„Bárcsak meghallgatna valaki!” Jób 31
1 Szövetséget kötöttem a szememmel, hogy ne tekintsen a szüzekre. 2 Mi lett volna akkor osztályrészem Istentől onnan fentről, vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból? 3 Hiszen veszedelem vár az álnokra, szerencsétlenség a gonosztevőkre! 4 Jól láthatja utaimat Isten, és számon tarthatja minden lépésemet. 5 Ha hamisságban jártam, és lábam csalásra sietett, 6 mérjen meg engem hiteles mérleggel, és megtudja Isten, hogy feddhetetlen vagyok. 7 Ha lépteim a jó útról letértek, ha szívem a szememet követte, vagy kezemhez szenny tapad, 8 más egye meg, amit vetettem, és ami nekem sarjadt, tépjék ki tövestül! 9 Ha szívem asszony után bolondult, és leselkedtem felebarátom ajtajánál, 10 másnak őröljön a feleségem, és mások hajoljanak rá. 11 Mert fajtalan dolog ez, és bírák elé való bűn. 12 Olyan tűz ez, amely az enyészet helyéig leér, és minden jövedelmemet gyökerestül pusztítja el. 13 Ha semmibe vettem szolgám vagy szolgálóleányom igazát, amikor vitájuk támadt velem, 14 mitévő lennék, ha rám támadna Isten, mit felelnék neki, ha számon kérné? 15 Nem az alkotta-e őt is, aki engem az anyaméhben? Nem ugyanaz formált-e bennünket az anyaölben? 16 Ha megtagadtam a nincstelenek kívánságát, és az özvegy szemeit epedni engedtem, 17 ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva nem evett belőle, 18 akit ifjúságom óta apjaként neveltem, és úgy vezetgettem, mint aki anyám méhéből való, 19 ha elnéztem, hogy az elesett ruhátlan, és a szegénynek nincs takarója, 20 ha nem áldhatott engem, mert dereka juhaim gyapjától fölmelegedett, 21 ha az árva vagyonára rátettem kezemet, mert láttam, hogy a kapuban segítségemre vannak, 22 akkor essék le vállam a lapockámról, törjön le tőből a karom! 23 Hiszen rettegtem Isten csapásától, és fenségét nem bírom elviselni. 24 Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt gondoltam, hogy csak a színaranyban bízhatom, 25 ha annak örültem, milyen gazdag vagyok, és mennyi mindent tudtam szerezni magamnak, 26 ha néztem a napvilágot, hogyan ragyog, és a holdat, hogy milyen pompával halad, 27 ha csak titokban is olyan bolondságot tettem, hogy csókot hintettem feléjük kezemmel, 28 ez is bírák elé való bűn volna, mert megtagadtam volna az Istent odafönt. 29 Nem örültem gyűlölőm vesztének, nem ujjongtam, ha baj érte, 30 nem szoktam számmal vétkezni, átkot kérve valakire. 31 Nem mondhatták sátram vendégei, hogy valaki nem lakott jól nálam hússal. 32 Nem hált jövevény az utcán, ajtómat kitártam az átutazó előtt. 33 Ha emberi módon eltitkoltam vétkeim, keblembe rejtve bűnömet, 34 bizony, akkor tarthatnék a nagy tömegtől, retteghetnék a nemzetségek megvetésétől, hallgatnék, és az ajtón sem lépnék ki. 35 Bárcsak meghallgatna valaki! Íme, ez a végszóm: Válaszoljon a Mindenható, írjon vádiratot mint vádlóm! 36 Bizony, én azt a vállamra venném, és a fejemre kötném, mint koronát. 37 Lépteim számát is megmondanám neki, mint egy fejedelem, úgy járulnék elé. 38 Ha a termőföldem ellenem kiáltott, és barázdái együtt siránkoztak, 39 ha termését fizetség nélkül ettem, vagy művelőit agyonhajszoltam: 40 tövis teremjen búza helyett, és gyom árpa helyett! Itt végződnek Jób beszédei.
Bibliaolvasó Kalauz – Kónya Ákos igemagyarázata
„Bárcsak meghallgatna valaki!” (35) A gyerek kiáltása, a férj vagy a feleség óhajtása, a kórházi beteg vágya fogalmazódik meg Jób szavaiban. Ő Istenhez fordul ezzel a mondattal, tőle vár segítséget. Talán első olvasásra úgy tűnik, Jób magabiztos, ezzel a barátai is vádolták. Valójában még Isten vádiratát is vállalná. Tökéletesen tisztában volt a helyzetével, tudta, ki az az Úr, akiben bízik.
RÉ21 151 • IÉ Jel 21,1–7 • Zsolt 132
Ének az eljövendőkről | 622 | Ébredj, alvó, hív a szózat!
Heti zsoltár | 90 | Tebenned bíztunk eleitől fogva
„Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig.” Jel 12,7–12
7 Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, 8 de nem tudott felülkerekedni, és nem maradt többé számukra hely a mennyben. 9 És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. 10 Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: Most jött el az üdvösség, Istenünk ereje és királyi uralma, és az ő Krisztusának hatalma, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. 11 Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig. 12 Ezért vigadjatok egek, és akik bennük lakoztok: jaj a földnek és a tengernek, mert leszállt hozzátok az ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy kevés ideje van.
Az Ige mellett – Bella Violetta igemagyarázata
(11) „Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig.” (Jel 12,7–12)
A Bibliánk nem haditudósítói igényekkel ír le helyzeteket. Ahogyan a teremtésnél sem a módszertan és a hogyan aprólékosságaiban rejlik az üzenet magva, hanem abban, mi történt és mi célból, itt is ezt érdemes keresnünk. Nem tudjuk meg a részleteket a fegyverzetről, a csapatok mozgásáról. Csak a lényeget: a nagy sárkány, az ősi kígyó, a rágalmazó és vádló, aki az egész földkerekséget megtévesztette, a Krisztus-esemény következtében elvesztette a pozícióját. A sárkányt nem egy még nagyobb sárkány győzi le, a rágalmazást nem egy még inkább kidolgozott, hanem a megöletett Bárány. Mi következik ebből? Semmi értelme olyan fegyverekhez nyúlnunk, mint amilyeneket az ellenfélnél látunk! Elég, ha a jó oldalon állunk hűséggel. Ne neveljük bele magunkat „védekezésképpen” a gonosz eszköztárába, mert ahogy Dávidnak sem a királyi fegyverzet volt a megfelelő, úgy nekünk sem ez hozza el a győzelmet. És ne legyenek illúzióink: az tud igazán ártani, aki már veszített. Neki semmi sem drága, nem nézi, mi jut neki a csata után, csak hogy a másiknak, a győztesnek ne maradjon. A hűség, a bizonyságtétel az, ami meg tud tartani a Bárány vérének győzelmében.