Leállított erdélyi restitúció

„Ez most életre-halálra megy” – mondta nekem nemrégiben Kató Béla. Erdély református püspöke a magyar és keresztyén identitás megőrzéséhez elengedhetetlen intézményfejlesztési programról beszélt a Válasz Online-nak adott interjújában, de a kijelentést nyugodtan vonatkoztathatjuk az egyházi javak visszaszolgáltatására. Talán helyesebb visszanemszolgáltatásról beszélni. Kató Bélát és Csűry István királyhágómelléki püspököt nemrégiben beidézték az ügyészségre, a két vezetőt többek között okirat-hamisítással vádolják. A román hivatalosság szerint a Zilahi Református Wesselényi Kollégium visszaszolgáltatásához szükséges iratok egy része (például az 1948-as államosításkor felvett leltározási jegyzőkönyv) hamisítvány. Immár nagykorú lesz, aki az ősi szilágysági oskola visszaperlésének kezdetekor született: a magyar reformátusok 2003 óta (!) harcolnak jussukért. Rengeteg zsákutca, jogi csűrés-csavarás után esély nyílt rá, hogy az egyház polgári peres úton visszaszerezze a magyaros szecessziós stílusú épületet, amelyben jelenleg egy román líceum lakik. Kató Béla megfejtése szerint a bűncselekménykártya kijátszásával igyekeznek megakadályozni a visszaszolgáltatási folyamatot. A zilahi vád már csak azért is abszurd, mert legkésőbb a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium 2014- es visszaállamosítása óta a román állam szervei árgus szemekkel figyelik a magyar történelmi egyházak pereit. Ugyan kinek jutna eszébe hamisított iratokat benyújtani, amikor tudható, hogy azokat minden létező jogi és politikai eszközzel ellenőrzik? Legyinthetnénk, hogy egy esetből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Csakhogy minden jel arra mutat, a romániai magyar restitúció már nem jogi, sokkal inkább politikai kérdés. Nemcsak az említett kollégiumokra utalhatunk. Nemrégen a román legfelsőbb bíróság ingatag lábakon álló jogi érveléssel végérvényesen elutasította a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség által a Batthyány Ignác püspök által a 18. században alapított könyvtár és tudományos gyűjtemény, a Batthyányeumra benyújtott visszaszolgáltatási igényt. Miközben azt 1998-ban már jogerősen visszaszolgáltatták a katolikusoknak, de az egyház soha nem kerülhetett birtokon belülre. Félő, hogy ez a sors vár a magyar történelmi egyházak összes folyamatban lévő ügyére.

Erősen úgy tűnik, hogy Románia a NATO- és EU-csatlakozás idején kényszerűségből hozta meg viszonylag nagyvonalú visszaszolgáltatási törvényeit, és ma már ott akadályozza a folyamatot, ahol tudja. „Az integrációs folyamat lezárultával úgy jártunk, mint a viccbeli aranyhal, amelyet az egyszeri ember kifog és elkezdi pucolni. Amikor pedig megkérdezik tőle, mit csinálsz, lehetett volna három kívánságod, azt mondja: mi már azon túl vagyunk. A mindenkori román kormány már túl van a korábbi ígéreteken, most minden erővel vissza akarják forgatni az idő kerekét” – vélekedett keserű humorral Kató Béla.

Nem véletlen, hogy a román hivatalosság éppen az egyházi, és azon belül az oktatási célt szolgáló épületek esetén jut el a visszaszolgáltatást igénylők kriminalizálásáig. Bukarestben felmérték, hogy az erdélyi magyarság jövője leginkább az iskoláitól függ, hiszen minőségi anyanyelvi oktatás hiányában az asszimiláció csak idő kérdése. Az erdélyi magyar iskolarendszer működtetésében pedig az egyházak kulcsszerepet játszanak. A hidegen kiszámított politikai logika alapján tehát az egyházak vezetőit kell eljárás alá vonni, s rajtuk keresztül az egész közösség megfélemlíthető. A cél világos, a gépezet mozgásba lendült. Vajon megállítható?