Nincs kommunikációs csodafegyver

A jó sajtó alapvetően az élettel akar foglalkozni. Ha nincs benne konfliktus, feszültség, probléma, dráma, akkor az fizetett vagy fizetetlen hirdetés – vallja Ablonczy Bálint, a Károli Gáspár Református Egyetemen működő Károli Interdiszciplináris Akadémia műhelyvezetője. Az újságíró úgy véli, lehetetlen, hogy mindig minden olvasó elégedett legyen, még akkor is, ha a világ legszelídebb tartalmával, legelésző báránykákkal és aranyos kutyuskákkal töltjük fel a hasábokat.

Ablonczy_balint_komoly_f_Sebestyen_Laszlo

„...a jó újság olyan, mint maga az élet. Márpedig abban is van konfliktus, feszültség, probléma, dráma. Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor nem sajtóról, hanem fizetett vagy fizetetlen hirdetésről beszélünk”

Fotó: Sebestyén László

Mitől hiteles az egyház?

Először is, ha tudja, milyen világban él, azaz nem réved a múltba, nem nosztalgiázva közelít a környezetéhez, hogy „régen mennyivel jobb volt minden”. Hiszen sokszor a dolgok nem jobbak vagy rosszabbak, mint húsz-ötven évvel ezelőtt, csak mások. Rossz kommunikációs helyzet mutogatva, fintorogva közelíteni a többiekhez, hogy „hát a világ ilyen, nem tudunk mit csinálni, de jobb híján nekünk prófétálni kell”. Másodszor, ha tudja, hogy eltűntek a nagy narratívák, az emberek nem feltétlenül tartják érvényesnek őket. Felnőttek azok a generációk, akik már gyerekként sem ismerték azt a keresztyén Magyarországot, amelyről szeretnénk hinni, hogy létezik vagy létezett. Ez akkor is így van, ha hagyományaink, ünnepeink még mindig a keresztyén hagyományból táplálkoznak – aligha van olyan ateista, aki elvi okokból nem ünnepel karácsonykor vagy hanyagolja a locsolást húsvétkor. De a hitelesség és az önazonosság alapja, hogy kérlelhetetlenül ragaszkodni kell az Igéhez.

Az első tiltó szónál sokan igyekeznek ránk csapni az ajtót lelkileg, vegyük példának a tízparancsolatot.

Sokféleképpen mondhatjuk ki a tiltó szót: helye van a dörgedelemnek, de az odafigyelő beszélgetésnek is. Például fel lehet tenni a tízparancsolatból a következő alapkérdéseket: Biztosan jót teszel magadnak, ha váltogatod a partnereidet? Ha megtagadod apádat, anyádat? Helyes dolgok származnak abból, ha bárhogy magyarázod is magadnak, de mégiscsak lopsz? A kemény parancsolat is eléri a célját, amennyiben a megszólítottak érzékelik az odafigyelést és a hitelességet, a jó és a rossz fogalmáról ugyanis mindenkinek van elképzelése, még annak is, aki önmagát tartja a legfőbb mércének.

Mit ért hitelességen a gyakorlatban?

Ahogy említettem, ragaszkodni kell a Szentírás zsinórmértékéhez. Nem lehet mérce politikai megfontolás, nem váltogathatjuk a nézeteinket bioetikai kérdésekben, a tanításban. A stílus sokat számít, de a magyar társadalom alapvető félreismeréséből fakad, ha azt gondoljuk, valakihez oda kell kötni a szekerünket. A pártok, kormányok, politikai mozgalmak, divatok jönnek-mennek, egyetlen biztos fundamentum van kétezer éve, Jézus Krisztus. A prófétai tanítást vagy az igazság kimondását a rokonszenvesebb politikai erőkkel szemben sem lehet megkerülni. Nem leckéztetésről, állandó felemelt mutatóujjról beszélek, de előfordulnak olyan helyzetek, amikor meg kell szólalnia az egyháznak.

Tőlünk, újságíróktól, kimondva vagy kimondatlanul is azt várják az olvasók, hogy szelídek legyünk, simogassunk a szavainkkal, viszont nehéz úgy érzékeltetni feszültségeket, hétköznapi problémákat, hogy mindenki elégedett legyen. Kell-e és lehet-e fájó kérdéseket boncolgatni egyházi témákban?

Ez a sajtó lényege: a jó újság olyan, mint maga az élet. Márpedig abban is van konfliktus, feszültség, probléma, dráma. Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor nem sajtóról, hanem fizetett vagy fizetetlen hirdetésről beszélünk. Mindannyian ismerjük egyházunk problémakatalógusát. Ennek egyáltalán nem egyszerű a kommunikációja, érthető, ha az egyházvezetés úgy véli: amikor a társadalomtól annyi kritikát, bírálatot kapunk, lehetőleg a saját sajtónk ne fokozza azt. Nem kerülhetjük meg azonban azt a kérdést, hogy mire szolgál az egyházi média. Ha arra, hogy mindig mindenki boldog legyen, akkor az a rossz hírem, hogy sohasem lesz ilyen. Akkor sem, ha a világ legszelídebb tartalmával, legelésző báránykákkal, aranyos kutyuskákkal töltjük meg a hasábokat. Mindig lesznek boldogtalan és kritikus emberek, akik nem legelésző bárányokat, hanem inkább legelésző kecskéket szeretnének látni. Ráadásul a problémák elhallgatásával nem tudjuk azokat megszüntetni. Tudjuk például, hogy a kiégés komoly gondot jelent lelkészeink között, némelyek az elképesztően sok munkába rokkannak bele, mások abba, hogy elfogyó gyülekezetet kell eltemetniük. Ezekből esetenként válás, depresszió, alkoholizmus következik. A létező problémák nem szűnnek meg attól, ha nem beszélünk róluk. Ahogy a felnőtt személyiségeknek, a felnőtt egyháznak is az az egyik jellegzetessége, hogy szembenéz a nehézségeivel. Hogyan beszél az egyház a magyar társadalom problémáiról, képviseli az igei üzenetet, amennyiben elhallgatja saját nehézségeit? Ez komoly hitelességi kérdés.

Ablonczy Bálint újságíró, történész, a Válasz Online társalapítója, a Reformátusok Lapja állandó szerzője, a Károli Gáspár Református Egyetemen működő Károli Interdiszciplináris Akadémia műhelyvezetője.

Lehet a tömegkommunikációs csatornákat értékrendi sorrendbe állítani?

Manapság jellemző a technikai fetisizmus. Öt-tíz évente rendszeresen részt veszek az egyházi médiáról, misszióról szóló beszélgetésekben, amelyeken sok szó esik az éppen aktuális új kommunikációs csatornákról, de önkritikusan meg kell jegyeznem, hogy hajlamosak vagyunk túl sokat beszélni a technikai részletekről. Nyilván a világ nyelvén kell szólni, jelen kell lenni a felületeken, de ezektől várni a magyar társadalom megtérését tévút. A szakemberek szerint egy online médiatermék elindításánál a rendelkezésre álló költségvetés csupán tíz százalékát érdemes dizájnra vagy egyéb technikai fejlesztésekre szánni, az erőforrások kilencven százalékát fordítsuk a tartalom előállítására. Ha csak a külsőségre koncentrálunk, nem figyelünk eléggé a tartalomra. Ez az egyházi kommunikációra is igaz.

Katolikus testvéreink már a TikTokon is megjelentek. Mi, reformátusok mintha óvatosabban bánnánk ezzel a platformmal. Lehet, hogy kivárunk?

Érdemes mindenhol ott lenni, minden lehetőséget kihasználni az örömhír továbbadására, ahogy az Úr Jézus is élt korának minden technikai eszközével, viszont az aránytévesztéstől óvnám magunkat. Ne várjuk, hogy a TikTok korosztálya befogadja az örömhírt, és akkor „elérjük a fiatalokat”. Nem így működik a világ. De ha sikerül harminc másodpercben átadni az üzenetet, az később kapuként szolgálhat a mélyebb beszélgetésre, csatlakozásra egy gyülekezethez. Föl kell állnunk a startkőre, ott kell lennünk a felületen, de nem szabad összetéveszteni a célt az eszközzel.

Mitől válik könnyen fogyaszthatóvá az egyházi média, az üzenet?

Érdemes külön venni. Nincs általában vett könnyen fogyasztható üzenet, mert ami a tinédzsernek magától értetődő, az nem feltétlenül jó a nyugdíjasoknak és fordítva. Nincs csodafegyver: a jó kommunikáció, a jó újságírás folyamatos egyensúlyi mutatvány. Szüntelenül azon töprengünk, holnap kihez, hogyan és miként szóljunk, mi érdekli az olvasókat, a fiatalokat, a nyugdíjasokat, a pályakezdőket, a házasulókat, a romaságot, a külföldön dolgozókat, a nagyvárosban vagy a falun élőket. Az egyháznak is folyamatosan azon kell gondolkodnia, hogyan szólítsa meg gyülekezeti tagjait, az eltávolodókat, mindazokat, akik közeledni szeretnének.

Ablonczy_Balint_FotoSebestyen_Laszlo

„Egyes lelkészeink világi médiás szemmel is kitűnő kommunikátorok, pontosan érzik, miként kell a külvilághoz szólni anélkül, hogy kompromisszumot kötnének az üzenettel kapcsolatban”

Fotó: Sebestyén László

Hogyan tapasztalja, mennyire sikerül ez nekünk?

Általában ilyenkor szokott következni az önostorozás. Némelyek úgy vélik, hogy rossz a kommunikációnk, nem sikerül megszólítani a többieket, ezzel csak részben értek egyet. Elképesztő a lelki éhség a társadalmakban, ami abból származik, hogy – ahogyan említettem – megszűntek a régi nagy narratívák, de helyettük létezik egy hatalmas ideológiai svédasztal. Mindenki csipegethet a feng shuitól kezdve a különböző világnézeteken át a keresztyén vagy keleti vallásokig. Ez zavarba ejti az embereket, nem találják a helyüket, nem tudják, mi a jó, mi az igaz. Az egyházban viszont az elmúlt évtizedben kiépültek azok a csatornák, találkozók, médiumok, felületek, amelyeken keresztül sokakat érhet el a létező leghitelesebb és legigazabb üzenettel. Arra biztatom magunkat, ne gondoljuk, hogy van kommunikációs csodafegyver, ez állandó keresés, állandó töprengés, állandó intellektuális munka. Ha azt érezzük, hogy kitaláltunk egy jó formátumot, műsort, karaktereket, akik hitelesek, jól szólnak, akikre kapunk visszajelzést, akkor az ösztönözzön arra, hogy ne üljünk a babérjainkon, hanem továbbra is legyünk kreatívak. Egyes lelkészeink világi médiás szemmel is kitűnő kommunikátorok, pontosan érzik, miként kell a külvilághoz szólni anélkül, hogy kompromisszumot kötnének az üzenettel kapcsolatban. Több példát lehet mondani olyan egyházi szereplőkre, akik maguktól készítenek médiatartalmakat, építenek fel olyan személyes brandeket, amelyeknek jelentős táboruk van.

Ezek a számok már olyan visszajelzések, amelyekre lehet építeni?

Igen. Hála Istennek az egyházra nem jellemző a piaci eredménykényszer: nem kell lehúznia a rolót, ha „nem hozza a számokat”. Félrevezető lehet a Facebook-követők sokaságára összpontosítani, hiszen mindannyian tudjuk, hogy mesterségesen is fel lehet duzzasztani ezeket a számokat. Semmi értelme becsapni magunkat.

Milyen református médiumot fogyaszt?

Rendszeresen olvasom a Reformátusok Lapját, de alapvetően interneten tájékozódom, ahogy a korosztályomban mindenki az országban. Tévét nem nézek, ha valami érdekel, azt utólag keresem ki. Ebből a szempontból is tipikus médiafogyasztó vagyok. Rádiót autóban hallgatok, ha éppen a Kossuth rádión a református félóra, a Minden időben van műsoron, meghallgatom, de már nem igazítom hozzá az életemet.

Ismer jó református újságírókat?

Persze, tele van velük a Reformátusok Lapja, és nyilván a világi médiumokban is dolgoznak olyanok – neveket azért nem mondanék szívesen, nehogy kifelejtsek valakit –, akik a maguk helyén, témaválasztásukkal, értékrendjükkel képviselik Krisztust. Amikor a református egyház kommunikációjáról beszélünk, akkor ne csupán az általa fenntartott orgánumokat értsük, a világi sajtóban is lehetnek jó példák. Nemrégiben például Kató Béla erdélyi püspökkel készítettem interjút a román állam ingatlanrestitúcióval kapcsolatos visszaéléseiről. Kató Béla szavait érthették az egyházon belüli és kívüli emberek is. Sok tízezren olvasták a beszélgetést olyanok, akik egyébként nem kötődnek az egyházhoz, de a közérthetően megfogalmazott püspöki szavakkal impulzust kaptak. Ilyen típusú hozzáállás, megközelítés, érzékenység számos világi sajtótermékben fellelhető.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!