„harcolni tanítja kezemet, hadakozni ujjaimat” Zsolt 144
1 Dávidé. Áldott az Úr, az én kősziklám, aki harcolni tanítja kezemet, hadakozni ujjaimat. 2 Jótevőm és erősségem, váram és megmentőm ő, pajzsom, akihez menekülhetek, aki népeket vet alám. 3 Ó, Uram, micsoda az ember, hogy törődsz vele, az emberfia, hogy gondolsz rá? 4 Az ember a lehelethez hasonló, napjai a tűnő árnyékhoz. 5 Hajlítsd le az eget, Uram, és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek! 6 Villogtasd villámaidat, szórjad azokat, lődd ki nyilaidat, röpítsd szét őket! 7 Nyújtsd le kezedet a magasból, szabadíts meg, ments ki engem a nagy vizekből, az idegenek hatalmából, 8 akiknek szája hiábavalóságot beszél, jobb kezük csak álnokságot művel! 9 Új éneket éneklek neked, Istenem, tízhúrú lanton zengedezek neked. 10 Te adsz győzelmet a királyoknak; szolgádat, Dávidot is megszabadítottad a gyilkos fegyvertől. 11 Szabadíts meg, ments ki engem az idegenek hatalmából, akiknek szája hiábavalóságot beszél, jobb kezük csak álnokságot művel! 12 Fiaink legyenek olyanok ifjúkorukban, mint a nagyra nőtt palánták, leányaink pedig, mint a faragott oszlopok, amilyenek a palotákban vannak. 13 Színültig telt raktáraink ontsanak mindenféle jót, juhaink a legelőkön szaporodjanak ezer-, sőt tízezerannyira! 14 Marháink legyenek kövérek, ne érje őket baj, ne vetéljenek el! Ne legyen jajveszékelés a tereken! 15 Boldog nép az, amelynek így megy a sora. Boldog nép az, amelynek az Úr az Istene!
Bibliaolvasó Kalauz – Sebestyén Győző igemagyarázata
Vannak háborús idők, szívesebben kerülnénk el ezeket, de van, amikor az Úr: „harcolni tanítja kezemet, hadakozni ujjaimat” (1). Ilyenkor az Úr eget-földet megmozgat akár, az övéi érdekében. Az Úrral az oldalunkon ma sem kérdéses, hogy kinek a szájából fog felharsanni végül a győzelmi dal. Kezdd hát el gyakorolni a győzelmi indulót te is, Isten boldog népe!
RÉ21 144
Napi zsoltárének | 778 | Mint szarvas hűs vízforrásra
„De az Úr szolgája ne viszálykodjék, hanem legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes...” 2Tim 2,22–26
22 Az ifjúkori kívánságot pedig kerüld! Törekedj viszont az igazságra, a hitre, a szeretetre, a békességre azokkal együtt, akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat. 23 Az ostoba és éretlen vitatkozások elől térj ki, tudva, hogy ezek viszálykodást szülnek. 24 De az Úr szolgája ne viszálykodjék, hanem legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes, 25 aki szelídséggel neveli az ellenszegülőket, hátha az Isten megadja nekik egyszer, hogy megtérve megismerjék az igazságot, 26 és felocsúdjanak az ördög csapdájából, aki foglyul ejtette őket, hogy akaratát teljesítsék.
Az Ige mellett – Bella Péter igemagyarázata
(24) „De az Úr szolgája ne viszálykodjék, hanem legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes...” (2Tim 2,22–26)
Aki kimarad a mások által generált viszályokból, nem gyáva, és nem marad le semmiről. Aki mindenkihez barátságos a rábízottak között, az nem gyenge, és nem manipulál. Aki a saját alkalmasságára ügyel, legfőképpen a tanításban, az nem maradi, és aki türelmes, az nem toporog egyhelyben. A viszályokat el kell kerülni, de vitázni lehet, csak nem a másik ellen, hanem a másikért. Pál szelídséget ír a konfliktussal kapcsolatban, és ez nem paradoxon. A szelídség az Istenben bízó ember biztonsága és stabilitása, azé a szolgálóé, aki tudja, ki az, aki elhívta és megtartja a szolgálatban. Krisztussal együtt lehetünk barátságosak, más lélekkel jelen agresszív közegben is. Ő az, akivel folyamatos közösségben élve, neki teret engedve maradunk alkalmasak a szolgálatra, kerüljünk bármilyen helyzetbe is. És tőle kapjuk azt a türelmet Szentlelke által, amelyet olyan sokszor látunk az evangéliumokban.
