„Dávid azután elindult fölfelé az Olajfák hegyének lejtőjén, és amíg ment, egyre csak sírt” 2Sám 15
1 Történt ezek után, hogy Absolon szerzett magának egy harci kocsit, lovakat és ötven embert, akik előtte futottak. 2 Reggelenként odaállt Absolon a kapuba az út mellé, és megszólított mindenkit, aki valamilyen peres ügyben ment a királyhoz ítéletért. Megkérdezte: Melyik városból való vagy? És ha az ezt felelte: Izráelnek ebből vagy abból a törzséből való a te szolgád, 3 akkor ezt mondta neki Absolon: Nézd, a te ügyed helyes és jogos, de nincs a királynál senki, aki meghallgasson téged. 4 Majd így folytatta Absolon: Bárcsak engem tennének bíróvá ebben az országban! Akkor bárki jönne hozzám, akinek peres ügye van, én igazságot szolgáltatnék neki. 5 És ha valaki közeledett hozzá, hogy leboruljon előtte, akkor kinyújtotta a kezét, magához szorította, és megcsókolta. 6 Így tett Absolon egész Izráelből mindazokkal, akik ítéletért mentek a királyhoz. Így lopta be magát Absolon az izráeli emberek szívébe. 7 Négy esztendő elteltével ezt mondta Absolon a királynak: Hadd menjek el, hogy teljesítsem Hebrónban az Úrnak tett fogadalmamat! 8 Mert ezt a fogadalmat tette a te szolgád, amikor az arámi Gesúrban lakott: Ha egyszer visszavisz engem az Úr Jeruzsálembe, áldozattal fogok szolgálni az Úrnak. 9 A király azt mondta neki: Menj el békességgel! Elindult tehát, és elment Hebrónba. 10 Közben titkos megbízottakat küldött Absolon Izráel minden törzséhez ezzel az üzenettel: Ha meghalljátok a kürt szavát, kiáltsátok ezt: Király lett Absolon Hebrónban! 11 Kétszáz férfi ment Absolonnal Jeruzsálemből, akik jóhiszeműen mentek a hívására, nem tudva semmit a dologról. 12 Absolon bemutatta az áldozatot, közben pedig magához hívatta a gilói Ahítófelt, Dávid tanácsosát is Gilóból, a maga városából. Az összeesküvés pedig erősödött, és egyre többen csatlakoztak Absolonhoz. 13 Egy hírnök érkezett Dávidhoz, és jelentette: Absolonhoz hajolt az izráeliek szíve! 14 Akkor ezt parancsolta Dávid udvari emberei közül mindazoknak, akik Jeruzsálemben mellette voltak: Gyertek, fussunk, mert másképpen nem tudunk elmenekülni Absolon elől! Sietve menjetek, mert ő is siet, és ha utolér bennünket, veszedelmet zúdít ránk, és kardélre hányja a várost. 15 A király emberei ezt felelték a királynak: Minden úgy legyen, ahogyan akarod, uram, királyom; mi a te szolgáid vagyunk! 16 Ekkor elindult a király, és nyomában egész háza népe. Tíz másodfeleségét azonban hátrahagyta a király, hogy őrizzék a palotát. 17 Így vonult ki a király, és nyomában egész hadinépe. De a legszélső háznál megálltak, 18 és elvonult előtte valamennyi szolgája: a kerétiek és a pelétiek, valamint az a hatszáz gáti ember, akik vele jöttek Gátból. Mindezek elvonultak a király előtt. 19 Akkor ezt mondta a király a gáti Ittajnak: Miért jössz te is velünk? Térj vissza, és maradj a király mellett! Hiszen te idegen vagy itt, száműzve lakóhelyedről. 20 Nemrég jöttél, és máris bujdosóvá tegyelek azzal, hogy velünk jössz? Én megyek, ahová mehetek. De te térj vissza, és vidd magaddal testvéreidet is; szeretet és hűség legyen veled! 21 Ittaj azonban így válaszolt a királynak: Úgy igaz, ahogy él az Úr és az én uram, királyom, hogy bárhol is lesz az én uram, királyom, ott lesz a te szolgád is, akár élve, akár halva. 22 Erre Dávid ezt mondta Ittajnak: Akkor hát gyere, és vonulj velünk! Elvonult tehát a gáti Ittaj is valamennyi emberével és azok hozzátartozóival együtt. 23 Mindenki hangosan sírt az országban, amikor elvonult az egész hadinép. A király átkelt a Kidrón-patakon, és az egész hadinép elvonult a pusztába vezető úton. 24 Ott volt Cádók is, és vele az összes lévita, akik az Isten szövetségládáját vitték. Letették az Isten ládáját, Ebjátár pedig áldozott, amíg csak ki nem vonult a városból az egész hadinép. 25 Akkor a király ezt mondta Cádóknak: Vidd vissza az Isten ládáját a városba! Ha kegyelmes lesz hozzám az Úr, akkor visszahoz engem, és látnom engedi még azt és annak lakóhelyét. 26 De ha ezt mondaná: Nem gyönyörködöm benned, akkor itt vagyok, tegye velem, amit jónak lát! 27 Majd ezt mondta Cádók papnak a király: Nézd csak! Térj vissza a városba békességgel, és veletek együtt két fiatok is: a te fiad, Ahímaac meg Ebjátár fia, Jónátán. 28 Figyeljetek! Én majd a puszta felé eső gázlónál tartózkodom, amíg valami hír nem érkezik hozzám tőletek. 29 Cádók és Ebjátár tehát visszavitték az Isten ládáját Jeruzsálembe, és ott maradtak. 30 Dávid azután elindult fölfelé az Olajfák hegyének lejtőjén, és amíg ment, egyre csak sírt. Betakart fejjel, mezítláb ment, és vele együtt az egész hadinép is betakarta a fejét, és ahogy mentek fölfelé, egyre csak sírtak. 31 Amikor jelentették Dávidnak, hogy Ahítófel is az összeesküvők között van Absolonnál, ezt mondta Dávid: Kérlek, Uram, hiúsítsd meg Ahítófel tanácsát! 32 Amikor fölért Dávid a hegy tetejére, ahol Istenhez szokott imádkozni, éppen szembejött vele az arki Húsaj megszaggatott ruhában, földet szórva a fejére. 33 Dávid ezt mondta neki: Ha velem tartasz, csak terhemre leszel, 34 de ha visszatérsz a városba, és ezt mondod Absolonnak: Én a te szolgád leszek, ó, király! Azelőtt apád szolgája voltam, de mostantól fogva a te szolgád vagyok – akkor meg tudod hiúsítani Ahítófel tanácsát. 35 Ott lesznek veled a papok, Cádók és Ebjátár is. Azért mindent, amit a királyi palotából hallasz, jelentsd Cádók és Ebjátár papoknak. 36 Ott van velük a két fiuk is: Cádóké Ahímaac, Ebjátáré pedig Jónátán. Velük mindent megüzenhettek nekem, amit csak hallotok. 37 Húsaj, Dávid barátja be is ment a városba. Absolon is megérkezett Jeruzsálembe.
Bibliaolvasó Kalauz – Szabó Előd igemagyarázata
Mire való az áldozat bemutatása? Mire való az istentisztelet? Absolon arra használta, hogy félrevezesse apját, és fellázadjon. Dávid pedig sírva alázta meg magát Isten előtt, és bűnbánatot tartott. Amikor mi Bibliát olvasunk, imádkozunk, gyülekezeti alkalmon veszünk részt, akkor mennyire van benne őszintén a szívünk? Álljunk meg alázattal Isten előtt, hogy ő emelhessen fel bennünket, és ő adhassa áldását nekünk!
RÉ21 377 RÉ 304
Adventi könyörgés | 385 | Szép Hajnalcsillag, Jézus, ragyogj fel
„Vizsgálja meg azért az ember önmagát…” 1Kor 11,17–34
17 Amikor a következőkre rátérek, nem dicsérhetlek titeket, mivel nem javatokra, hanem károtokra jöttök össze. 18 Mert először is azt hallom, hogy amikor összejöttök a gyülekezetben, szakadások vannak közöttetek, és ezt részben el is hiszem. 19 Mert szükséges, hogy legyen közöttetek szakadás is, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek közöttetek. 20 Amikor tehát összegyülekeztek, nem az Úr vacsoráját eszitek, 21 mert az evésnél mindenki a saját vacsoráját veszi elő, és az egyik éhezik, a másik pedig megrészegedik. 22 Hát nincsen házatok, hogy ott egyetek és igyatok? Vagy megvetitek az Isten gyülekezetét, és megszégyenítitek a nincsteleneket? Mit mondjak erre? Dicsérjelek ezért titeket? Nem dicsérlek. 23 Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, 24 és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” 25 Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.” 26 Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön. 27 Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. 28 Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból. 29 Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úr testét, ítéletet eszik és iszik önmagának. 30 Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg annyian. 31 Mert ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá. 32 De amikor az Úr ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk. 33 Azért tehát, testvéreim, ha evésre egybegyűltök, várjátok meg egymást. 34 És ha valaki éhes, otthon egyék, hogy ne ítéletre gyűljetek össze. A többiről majd akkor rendelkezem, ha hozzátok érkezem.
Az Ige mellett – Kustár Zoltán igemagyarázata
(28) „Vizsgálja meg azért az ember önmagát…” (1Kor 11,17–34)
Pál apostol korában az úrvacsora még szeretetvendégség volt, igazi vacsora. Ám itt mindenki maga hozta az elemózsiáját: a gazdagok sokat és csupa finomságot, a szegényebbek száraz és szűkös falatokat. A tehetősek korábban is érkeztek, és a maguk körében igazi lakomát csaptak. Így mire azok, akik a munkától később szabadultak, már csak a lakoma maradványait látták a dőzsölő előkelők előtt. Nem csoda hát, ha a pénztelen megalázva érezte magát. Hiszen még az úrvacsora is a szegénységére emlékeztette, no meg arra, hogy a jómódúak mégsem a testvérei. Pál ezért keményen megfeddi az előkelőket, és emlékezetükbe idézi az úrvacsora igazi értelmét. Mennyei Atyánk szemében ugyanolyan fontosak és értékesek vagyunk. Krisztus mindannyiunkért meghalt, ezért az egyházban mi mind egymás testvérei lettünk. Ma ezt fejezi ki nálunk az úrvacsora? Nem lesz versengés sehol abból, ki ajánl fel drágább és finomabb bort? A cigány testvér beállhat a sorba, vagy csak utoljára jöhet az Úr asztalához? És nem válik gyakran divatbemutató abból, ahogy a gyülekezet előtt a jegyekért vonulunk? Vizsgálja meg azért mindenki önmagát, figyelmeztet az apostol, hogy az úrvacsora áldott kincseit nehogy a vesztünkre fordítsuk!
