„Éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok” Ef 4,1–16
1 Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok, 2 teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, 3 igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. 4 Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: 5 egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, 6 egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett és mindenek által és mindenekben. 7 A kegyelem pedig mindegyikünknek Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott. 8 Ezért mondja az Írás: „Felment a magasságba, foglyokat vitt magával, ajándékot adott az embereknek.” 9 Az pedig, hogy „felment”, mi mást jelent, mint azt, hogy le is szállt erre a földre. 10 Aki leszállt, az „fel is ment”, feljebb minden égnél, hogy betöltse a mindenséget. 11 És ő „adott” némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, 12 hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére, 13 míg eljutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, 14 hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; 15 hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus, 16 akiből az egész test egybeilleszkedik és összekapcsolódik a különféle ízületek segítségével úgy, hogy minden egyes tagja erejéhez mérten közösen munkálja a test növekedését, hogy épüljön szeretetben.
Bibliaolvasó Kalauz – Bölcsföldi András igemagyarázata
„Éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok” (4). A hívő embernek mindenkori elhívása van, ami Krisztushoz kapcsol minket, hiszen ő hívott minket magához. Ezzel együtt megbízatást is ad, amivel felhatalmaz. Amellett, hogy az elhívásunk egyezhet a munkánkkal, a munkahelyünkön végzett feladatunkkal is, van még egy hivatásunk, ez pedig a krisztustest, az egyház, a közösség építése.
RÉ21 117 RÉ 117 • IÉ 1Móz 16,1–16 • Zsolt 117
Zsoltárdicséret | 153 | Tudom, pásztorom és vezérem
Heti zsoltárének | 136 | Dicsérjétek az Urat
„Jaj, Uram, Uram! Miért is hoztad át ezt a népet a Jordánon, ha most az emóriak kezébe adsz bennünket, hogy elpusztítsanak? Bárcsak úgy határoztunk volna, hogy a Jordánon túl maradunk!” Józs 7
1 De Izráel fiai hűtlenül bántak a kiirtásra rendelt dolgokkal, mert a Júda törzséből való Ákán, Karmí fia, Zabdí unokája, Zerah dédunokája elvett a kiirtandó dolgokból. Ezért föllángolt az Úr haragja Izráel fiai ellen. 2 Józsué ugyanis néhány férfit küldött Jerikóból Ajba, amely Bét-Áven mellett van, Bételtől keletre, és azt mondta nekik: Menjetek, és nézzetek körül azon a földön! A férfiak elmentek, és kikémlelték Ajt. 3 Amikor visszatértek Józsuéhoz, azt mondták neki: Ne vonuljon föl az egész nép. Csak két- vagy háromezer ember vonuljon föl, azok is megverik Ajt. Ne fáraszd oda az egész népet, mert kevesen vannak azok. 4 Fölvonultak tehát oda a népből mintegy háromezren, de megfutamodtak az ajbeliek elől. 5 Megöltek közülük az ajbeliek mintegy harminchat embert, üldözték őket a kaputól egészen Sebárimig, és megverték őket a lejtőn. Ekkor valósággal megdermedt a nép szíve, és elvesztette minden bátorságát. 6 Józsué pedig megszaggatta ruháját, arccal a földre borult az Úr ládája előtt, és úgy maradt estig Izráel véneivel együtt. A fejükre port hintettek. 7 Akkor ezt mondta Józsué: Jaj, Uram, Uram! Miért is hoztad át ezt a népet a Jordánon, ha most az emóriak kezébe adsz bennünket, hogy elpusztítsanak? Bárcsak úgy határoztunk volna, hogy a Jordánon túl maradunk! 8 Ó, Uram! Mit mondjak most, hogy Izráel máris megfutamodott ellenségei elől? 9 Ha meghallják ezt a kánaániak és az ország többi lakói, akkor körülfognak bennünket, és még a nevünket is kiirtják a földről. Mit teszel akkor a te nagy nevedért? 10 Az Úr azt felelte Józsuénak: Kelj föl! Miért fekszel ott, arccal a földre borulva? 11 Vétkezett Izráel, megszegték szövetségemet, amelyre köteleztem őket, mert elvettek a kiirtásra szánt dolgokból, ellopták, és titokban a holmijuk közé tették. 12 Azért nem tudtak megállni Izráel fiai ellenségeikkel szemben, és azért futamodtak meg ellenségeik elől, mert utolérte őket az átok. Nem leszek többé veletek, ha nem pusztítjátok ki magatok közül a kiirtanivalót! 13 Kelj föl, szenteld meg a népet, és ezt mondd: Szenteljétek meg magatokat holnapra! Mert így szól az Úr, Izráel Istene: Kiirtanivaló van közötted, Izráel! Nem tudtok megállni ellenségeitek előtt, amíg el nem távolítjátok magatok közül a kiirtanivalót. 14 Jöjjetek ide reggel törzsenként. Abból a törzsből, amelyet sorsvetés útján megjelöl az Úr, jöjjenek ide a nemzetségek. Abból a nemzetségből, amelyet megjelöl az Úr, jöjjenek ide a családok. Abból a családból, amelyet megjelöl az Úr, jöjjenek ide a férfiak. 15 Akit azután kiirtandónak jelöl ki, azt meg kell égetni mindenével együtt, mert megszegte az Úr szövetségét, és gyalázatos dolgot követett el Izráelben. 16 Józsué korán reggel fölkelt, felsorakoztatta Izráel törzseit, és a sorsvetés Júda törzsét jelölte meg. 17 Azután felsorakoztatta Júda nemzetségeit, és a sorsvetés Zerah nemzetségét jelölte meg. Azután felsorakoztatta Zerah nemzetségéből a családfőket, és a sorsvetés Zabdít jelölte meg. 18 Amikor az ő családjának a férfiait sorakoztatta fel, a sorsvetés a Júda törzséből való Ákánt, Karmí fiát, Zabdí unokáját, Zerah dédunokáját jelölte meg. 19 Ekkor azt mondta Ákánnak Józsué: Fiam, adj dicsőséget az Úrnak, Izráel Istenének! Tégy bűnvallást előtte, és mondd el nekem, hogy mit tettél, ne titkolj el semmit előlem! 20 Ákán így válaszolt Józsuénak: Valóban én voltam az, aki vétkezett az Úr, Izráel Istene ellen, mert a következőt tettem: 21 megláttam a zsákmány között egy szép sineári köntöst, kétszáz sekel ezüstöt és egy ötven sekel súlyú aranyrudat. Megkívántam és elvettem őket. Ott vannak a sátramban elásva a földbe, az ezüst is alattuk van. 22 Ekkor Józsué követeket küldött, akik elfutottak a sátorba. És csakugyan el volt ásva mindez a sátrában, és az ezüst is alatta volt. 23 Előhozták a sátorból, odavitték Józsuéhoz és Izráel fiaihoz, és odatették az Úr színe elé. 24 Józsué pedig fogta Ákánt, Zerah fiát, az ezüstöt, a köntöst, az aranyrudat, fiait és leányait, marháit, szamarait és juhait, sátrát és mindenét. Vele volt egész Izráel, és elvitték őket az Ákór-völgybe. 25 Ott ezt mondta Józsué: Szerencsétlenséget hoztál ránk! Fordítsa az Úr ezt a szerencsétlenséget most rád! És megkövezte őket egész Izráel, majd elégették őket. Így kövezték meg őket. 26 Azután nagy kőhalmot raktak föléje, amely a mai napig megvan. Ekkor megszűnt az Úr izzó haragja. Ezért nevezik azt a helyet Ákór-völgynek mind a mai napig.
Az Ige mellett – Kun Mária igemagyarázata
(7) „Jaj, Uram, Uram! Miért is hoztad át ezt a népet a Jordánon, ha most az emóriak kezébe adsz bennünket, hogy elpusztítsanak? Bárcsak úgy határoztunk volna, hogy a Jordánon túl maradunk!” (Józs 7)
A győzelem után – kudarc. Józsué kémeket küld Ajba. Bátorító hírrel jönnek vissza. Nem kell mindenkinek harcba szállnia, két-háromezer ember is legyőzi azokat (3). A Bételtől keletre fekvő város Jerikóhoz képest könnyen bevehetőnek tűnt. De nem így történt. Amikor emberi szem nem látja a hátteret, könnyen sorakoznak a kérdések. Miért engedsz meg annyi szerencsétlenséget, bajt és betegséget, háborút? Amikor számonkérjük Istent, mi miért történik az életünkben, eszünkbe sem jut: az események, történések mögött emberi mulasztás, engedetlenség húzódik. Isten megtartotta ígéretét, de ők nem engedelmeskedtek az Úr rendelkezésének, az emberi vágy meghiúsította azt (21). A bűn, engedetlenség veszélybe sodorja az eredményt. Józsué még nem tudja, mi áll a bukás hátterében, így fogalmazza meg szinte számonkérő mondatait. Nem először halljuk: bárcsak maradtunk volna ott, ahol voltunk! (2Móz 16,3) Isten vezeti a népet, csodákat tesz, az embernek még ez is kevés, visszasírja a múltat, ahelyett, hogy teljesítené Isten útmutatását. Ő pedig lépésről lépésre rámutat, mi az oka a bukásnak, miért nincs velük. Ákán az Úrnak szánt zsákmányból lopott (22), ezért súlyos árat fizet. Ne vegyük könnyelműen, mit kíván tőlünk Isten. A szabadítás kész. (Ézs 65,10)
