Kik vagy mik az angyalok? A görög angelosz szó hírnököt jelent. Wayne Grudem evangéliumi teológus a következő definíciót adja: az angyalok erkölcsi ítélőképességgel és magas intelligenciával rendelkező, de fizikai test nélküli szellemi lények. Tudjuk tehát, hogy teremtett lényekről van szó esetükben, olyanokról, amelyek nem léteztek mindig (valamikor a teremtés hat „napja” során alkotta őket Isten). Pál apostol elmondja, hogy minden „benne”, azaz Krisztusban teremtetett mennyen és földön: láthatók és láthatatlanok – és az utóbbiak körébe természetesen az angyalok rendjei is beletartoznak, legyenek azok „akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok” (Kol 1,16).
Angyalszobor a párizsi Szent Szív-bazilikán
Hogy erkölcsi ítéletalkotásra is képesek, arra abból következtethetünk, hogy a bibliai beszámoló szerint az angyalok egy csoportja vétkezett, és elhagyta lakóhelyét (vagy a számára Isten által kijelölt pozícióját). Az angyalok nem testi, hanem szellemi lények, ugyanakkor adott esetben testet is ölthetnek, amikor Isten képessé teszi rá őket egy meghatározott cél érdekében. Az angyalok számára kijelölt általános feladatkör a mi védelmünk, őrzésünk, elsősorban pedig Isten dicsőítése – ebbe a mennyei istentiszteletbe kapcsolódunk be mi is istentiszteleteink alkalmával.
A Szentírásban különféle neveket találunk az angyalokra vonatkozóan: istenfiak, szolgáló lelkek (Zsid 1,14), vigyázók (vagy őrök), illetve a már említett „uralmak”, fejedelemségek és hatalmasságok. Egyéb mennyei lényekről is olvasunk: kerúbokról, szeráfokról, illetve úgynevezett „élőlényekről” (Jel 4,6–8), amelyek esetében nehéz eldönteni, hogy az angyalok egy speciális rendjéről vagy az angyaloktól elkülöníthető mennyei lényekről van-e szó. Kerúbokat állított Isten az Éden kertjéhez, mikor kiűzte onnan az embert, valamint két, kerúbokat formázó aranyfigura volt a szövetség ládájának fedelén is. A szeráfok, akiket kizárólag Ézsaiás próféta említ (Ézs 6,2–3), Isten trónja körül szolgálnak, egyfolytában dicsőítve őt. Az „élőlények” Ezékielnél, illetve a Jelenések könyvében szerepelnek. Sajátságos megjelenésükön túl róluk is azt olvassuk, hogy folyamatosan dicsőítik Istent.
Az írott kijelentés alapján megállapíthatjuk, hogy különböző rangú és rendű angyalok léteznek. Mihályról olvassuk, hogy fő-, avagy arkangyal, valamint hogy a legfőbb, illetve legelőkelőbb fejedelem (vezér) (Dán 10,13). E címek arra utalnak, hogy Mihály más angyalokat kormányoz, illetve hatalma van a többi angyal felett. Úgy jelenik meg, mint a mennyei seregek vezetője (Jel 12,7–8). Sőt arról olvasunk, hogy maga az Úr „arkangyal szózatával” fog visszatérni az égből (1Thessz 4,16). A Szentírás egy másik angyalt is név szerint említ, mégpedig Gábrielt (Lk 1,19).
Azt is tudhatjuk, hogy egy angyal egy időben csak egy helyen tartózkodhat – e tulajdonság jól illeszkedik ahhoz a tényhez, hogy teremtett lények, tehát omniprezenciáról esetükben nem lehet szó, hiszen Istennel ellentétben ők véges lények. Pontos számukról nincs információnk, de azt tudjuk, hogy emberi mértékkel mérve elképesztően sokan vannak (Jel 5,11).
Tevékenységüket tekintve feladataik közé tartozik a hívők védelme, de arra nem találunk egyértelmű írásbeli referenciát, hogy mindenkinek lenne külön kirendelt őrangyala. Továbbá Jézusnak a hívők feltámadásáról mondott szavai (Mt 22,30) arra utalnak, hogy az angyalok között nincsenek az emberekéhez hasonló családi relációk (például nem házasodnak). Az angyalok nyilvánvalóan hatalmas erejűek, hatalomban és erőben felülmúlják az embert. Mindazonáltal – bár Isten rövid időre kisebbé tett minket az angyaloknál –, amikor az Úr visszatér, az apostol szerint a megdicsőült hívők az angyalok felett is ítélkeznek majd (1Kor 6,3).
Hogy kicsit részletesebben milyen szerepet töltenek be az angyalok Isten üdvtervében, arról többek között azt mondhatjuk, hogy 1. megmutatják Isten szeretetének nagyságát és a velünk kapcsolatos tervét; 2. emlékeztetnek bennünket, embereket arra, hogy a láthatatlan világ igenis valóságos (a szadduceusok a farizeusokkal szemben azt állították, hogy nincs se feltámadás, se angyal, se lélek); 3. példaként szolgálnak számunkra az Isten dicsőítése és az Istennek való engedelmesség terén; 4. végrehajtják Istennek az emberekkel, illetve az ő népével kapcsolatos terveit; valamint 5. közvetítőt nélkülözve dicsőítik Istent.
Mindezek után, ha az embernek az angyalokhoz fűződő kapcsolatát vizsgáljuk, azt mondhatjuk, hogy egyrészt tudatosítanunk kell magunkban, hogy angyalok igenis léteznek, és aktívan munkálkodnak Isten terveinek a kivitelezésében. Már említettük, hogy istentiszteleteink alkalmával – valamiképp – az angyalok és a hitben elhunyt hívők mennyei istentiszteletébe kapcsolódunk be, amely ismeret bátorítólag hathat Istennel való kapcsolatunkban. Mindennapi életünk során engedelmességre is ösztönözhetnek az angyalokkal kapcsolatos ismereteink, hiszen még ha titokban követünk is el bűnt – úgy, hogy senki sem látja, vagy senki sem szerez róla tudomást –, kijózanító a gondolat, hogy talán angyalok százai lehetnek tanúi engedetlenségünknek. Vagy amikor hirtelen megszabadulunk egy veszélyből vagy szorongattatásból, gyaníthatjuk, hogy Isten angyalokat küldött, hogy segítsenek nekünk – és ezért hálásak lehetünk.
Ugyanakkor figyelnünk kell arra, hogy semmiképp se imádjuk az angyalokat, és ne forduljunk hozzájuk imádságban. Pál azt mondja: „ha még mi magunk vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon kívül, amelyet mi hirdettünk, átkozott legyen!” (Gal 1,8) Talán a hamis tanok hirdetése is (a bukott) angyalok tevékenységéhez köthető, gondoljunk csak a Mormon tanítására, melyet – elvileg – egy Moróni nevű angyal jelentett ki Joseph Smithnek.
Érdemes itt ráfordulni a Szentírás démonokkal kapcsolatos tanítására. A történelmi keresztyén teológia szerint a démonok (és természetesen a Sátán, a démonok vezetője is) olyan gonosz angyalok, akik egykor jók voltak, de bűnbe estek (engedetlenségük a büszkeségre vagy a kevélységre – superbia – vezethető vissza), elveszítve kiváltságukat, hogy Istent szolgálják (2Pt 2,4; Júd 6). Esetükben is olyan teremtett, nem testi, hanem szellemi lényekről van szó, akik erkölcsi ítéletalkotásra képesek, és magas intelligenciával rendelkeznek. Ezeket az „angyalokat” Isten kitaszította jelenlétéből, egyúttal aktivitásukat is korlátok közé szorította, ártó befolyásukkal és tevékenységükkel azonban továbbra is számolnunk kell.
A démonok szembeszegülnek Istennel, és megpróbálják elpusztítani alkotásait – minden egyes művét. A Sátánnak és démonjainak a taktikája a hazugság, a megtévesztés, a gyilkosság és minden egyéb romboló tevékenység, amellyel megpróbálják elérni, hogy az emberek elforduljanak Istentől, és elpusztítsák magukat (Jn 8,44b). Feltett szándékuk elérni, hogy vakok legyünk az evangéliumra, és olyan dolgok rabjaivá váljunk, amelyek megakadályoznak abban, hogy Istenhez menjünk. Minden lehetséges eszközt bevetnek – a kísértést, a kétséget, a félelmet, az indokolatlan bűntudatot, az összezavarást, a betegséget, az irigységet, a büszkeséget, a rágalmazást stb. –, csak hogy megakadályozzák a keresztyének tanúságtételét és szolgálatát.
Bár veszélyesek, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a démonok Isten kontrollja alatt állnak, hatalmuk korlátozott. Nem szabad azt hinnünk, hogy ismerik a jövőt (legfeljebb következtetnek rá), hogy tudnak olvasni a gondolatainkban, vagy tisztában vannak érzéseinkkel – egyedül Isten az, aki képes mindezekre.
Megemlíthetjük még, hogy az üdvtörténet tekintetében a démoni tevékenység különböző szakaszairól beszélhetünk – némileg eltérő démoni aktivitást látunk az Ószövetségben, Jézus szolgálata alatt (amikor az érthető okokból különösen felerősödött), valamint az Újszövetség későbbi szakaszai folyamán. Miután az ember több ezer éven át képtelen volt valódi győzelmet aratni a démoni erők felett, eljövetelekor Jézus teljhatalommal űzte ki őket, mire az emberek elcsodálkoztak: „Milyen új tanítás ez? Hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok engedelmeskednek neki.” (Mk 1,27) Ehhez hasonló hatalomra még soha nem volt példa a világtörténelemben. Jézus elmagyarázza, hogy ez az ő szolgálatának a megkülönböztető jegye: „Ha viszont én Isten Lelkével űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa.” (Mt 12,28) E hatalom nem korlátozódott Jézus személyére, hiszen hasonló hatalmat adott a tizenkettőnek, majd pedig a hetvenkettőnek, sőt úgy tűnik, az ősegyházban ez a felhatalmazás kiterjedt mindazokra, akik Jézus nevében végeztek szabadító szolgálatot.
Erre a hatalomra – még ha némileg más formában, de – ma is szükség van, ugyanis jóllehet az öt érzékünk egyikével sem tudjuk megragadni a démoni erőket, azok ma is aktívak. Bár egy újjászületett keresztyént nem szállhatnak meg, attól még a démoni támadás, illetve befolyás különböző mértékben megnyilvánulhat a hívők életében is, ezért nem árt emlékeztetni magunkat arra, hogy életünk egyúttal szellemi harc is. E harchoz pedig az írott Ige és az imádság adatott fegyverül. És arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy kik vagyunk – „…mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által” (Gal 3,26) –, és hogy e harc végső kimenetele nem lehet kétséges. A Sátán és démonjai gyűlölik Krisztus keresztjét, mert döntő vereséget hozott számukra.
A szerző református lelkipásztor
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!