„Krisztusnak szenvednie kellett, és fel kellett támadnia a halálból” ApCsel 17,1–9
1 Miután áthaladtak Amfipoliszon és Apollónián, Thesszalonikába értek, ahol zsinagógájuk volt a zsidóknak. 2 Pál pedig szokása szerint bement hozzájuk, és három szombaton is vitába szállt velük az Írások alapján. 3 Megmagyarázta és bizonyította nekik, hogy Krisztusnak szenvednie kellett, és fel kellett támadnia a halálból; és hogy „ez a Jézus a Krisztus, akit én hirdetek nektek”. 4 Néhányan hívőkké lettek közülük, csatlakoztak Pálhoz és Szilászhoz, ugyanúgy igen sok istenfélő görög is, valamint sok előkelő asszony. 5 Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet támasztottak, és fellármázták a várost, felvonultak Jászón házához, és ki akarták vezetni Pálékat a népgyűlés elé. 6 Amikor nem találták ott őket, Jászónt néhány testvérrel együtt a város elöljárói elé hurcolták, és így kiáltoztak: Ezek, akik az egész világot felforgatták, itt is megjelentek. 7 Jászón befogadta őket, holott ezek mind a császár parancsai ellen cselekszenek, mivel mást mondanak királynak: Jézust. 8 Ezzel fel is izgatták a sokaságot és a város elöljáróit, akik ezt hallották. 9 Amikor azonban kezességet kaptak Jászóntól és a többiektől, elbocsátották őket.
Bibliaolvasó Kalauz – Kónya Ákos igemagyarázata
Jázonról nem sokat szoktunk beszélni. Ő volt az, aki befogadta Pál apostolt és munkatársát, nyitottsága példa lehet a számunkra. Az apostol három szombaton át próbálta meggyőzni a zsidókat, hogy „Krisztusnak szenvednie kellett, és fel kellett támadnia a halálból” (3), mégis nehéz szívvel kellett továbbmennie az emberek hitetlensége miatt. Jázon cselekedete legyen példa ma előttünk, a vendégszeretet példája.
RÉ21 201
Napi ének | 616 | Minden ember csak halandó
„…benned reménykedünk!” Ézs 33
1 Jaj neked, pusztító, akit még nem ért pusztulás, te rabló, akit még nem raboltak ki! Ha befejezted a pusztítást, el fogsz pusztulni, ha bevégezted a rablást, téged fognak kirabolni! 2 Uram, kegyelmezz nekünk, benned reménykedünk! Légy segítségünk reggelenként, szabadítónk a nyomorúság idején! 3 Dörgő hangodtól elfutnak a népek, ha felemelkedsz, szétszóródnak a nemzetek. 4 Összeszedik a zsákmányt, ahogyan a sáskák szedik, úgy ugranak rá, ahogy a szöcskék ugranak. 5 Fenséges az Úr, magasságban lakik, betölti a Siont törvénnyel és igazsággal. 6 Nyugodt lesz az életed, bölcsesség és ismeret teszi szabaddá és gazdaggá; az Úr félelme lesz a kincse. 7 Aríél emberei az utcán kiáltoznak, keservesen sírnak a békekövetek. 8 Kihaltak az országutak, nem járnak az ösvényeken. A pusztító megszegte a szövetséget, megvetette a városokat, semmibe vette az embereket. 9 Gyászol, elalél a föld, hervadozik, megsárgul a Libánon, olyan lett a Sárón, mint a pusztaság, lehull a Básán és a Karmel lombja. 10 De most fölkelek, mondja az Úr, most fölmagasodom és fölemelkedem! 11 Szalmával vagytok terhesek, pelyvát szültök, lihegésetek tűz, megemészt benneteket! 12 A népek égetett mésszé lesznek, és mint a kivágott gaz, tűzben égnek el. 13 Halljátok meg, távol lakók, hogy mit cselekedtem, és ti közel levők, ismerjétek meg hatalmamat! 14 Megrettentek a Sionon a vétkesek, reszketés vett erőt az elvetemülteken: Ki lakhat közülünk perzselő tűz mellett, ki lakhat közülünk örökös izzás mellett? 15 Aki igazságosan él, és őszintén beszél, megveti az elnyomással szerzett nyereséget, nem fogad el megvesztegetést, hanem elhárítja a kezével, bedugja a fülét, hallani sem akar vérontásról, befogja a szemét, látni sem akar gonoszságot. 16 Az ilyen ember magas helyen lakik, sziklaerőd a fellegvára. Kenyerét megkapja, vize állandóan van. 17 Saját szemeddel nézheted a király szépségét, láthatod tágas országodat. 18 Eszedbe jutnak a rémségek: hol van már az összeíró, hol az adószedő, hol van az, aki összeírta a tornyokat? 19 Nem látod többé a galád népet, a homályos, érthetetlen beszédű népet, amelynek dadogó nyelvét nem lehet érteni. 20 Nézd a Siont, ünnepeink városát! Szemeid meglátják Jeruzsálemet, a nyugalom hajlékát: a sátrat, amelyet nem bontanak le, cövekeit nem húzzák ki soha, és egy kötele sem szakad el, 21 mert dicsőséges lesz ott az Úr! Folyók lesznek azon a helyen, messze elágazó folyamok, amelyeken nem járnak gályák, és nem kelnek át büszke hajók. 22 Mert az Úr a mi bíránk, az Úr a törvényadónk, az Úr a mi királyunk, ő megsegít bennünket! 23 Meglazulnak a kötelek, nem tartják az árbocrudat, nem feszítik a vitorlát. Tömérdek zsákmányon osztoznak majd, még a sánták is bőséges zsákmányhoz jutnak. 24 Nem mondja többé Sion lakója, hogy beteg, az ott lakó nép bűnei bocsánatot nyernek.
Az Ige mellett – Fodor Ferenc igemagyarázata
(2) „…benned reménykedünk!” (Ézs 33)
A próféta Istennek egy néven nem nevezett zsarnok fölötti győzelmét hirdette meg (1). Ézsaiás a beszédei címzettjeit rendszerint nevesítette, de ezúttal élt azzal a szabadságával, hogy nem tette meg. Így még egyértelműbb a prófécia olvasóinak, hogy olyan kórkép van előttük, amely időtől és korszakoktól függetlenül minden hatalommal való visszaélésre érvényes. Ha az előző fejezetben megfogalmazott próféciákra gondolunk, Asszíriáról lehet szó, ha a könyv nem az idősorrendet követi, akkor másról. A kórkép a lényeg, amely olyan, mint egy röntgenfelvétel. Kóros rendellenességet mutat, s ilyenkor az orvosnak a betegség kezelése a feladata. Függetlenül a személytől, a gyógyulásért ugyanúgy kell eljárnia. Isten a pusztítót pusztulással sújtja, a rablót azzal, hogy őt fosztják ki (1). Amíg ez megtörténik, Isten népe az Úrba veti reménységét. Még pontosabban: az Úrra vár. Nem az a kérdés, mi jön Isten népére, mi következik rá. A kérdés az, ki van a jövendőjében. A próféta azt fogalmazza meg, hogy nem az asszírok vagy valaki más által bekövetkező szenvedés és pusztítás, hanem az Úr. Ebben a próféta idején és a mi időnkben is nagy vigasztalást találhatunk. Ezért benne reménykedjünk, őt várjuk!
