„Teljesen tiszta lelkiismerettel szolgáltam.” ApCsel 23,1–11
1 Pál rátekintett a nagytanácsra, és így szólt: Testvéreim, férfiak, én teljesen tiszta lelkiismerettel szolgáltam Istennek mind e mai napig. 2 Anániás főpap ekkor megparancsolta a mellette állóknak, hogy üssék szájon. 3 Pál ekkor így szólt hozzá: Megver téged az Isten, te meszelt fal! Itt ülsz, hogy ítélkezz felettem a törvény szerint, mégis a törvény ellenére azt parancsolod, hogy megüssenek? 4 Erre az ott állók ezt mondták: Isten főpapját gyalázod? 5 Pál így válaszolt: Nem tudtam, testvéreim, hogy főpap. Mert meg van írva: „Néped fejedelmét ne átkozd!” 6 Mivel pedig Pál tudta, hogy egyik részük a szadduceusok, másik részük pedig a farizeusok közül való, így kiáltott a nagytanács előtt: Testvéreim, férfiak, én farizeus vagyok, farizeus fia, a halottak feltámadásába vetett reménységem miatt vádolnak engem. 7 Mihelyt ezt mondta, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok között, és a gyűlés véleménye megoszlott. 8 A szadduceusok ugyanis azt állítják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek, a farizeusok pedig vallják mindegyiket. 9 Nagy kiáltozás támadt, a farizeuspárti írástudók közül néhányan felállva hevesen vitatkoztak, és így szóltak: Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben. Hátha valóban Lélek szólt hozzá vagy angyal? 10 Mivel a felfordulás egyre nagyobb lett, az ezredes attól félve, hogy Pált széttépik, megparancsolta, hogy a csapat menjen le, ragadja ki őt közülük, és vigye a várba. 11 Aznap éjjel pedig odaállt Pál mellé az Úr, és ezt mondta: Bízzál, mert ahogyan bizonyságot tettél az én ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell Rómában is bizonyságot tenned!
Bibliaolvasó Kalauz – Szabó Előd igemagyarázata
„Teljesen tiszta lelkiismerettel szolgáltam.” (1) Milyen nagy csoda az, amikor teljesen nyugodtan tudjuk álomra hajtani a fejünket, és teljesen nyugodtan tudunk reggel elindulni, mert tiszta a lelkiismeretünk. Pál számára az Istennek való szolgálat jelentette ezt a nyugalmat. Mennyire érezzük a nyugalmat, a tiszta lelkiismeretet a mi Urunkért végzett szolgálatban?
RÉ21 394
Mária hálaéneke | 383 | Magasztalja az én lelkem
„Milyen kedves annak az érkezése, aki örömhírrel jön a hegyeken át!” Ézs 52,1–12
1 Ébredj, ébredj, Sion, szedd össze erődet! Öltözz ékes ruhába, Jeruzsálem, te szent város, mert nem jön már ide többé körülmetéletlen és tisztátalan. 2 Rázd le magadról a port, kelj föl, fogságba vitt Jeruzsálem, oldd le nyakadról bilincsedet, Sion fogságba vitt lánya! 3 Ezt mondja az Úr: Ingyen adtalak oda, nem pénzen váltalak meg. 4 Mert ezt mondja az én Uram, az Úr: Egykor Egyiptomba került népem, és jövevény volt ott, aztán Asszíria sanyargatta, pedig semmit sem fizetett érte. 5 Most pedig mit tegyek – így szól az Úr –, hiszen ingyen vitték el népemet?! Ujjonganak, akik uralkodnak rajta – így szól az Úr –, és gyalázzák nevemet szüntelen, mindennap. 6 Ezért majd megismeri népem a nevemet azon a napon, hogy én vagyok az, aki így szólt: Itt vagyok! 7 Milyen kedves annak az érkezése, aki örömhírrel jön a hegyeken át! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik! 8 Hallgasd csak! Őrállóid hangosan kiáltanak, együtt ujjonganak, mert saját szemükkel látják, hogy visszatér az Úr a Sionra. 9 Vígan ujjongjatok mindnyájan, Jeruzsálem romjai! Mert megvigasztalta népét az Úr, megváltotta Jeruzsálemet! 10 Kinyújtotta szent karját az Úr minden nép szeme láttára; meglátják majd mindenütt a földön Istenünk szabadítását. 11 Távozzatok, távozzatok, vonuljatok ki onnan, tisztátalan dolgot ne érintsetek! Vonuljatok ki belőle, tisztítsátok meg magatokat, akik az Úr edényeit hordozzátok! 12 De nem kell sietve vonulnotok, futva menekülnötök, mert az Úr jár előttetek, és Izráel Istene lesz mögöttetek is.
Az Ige mellett – Bella Violetta igemagyarázata
(7) „Milyen kedves annak az érkezése, aki örömhírrel jön a hegyeken át!” (Ézs 52,1–12)
Abban megedzett bennünket az elmúlt időszak, milyen rossz hírt kapni. A következő Covid-hullám, a háború hírei szinte mindennapos rémisztgetéshez szoktatták a lelkünket. Vagy megkérgesedett, vagy riadt. De milyen jó hír lenne az, amelyért most felugranánk a helyünkről, és elindulnánk továbbadni? Egy gyermektelen pár babavárása? Egy egyedülálló barát párra találása? Gyógyulás? Vagy már igazán el sem hinnénk? A fogság népe is régen látott jó hírt. Volt miért megkérgesedniük. A próféta ezért arról beszél nekik, amiért valaha még lelkesedtek, Jeruzsálemet festi eléjük, és az eljövendő jót a múlt idő bizonyosságával: „megvigasztalta” „kinyújtotta”. Ha keressük az utat vissza az örömbe a félelem és szomorúság fogságából, mi sem keresgélünk rossz helyen azzal, ha átgondoljuk, Isten mikor melengette meg jó hírrel utoljára úgy igazán a lelkünket. Milyen ígéretét láttuk utoljára beteljesedni: hova hozott gyógyulást, megújulást, életet? De az, hogy előttünk is áll még jó, amely közelít, épp olyan biztos, mint amit már átéltünk. Csak a szkepszis, a közöny, a beletörődött legyintés meg ne fojtsa! Tartsunk örömedzést, felidézve a bizonyságainkat!
