Most lélekgyógyító ünnepre van szükség

– Mit gondol, milyen lett volna a tanítványok pünkösdje, ha Jeruzsálemben akkor épp kijárási korlátozás van?

– Sejtelmem sincs. De valamit hiszek: a Szentlélek eszköztára, fantáziája, leleményessége sokszorosan felülmúlja a mi képzelőerőnket és kombinációs képességeinket. Szerintem akkor is lett volna pünkösd, biztosan megtörtént volna a Szentlélek kitöltetése, igazodott volna a megváltozott körülményekhez. A Szentlélek az alkalmazkodás nagymestere, és nem egy kaptafára dolgozik. A Lélek nem egyszeri módon, csak ott, Jeruzsálemben töltetett ki. Ő folyamatosan alkalmazkodik hozzánk. Hányszor és hányszor megtalálta már az első pünkösd óta korok, korosztályok, csoportok és egyének szívét! Mert nem az a lényeg, hogy hol és hogyan, milyen adottságok között munkálkodik és töltetik ki, hanem az, hogy mit végez el bennünk. A Szentlélek átjár, megszabadít, megújít, általa tudom Úrnak mondani Krisztust, és megajándékoz Lelke ajándékával. Nem szabad, hogy az első pünkösdhöz tartozó külsőségek – a szélrohamhoz hasonló zúgás, a tüzes nyelvek, a halláscsoda és a nyelvcsoda – eltereljék a figyelmünket. A személyes megtérés változáscsodájának bennünk kell megtörténnie. A tanítványok pünkösdje annak bizonysága, hogy pünkösd az áttörés napja, amikor a Szentlélek minden akadályt elhárít az evangélium befogadásának útjából.

– Milyen lehet a mi pünkösdünk most, a járványügyi szabályok enyhítése után?

– Örülnék, ha igazi hálaadás töltene el bennünket. Hálára indító, hogy – ha a védelmi szabályok betartásával is, de – újra együtt lehetünk. Az egyház születésnapján megerősödhet bennünk, hogy a gyülekezet közössége milyen érték, hiszen ugyan „csak” viszonylag rövid időre, tíz-tizenegy hétre izolált bennünket a járvány, mégis mennyire tudott hiányozni a templom, az istentisztelet, az úrvacsora, a másik keresztyén testvér, a bibliaórai közösség! A hiányérzet akkor volt „igazi”, ha ezután kitartó közösségépítéssel, jelenléttel becsüljük meg az együttlét lehetőségét. Most kell erőt gyűjtenünk arra, hogy ha újabb fertőzési hullám jönne, akkor a lelki állóképességünk ahhoz is meglegyen. Feltöltődést adó és lélekgyógyító ünnepre van szükségünk, amely a Péter apostol pünkösdi igehirdetése utáni régi kérdést aktualizálja: „Mit tegyünk, testvéreim, férfiak?” (ApCsel 2,37b) Mai válaszunk sem kerülheti meg a pünkösdi kulcsszót: „Térjetek meg!”

– Hogyan ünnepeljék a pünkösdöt azok, akik tartanak még a vírustól, és még nem akarnak templomba menni, vagy nem ajánlott számukra, mert a veszélyeztetett korcsoportban vannak?

– A templomtól való távolmaradás semmiképpen se jelentsen elzárkózást. A félelmes szívűek és a veszélyeztetettek számára még fontosabb üzenet, hogy a Jézus küldte Szentlélekről azt mondja az Újszövetség: ő a Paraklétosz, a Vigasztaló, a Pártfogó, a Szószóló, a Kiáltó Lélek. A Szentlélek be is tölti mellénk álló, gyámolító feladatát, ahogyan Jézus ígérte: „Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.” (Jn 14,18) A Szentlélek ünnepe szó szerint bensőséges ünnep, az ember szíve a helyszíne. Heidelbergi Káténk a Szentlélek istenségének elismerése után azt is vallja: a Szentlélek „nekem is adatott, engem igaz hit által Krisztusnak és Krisztus minden jótéteményének részesévé tesz, vigasztal és velem marad örökké” (HK 53.). A Szentlélek személyes erő, és bennem akar hatni. Az üdvösség Ura, Krisztus a Szentlélek által lesz az enyém. A múltbeli üdvesemény őáltala lesz jelen idejűvé, személyesen megismerhető és elfogadható.

– Több gyülekezetben felmerült, hogy ha tartanak is pünkösdi istentiszteletet, azt úrvacsora kiszolgáltatása nélkül teszik meg, minimálisra csökkentve így a fertőzésveszélyt. Mit gondol erről?

– Teljes mértékben megértem a jelen helyzetben az úrvacsorától tartózkodó gyülekezeteket is. A járvány terjedését sikerült lelassítani, de még nem szűnt meg, együtt él velünk. Ránk tört a mikroszkópikus kicsiségű fertőzés, amely nemzeteket igáz le, térdre kényszeríti a tudományt, elveszi tőlünk a gondtalanságot, a munkát, a levegőt, és mérgezi a létünket. Eltávolít minket egymástól, és veszélyeztet. Sorban szedi áldozatait szerte a világban és itthon is. Nem lehetünk óvatlanok. Ahol nincs meg az úrvacsorai jegyek, a kenyér és a bor kiosztásának méltó, higiénikus és biztonságos feltétele, ott nem szabad kockáztatni. A közös kehely használata fokozottan fertőzésveszélyes, mert sokan észre sem veszik, hogy vírushordozók. Istennek hosszú távon van ránk szüksége, és nem akar idejekorán lélegeztetőgépre juttatni senkit. Istenkísértő hősködők helyett szabálykövető hitvallókra van szüksége a mi Urunknak. Ha most az örök életre tápláló úrvacsora elmarad, az nem a Krisztus megtagadása miatt történik, hanem Krisztus megváltott gyermekei életének védelmét szolgálja. Üdvösségünket nem az elmaradó úrvacsorák veszélyeztetik leginkább, hanem a bűnbánat hiánya és a hitetlenség megjelenése.

– Ön javasolja az úrvacsoraosztást az ünnepi istentiszteleten? Ha igen, akkor milyen megoldást ajánlana a sákramentumok kiszolgáltatásához?

– Ahol az úrvacsorai jegyek kiosztásának meg tudják teremteni a méltó, higiénikus és biztonságos feltételét, ott jelenleg nem látok okot a szüneteltetésre. De fontos, hogy a folyamatosan változó járványhelyzetben a gyülekezetek pontosan kövessék a Zsinati Elnökségi Tanács rendelkezéseit. Ahol van lehetőség az úrvacsora ünneplésére, ott a hívek tartsák be a legalább 1,5 méteres védőtávolságot az úrasztalához járulás közben is. Viseljen mindenki orrot és szájat eltakaró maszkot (kendőt vagy sálat), amelyet csak az úrvacsora vételének idejére vegyen le. A lelkipásztor az ágendai szolgálat után, a jegyek kiosztása előtt húzzon előre fertőtlenített kesztyűt és vegyen fel maszkot. A kenyeret osztó lelkipásztor kesztyűvel adja a hívek nyitott tenyerébe a kenyeret. A bor vételét mindenképpen külön-külön pohárral kell megoldani, amelyeket nem lehet újratölteni. A közös kehely használata ebben a helyzetben kifejezetten veszélyes, így az nem használható a pohárvételre, csak a liturgiában, a kehely felmutatásakor. Javaslom, hogy egyszerre csak egy úrvacsorázó vegye el a kenyeret és a bort a lelkipásztortól. Az úrvacsora alatt a gyülekezet ne énekeljen, helyette a hangszerjátékot, szólóéneket javaslom. Várható részletesebb ajánlás is, amelyet majd az egyházi honlapokon lehet olvasni. Ahol viszont az úrvacsorai jegyek kiosztásának nem tudják megteremteni az említett feltételeket, ott inkább halaszszák el az úrvacsoravételt későbbre, illetve a pünkösdi televíziós istentisztelet lelkipásztori vezetése mellett, előre felkészülve, családi istentisztelet keretében úrvacsorázhat ki-ki az otthonában, amint azt húsvétkor is sokan megtették.

– Egyes vélemények szerint a kis, egyszemélyes kelyhek pont az úrvacsora lényegét, a közösségi jellegét veszik el. Ön szerint is?

– Református úrvacsoratanunkban minden, ami a lényeget hordozza, lelkileg történik. „A Szentlélek által, aki ugyanis ránk szabja és nekünk adja mindazokat a javakat, amelyeket az Úr szerzett, érettünk halálra adott teste és vére által, vagyis magát a bűnök bocsánatát, a megváltást és az örök életet, hogy Krisztus bennünk éljen, és mi őbenne; és azt cselekszi, hogy igaz hittel vegyük magunkhoz őt, aki lelki eledelünk és italunk, vagyis életünk.” (Második Helvét Hitvallás, XXI. fejezet) Úrvacsoránkban a külső, látható, tárgyi mozzanatok sokszor eltakarják és háttérbe szorítják azt a belső, láthatatlan, lelki és lényegi történést, amelyről hitvallási iratunk tanít. Pedig a Szentlélek azon munkálkodik, hogy a Krisztussal való titokzatos közösség létrejöjjön bennünk. Ezt a lényeget nem befolyásolja az egyszemélyes kelyhek használata. A közösségi jellegnél nem felejthetjük el, hogy nem ragadhatjuk ki a jegyek kiosztását, a kenyér és a pohár odaadását az úrvacsora egész folyamatából. Az egység és a közösség megélése, megvalósítása az úrvacsorában nem szűkíthető le az egy kenyérből törésre és a közös kehelyből ivásra, hiszen az ige közös hallgatása, az együtt elmondott bűnvalló imádság és hitvallás, a személyes válaszok a feltett kérdésekre, a közösen kapott feloldozás és kegyelemhirdetés, az együttes odajárulás az úrasztalához, a kiosztás alatti közös éneklés együttesen szolgálják a Krisztussal és az egymással való közösséget. Az úrvacsora történéssorának egészét nem nyomhatja agyon az úgynevezett kiosztás mozzanata. Sajnos rosszul rögzült és a torzítást támogatja a közkeletű „úrvacsoraosztás” elnevezés is, amely még mindig nem engedi át a helyét például „az úrvacsora ünneplése” elnevezésnek. Az a reménységem, hogy a vírushelyzet miatt újra elmélyült teológiai eszmélkedés indulhat el református úrvacsoratanunk helyes értelmezéséről.

– Ezek szerint az úrvacsora és a Szentlélek elválaszthatatlan egymástól?

– Kálvin tanítása szerint: „Az Úr az ő Lelke által árasztja ránk a vele testben és lélekben való eggyé létel áldását. Az összekapcsoló kötelék tehát a Krisztus Lelke, aki egyesít bennünket vele, és mint csatornán rajta keresztül érkezik hozzánk minden, ami Krisztus és ami az övé.” (Institutio IV.17.12.) Nem származik a mennyei kegyelem gazdag ajándékából az úrvacsorában semmilyen áldás vagy haszon senkire sem, aki nem hittel él az úrvacsorai jegyekkel. Mindaz, amit Isten irgalmából Krisztus tőlünk függetlenül értünk tett, a Szentlélek által lehet a mienk. Ez a részesedés lényege, a részesítés lehetősége pedig a hit kiváltsága. A Szentlélek irányítja rá figyelmünket Jézus Krisztus kereszten végrehajtott egyetlen és megismételhetetlen áldozatára, amelyben rejlik a mi üdvösségünk. A II. Helvét Hitvallás is úgy tanítja: „Isten az ő igéjével kívülről az ő szolgái által tanít bennünket, belülről pedig a Szent Lélek által indítja hitre az ő választottainak a szívét, és ezért a jótéteményért a dicsőséget Istennek kell tulajdonítani.” (XVIII. fejezet)

– Mit gondol, kihasználták-e az otthoni bezártságot az emberek, és közelebb kerültek-e Istenhez?

– Csak bizakodni merek abban, hogy igen, habár az ember Isten-hiánya és Isten-felejtése nagyokat birkózik egymással, és a vetélkedés közben az Isten-kérdés már sokaknak nem is kérdés. A járvány jel és eszköz, hogy rájöjjünk: törékenyek, sérülékenyek és Isten kegyelmére szorulók vagyunk. Aki erre ráérez, azt is észreveheti, hogy Isten nem a problémaokozás, a járvány ránk bocsátásának velünk ellenséges oldalán, hanem az életünk megoldásának az oldalán áll. Isten most is velünk van, és ő közel került hozzánk.

– „Látványosabb” lesz-e a Szentlélek munkája ebben a válságos helyzetben, illetve az elkövetkező időben? Mit fogunk tapasztalni?

– Meggyőződésem, hogy a Szentlélek ma sem törekszik látványosságra – ahogyan régen sem tette ezt –, és sajnos nem tudom, hogy mit fogunk tapasztalni az elkövetkező időkben. Azt viszont tudom, hogy ma buzgó Lélek-hívás kell, mert sok a távolságnövelő tényező, amely gátolja a Lélek szállásra találását bennünk: fásultság, közömbösség, fakóság, imátlanság, fantáziátlanság, kiégettség, bánat, keserűség, gyávaság, szégyenlősség, kishitűség… és még mennyi minden választ el bennünket a Szentlélek befogadásától! De azt is tudom: tetszett Istennek, hogy megtörje a távolságnövelő tényezők uralmát, mert ő vált távolságot áthidaló Istenné. A Szentlélek számára nincs reménytelen eset. Lehet az életünk Isten Szentlelke számára Lélek-szállás, hogy nálunk maradjon, és betöltse egész lényünket.

– A kegyelmi ajándékokat, karizmákat a Szentlélek megnyilvánulásainak tartják. Ha kaptunk ilyet, hogyan kell helyesen használunk?

– A lelki ajándékokat személyesen kapjuk, de nemcsak magunknak, hanem arra, hogy megosszuk másokkal, és a misszió eszközeként használjuk. Akkor használjuk helyesen a lelki ajándékokat, ha azok közkinccsé válnak az egész gyülekezet épülésére, növekedésére. A lelki ajándékok az ember természetes képességeire, adottságára épülnek, amelyeket Isten Szentlelke lefoglal magának, munkába veszi, megszenteli és megsokszorozza azokat. A használat által nemhogy elfogynának, hanem gyarapodnak sokak javára. Olyan felismerésekkel, készségekkel, meglátásokkal, érzésekkel gazdagítanak, amelyek a Galatákhoz írt levél felsorolása szerint a Lélek gyümölcseit termik meg (Gal 5,23). A lelki ajándékok egy testté teszik az egyházat, és elősegítik működését: „Ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi.” (1Kor 12,26) Sajnos, ahogyan az minden jóval előfordul, a lelki ajándékokkal is vissza lehet élni. Ha a lelki ajándékok használata és a Lélek gyümölcseivel élés a feltűnősködés, a különcködés, a magamutogatás, a lelki gőg, az érdemszerzés vagy önmagunk csodáltatásának eszközeivé válik, akkor az már nem a Szentlélek műve, hanem szenzációhajhászat és hamis erők, szándékok bevetése. Isten őrizzen, hogy bárki is eltékozolja és visszaéljen lelki ajándékával! Az apostoli ige mindenképpen megszívlelendő: „Amilyen lelki ajándékot kaptatok, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai.” (1Pt 4,10) A lelki ajándékok nem birtokolhatók, és utánzásuk, hamisításuk pillanatok alatt lelepleződik. Ha viszont jól és tisztán használjuk ezt az ajándékot, akkor áldások forrásává lehet.

– Van személyes élménye, tapasztalata a Szentlélek kapcsán?

– Az igehirdetésre készülés közben rendszeresen tapasztalom, hogy a Szentlélek hogyan vezet rá az üzenet felfedezésére, az összefüggések meglátására. Csodálatos dolog az, amikor azon kapom magam: én vagyok a zsoltáros, a próféta, az evangélista, az apostol, a szentíró „magyar hangja”. Az eszemmel tudom, hogy Dávidé, Ézsaiásé, Mátéé vagy épp Pál apostolé a szó, a megfogalmazás, de lélekben Istenhez emelkedve már az enyém is, sőt én vagyok a zsoltáros, a tanú, az írnok, a szószóló, és mintha kicserélődtem volna, enyémmé válnak az üzenetek és van mit továbbadni. Isten Szentlelkét hívom és várom a pünkösdi szolgálataimhoz is: „Jövel, Szentlélek Úristen!” Kívánom, hogy az Olvasókhoz is megérkezzen, és nekik is áldott ünnepet adjon!