„...azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.” Jn 9,1–12
1 Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. 2 Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett? Ez vagy a szülei, hogy vakon született? 3 Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei. 4 Nekünk, amíg nappal van, annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. 5 Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok. 6 Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire, 7 majd így szólt hozzá: Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában – ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért. 8 A szomszédok pedig és azok, akik látták azelőtt, hogy koldus volt, így szóltak: Nem ő az, aki itt szokott ülni és koldulni? 9 Egyesek azt mondták, hogy ő az, mások pedig azt, hogy nem, csak hasonlít hozzá. De ő kijelentette: Én vagyok az. 10 Erre ezt kérdezték tőle: Akkor hogyan nyílt meg a szemed? 11 Ő így válaszolt: Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, rákente a szemeimre, és azt mondta nekem: Menj a Siloámhoz, és mosakodj meg! Elmentem tehát, megmosakodtam, és most látok. 12 Megkérdezték tőle: Hol van az az ember? Nem tudom – felelte.
Bibliaolvasó Kalauz – Battyányi Géza igemagyarázata
„...azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.” (3) Egy születése óta vak embert tesz Jézus látóvá, amikor elhangzik a kérdés: ki vétkezett? Akkor is, ma is sokan vélekednek úgy, hogy a betegségnek, szerencsétlenségnek hátterében valami bűn lappang. Jézus ezzel szemben Isten irgalmára mutat rá a vak ember gyógyulásával. Meghallgatott imádságaink, megtartott életünk, hitbeli növekedésünk Isten szeretetét hirdetik az életünkben. Ne feledkezzünk meg ma sem a hálaadásról!
RÉ21 713
Zsoltár vasárnapra | 71 | Tebenned bízom, én Istenem
„Szántsatok föl új szántóföldet, ne vessetek a tövisek közé!” Jer 4
1 Ha meg akarsz térni, Izráel – így szól az Úr –, hozzám térj meg! Ha eltávolítod színem elől förtelmes bálványaidat, ne ingadozz! 2 Ha őszintén esküszöl az élő Úrra, a törvénynek és az igazságnak megfelelően, akkor áldást kapnak tőle a népek, és vele dicsekszenek. 3 Ezt mondja az Úr a júdaiaknak és a jeruzsálemieknek: Szántsatok föl új szántóföldet, ne vessetek a tövisek közé! 4 Metélkedjetek körül az Úrért, távolítsátok el szívetek előbőrét, Júda férfiai és Jeruzsálem lakói! Különben fellángol haragom, mint a tűz, és égni fog olthatatlanul gonosztetteitek miatt! 5 Adjátok hírül Júdában, hirdessétek Jeruzsálemben, és mondjátok: Fújjátok meg a kürtöt országszerte! Kiáltsatok teljes erővel, és mondjátok: Gyülekezzetek, menjünk a megerősített városokba! 6 Mutassátok Sion felé az irányt, fussatok megállás nélkül, mert veszedelmet hozok észak felől, és nagy pusztulást! 7 Kijött az oroszlán a bozótból, elindult a népek pusztítója, előjött rejtekéből, hogy pusztává tegye országodat; városaid romba dőlnek, lakatlanná válnak. 8 Öltsetek azért zsákruhát, sírjatok és jajgassatok, mert nem fordult el rólunk az Úr izzó haragja! 9 Azon a napon – így szól az Úr – odalesz a király és a vezérek bátorsága. A papok elszörnyednek, a próféták elképednek, 10 és ezt mondják: Ó, Uram, Uram! De nagyon rászedted ezt a népet és Jeruzsálemet, amikor azt mondtad, hogy békességünk lesz, pedig fegyver fenyegeti életünket. 11 Abban az időben ezt mondják majd ennek a népnek és Jeruzsálemnek: Heves szél fúj a hegytetőkről a pusztában népem leányára, nem a gabona szórásához és tisztításához való. 12 Erősebb szél jön annál, az én parancsomra; mert bizony most én is ítéletet hirdetek fölöttük. 13 Úgy jön, mint a fellegek, harci kocsijai mint a forgószél, lovai gyorsabbak a sasoknál. Jaj nekünk, elvesztünk! 14 Tisztítsd meg szívedet a gonosztól, ó, Jeruzsálem, hogy megszabadulhass! Meddig maradnak még benned álnok gondolataid? 15 Hírnök szava hallatszik Dánból, vészt hirdetőé Efraim hegyéről. 16 Figyelmeztessétek a népeket, vigyétek hírül Jeruzsálemnek: Ostromlók jönnek messze földről, kiáltoznak Júda városai ellen. 17 Mint mezőőrök veszik körül, mert fellázadtak ellenem – így szól az Úr. 18 A te utaid és tetteid okozták ezt. Gonoszságod miatt kell most keseregned, és járja át szívedet a bánat. 19 Mennyire gyötrődik egész bensőm, a szívem összeszorul! Háborog a szívem, nem hallgathatok, mert lelkem hallja már a kürtszót, a harci riadót! 20 Csapás csapást követ, elpusztul az egész ország. Hirtelen pusztulnak el sátraim, egy pillanat alatt sátorlapjaim. 21 Meddig kell még hadijelvényt látnom és kürtszót hallanom? 22 Bizony, bolond az én népem, nem ismernek engem! Fiaim esztelenek, értelem nélkül valók! Csak abban bölcsek, hogyan kell rosszat tenni, de jót tenni nem tudnak! 23 Látom a földet: kietlen és puszta, és az eget: nincs világossága! 24 Látom a hegyeket: megrendülnek, és a halmok mind inognak! 25 Látom, hogy nincs ember, és az ég minden madara elmenekült. 26 Látom, hogy a dúsan termő ország pusztává lett, és minden városa romba dőlt az Úr tekintetétől, izzó haragjától. 27 Mert ezt mondja az Úr: Sivár lesz az egész ország, bár véget nem vetek neki. 28 Ezért gyászol a föld, és elsötétedik odafent az ég, mert kimondtam, amit határoztam, nem bánom meg, és nem térek el tőle. 29 A lovasok és íjászok kiáltozásától menekül az egész város. Bemennek a sűrű erdőbe, és felmásznak a sziklákra. Minden város elhagyatott lesz, senki sem lakik bennük. 30 Hát te, pusztulásra ítélt, mit csinálsz? Bíborba öltözöl, arany ékszerekkel ékesíted magad, festékkel készíted ki a szemedet? Hiába szépítgeted magad: szeretőid megvetnek, és az életedre törnek! 31 Mintha vajúdó asszony hangját hallanám, először szülő nő sikoltozását. Sion leánya kitárja karjait, zihálva kiáltja: Jaj nekem, összeroskadok a gyilkosok miatt!
Az Ige mellett – Hodossy-Takács Előd igemagyarázata
(3) „Szántsatok föl új szántóföldet, ne vessetek a tövisek közé!” (Jer 4)
Mai Igénk a nyomorúságban Istent kereső embernek ad eligazítást. Két rossz és két jó hírt tartogat ez a fejezet. Az első rossz hír: az Urának hátat fordító embert előbb-utóbb utoléri a pusztulás. A második: Isten célt tévesztett népe hiába szaladgál korábban biztosnak hitt megoldásait kergetve, végül fel kell sóhajtania: „Jaj nekem, összeroskadok!” (31). Szomorú szembesítés ez, kijózanító. A csapás fenyegető réme egykor a babiloni hódítók képében lopakodott Izráel felé, Jeruzsálem lakói pedig elkezdték érezni tehetetlenségüket. Ismerjük ezt, és azt az állapotot is, amikor a tehetetlenség helyébe reménytelenség lép. A két jó hírrel sem maradhatunk azonban adósak. Az első: Isten lát és hall. Látja a hitehagyást, a bűnt, a csapás nyomán felzokogó jajkiáltás pedig fülébe jut. A második: aki kész megtisztítani szívét, attól Urunk sem fordul el. El lehet távolítani az útból életünk bálványait, elkezdhetünk őszintévé válni, sőt: még Isten törvényét is komolyan vehetjük ezután. Bizonytalanságban, megbénító félelemben nem lehet élni. Isten közelében, az atyai ölelésben viszont reményt találunk a legnagyobb veszedelem és a már bekövetkezett nyomorúság idején is.
