királyra?...” 1Sám 26
1 A zífiek elmentek Saulhoz Gibeába, és jelentették neki: Dávid a Hakílá-halmon rejtőzik, a sivatagtól keletre. 2 Ezért elindult Saul, és elment a Zíf-pusztába háromezer válogatott izráeli emberrel, hogy megkeresse Dávidot a Zíf-pusztában. 3 Saul a Hakílá-halmon, a sivatagtól keletre, az út mellett ütött tábort. Dávid is a pusztában tartózkodott. Amikor megtudta, hogy Saul utánajött a pusztába, 4 kémeket küldött ki Dávid, és megtudta, hogy csakugyan megérkezett Saul. 5 Ekkor elindult Dávid, és odament arra a helyre, ahol Saul táborozott, és megnézte Dávid azt a helyet, ahol Saul és hadseregparancsnoka, Abnér, Nér fia feküdt. Saul ugyanis a szekértáborban feküdt, a hadinép pedig körülötte táborozott. 6 Dávid ekkor megkérdezte a hettita Ahímelektől és Abísajtól, Cerújá fiától, Jóáb testvérétől: Ki jön el velem Saul táborába? Abísaj így felelt: Én elmegyek veled. 7 Amikor Dávid és Abísaj éjjel bement a hadinép közé, látták, hogy Saul ott fekszik és alszik a szekértáborban, lándzsája pedig a földbe szúrva ott van a fejénél. Abnér és a hadinép pedig körülötte feküdt. 8 Akkor ezt mondta Abísaj Dávidnak: Most kezedbe juttatta Isten az ellenségedet. Hadd szögezzem hát a földhöz a lándzsámmal! Egyetlen döfés is elég, másikra már nem lesz szükség! 9 Dávid azonban ezt felelte Abísajnak: Ne öld meg, mert ki emelhet büntetlenül kezet az Úr fölkentjére?! 10 Majd ezt mondta Dávid: Az élő Úrra mondom, hogy megveri őt az Úr: vagy úgy, hogy eljön halála napja, vagy úgy, hogy harcba megy, és ott vész el. 11 Az Úr őrizzen meg attól, hogy kezet emeljek az Úr fölkentjére! Csak a lándzsát vedd el a feje mellől meg a vizeskorsót, és menjünk! 12 Fogta hát Dávid a lándzsát meg a vizeskorsót Saul feje mellől, és elmentek. Senki sem látta, senki sem vette észre, senki sem ébredt fel, hiszen mindenki aludt, mert az Úr mély álmot bocsátott rájuk. 13 Ezután átment Dávid a túlsó oldalra, megállt messze a hegy tetején, úgyhogy nagy volt a távolság köztük. 14 Így kiáltott Dávid a hadinépnek és Abnérnak, Nér fiának: Abnér, nem válaszolsz? Abnér így válaszolt: Ki vagy te, hogy így kiáltozol a királynak? 15 Dávid ezt felelte Abnérnak: Te lennél az az ember, akihez fogható nincsen Izráelben? Miért nem vigyáztál uradra, a királyra? Hiszen bement valaki a nép közül, hogy megölje uradat, a királyt! 16 Bizony, nem végezted jól a dolgodat! Az élő Úrra mondom, hogy halál fiai vagytok, mert nem őriztétek uratokat, az Úr fölkentjét! Nézd csak meg, hová lett a király lándzsája és a vizeskorsó a feje mellől? 17 Saul megismerte Dávid hangját, és ezt kérdezte: Nem a te hangod ez, Dávid fiam? Dávid így felelt: De az én hangom, uram, királyom. 18 Miért üldözi szolgáját az én uram? – kérdezte. – Mit követtem el, vagy miféle gonoszságon járna az eszem? 19 Most azért hallgassa meg, uram, királyom, szolgájának a szavát! Ha az Úr ingerelt föl ellenem, ő kiengesztelhető áldozattal. De ha emberek, akkor legyen rajtuk az Úr átka, mert elűztek engem, hogy ne tartozzam az Úr örökségéhez, és ezt mondták: Eredj, szolgálj más isteneknek! 20 Ne hulljon azért vérem a földre az Úr színétől távol! Mert hadba vonult Izráel királya, hogy megkeressen egy árva bolhát; mint fogolymadarat, üldöz a hegyeken. 21 Akkor ezt mondta Saul: Vétkeztem! Térj vissza, Dávid fiam! Nem követek el többé ellened gonoszságot, hiszen megkímélted ma az életem! Bizony, ostoba voltam, és súlyos hibát követtem el. 22 Dávid így válaszolt: Itt van a király lándzsája. Jöjjön át egy legény, és vigye el! 23 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert az Úr a kezembe adott ma téged, de én nem akartam kezet emelni az Úr fölkentjére. 24 Ahogy én ma megkíméltem a te életed, úgy kímélje meg az én életemet is az Úr, és mentsen meg engem minden nyomorúságtól! 25 Akkor ezt mondta Saul Dávidnak: Légy áldott, Dávid fiam! Bármibe fogsz, véghez fogod vinni. Akkor Dávid elment a maga útjára, Saul pedig visszatért a maga lakóhelyére.
Bibliaolvasó Kalauz – Mező István igemagyarázata
„...Miért nem vigyáztál Uradra, a királyra?...” (15). A számonkérés lényege a felkent király élete! Káténk szerint a mi legfőbb királyunk Krisztus. Mit teszünk azért, hogy a mi Urunk legfőbb tekintély, szent és sérthetetlen legyen magunk és mások számára (Fil 2,10–11)? Tudjuk-e imádkozni Ráday Pál énekével: „Meghódol lelkem, Tenéked nagy felség...” (RÉ 223)?!
RÉ21 704 RÉ 500
Zsoltárdicséret | 168 | Ne hagyj elesnem
„Étel miatt ne rombold le Isten munkáját.” Róm 14,13–23
13 Ne ítélgessük hát többé egymást, hanem azt ítéljétek meg inkább, miként nem okoztok a testvéreteknek megütközést vagy botránkozást. 14 Tudom, és meg vagyok győződve az Úr Jézus által, hogy semmi sem tisztátalan önmagában, hanem csak ha valaki valamit tisztátalannak tart, annak tisztátalan az. 15 Ha pedig testvéred valamilyen étel miatt megszomorodik, máris letértél a szeretet útjáról: ne tedd tönkre ételeddel azt, akiért Krisztus meghalt. 16 Vigyázzatok, ne káromolják azt a jót, amelyben részesültetek. 17 Hiszen az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és öröm a Szentlélekben, 18 mert aki így szolgál Krisztusnak, az kedves Isten előtt, és megbízható az emberek előtt. 19 Arra törekedjünk tehát, ami a békességet és az épülést szolgálja. 20 Étel miatt ne rombold le az Isten munkáját. Minden tiszta ugyan, de rossz annak az embernek, aki megütközéssel eszik. 21 Jobb tehát nem enni húst, nem inni bort és semmi olyat, amin testvéred megütközik. 22 Te azt a hitet, amely benned van, tartsd meg Isten előtt. Boldog, akinek nem kell elítélnie önmagát abban, amit helyesel. 23 Akinek viszont kétségei vannak, amikor eszik, máris megítéltetett, mivel nem hitből teszi. Mert mindaz, ami nem hitből van, bűn.
Az Ige mellett – Bella Péter igemagyarázata
(20) „Étel miatt ne rombold le Isten munkáját.” (Róm 14,13–23)
Megszoktuk, hogy az erős diktál, ő mutat utat, ő határozza meg a célt. Hozzászoktunk, és nem tartjuk furcsának, hogy az erőshöz kell igazodni, ahhoz, aki többet tud. Teljesen természetesnek vesszük, hogy aki előbbre tart valamiben, a nagyobb ügy érdekében akár át is viheti az akaratát. Megszoktuk, mert az emberek között ez így történik. Azt is tudjuk, hogy ez néha jól működik, viszont sokszor nincs igazság az erő mellett, nem lesz utána békesség, sem öröm. Pál a mai igerészben teljesen másról beszél, másról üzen az előbbre tartó hívőknek. Ő is erőről szól, de másfajta erőről. Arról, amely türelmes tud lenni, nem feltétlenül viszi át az akaratát a gyengébb kárára, nem akar erőszakkal felemelni, sem elnyomni a hátrább lévőt. Aki hitgyakorlatban, kegyességben már többet tudna, várja be a másikat, korlátozza magát. Furcsa, hiszen mi lesz akkor a „nagyobb üggyel”? Nem maradunk le? Nem helyben toporgunk? Miért is? Ez az erő számol Istennel. Aki bennem kimunkálta azt, ahol most tartok, a másikban is képes erre. Ráadásul ez a másfajta, önkorlátozó, türelmes, szeretettel teli erő nem újdonság. Jézus maga mutatta meg, hogy nincs ennél nagyobb hatalom, ha bízunk az Atyában.
