„Senkinek se szólj!” ApCsel 23,12–22
12 Amikor megvirradt, a zsidók összesereglettek, és átokkal kötelezték magukat, hogy nem esznek és nem isznak addig, amíg meg nem ölik Pált. 13 Több mint negyvenen voltak, akik ezt az összeesküvést szőtték. 14 Ezek elmentek a főpapokhoz és a vénekhez, és így szóltak: Súlyos átokkal köteleztük magunkat, hogy semmit sem veszünk magunkhoz, amíg meg nem öljük Pált. 15 Most tehát a nagytanáccsal együtt javasoljátok az ezredesnek, hogy vezettesse őt hozzátok, mintha alaposabban akarnátok kivizsgálni az ügyét. Mi pedig készen állunk, hogy végezzünk vele, mielőtt ideér. 16 Pál nőtestvérének fia azonban hallott a cselszövésről, elment, és a várba bejutva elmondta ezt Pálnak. 17 Pál magához kérette az egyik századost, és ezt kérte tőle: Ezt az ifjút vezesd el az ezredeshez, mert jelenteni akar valamit. 18 Az tehát maga mellé vette az ifjút, elvezette az ezredeshez, és ezt mondta: A fogoly Pál hívatott engem, és megkért, hogy ezt az ifjút vezessem hozzád, mert valamit mondani akar neked. 19 Az ezredes kezénél fogva félrevonta az ifjút, és megkérdezte tőle: Mit akarsz nekem jelenteni? 20 Az pedig így válaszolt: A zsidók megegyeztek, hogy megkérnek téged: vezettesd le Pált holnap a nagytanács elé, mintha valamit pontosabban akarnának megtudni róla. 21 De te ne engedj nekik, mert közülük több mint negyven férfi leselkedik rá, akik átokkal kötelezték magukat, hogy addig nem esznek és nem isznak, amíg meg nem ölik. Már készen is állnak, csak üzenetedet várják. 22 Az ezredes elbocsátotta az ifjút, és meghagyta neki: Senkinek se szólj arról, hogy ezt jelentetted nekem!
Bibliaolvasó Kalauz – Szabó Előd igemagyarázata
„Senkinek se szólj!” (22) Sokszor a jó ügy érdekében, mások védelme miatt hallgatnunk kell. Vannak olyan pillanatok is, amikor a szavaink csak bajt hoznak másokra. Van, amikor csak a csendben munkálkodó erők tudnak előrevinni. Isten az átkot, a gyilkos indulatot úgy szerelte le, hogy a pusztító összeesküvéssel szemben elindított egy csendes összeesküvést, hogy Pál élete megmaradjon a bizonyságtételre.
RÉ21 379
Adventi prófécia | 380 | Szent Ézsaiás így ír
„Eltakartuk arcunkat előle…” Ézs 52,13–53,12
13 Íme, eredményes lesz a szolgám! Magasztos lesz és felséges, igen magasra emelkedik. 14 Sokan csak iszonyodtak tőle, annyira torz volt; nem volt már emberi a külseje, kinézete nem volt emberhez hasonló. 15 De bámulatba ejt majd sok népet, királyok is befogják előtte szájukat, mert olyan dolgot látnak, amiről senki sem beszélt nekik, olyasmit tudnak meg, amiről addig nem hallottak.
1 Ki hitte volna el, amit hallottunk, és az Úr karjának ereje ki előtt volt nyilvánvaló? 2 Mint vesszőszál sarjadt ki előttünk, mint gyökér a szikkadt földből. Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna. 3 Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. 4 Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. 5 Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. 6 Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. 7 Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját. 8 Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?! 9 A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul. 10 Az Úr akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az Úr akarata célhoz jut vele. 11 Lelki gyötrelmeitől megszabadulva, elégedetten szemléli majd őket. Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket. 12 Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.
Az Ige mellett – Bella Violetta igemagyarázata
(53,3b) „Eltakartuk arcunkat előle…” (Ézs 52,13–53,12)
Arról sokat beszélünk, kiről szól ez a prófécia. De ki a megéneklő? Kinek a szemszögén keresztül látunk? Szemtanúk adják elénk a szenvedést, sok részlettel tudósítva. Sőt nem is csak közönyös leírók, akik távol maradnának az eseményektől, hanem olyanok, akik maguk is részt vettek a bántalmazásban, és már megbánták. Korunk egyik nagy szitokszava a bántalmazó. Ezt a kifejezést, amelyet csak másokra mondunk, magára alkalmazva még senki száján nem hallottam. Mégis ez az egyetlen lehetséges szempont Krisztus szenvedése szemlélésére. Ha csak hideg leíró, másokat okoló módon néznénk, rögtön nem részesülünk a továbbiakban: akkor nem igaz, hogy a bűnhődése a békességünkre és a sebei gyógyulásunkra lennének. Akkor nem igaz a jóvátétel – legalábbis ránk. Hitünk egyik alapaspektusa, hogy tudunk a bűnről. Nem mint emberektől független jelenségről vagy csak a másokéról, hanem belülről ismerjük, mint ami a miénk. Ki kell tudni mondani: bántalmazó vagyok. Ha enélkül tekintünk Krisztusra, az súlytalan, következményektől mentes. Advent mélységét nem a meleg fények, a jó illatok adhatják meg, hanem ha elismerve a bűnöm, tudom szemlélni a jóvátételt. A bűnöm ismerete nélkül sekély marad a hála, külsődleges az ünnep.
