A közelmúltban nyaralni voltunk Baranyában. Zemplénből jó választás: az ország egyik végéből a másikba, az egyik leghátrányosabb helyzetű régióból a másikba. Ha már Baranya, akkor református ember számára kötelező program az ormánsági kazettás templomok meglátogatása. Kötelező program – haladóknak. Merthogy Nemzeti Vallásturizmus Tanács és sokmilliárdos költségvetések ide vagy oda, ha a kazetták nem vonzanák az ezoterikus dolgokért rajongó egyházon kívülieket, egy fia információ nem lenne elérhető arról, hogy pontosan mit és hol kell keresni. Utunk utolsó állomásán már messze ragyog a fehér templom és a – lakatlan – parókia, meg a felújítás forrását jelző méretes tábla a kék ég alatt. A templom zárva. Kulcs ha nem is a lábtörlő alatt, de itt és itt. Csengetek, kopogok, zörgetek, kiabálok. Pusztába kiáltott szó. A településen élő 174 főből a legutóbbi népszámlálás szerint 17 százalék református, ebből a csaknem harminc emberből az, akié a kulcsok hatalma, elérhetetlen.
A kórósi templom fakazettái
Persze nem kell ebből komoly következtetést levonni, ugyanez megtörténik Zemplénben vagy bárhol máshol is. Pechünk volt, ha fél órát vártunk volna… a tűző nap azonban elpárologtatta a türelmünket. A helyzetről, s közben a fejemben motoszkáló kérdésről – itt a híres templom, de hol vannak a reformátusok? – eszembe jutott, hogy rövidesen újra kérdés lesz, hogy hol vannak a reformátusok. Hivatalosan is, merthogy jön az új népszámlálás. Reméljük(?), hogy a szakembereknek sikerül úgy megfogalmazniuk a kérdőívet, hogy a vallási adatok összevethetők lesznek valamelyik korábbi népszámlálás adataival, s így látható lesz valami tendencia. (Amit persze azért érezni vélünk.) De hogyan készülünk? Lesz stratégiánk, vagy csak mint legutóbb, egy újabb online kérdőív a nyakméretről meg a karácsonyi vacsoráról, aztán a válaszoktól függetlenül jön a biztatás, hogy ön 70 százalékban református, nyugodtan megvallhatja, hogy annak érzi magát? Nem tudom. Nem látok sehol semmit.
Nem vagyok abban a helyzetben, hogy választ vagy tanácsot adjak, de református vagyok, és tudom, hogy a reformátusok az Igéből születnek, és így lesznek láthatóvá és elérhetővé. Így lesznek, leszünk számba vehetők, számottevők– statisztikailag is. Szóval, ha református népszámlálási, meg nemzetstratégia és hasonlók, akkor valahogy a gyökerekhez lenne jó visszatérni: az igehirdetéshez. A tiszta, egyenes, jól hallható és tettekkel is artikulált, reformátori igehirdetéshez. Tiszta: nem kevert jobb- vagy baloldali, „progresszív” vagy „konzervatív” ideológiákkal, nincs átértelmezve nemzeti vagy politikai tartalmakkal. Egyenes: szemtől szembe szól, elsősorban magunknak, vagy ha kell, a mindenkori hatalomnak, nem feketének nevezve a fehéret, jogőrzésnek a jogorzást. Jól hallható: nem burkolódzik bátor hallgatásba, amikor az egész társadalom várja, hogy megszólaljon, de nem kiabál hivalkodó magamutogatással, önigazolással. Jól artikulált: „Minden nípnek az ű nyelvín” szól, s mert a szavaink, lássuk be, lassan hiteltelenné válnak, elsősorban a tettek nyelvén: az agapé, a cselekvő szeretet és irgalom cselekedeteivel. Nem felfelé törtetve, hanem lehajolva, ezzel utánozva a hozzánk és értünk lehajló Istent.
Egy másik ormánsági templomban, Kóróson a csodálatos kazetták mellett az ember szinte észre sem veszi, hogy két úrasztala van. Az öregebb, festett faasztal a sötét cinteremben áll, az újabb, márvány, a templom piacán. De mindkettő a kórósi asszonyok „buzgóságából” állíttatott. Az asszonyok már rég elporladtak, lassan a gyülekezet is elfogy, de a kórósi örökség megvan: nem az asztalok, hanem a buzgóság, amelyről tanúskodnak, s ami a templomkazetták virágainak lendületes vonalaiból a nézőre is átsugárzik. Legalapvetőbb örökségünk a reformátori igehirdetés, ami nemcsak azért reformátori, mert a reformáció mozgatórugója volt, hanem azért is, mert – ígéretünk van rá – ahol megszólal, ott a reformáció történik, ott a pusztulásból élet támadhat. Ez az élet pedig láthatóan megmaradhat, akkor is, ha mi már rég elporladtunk. Lehetne ez a stratégiánk?
A szerző kulturális antropológus, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia főiskolai docense
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak! Keressék a templomokban és az újságárusoknál!