„…az Isten kenyere…” Jn 6,28–34
28 Ekkor megkérdezték tőle: Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk? 29 Jézus ezt felelte nekik: Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött. 30 Erre megkérdezték tőle: És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? 31 Atyáink a mannát ették a pusztában, ahogyan meg van írva: „Mennyei kenyeret adott nekik enni.” 32 Jézus pedig így válaszolt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. 33 Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak. 34 Erre ezt mondták neki: Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret!
Bibiaolvasó Kalauz – Steinbach József igemagyarázata
„…az Isten kenyere…” (33) E földi életünkön csak úgy lehet áldás, ha hiszünk abban, akit az Atya elküldött (29), és abban, amit Őáltala adott nekünk az Isten; vagyis, ha hiszünk az örök életben (27). Urunk, könyörülj, hiszen minden zsigerünkkel ide kötődünk, ugyanakkor kimondhatatlanul szenvedünk attól, hogy életünk itt nem teljes!
RÉ21 675
Hálaadó ének | 223 | Meghódol lelkem
„Vétkeztünk. Tégy velünk bármit...” Bír 10
1 Abímelek után fölkelt Izráel megszabadítására az issakárbeli Tólá, Dódó fiának, Púának a fia. Sámírban, Efraim hegyvidékén lakott. 2 Huszonhárom évig volt Izráel bírája. Azután meghalt, és eltemették Sámírban. 3 Őutána a gileádi Jáír következett, és huszonkét évig volt Izráel bírája. 4 Volt neki harminc fia, akik harminc szamárcsikón jártak. Volt harminc városuk Gileád földjén, amelyeket Jáír sátorfalvainak neveznek még ma is. 5 Azután meghalt Jáír, és eltemették Kámónban. 6 Izráel fiai ismét azt tették, amit rossznak lát az Úr, mert a Baalokat és az Astartékat, Arám, Szidón, Móáb meg az ammóniak és a filiszteusok isteneit tisztelték. Az Urat pedig elhagyták, és nem tisztelték. 7 Ezért fellángolt az Úr haragja Izráel ellen, és kiszolgáltatta őket a filiszteusoknak meg az ammóniaknak. 8 Ezek nyomorgatták és gyötörték Izráel fiait abban az időben tizennyolc éven át, mindazokat az izráelieket, akik a Jordánon túl, az emóriak földjén, Gileádban laktak. 9 Az ammóniak már a Jordánon is átkeltek, hogy Júdával, Benjáminnal és Efraim házával is harcoljanak; Izráel tehát igen szorongatott helyzetbe került. 10 Ekkor így kiáltottak az Úrhoz segítségért Izráel fiai: Vétkeztünk ellened, mert elhagytuk Istenünket, és a Baalokat tiszteltük. 11 Az Úr pedig ezt mondta Izráel fiainak: Vajon Egyiptomból, az emóriaktól, az ammóniaktól, a filiszteusoktól 12 vagy a szidóniaktól, Amáléktól és Máóntól nem én szabadítottalak-e meg benneteket, amikor sanyargattak titeket, és énhozzám kiáltottatok segítségért? 13 Ti mégis elhagytatok engem, és más isteneket tiszteltetek. Ezért nem szabadítalak meg többé benneteket! 14 Menjetek, és kiáltsatok segítségért azokhoz az istenekhez, akiket választottatok, szabadítsanak meg benneteket azok a szükség idején! 15 Izráel fiai ekkor azt mondták az Úrnak: Vétkeztünk. Tégy velünk bármit, ahogy jónak látod, csak ments most meg bennünket! 16 Majd eltávolították maguk közül az idegen isteneket, és újra az Urat tisztelték. Az Úr pedig megelégelte Izráel nyomorúságát. 17 Ekkor fegyverbe szólították az ammóniakat, és azok tábort ütöttek Gileádban. Összegyülekeztek Izráel fiai is, és Micpában ütöttek tábort. 18 A nép és Gileád vezérei azt kérdezték egymástól: Ki az az ember, aki harcba mer szállni az ammóniakkal? Az lesz a feje Gileád összes lakójának!
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata
(15) „Vétkeztünk. Tégy velünk bármit...” (Bír 10)
Tólá és Jáír bíráról alig mond valamit a történelmi emlékezet (1–5). De nevük feljegyzése (vö. 3,1; 12,8–15) mutatja, a bírák tiszte folyamatos, Isten szabadítása mind a tizenkét törzsnek szól. E bírák általában gazdag, tekintélyes emberek (4), béke idején Isten törvényének ismerőiként és őreiként védték az ősi (jog)rendet. E jogrendet a nép bálványimádásával most újra megsérti, ezért Isten „kiszolgáltatja” őket az idegen hatalmaknak (6–9). És bár a nép Istenéhez kiált (10), a hűségében megalázott Úr múltbeli szabadításaira és népe hűtlenségeire utalva jelzi: a megsértett rend lehetetlenné teszi a vele való közösséget és akadálya a megtérésnek (11–14). Isten nem látszatbűnbánatra vár. Erre a népnek csak egyetlen válasza lehet: a tettekben megmutatkozó bűnbánat és a megújult élet. Töredelmes imában fordulnak Istenükhez, és letelepedésük óta talán először mondják ki: „Vétkeztünk. Tégy velünk bármit, ahogy jónak látod!” (15). De csak amikor az idegen isteneket is eltávolítják maguk közül, akkor halljuk, hogy az Úr „megelégelte” népe nyomorúságát (16). És bár előzőleg azt mondta: „többé nem szabadítalak meg titeket” (13), igazságánál most is nagyobb a szeretete. Mert a jog és a rend nemcsak az ész, hanem a szív dolga is.
