„A császárhoz fellebbeztél, tehát a császár elé fogsz menni.” ApCsel 25,6–12
6 Miután pedig nyolc vagy tíz napot közöttük töltött, lement Cézáreába. A következő napon pedig beült a bírói székbe, és elővezettette Pált. 7 Amikor Pál megjelent, körülállták a Jeruzsálemből lejött zsidók, és sok súlyos vádat emeltek ellene, amelyeket azonban nem tudtak bizonyítani. 8 Pál így védekezett: Sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, sem a császár ellen nem vétettem semmit. 9 Fesztusz azonban a zsidók kedvében akart járni, és ezt kérdezte Páltól: Akarsz-e Jeruzsálembe menni, hogy ott ítélkezzem feletted ebben az ügyben? 10 Pál azonban így válaszolt: A császár ítélőszéke előtt állok, itt kell ítélkezni felettem. A zsidók ellen nem vétettem semmit, amint magad is jól tudod. 11 Mert ha vétkes vagyok, és halált érdemlő dolgot cselekedtem, nem vonakodom a haláltól. Ha pedig ezek alaptalanul vádolnak engem, senki sem szolgáltathat ki nekik. A császárhoz fellebbezek. 12 Akkor Fesztusz megbeszélést tartott a tanácsosaival, majd így válaszolt: A császárhoz fellebbeztél, tehát a császár elé fogsz menni.
Bibliaolvasó Kalauz – Kuti József igemagyarázata
„A császárhoz fellebbeztél, tehát a császár elé fogsz menni.” (12) Hirtelen kitágul a tér: határszéli tartományból egyenesen a birodalom fővárosába! De vajon az az Isten, aki Jeruzsálemben és Cézáreában erős volt, az lesz-e Rómában is? Az az Isten, aki a megszokott körülmények között erős, az lesz-e ott is, ahol sohasem jártunk, ahol senkit sem ismerünk, s ahol nem tudjuk, mi vár reánk. Nyugalom! Isten mindenhol hazai pályán játszik!
RÉ21 410
Advent utolsó hetére | 376 | Ó jöjj, ó jöjj, Immánuel
„Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen…” Ézs 59
1 Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, 2 hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg. 3 Hiszen kezetek vérrel van beszennyezve, ujjaitokhoz bűn tapad, ajkatok hazugságot szól, nyelvetek álnokságot suttog. 4 Nincs, aki igaz vádat emelne, nincs, aki helyesen ítélkeznék. Haszontalanságban bíznak, és hiábavalóságot beszélnek, nyomorúságot fogannak, és bajt szülnek. 5 Mérges kígyó tojásait költik ki, és pókhálót szőnek. Meghal, aki tojásaikból eszik: amikor felnyitja, vipera bújik ki belőle. 6 Pókhálójukból nem lesz ruha, nem takarózhatnak abba, amit készítettek; amit készítettek, csak bajt okoz, erőszakos tetteket követnek el. 7 Lábuk gonosz cél után fut, sietnek ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok, pusztulás és romlás jelzi az útjaikat. 8 A békesség útját nem ismerik, eljárásuk soha nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon jár, az békét nem ismer. 9 Ezért van távol tőlünk a törvény, és nem ér el hozzánk az igazság. Világosságra várunk, de csak sötétség van, napfényre, de homályban járunk. 10 Tapogatjuk a falat, mint a vakok, tapogatózunk, mint akinek nincs szeme. Botladozunk fényes délben, mintha alkonyat volna, olyan sötétségben vagyunk, mint a halottak. 11 Morgunk mindnyájan, mint a medvék, nyögünk, mint a galambok. Törvényességre várunk, de nincs, segítségre, de távol van tőlünk. 12 Bizony, sok bűnt követtünk el veled szemben, vétkeink ellenünk beszélnek. Bizony, tele vagyunk bűnnel, gonoszságunkat be kell ismernünk. 13 Bűnösök vagyunk, megtagadtuk az Urat, hűtlenül eltértünk Istenünktől. Erőszakot és lázadást hirdettünk, szívünk csupa hazugságot gondolt és szólt. 14 Háttérbe szorul a törvény, távol marad az igazság, elbukik a hűség a tereken, és a becsület nem érvényesül. 15 Odalett a hűség, és aki a rosszat kerüli, zsákmányul esik. Látta ezt az Úr, és rossznak ítélte, hogy nincs törvényes rend. 16 Amikor látta, hogy nincs ott senki, és elámult, hogy nincs, aki közbelépjen, saját karja segítette őt, saját igazsága támogatta. 17 Felöltötte az igazságot mint páncélt, a szabadítás sisakja volt a fején. A bosszúállás ruháit öltötte magára, felindulása mint köpeny borul rá. 18 Amilyenek voltak a tettek, aszerint fog megfizetni. Haraggal fizet ellenfeleinek, tetteik szerint ellenségeinek, tetteik szerint fizet meg a szigeteknek. 19 Félni fogják az Úr nevét napnyugaton, és dicsőségét napkeleten, amikor eljön, mint egy sebes folyam, amelyet az Úr szele korbácsolt föl. 20 De eljön Sionhoz a Megváltó, Jákób megtérő bűnöseihez! – így szól az Úr. 21 Ilyen szövetségem van velük – mondja az Úr: Lelkem, mely rajtad nyugszik, és igéim, amelyeket szádba adtam, nem fogynak ki a szádból, utódod szájából és utódod utódainak a szájából, mostantól fogva mindörökké – mondja az Úr.
Az Ige mellett – Bella Violetta igemagyarázata
(1a) „Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen…” (Ézs 59)
Elénk idézheti ez a részlet Michelangelo művét, az Ádám teremtését. Isten ujja teljesen nyújtva a kapcsolatért, Ádám viszont hanyag csuklómozdulattal épp egy ujjpercnyire távol marad. Pillanatkép az ember vonakodásáról, szabadságféltéséről, lázadásáról. Hiábavaló próbálkozás Istent vádolni a távolság, a fogság, életünk nehézségei miatt. Az ok az ember oldalán keresendő. De ezen a kimerevített képen túl, egy másik időpillanatban vajon megtörténik-e az érintés? A próféta sokáig ecseteli a romlottságunkat, pedig ott a vágy a jóra. Nem tudunk nem vétkezni a kapcsolódás nélkül. Mégsem nyúlik ki az az ujj, tehetetlenül alákonyul. Látta ezt az elveszettséget az Úr, és rossznak ítélte. Fordulatként írja a próféta: de eljön a Megváltó. Mi képtelenek voltunk áthidalni a távolságot, akármilyen picire hagyta is az Úr a köztünk lévő rést. Elveszettségünk köt, akaratunk eltévedtsége megláncol. Isten mégsem hagy ebben az állapotban. Szabadítást munkál. Ilyen szövetsége van velünk, ilyen az embert kereső Isten. Arra az ünnepre készülünk, amikor megtörténik Isten kegyelméből az érintés, a kapcsolódás, amikor a távolság minden gyarlóságunkkal egyetemben legyőzetik. Érezd ezt minden ölelésben, kézfogásban, érintésben!
