„Dicsérjétek őt, ti, angyalai mind, dicsérje őt minden serege!” Zsolt 148
1 Dicsérjétek az Urat! Dicsérjétek az Urat, ti, mennyeiek, dicsérjétek a magasságban! 2 Dicsérjétek őt, ti, angyalai mind, dicsérje őt minden serege! 3 Dicsérje őt a nap és a hold, dicsérje minden fényes csillag! 4 Dicsérjék őt az egek egei, még a vizek is ott fönn az égben! 5 Dicsérjék az Úr nevét, mert ő parancsolt, és azok létrejöttek, 6 mindörökre helyükre állította őket, rendelkezést adott, melytől nem térnek el. 7 Dicsérjétek az Urat, ti, földiek, ti, tengeri szörnyek, az egész óceán! 8 Tűz és jégeső, hó és köd, parancsát teljesítő szélvihar, 9 ti, hegyek és halmok mindnyájan, gyümölcsfák és cédrusok, 10 vadak és egyéb állatok, csúszómászók és szárnyaló madarak, 11 ti, földi királyok és minden nemzet, vezérek és a földnek bírái, 12 ti, ifjak a leányokkal, öregek a fiatalokkal együtt 13 dicsérjétek az Úr nevét! Mert csak az ő neve magasztos, fensége a föld és az ég fölé emelkedik. 14 Megnöveli népe hatalmát, dicsővé teszi minden hívét, Izráel fiait, a hozzá közel álló népet. Dicsérjétek az Urat!
Bibliaolvasó Kalauz – Sebestyén Győző igemagyarázata
Az emberi kórus mellé most csatlakozik a mennyei kar is. „Dicsérjétek őt, ti, angyalai mind, dicsérje őt minden serege!” (2) Jézus ígérete szerint egyszer majd az idők teljességében minden serege az Urat fogja dicsérni. A toborzás még tart, a hívó szó téged is keres, bátorít, hogy népe légy.
RÉ21 148
Ének keresztelőre | 344 | Szenteltessék, Uram, a te szent neved
„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam…” 2Tim 4,6–8
6 Mert én nemsokára feláldoztatom, és elérkezett az én elköltözésem ideje. 7 Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, 8 végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.
Az Ige mellett – Bella Péter igemagyarázata
(7) „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam…” (2Tim 4,6–8)
Pál élete végére néz, készül arra, hogy hamarosan lejár a szolgálata, ezzel az egyház terjedése mellett megélt örömök, de a fogság, a szenvedés ideje is. Soraiból mégsem keserűség árad, nem a feladás, a gyász. A Krisztusában biztos ember néz rá saját életútjára és látja, hogy hamarosan következik – nem a vég, hanem új fejezet, együtt a Feltámadottal. Több tanítás is rejlik ebben a pár sorban. Először is az, mit jelent félelem nélkül készülni a halálra, azzal a bizalommal, hogy Jézus Krisztusban van az életünk és a biztos feltámadásunk. Aztán segíthet teljesebben látni a saját létünket, a mindennapi történéseket az örökkévalósággal együtt vizsgálhatjuk, a szenvedések mellé odatehetjük a jövő valós vigasztalását és helyreállítását, amely reménység „eltétetett” nekünk. Világosan láthatjuk a Timóteusnak és Titusznak írt levelekből, hogy Pál pontosan tudja, át kell adnia a szolgálatot fiatal társainak. Készül erre. Nem féltékeny, nem szomorú, képes átadni a stafétabotot, sőt, kész felkészíteni az utána jövőket. Soraiból reménység árad, és nem a következő generáció ifjai feletti borongás és panasz. Az ugyanis hitetlenség volna – Pál tudja, Istennek minden korban és minden generációban megvannak az elhívottjai. És mi hogy állunk ezzel?
