„Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk.” Jób 2
1 Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az Úr előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is, és megállt az Úr előtt.2 Az Úr megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az Úrnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. 3 Erre ezt mondta az Úr a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön. Feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. Még most is kitartóan feddhetetlen, bár felingereltél ellene, hogy ok nélkül tönkretegyem. 4 A Sátán azonban így válaszolt az Úrnak: Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad! 5 Nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá csontjaira meg a húsára, majd káromol még téged! 6 Az Úr ezt felelte a Sátánnak: A kezedbe adom, csak az életét kíméld meg! 7 A Sátán eltávozott az Úr színe elől, és megverte Jóbot rosszindulatú fekélyekkel tetőtől talpig. 8 Jób fogott egy cserépdarabot, azzal vakarta magát, és hamuba ült. 9 A felesége ezt mondta neki: Még most is ragaszkodsz ahhoz, hogy feddhetetlen maradj? Átkozd meg Istent, és halj meg! 10 De ő így felelt neki: Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk. Még ebben a helyzetben sem mondott Jób olyat, amivel vétkezett volna. 11 Amikor meghallotta Jób három barátja, hogy mennyi baj érte őt, eljöttek a lakóhelyükről: Elífáz Témánból, Bildád Súahból és Cófár Naamából. Megállapodtak egymással, hogy elmennek hozzá, és részvéttel vigasztalják őt. 12 De amikor messziről megpillantották, alig ismertek rá. Hangosan sírni kezdtek, megszaggatták köntösüket, és port szórtak a fejükre. 13 És mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma.
Bibliaolvasó Kalauz – Gerecsei Zsolt igemagyarázata
Ilyen, ha a kapcsolatok formálisak, tartalom nélküliek. A Sátán hideg számítással jön. Jób felesége sem Istenhez, sem férjéhez nem kötődik lélekben. A barátok a keserűséget látva sírnak, de távolról. Egyetlen közeli, közvetlen, megbonthatatlan kapcsolat van: Isten Jóbot továbbra is szolgájának nevezi, Jób pedig Isten kezéből vesz mindent. Ez a kapcsolat Krisztusban még szorosabb Istennel, és Krisztussal teljesebb egymás között is.
RÉ21 3
Napi ének | 590 | Az Egyháznak a Jézus a fundámentuma
„Legyen velünk kegyelem, irgalom, békesség… […] kérlek téged, Úrnőm, […] szeressük egymást.” 2Jn 1–6
1 Én, a presbiter, a kiválasztott Úrnőnek és gyermekeinek, akiket igazán szeretek, és nemcsak én, hanem mindenki, aki ismeri az igazságot, 2 amely bennünk marad, és velünk lesz örökké. 3 Legyen velünk kegyelem, irgalom, békesség az Atya Istentől és Jézus Krisztustól, az Atya Fiától igazsággal és szeretettel. 4 Nagyon örültem, hogy találtam gyermekeid között olyanokat, akik igazságban járnak, úgy, ahogyan parancsolatot kaptunk erre az Atyától. 5 Nem úgy kérlek téged, Úrnőm, mintha új parancsolatot írnék neked, sőt azt írom, ami kezdettől fogva a miénk volt: hogy szeressük egymást. 6 Ez a szeretet pedig azt jelenti, hogy az ő parancsolatai szerint élünk: ez a parancsolat viszont az, amelyről kezdettől fogva hallottátok, hogy aszerint kell élnetek.
Az Ige mellett – Bereczky Ildikó igemagyarázata
(3.5) „Legyen velünk kegyelem, irgalom, békesség… […] kérlek téged, Úrnőm, […] szeressük egymást.” (2Jn 1–6)
Apostoli köszöntéssel szólítja meg olvasóit a presbiter, aki magát a második jánosi levél írójának nevezi (nem azonos János apostollal, de az ő szellemiségét folytatja). „A kiválasztott Úrnőnek és gyermekeinek” címzi szavait. A kezdődő üldözések miatt szép „virágnyelvet” használ, amely az egyház (nálunk anyaszentegyház) és a gyülekezeti tagok metaforája. Ma is érvényes felfogást fejez ki: gyülekezeteiben élő egyház, egyházban élő gyülekezet. Belső meghasonlások közt vajúdó, külső ellenséggel harcoló közösség ez, amelynek méltóságát mégis az igazságban járás és az egymás iránti szeretet kell hogy meghatározza. Igazságban pedig az járhat, az lehet képes a másikat szeretni, aki Krisztusban felismeri Isten irántunk tanúsított szeretetének, irgalmának és kegyelmének valóságát. Ő előbb szeretett minket, hiszen a Megváltóért hozzá tartozunk. Szeretetéből fakad, hogy irgalmas, mert nem azt teszi velünk, amit megérdemelnénk, és kegyelmes, mert megadja, amit nem érdemelhetünk ki. Ezt az érthetetlen szeretetet kapjuk, ezt kell régi-új parancsolatként továbbadni, hogy gyógyulhasson megsebzett egyéni és gyülekezeti életünk. Akkor békesség (salom) lesz köztünk.
