Mit jelent szeretni? Megterhelten, az év végi hajrában örülünk, ha marad az ajándékok vásárlására időnk. Szeretet-e egyáltalán a karácsonyfa alatti ajándékáradat? Túl sok a kérdés, pedig mintha ez idő szerint mindenki csupán nyugalomra vágyna.
A Jelenések könyvében hét gyülekezet angyalának ír Isten Jánoson keresztül, mintegy az emberi időtől függetlenül:
„de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet.” (Jel 2,4)
Az első szeretet valami olyasmit jelent, mint amikor a szerelmes ember számára nincs fontosabb a szerelménél. Annak akar a kedvében járni, vele akarja minden idejét eltölteni, őt akarja ajándékokkal elhalmozni. Nos, ilyen első a Krisztus iránti szeretet. Mi, keresztyének hisszük, hogy ő az Úr és a Megváltó, és hisszük, hogy ő az egyetlen út a mennyekbe.
Ez a szeretet az alapja az egész keresztyénségnek, és ez az, ami elősegíti a hívők közötti együttműködést a gyülekezeti közösségben, ahol egymást támogatják a hitükben és a hitük gyakorlásában. Mennyire szép kép, és talán a hitre ébredésünk elején így is éreztük. Látjuk, hogy szemléletében a szeretet nemcsak az emberek közötti kapcsolatokra koncentrál, hanem „először és elsőként” az ember és Isten kapcsolatára. Gondoljunk bele: ő Jézusban jóval előbb szeretett minket, mint mi azt megtehettük volna. Tulajdonképpen övé ez az első szeretet, sőt ahogyan János a levelében fogalmaz:
„aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet.” (1Jn 4,8)
Az első szeretet ebben a rendszerben: a szeretet Isten iránt. Értem jött a Földre, ha csak velem lett volna baj, azért is megtette volna. Miattam érkezett, miattam szenvedett! A Biblia tanítja, hogy Isten szeretete nagyobb, mint bármi más, hiszen ez a „fogalom” vele egyenlő! Rajta kívül nincs is! Ezt a szeretetet bizony gyakorolnunk kell, érdemes is, mert hiányzik belőlünk mindaddig, amíg a Szentlelke a mienk nem lesz. Az Isten iránti szeretetünk abban jelenik meg, ha elengedhetetlenül és igazán szeretni tudjuk a másik embert. No, ez igazán nem egyszerű így karácsony tájékán sem. Hiszen hol töltsem a szentestét? Megegyem-e a halat, ha egyszer nem szeretem? Minek örülne a másik, ha egyszer megvan mindene? Elkészülök mindennel időben? S ha minden tökéletesen elő van készítve, még mindig ott a kérdés, vajon a többieknek tetszik-e az ajándékom és a főztöm? Szeretnek-e igazán? Vagy csak azért mosolyognak, mert tudnak viselkedni?
Itt az első még mindig én vagyok. Nehezen megugorható, hogy karácsonykor ne az énem igényei, szeretetéhsége legyen a fontos. Mert a szeretetnek nemcsak a másokkal való bánásmódban kell megnyilvánulnia, hanem a közös gondolkodásban is, a családban vagy a gyülekezetben. De akkor hol van az én gondolataim megértése, az akaratom tolerálása, az én szükségletem? Az már nem is jár nekem? A posztmodern világ sajátossága, hogy az elsőség kérdése hihetetlenül fontos lett. A világbajnokság első helye nagyszerű, de a második szomorúan ballag le a pályáról. Elsőnek lenni a vállalati versenyben nagyszerű, akár előléptetéssel is járhat. A tehetségkutató versenyek győzteseire emlékezünk, míg az utánuk következőkre szinte csak úgy, mintha nem is lettek volna. A motorja mindennek, hogy mások dicsőítsenek, mások felé nőhessen az egóm. Mélyen beleivódott a lelkünkbe az első hely fontossága, közben észre sem vesszük a benne rejlő kizárást. Ezért van panasza Istennek az őt követők felé, akik beállnak ebbe a sorba, és felcserélik az első szeretetet a sokszor az alig észrevehető önzésükre.
Lehetne más a cél, hogy képesek legyünk elsőséget adni azoknak, akik kevésbé erősek, akik rászorulnak a győzelemre! A családi, baráti körödben benne lehetne a másik igénye is, a teljes elfogadása, a kapcsolatokat beárnyékoló dolgok elengedése, megbocsátása. Osszuk meg egymással az időnket és a javainkat, és bátran ismerjük el egymás érdemeit és jótéteményeit, támogassuk, vigasztaljuk, bátorítsuk és becsüljük meg egymást. Függetlenül a másik reakciójától vagy elutasításától szeressük őt! Ezért fontos elsőség az Isten szeretete rajtad keresztül a felebarátod felé. A helyzet az, hogy Krisztus-követőknek valljuk magunkat, de figyelmen kívül hagyjuk azt az egyszerű tényt, hogy milyen sokan utasították már vissza Jézus feltétel nélküli, elfogadó szeretetét a világtörténelemben. Akkor miért csodálkozunk, ha valaki nem ért meg, vagy nem értékel? Jézus megtette, hogy itt élt közöttünk önzetlenül értünk, és nemcsak tanította, hanem élte is:
„Minden, amit akartok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is úgy cselekedjetek velük.” (Mt 7,12)
A Jelenések könyvében az efézusi gyülekezet ellen az a panasz, hogy elhagyta az első szeretetet. De mit is jelent ez? Azt ismerjük, amikor a kávé langyos lesz, amikor a vasárnapi leves kihűl. De mi van azzal az égő, mindet szétvető szeretettel, amit akkor éltünk át, mikor először találkoztunk Jézussal, az Isten testet öltött szeretetével?
Emlékszel, amikor mint Megváltó mutatkozott be neked, aki a bűneink terhe alól és a büntetés jogos következményétől váltott meg azért, hogy az övé legyél, hogy vele és tőle kerülj végre szeretet – vagy még inkább szerelmi – függőségi viszonyba? A sötétségből a fényre hozott, a jobbjára ültetett és örököstársává tett az Isten az ő egyszülött fiáért. Ha veled is megtörtént, tudod, hogy miről beszélek, hisz ez végeztetett el ott a kereszten. Mi lett mára a karácsonyodból? Néhány értéktelen holmi becsomagolva, vagy el nem vehető öröm benned, amit másnak is szívesen adsz? Karácsonyi vacsora, amely kötelező, vagy a kegyelem vacsorája az Úr asztalától jövet a meg nem érdemelt jutalom tökéletes ízével? Mi lett szürke, fénytelen? Az adventi gyertyák, a karácsonyi dalok? Olyan jó, hogy ez a panasz nem vád. Lehet, hogy távolodtunk az életadó drága forrástól, de ő egy tapodtat sem mozdult el. Mellettünk volt, szólongatott, mindig a szemével követte botladozó léptünk, s felsegített, amikor elestünk.
Ma is úgy keres a mi Teremtőnk, hogy tud a dolgainkról. Látja a vívódásainkat, a nehézségeinket, a békétlenségünket, a bizonytalannak tűnő jövőnket, a karácsonyi készülődésünket. Megérti, hogy válság van a pénztárcánkban, az otthonainkban, a kapcsolatainkban, minden nehéz. Mi lenne, ha visszaállítanád az elsőt, őt állítanád életed gyújtópontjába? Gyere el a jászolhoz még ma éjjel, találkoznod kell Isten szeretetével újra, hogy megszülessen benned is a szeretet! Legyél te ma az első, aki Isten országát és békességét keresi!