„az Úr felkarolja a nincstelenek ügyét” Zsolt 140
1 A karmesternek: Dávid zsoltára. 2 Ments meg, Uram, a gonosz emberektől, oltalmazz meg az erőszakos emberektől, 3 akik rosszat terveznek szívükben, mindennap háborúságot szítanak! 4 Nyelvük éles, mint a kígyóé, viperaméreg van ajkukon. (Szela.) 5 Őrizz meg, Uram, a bűnösök hatalmától, oltalmazz meg az erőszakos emberektől, akik jártomban el akarnak gáncsolni! 6 Tőrt vetettek nekem a gőgös emberek, köteleket és hálót feszítettek ki, az út mentén csapdát állítottak nekem. (Szela.) 7 Te vagy Istenem – mondom az Úrnak –, figyelj hát, Uram, könyörgő szavamra! 8 Én Uram, Uram, hatalmas szabadítóm, te véded fejemet a küzdelem napján. 9 Ne teljesítsd, Uram, a bűnös kívánságát, ne engedd sikerülni terveit, ne fuvalkodhasson fel! (Szela.) 10 A körülöttem ólálkodók fejére zúduljon az a nyomorúság, amit ajkuk felidéz! 11 Hulljon rájuk tüzes parázs, taszítsd őket vizes gödrökbe, hogy föl ne kelhessenek! 12 Ne maradjon meg a rágalmazó a földön, az erőszakos embert üldözze gonoszsága, míg össze nem roskad! 13 Tudom, hogy az Úr felkarolja a nincstelenek ügyét, a szegények jogát. 14 Csak az igazak magasztalják nevedet, a becsületesek maradnak meg színed előtt.
Bibliaolvasó Kalauz – Fodor Ferenc igemagyarázata
A hit nagy felismerése, hogy az Úr bizonyosan felkarolja a nincstelenek sorsát (13). Az ószövetségi ember csak a maga igaz voltában bízhat (14). A mi reménységünk Pál apostollal szólva abban van, hogy Isten az, aki megigazít (Róm 8,33). Nincs saját igazságunk. A feltámadott Krisztus esedezik értünk, akinek a szeretetétől ma sem választ el semmi (Róm 8,38k).
RÉ21 140
Napi ének | 749 | Halld meg, bűnös ember: Jézus szeret!
„Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt...” 2Tim 1,8–14
8 Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se engem, az ő foglyát, hanem szenvedj velem együtt az evangéliumért, Isten ereje által. 9 Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk. 10 Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet. 11 Ennek az evangéliumnak a szolgálatára rendeltettem én hírnökül, apostolul és tanítóul. 12 Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra. 13 Az egészséges beszéd példájának tekintsd, amit éntőlem hallottál, a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben. 14 A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által.
Az Ige mellett – Bella Péter igemagyarázata
(8) „Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt...” (2Tim 1,8–14)
Akár úgy is olvashatnánk, hogy az apostol feddi Timóteust. Mintha terhet rakna rá: „Vigyázz! Ne szégyelld! Hisz neked helyt kell állnod!” Sokszor szólunk így egymáshoz, vagy éppen belső monológjaink hangzanak így. Akár igazunk is lenne, ha a folytatásban Timóteusról írna Pál, a mandátumáról, a felelősségéről, az elhívásáról. De nem. Jézusról ír, a győztesről, a halál erejét megtörő Úrról, aki már a teremtés előtt létezett, és akinek a segítségével majd célba ér a világ. Arról a Jézusról, akit hirdetnünk kell, de eközben végig mellettünk áll, nehéz szolgálatokban és örömteliekben egyaránt. És vele válunk alkalmassá, formálódunk a kezében. Ő hívott el, az ő evangéliumát adjuk tovább. Pál mondatainak bátorítás a célja. Felemelni Timóteus fejét. Ne szégyelld, most se, később se, hiszen nincs mit, a legnagyobb hatalom e világi képviselője vagy Krisztussal együtt! Ő ad erőt, még a szenvedésben is. Ez az erő a feltámadás diadala. Ez nekem és neked is üzenet: nincs miért szégyenkezni, Istent magát képviseljük az evangélium továbbadásában vállalt bármilyen szolgálatunkkal!
