előző nap

„Miért beszéltek hát hiábavalóságot?” Jób 27,11–23

11 Hadd tanítsalak benneteket Isten hatalmáról! Nem tartom titokban a Mindenható tervét. 12 Hiszen mindnyájan látjátok! Miért beszéltek hát hiábavalóságot? 13 Ez jut a bűnös embernek Istentől, ilyen örökséget kapnak az erőszakoskodók a Mindenhatótól: 14 Ha sok gyermeke lesz is, fegyver vár rájuk, a kenyérnek is szűkében lesznek utódaik. 15 Maradékukat dögvész viszi sírba, özvegyei nem siratják őt. 16 Ha annyi ezüstöt halmozna is fel, mint a por, és úgy rakná egymásra ruháit, mint más a vályogtéglát: 17 összehordta, de az igazak öltik majd magukra, az ezüstön pedig az ártatlanok osztoznak. 18 Háza, amelyet épített, mint a molyfészek, vagy mint a lombsátor, melyet a csősz készít. 19 Gazdagon fekszik le, de többé ezt nem teszi: mire fölnyitja szemét, már nem lesz semmije. 20 Rémület lepi meg, mint az árvíz, éjjel ragadja el a forgószél. 21 Fölkapja a keleti szél, és ő elmegy, elragadja őt lakóhelyéről. 22 Dobálja kíméletlenül, futva menekül előle. 23 Összecsapják tenyerüket miatta, és fölszisszennek lakóhelyén.

Bibliaolvasó Kalauz – Szabó Sándor Péter igemagyarázata

Jób barátai a felszínes ítélkezésből fakadó büntetéseket hirdetik. Mondvacsinált bűnöket aggatnak Jób nyakába, és ez alapján mondanak ítéletet fölötte. Ezzel szemben Jób feltárja, hogy a bűnös ember, pontosabban az erőszakoskodó Isten terve szerint kap elkerülhetetlen büntetést és sorsot. Ezt nekünk is mérlegelnünk kell, és nem szabad róla hallgatnunk, mert ez a dicsőséges evangélium negatív nyomata.

RÉ21 93

Napi ének | 616 | Minden ember csak halandó

„Ekkor pálcához hasonló mérővesszőt adtak a kezembe, és ez a szó hangzott: Kelj fel, és mérd meg az Isten templomát, az oltárt és az ott imádkozókat…” Jel 11,1–6

1 Ekkor pálcához hasonló mérővesszőt adtak a kezembe, és ez a szó hangzott: Kelj fel, és mérd meg az Isten templomát, az oltárt és az ott imádkozókat; 2 de a templom külső udvarát hagyd ki, és ne mérd meg, mert odaadatott a pogányoknak, akik a szent várost tapodják negyvenkét hónapig. 3 Az én két tanúmnak pedig megadom, hogy ezerkétszázhatvan napig prófétáljanak zsákruhába öltözve. 4 Ők az a két olajfa és a két gyertyatartó, akik a föld Ura előtt állnak. 5 Ha valaki bántani akarja őket, tűz tör elő szájukból, és megemészti ellenségeiket, és ha valaki bántani akarja őket, annak így kell megöletnie. 6 Nekik megvan az a hatalmuk, hogy bezárják az eget, hogy ne essék eső prófétálásuk napjaiban; és van hatalmuk arra, hogy a vizeket vérré változtassák, és megverjék a földet mindenféle csapással, ahányszor csak akarják.

Az Ige mellett – Bella Violetta igemagyarázata

(1) „Ekkor pálcához hasonló mérővesszőt adtak a kezembe, és ez a szó hangzott: Kelj fel, és mérd meg az Isten templomát, az oltárt és az ott imádkozókat…” (Jel 11,1–6)

Diszkriminációról olvasunk? Jánosnak azt mondják, mérje meg Isten templomát, az oltárt és azokat, akik ott imádják Istent. A külső udvart viszont hagyja ki, mert azt átadták a népeknek, amelyek megtapossák a szent várost. Mintha volnának, akiket Isten számontart, és akik kívül rekednek. Jézus templomtisztítása nem éppen azt célozta, hogy ne maradjon szent hely nélkül a pogány sem? Csakhogy a látomásnak nem feltétlenül az emberek közötti válogatás áll a középpontjában. A megmérés azt is kifejezheti, hogy Isten ismeri és számontartja az övéit. És ez akkor is igaz, amikor a világ szemében kiszolgáltatottak, amikor mások lábbal tiporják azt, ami nekik szent. Istenhez tartozni nem jelent védettséget minden bajjal szemben, de azt igen, hogy a szenvedés nem az utolsó szó. Talán nekünk is érdemes újragondolnunk, kit tekintünk kívülállónak, és kit gondolunk magától értetődően az Úrhoz tartozónak. Mert nem mi húzzuk meg Isten határait. A mi feladatunk az, hogy hűségesen tanúskodjunk róla, és ne feledjük: ő azokat is számontartja, akiket a világ könnyen elfelejtene.

November 18