Nincs már szívem félelmére

Miközben még velünk a járvány terhe és mindenkit áthat a gyász családtag, barát, ismerős halála miatt, aközben már a közeli háború iszonyata szorongat. Bár a védőoltásoknak köszönhetően kevésbé félünk már a kórtól, azt még nem tudni, hány hulláma lesz a háborúnak. Úgy tűnik, Káin bűne ellen nincsen védőoltás. Vajon fellélegezhetünk-e egyáltalán? A végső szót a halál mondaná ki? De hát mi értelme annak, amit a halál „mond”, ha mindegyre csak a semmit mondja? A feltámadás története mondja az életet! János evangélista ezt mindent megfordító találkozásokban mutatja meg (Jn 20): a feltámadott Jézus megjelenik a síró Mária Magdalénának, megjelenik a félelmek között vergődő tanítványoknak, a reménytelen Tamásnak. És ekként megjelenik nekünk is, hogy mi is higgyük: Jézus a Megváltó, és ebben a hitben életünk (gyógyulásunk, feltámadásunk) legyen általa.

1. Mária Magdolna siratni ment ki Jézus sírjához. De azt látja, hogy megbolygatták a sírt, a kő el van hengerítve. Riasztja a tanítványokat, Péter és János kifutnak a sírhoz, belépnek a sírkamrába, üresen találják, hazamennek, ott semmit sem szólnak a többieknek, hallgatnak, nem értenek semmit. Az evangélista ezt mondja: nem értették még Isten ígéretét arról, hogy ez a Jézus az, akinek elsőül fel kell támadnia. Mária magára marad a gyászával, vagy inkább azzal, hogy nem tud gyászolni, mert üres a sír. Ekkor szólítja meg őt a feltámadott Jézus. Megszólítja a szomorkodót, aki teljes csődöt él át, még halottját sem tudja rendesen elsiratni! Szól hát Jézus mindazokhoz, akiknek kudarc az életük, és csak sírni tudnak, sőt, még azt sem. Jézus él, felragyogott az élet igazi, isteni értelme! Ha magadnak élsz, életed egyenes futam a halálhoz; ha Istennek élsz, életed és halálod út a feltámadáshoz.

2. Jézus megjelent a tanítványoknak is, akik feldúlva, riadtan rejtekhelyen tartózkodnak. Ők is csődben vannak. És bomlik a közösség is. Péter hallotta a főpap udvarán, hogy Jézust a tanítványairól is vallatták, tudhatták tehát, hogy keresni fogják őket, mert a mozgalmat fel akarják számolni. Két tanítványtársuk már el is hagyta őket, és csüggedt sóhajtozással hazament Emmausba. Jézus halála mindent megsemmisített, a félelem mint pókhálót szaggatta szét álmaikat, puszta létükért kell aggódniuk. Közéjük lép a feltámadott, és mondja nekik: békesség néktek! Szól hát Jézus mindazokhoz, akik ma félelmek és békétlenség között élnek, rezzennek minden szóra, és szinte maguk elől is elrejtőznek. Ha magadnak élsz, életed vergődés és rettegés, nincs barátod, csak ellenséged. Ha Istennel megbékülsz, mulandó földi életed nem puszta lét, hanem az eljövendő világ megízlelése, ajándék-élet, foglaló az isteni békességre.

3. Jézus megjelent Tamásnak is, aki az első húsvétkor nem volt ott a többiekkel. És nem is fogadta el beszámolójukat, feltételt szabott: csak ha tapintom! Reménytelen ember ő, akiről lepereg az öröm, zsákutcába futnak benne a legszebb gondolatok, minden jóba belecsepegteti a kudarc ecetjét. Átadta magát a hitetlenségnek, berendezkedett a csüggedésre, és mindent ez alá rendel. És érvei vannak az élet ellen. Jézus mintha külön hozzá jönne, hogy Tamás szembesüljön hitetlenségével. De nem hozzá jön, hanem érte, és nem hitetlenségével szembesíti, hanem az élettel. Ezért mutatja meg magát Tamásnak, lám, minden megelőz, mindent magába foglal, mindent célba juttat az isteni élet! Ha magadnak élsz, hitetlenségbe fullad az életed, és másokat is mélybe rántasz. Ha Istennek élsz, meggyógyulsz a hitetlenség szörnyű bajából, és hited által belépsz az új világba.

Mária nem tudta, hová vitték Jézust, a tanítványok nem tudták, hogy az Írások Jézusról jövendöltek, Tamás nem tudott hinni emberi bizonyságnak. Az egyik gyászolt, a másik rettegett, a harmadik magába zárkózott. Amikor megjelent nekik Jézus, nekünk jelent meg, a mi könnyünket törölte le, a mi félelmünket űzte el, és minket hívott meg hitre, vagyis boldog életre, feltámadásra.