előző nap
következő nap

„Ezeket tanítsd és hirdesd!” 1Tim 6,1–10

1 Akik iga alatt görnyedő szolgák, a saját uraikat méltassák teljes tiszteletre, hogy Isten nevét és a tanítást ne káromolják miattuk. 2 Akiknek pedig hívő uraik vannak, ne becsüljék le őket azért, mert testvérek, hanem annál szívesebben szolgáljanak nekik, mert hívők és szeretettek, akik a jó cselekvésére törekszenek. Ezeket tanítsd és hirdesd! 3 Ha valaki tévtanokat hirdet, és nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédéhez és a kegyességhez illő tanításhoz, 4 az felfuvalkodott, és nem tud semmit, hanem a vitatkozás és a szóharc betegségében szenved, amelyből irigység, viszálykodás, istenkáromlás, gonosz gyanúsítás származik. 5 Ezek megbomlott elméjű és az igazságot elvető emberek torzsalkodásai, akik a kegyességet a nyerészkedés eszközének tekintik. 6 Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel, 7 mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle. 8 De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. 9 Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe, csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik. 10 Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak.

Az ember gőgje, nagy énje még hívő mivoltával keveredve, összeolvadva is jelentkezhet. Abban is, ha nem fogadja el a társadalomban elfoglalt helyét (1). Ha elöljárója hívő, ez különös módon jelentkezhet (2). Ott áll a tévtanítások hátterében, és összeolvadhat a pénzvággyal (2–5). Aki a Megváltó gazdagságában él, az testi életében megelégszik a szükségessel (6–8). A gazdagság vágya sok bajt hozott a világra, a hívőre nézve pedig gyilkos (9–10).

RÉ 296 MRÉ 187

„Efraim betanított üsző, szeret gabonát nyomtatni.” (Hóseás 10) Hóseás 10

(11) „Efraim betanított üsző, szeret gabonát nyomtatni.” (Hóseás 10)

– Nincs élet iga nélkül. Illúzió, hogy létezik szabadság. Az igába szorított élet lehet egyedül szabad élet: rendben, keretek között, munkában, mások számára is hasznosan.

– Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy ki teszi ránk az igát, és miért, milyen igát… A hitetlenség kínzó igája nem más, mint a gürcölés igája, a fogság igája. Lehetünk mélyszegény, kiszolgáltatott rabszolgák, vagy látványos jólétben gürcölő alkalmazottak, vagy még többért és többért ügyeskedő vezetők; – valójában halálos igát kényszerítünk egymásra, amely annak nyakán is ott van már, aki láthatóan a másikra helyezi a hétköznapi igát (11).

– Hóseás arra az igára emlékezik vissza, amit az Úr tett saját, megszabadított népére. Ebben az igában nem kötötték be a cséplő üsző száját, aki nyugodtan ehetett, miközben áthúzta a cséplőszánt a gabonán. Ez az iga, az Úr igája, gyönyörűséges, terhe könnyű, áldása nagy (Máté 11,30). Amint lerázzuk magunkról az Úr igáját (1–4), marad a súlyos, halálos emberi iga, amit egymásra rakunk, miközben megszakítjuk egymást a gürcölésben, és az életnek, a munkának, a szolgálatnak soha nem az áldását, hanem csakis annak átkát tapasztalhatjuk meg (D. Bonhoeffer). Ez az iga, Isten jogos ítéleteként van rajtunk (5–11), csak a megtérés oldja fel azt.

– Bizonyosságunk az, hogy a bűn és a halál terhes igáját levette rólunk a mi Urunk, Jézus Krisztus feltámadása által. Reménységünk pedig abban van, hogy Isten országának teljességében, amikor Isten lesz minden mindenekben (1Korinthus 15,28), megtapasztaljuk majd az élet teljességét. Addig kell az iga.