előző nap következő nap

„Nem mindenki megy be a mennyek országába” Mt 7,21–23

21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. 22 Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? 23 És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!

Bibliaolvasó Kalauz – Kustár Zoltán igemagyarázata

Döbbenetes, hogy még a bizonyságtétel, a prófétálás és a csodák sem mentenek fel bennünket az alól, hogy megcselekedjük mennyei Atyánk akaratát. S hogy mi ez az akarat? Hogy szeressük őt teljes szívünkből és teljes lelkünkből, s hogy szeressük felebarátainkat úgy, mint magunkat. Jézus maga mondja: az utolsó ítéletkor, amikor visszatér, azt kéri majd számon rajtunk, hogy megláttuk-e és szolgáltuk-e a nélkülözőben Őt (Mt 25,31kk). Uram, adj ehhez erőt!

RÉ21 461 RÉ 180

Napi ének | 803 | Az Úrnak zengjen az ének

„…azt kérem, hogy az életemet, azt kívánom, hogy a népemet adják nekem!” Eszt 7

1 A király Hámánnal együtt elment Eszter királynéhoz a lakomára. 2 A második napon megint megkérdezte a király borozgatás közben Esztertől: Mit kérsz, Eszter királyné? Megkapod! Mit kívánsz? Ha az ország felét is, meglesz! 3 Eszter királyné így válaszolt: Ha elnyertem a király jóindulatát, és ha jónak látja a király, azt kérem, hogy az életemet, azt kívánom, hogy a népemet adják nekem! 4 Mert eladtak engem és népemet, hogy elpusztítsanak, legyilkoljanak és megsemmisítsenek bennünket. Ha csak rabszolgáknak és rabszolganőknek adtak volna el bennünket, akkor néma maradtam volna, mert ilyen nyomorúságért nem illenék zaklatnom a királyt. 5 Ekkor Ahasvérós király ezt kérdezte Eszter királynétól: Ki az, és hol van az, aki arra mer gondolni, hogy ilyet tegyen? 6 Eszter így válaszolt: Ez a gonosz Hámán az, a mi ádáz ellenségünk! Akkor Hámán megrettent a királytól és a királynétól. 7 A király pedig haragosan abbahagyta a borivást, és kiment a palota kertjébe. Hámán azonban ott maradt, és könyörögni kezdett az életéért Eszter királynéhoz, mert látta, hogy a király már elhatározta a vesztét. 8 Amikor a király visszatért a palota kertjéből oda, ahol borozgattak, Hámánt Eszter pamlagára borulva találta. Ekkor így szólt a király: Még erőszakot is akar elkövetni a királynén itt nálam, a palotában?! Alig hagyta el ez a szó a király ajkát, Hámán arcát már be is takarták. 9 Harbóná pedig, a király egyik udvarnoka ezt mondta: Van itt egy bitófa is, ott áll Hámán házánál, ötven könyök magas. Hámán készíttette annak a Mordokajnak, akinek a szava a király javát szolgálta. A király így szólt: Akasszátok föl arra! 10 Föl is akasztották Hámánt arra a bitófára, amelyet ő állíttatott Mordokajnak. Azután lecsillapodott a király haragja.

Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István igemagyarázata

(3) „…azt kérem, hogy az életemet, azt kívánom, hogy a népemet adják nekem!” (Eszt 7)

A hazug nyelvű gyűlöli az általa megrontott embert (Péld 26,28). Ez az ellenszenv hullik vissza Hámánra, amikor a király megérti, hogy a főembere csapdába csalta. Megrendítő a királynő esdeklése. Fél országot kívánhatna, s meg is kapná a király ígérete szerint. Vagyis kedvezésben van, tehát neki nem kell kegyelmért folyamodnia. Eszter ezt közbenjárásra fordítja. Korábbi döntését halljuk itt visszhangozni: ha el kell vesznem, hát vesszek el (4,16). S valóban nagy a tét, hiszen kérésével a királyi rendelkezéssel (törvénnyel) fordul szembe. Első szóra értelmetlennek is tűnik a kérése: „életemet [...] adják nekem”. A bővítményből („a népemet”) értjük meg a kérés kockázatát. Eszter azonosítja magát népével: „eladtak engem és népemet, hogy elpusztítsanak [...] bennünket” (4). A törvény ellenében kér kegyelmet. Kegyelmet kérni, tudjuk, kockázatos, főleg ha már eldöntött, rendelkezésbe adott birodalmi, hatalmi érdek megfordításáról van szó. De ha elmarad a közbenjárás, az az ítélet jele (Jer 7,16). Eszter bátor magatartása előképe annak a nagy pártfogolásnak, amellyel a mi örök Főpapunk, Krisztus esedezett érettünk, sőt, váltságdíjul önmagát szánta oda bűnből és halálból való szabadulásunkért.

Július 17