„Inkább essem az Úr kezébe, mert igen nagy az ő irgalma.” 1Krón 21,1–13
1 A Sátán Izráel ellen támadt: felingerelte Dávidot, hogy vegye számba Izráelt. 2 Dávid pedig ezt mondta Jóábnak és a hadinép parancsnokainak: Menjetek, számláljátok meg Izráelt Beérsebától Dánig, és terjesszétek elém, hadd tudjam meg a számukat! 3 Jóáb azonban ezt felelte: Szaporítsa meg az Úr a népét százannyira, mint amennyi most! De uram, királyom, hiszen mindnyájan az én uram szolgái ők. Miért firtatja hát ezt az én uram? Miért bűnhődjék ezért Izráel?! 4 A király szava azonban erősebb volt Jóábénál. Elindult tehát Jóáb, bejárta egész Izráelt, és visszatért Jeruzsálembe. 5 Jóáb jelentette Dávidnak a népszámlálás eredményét: egész Izráelben egymillió-egyszázezer kardforgató ember volt, Júdában pedig négyszázhetvenezer kardforgató ember. 6 Lévit és Benjámint azonban nem vette számba közöttük, mert utálatosnak tartotta Jóáb a király parancsát. 7 De Isten rossznak látta ezt, és megverte Izráelt. 8 Akkor ezt mondta Dávid az Istennek: Nagyot vétettem azzal, hogy ezt tettem! Most azért bocsásd meg szolgád bűnét, mert igen esztelenül cselekedtem! 9 Ekkor így szólt az Úr Gádhoz, Dávid látnokához: 10 Eredj, és mondd meg Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Három lehetőséget adok neked; válassz ki közülük egyet, és én azt teszem veled. 11 Bement tehát Gád Dávidhoz, és ezt mondta neki: Így szól az Úr: Válassz! 12 Három esztendeig tartó éhínség legyen? Vagy dúljanak három hónapig támadóid, és érjen utol ellenséged fegyvere? Vagy legyen három napon át az Úr fegyvere, a dögvész az országban, és pusztítson az Úr angyala Izráel egész területén? Most azért döntsd el, milyen választ vigyek annak, aki engem küldött! 13 Dávid ezt felelte Gádnak: Igen nehéz helyzetben vagyok. Inkább essem az Úr kezébe, mert igen nagy az ő irgalma. Csak ember kezébe ne essem!
Bibliaolvasó Kalauz – Kovács Krisztián igemagyarázata
„Inkább essem az Úr kezébe, mert igen nagy az ő irgalma.” (13) Dávidnak három rossz dolog közül kell a lehető legkisebb rosszat kiválasztani. S milyen megrázó, hogy az Istennek még az ítéletét is biztonságosabbnak gondolja bárminél. Isten istensége sokszor „emberségesebb” az ember emberségénél, és az Isten embersége megszégyeníti az ember „istenségét”.
RÉ21 644 • Zsolt 101
Zsoltárdicséret | 193 | Mennyei seregek, boldog, tiszta lelkek
„Márpedig minden vitán felül a nagyobb áldja meg a kisebbet.” Zsid 7,1–10
1 Mert Melkisédek, Sálém királya, a magasságos Isten papja volt az, aki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahám elé ment, és megáldotta. 2 Ábrahám pedig tizedet is adott neki mindenből. Melkisédek neve először ezt jelenti: igazság királya, aztán Sálém királya, vagyis békesség királya. 3 Sem apja, sem anyja, sem nemzetsége, sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, mivel pedig hasonló az Isten Fiához, pap marad mindörökké. 4 De gondoljátok meg, milyen nagy ember az, akinek Ábrahám, a mi ősatyánk tizedet is adott a zsákmány legjavából. 5 Azoknak, akik Lévi fiai közül kapják a papságot, szintén van parancsuk arra, hogy tizedet szedjenek a néptől a törvény szerint: ebben az esetben tehát saját testvéreiktől, jóllehet ők is Ábrahámtól származtak. 6 De az, aki nem közülük származott, Ábrahámtól vett tizedet, és azt áldotta meg, aki az ígéretet kapta. 7 Márpedig minden vitán felül a nagyobb áldja meg a kisebbet. 8 Itt halandó emberek szednek tizedet, ott pedig az, akiről bizonyságunk van, hogy él. 9 És hogy úgy mondjam, Ábrahám személyében a tizedet szedő Lévi is tizedet adott, 10 mert már jelen volt ősében, amikor Melkisédekkel találkozott.
Az Ige mellett – Gaál Sándor igemagyarázata
(7) „Márpedig minden vitán felül a nagyobb áldja meg a kisebbet.” (Zsid 7,1–10)
Milyen egyszerű lenne minden, milyen gyorsan rendeződnének ma emésztőn és felháborítóan rendezetlen ügyek soraink, nemzetünk és egyházunk életében, ha ezt az alapszabályt, soha meg nem másítható alaptörvényt nemcsak ismernénk, hanem elismernénk az igazságát, beismernénk a valóságát! Isten nagy titka válik itt világossá. Visszamegy a Jézus mennybemenetele utáni korból Ábrahámig, aki akkor is, azóta is nagynak mondatott. Az is volt. De a nagysága abban valósult meg, hogy diadalmas csatája után tizedet adott zsákmányából Melkisédeknek, Sálém papjának, akinek a neve igazságot és békességet hordoz. Az ígéret örököse, Ábrahám elismerte a nálánál nagyobbat, azt a valakit, aki az írások szerint egyértelműen több egyszerű hivatásos főpapnál, mert ő maga a már akkor is létező, s majd elérkező Jézus Krisztus megszemélyesítője. De jó lenne, ha ma teljes nemzetünk hivatásuk szerinti nagyjai, egyházunk jelenleg, s a közeli választásokban kijelölt vezetői igazi nagysága ebben gyökerezne, ebből táplálkozna! Ebből az örök rendből: „…a nagyobb áldja meg a kisebbet.” (7) A kisebb nagysága, kiléte pedig kizárólagosan attól függ, látja-e, felismeri-e, elismeri-e a nála nagyobbat. Az üdvözítőt, Jézus Krisztust. A Krisztus kezei alá áldásra sorakozó egyházról gondolkodjunk, indítsuk el a sort mi magunk!
