Terjedő európai halálmód, visszaszoruló életkedv

A svájci székhelyű Dignitas korábban a francia miniszterelnököt és az egészségügyi minisztert kérte fel az eutanáziára vonatkozó szabályozások módosítására, mert véleményük szerint mindenkinek joga van „tudatosan, szabadon és méltósággal meghalni”. Miután a kormány elutasította a kérést, a svájci szervezet és ötven francia tagja bíróság elé vitte az ügyet arra hivatkozva, hogy a francia alkotmány szerint a méltóság minden egyénnek kijáró jog. Az államtanács 2021-ben már egyszer elutasította a keresetüket, de a Dignitas újra elindította az ügyet. Az államtanács mostani döntését azzal indokolta, hogy az európai jog nem ismeri el a „méltósággal meghalás jogát”, és így Franciaország sem kötelezhető az asszisztált öngyilkosság legalizálására. A szervezet ennek ellenére sem adja fel, ügyvédei akár az Emberi Jogok Európai Bíróságáig is elmennek, hogy az európai jog ismerje el az egyén jogát a „méltósággal meghalásra”. Kérdés, hogy keresetüket befogadja-e az európai bíróság?

Ahhoz, hogy egy ilyen ügyet az Emberi Jogok Európai Bírósága tárgyaljon, szükség van egy sértettre, akinek az emberi méltósághoz való joga ténylegesen sérült, és a hazai bíróságok előtt már minden jogorvoslathoz való jogát kimerítette – mondta el Stepper Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, majd hozzátette: bár a strasbourgi bíróság sem használ precedensjogot, de ha egy adott típusú ügyben hozott már egy döntést, az abban foglalt elvi érveléseknek ritkán mond később ellent. De az említett francia államtanácsi döntés elleni fellebbezés után a Dignitas valószínűleg még az eljárás elindítását sem fogja tudni elérni az Emberi Jogok Európai Bíróságánál – vélte a szakértő. Ráadásul az, hogy eutanáziát lehet-e jogszerűen elkövetni, az egy nagyon megosztó politikai kérdés – fűzte hozzá.

Így, ha el is kezdődne egy ilyen eljárás, és a bíróság elé kerülne az adott ügy, nem valószínű, hogy szívesen állást foglalnának. A szakember szerint a politikai aktivizmus ezekre a bíróságokra sem jellemző, és valószínűleg igyekeznének minél inkább csak a konkrét ügy megoldandó problémájára fókuszálni, ahelyett, hogy az eutanázia komplex vallási, politikai vitáját egy ilyen alkalom apropóján eldöntsék. Nem túl valószínű tehát, hogy Magyarország olyan helyzettel szembesülne a közeljövőben, hogy az eutanáziát saját jogrendszerébe is be kellene emelnie az európai bírósági döntések miatt. Stepper Péter azt is elmondta, hogy ha valaha születne is ilyen ítélet, akkor a strasbourgi bíróság döntései csak más egyedi esetek hivatkozási alapjai lehetnének, és sok állam ennél kevésbé fajsúlyos kérdésekben is inkább kifizette egyenként a néhány panaszosnak a kártérítést, de nem változtattak a jogszabályokon. A Dignitas bírósági beadványa és az ügy európai bírói fórumokra emelése politikai nyomásgyakorlásnak tűnik, és ha ennek lesz is eredménye, az elsősorban politikai és nem jogi természetű lesz, és nem valószínű, hogy túlmutatna Franciaországon.

Ez a konkrét francia eset nem érintheti tehát a magyar jogrendet, sőt valószínűleg más európai ország jogszabályait sem. De már több olyan állam van az öreg kontinensen, ahol lehetőség van arra, hogy valaki véget vessen az életének orvos által ellenőrzött körülmények között. Portugália parlamentje tavaly december elején szavazta meg az eutanázia legalizálását.

Franciaországban egy 2016-os törvény megengedi, hogy a halálos betegeket a halál előtt elkábítsák gyógyszerekkel, de nem engedi az asszisztált öngyilkosságot, pláne nem az aktív eutanáziát. Olaszországban nincs erre vonatkozó törvény, de egy alkotmánybírósági döntés esetén bizonyos esetekben már előfordult, hogy engedélyezték az asszisztált öngyilkosságot. Az eutanázia Európában Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban és nem olyan régóta Németországban és Spanyolországban legális. Az első kettőben bizonyos szigorúan szabályozott esetekben akár kiskorúak is részesülhetnek benne a törvény szerint.

Svájcban 1942 óta van lehetőség asszisztált öngyilkosságra, de az aktív eutanázia tiltott. Előbbi miatt mégis nagyon régóta a „halálturizmus” egyik célpontja Svájc, és az sem véletlen, hogy a Dignitas nevű szervezet is svájci székhelyű.

Ausztria, Finnország és Norvégia szigorú szabályok szerint bizonyos esetekben engedélyezi a passzív eutanáziát. Több országban, így például Írországban is vita övezi a témát, a társadalmat megosztja a kegyes halál kérdése.

És hogy néhány számot is említsünk: Belgiumban 2021-ben rekordszámú, 2699 ember halt meg eutanáziával, és közülük több mint négyszáznak nem volt olyan betegsége, amely miatt a közeljövőben meghalt volna.

Hollandiában 2021-ben 7666-an választották az eutanázia valamilyen formáját, ez tízszázalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Ez az összes halálozás 4,5 százalékát jelenti. Az elhunytak döntő többsége gyógyíthatatlan rákbetegségben szenvedett. A holland eutanáziatörvény legfőbb kritikusának tartott Theo Boer protestáns teológus és etikatanár szerint öngyilkosságjárványt indított el Hollandiában és Belgiumban a kegyes halál engedélyezése.

Európán kívül Kanada az egyik elrettentő példa, ahol 2015-ben engedélyezték az eutanáziát – és folyamatosan enyhítik a feltételeket, amellyel kérni lehet –, és azóta meredeken emelkedik az életüknek ebben a formában véget vetők száma. 2018-ban 4480-an kértek és kaptak az eutanáziára engedélyt, 2021-ben számuk pedig már meghaladta a tízezret. Ez az összes halálozás 3,3 százaléka volt.

A határok az asszisztált öngyilkosság, a passzív és az aktív eutanázia között leginkább az orvos és a beteg által vállalt szerep alapján húzhatók meg. Rojkovich Bernadette orvos és szakjogász, a Magyar Bioetikai Társaság elnöke ezt úgy magyarázta, hogy az asszisztált öngyilkosság esetén az orvos felír egy halálos szert, amit a beteg magának ad be, a passzív eutanázia esetén az orvos azért marad tétlen, hogy a beteg halálát előidézze, az aktív eutanázia esetén pedig az orvos tesz valamit azért (pl. méreg beadása stb.), hogy a páciens meghaljon. Hozzátette: a passzív eutanáziától vékony határ választja el a terápiás túlbuzgóság kerülését, amikor azért nem tesz meg valamit az orvos, mert az úgysem segítene, de a szenvedést meghosszabbítaná vagy fokozná.

Elmondta azt is, hogy a magyar egészségügyi törvényben nem szerepel az eutanázia szó, csak a kezelés visszautasítására van lehetőség, a Magyar Orvosi Kamara etikai kódexe pedig nem különböztet meg passzív és aktív eutanáziát. Hozzátette, hogy a kezelés visszautasításának is szigorú szabályai vannak, és az orvos nem fogadhatja azt el minden esetben.

A szakember úgy gondolja, hogy nálunk egy eutanáziát támogató javaslat nem jutna el addig, hogy jogszabályba foglalják, mert nincs meg a támogatottsága. Voltak már kezdeményezések, időnként vannak is ilyen jellegű próbálkozások, de ezek eddig nem jártak sikerrel.

A Magyar Bioetikai Társaság 2013-ban kiadott nyilatkozatában elfogadhatatlannak nevezte az aktív eutanázia minden formáját, de leszögezte, hogy a „halálhoz vezető betegségben szenvedő embernek joga van fájdalmának csillapítására, testi és lelki szenvedésének enyhítésére, gondos, szeretetteljes ápolásra, lelki gondozásra, hozzátartozói segítségére. A haldokló embert is megilleti az önrendelkezés joga; elutasíthatja a túlbuzgó gyógyítást. A rendkívüli, aránytalan, túlságosan terhes beavatkozásokról való lemondás célja nem a halál beálltának siettetése, vagyis nem azonos a passzív eutanáziával és az öngyilkossággal, hanem az élet természetes befejezésének, a halálnak az elfogadását jelenti.”

Keresztyén szempontból az eutanázia nehéz kérdés, de egyszerű rá a válasz. Nehéz róla gondolkodni, mert egyrészt az élet céltalan eldobása vagy elvétele a szenvedés miatt messze áll a keresztyéni gondolkodástól, miközben a mások szenvedésével való együttérzés és a fájdalmak enyhítése pedig nagyon is része annak. A válasz viszont egyszerű. „Az eutanázia kérdéseire felelő emberi válaszok mellett, de még azokkal szemben is Istennek egészen határozott és világos az állásfoglalása. Az Isten által védett élet csodáját és értékét akkor érthetjük meg igazán, ha ezzel összefüggésben mérlegeljük a halál veszélyét is. Az ő hatalma a halál legyőzésében, a feltámadásban teljesedik ki leginkább” – írta Füsti-Molnár Szilveszter, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia rektorhelyettese Megközelítési szempontok az eutanázia teológiai kérdésköreihez című tanulmányában.

Világos a bibliai parancs az orvos számára, aki ölni készül, akkor is, ha jó szándékból akarná azt megtenni, és egyértelmű annak is, aki eldobná a saját életét, mert „senkinek sincs hatalmában megszabni halálának idejét” (Préd 8,8). Számos bibliai igehelyet találhatunk arra is, hogy a szenvedés és a megpróbáltatás nem véletlenszerű, hanem Isten tervének része, és „azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei” (Jn 9,3). Emellett az ember az életét Istentől kapja ajándékba, felelősséggel tartozik érte, és ahogy Füsti-Molnár Szilveszter már említett tanulmányában írta, „a keresztyén identitás és önértelmezés az élet végső szakaszában is sajátos forrása lehet az élet értékének és Istenhez tartozásának”. Hozzátette persze, hogy ez nem azt jelenti, hogy a fájdalmat ne kellene csillapítani és a betegséget gyógyítani. Egy szenvedő halálos beteg mellett egy keresztyén sem mehet el, de ahogy a sárospataki rektorhelyettes fogalmazott: „az eutanázia keresztyéni értelmezésben sokkal inkább a »meghalásban történő segítségnyújtás« lehet a »halálba segítéssel« szemben. Ebben az egyház leghatékonyabban a diakóniai munkáján keresztül képes segítséget nyújtani az irgalom és a szeretet megtapasztalt és megélt valóságának közvetítésével.”

Ha tehát Franciaországban zajlik is erről vita, és egyre több államban válik törvényessé és egyre elfogadottabbá az eutanázia, Magyarországon egyelőre semmi sem mutat arra, hogy itt is ez történne a közeljövőben. De ha valaha is ez a veszély fenyegetne, minden keresztyén számára ott a parancs: ne ölj!, és ez az eutanáziára készülő orvos mellett vonatkozik arra is, aki saját életének vetne véget egy kórházi ágyon. A halált pedig nem tekinthetjük megváltásnak, hiszen egyedül Krisztus a megváltónk.