Visszatükrözni Isten fényét – A szeretetszolgálat elmúlt egy éve

Az interjú karácsony előtt készült

Lassan befejeződnek a karácsonyi nagy gyűjtések, véget ér az adományok kiszállítása. Hogyan értékeli a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) idei gyűjtéseit?
Alapvetően sikerült elérni a célokat. A Kívánságlista akciót idén korábban indítottuk, mint szoktuk. Egy kicsit tartottam tőle, hogy október 20-án talán még korai arról beszélni az embereknek, hogy tegyük szebbé ajándékokkal a rászoruló gyerekek karácsonyát, de hála Istennek működött a dolog, és sokan adományoztak. Ez azért fontos, mert ezeket az ajándékokat minden évben karácsony előtt célba kell juttatni, és ebben a programban nem ad hoc jelleggel kapják meg a gyermekek az ajándékot, hanem névre szólóan. Pontosan azt szerezzük be, amit kérnek, úgyhogy a szervezési, logisztikai feladatok is komolyabb kihívást jelentenek. Idén 1358 gyereknek tudtunk örömet szerezni, és arra számítunk, hogy körülbelül ötezer gyereknek tudunk ebben az évben Nyilas Misi-pakkot adni. Ez a többi karitatív szervezetnél a Cipősdoboz néven futó program, ez az, amikor játékot, ajándékot, édességet csomagolunk be a gyerekeknek. Ezekből a határon túlra is került bőven: kétezer doboz Kárpátaljára, ezerötszáz doboz pedig Erdélybe. Ezenkívül összesen hétezer, tartós élelmiszert tartalmazó szeretetdobozt tervezünk megtölteni, és a beérkező számok alapján úgy látjuk, hogy ez sikerülni is fog. Tizenöt kilós átlaggal számolunk egy doboznál, így körülbelül százezer kiló tartós élelmiszert és higiéniai terméket juttatunk el rászoruló családokhoz. Mi elsősorban az egyház kinyújtott kezeként működünk, így az elsődleges partnereink a gyülekezetek, a református oktatási-nevelési, illetve szociális intézmények, de csatlakoztak hozzánk önkormányzatok és gazdasági társaságok is, és természetesen magánszemélyektől is kapunk adományokat, például az idén is több helyen megtartott áruházi gyűjtéseinken. Az adventi időszakban több száz önkéntes csatlakozott hozzánk, és egyre inkább terjed az a hasznos szokás, hogy cégek munkatársai csapatépítő munkaként eljönnek hozzánk, és fontos számukra, hogy tényleg hátrányos helyzetű embereknek segítsenek. Úgy gondolom, áldott adománygyűjtési és -osztási időszakon vagyunk lassan túl.

Ha valaki most kap észbe, vagy akár december 24-én napközben, akkor hogyan tud még segíteni?
Alapvetően úgy, hogy körülnéz a saját környezetében. Mindig el szoktam mondani, hogy mindenki tud adni. Biztos, hogy mindenki talál olyan rászorulót, akinek tud segíteni. Ez a „jobb adni”, ami nekünk a Jézustól vett jelmondatunk, más érzés, amikor az ember maga tud segíteni egy embertársának. Nem is feltétlenül pénzbeli vagy tárgyi adományban kell gondolkodni, jó szóval vagy segítséggel a szomszédnak, egy bevásárlással egy mozgáskorlátozottnak vagy idős embernek is sokat lehet adni. Számtalan módon lehet segíteni, és tud is mindenki. Ha arról beszélünk, hogy minket, a szeretetszolgálatot hogyan lehet támogatni, akkor el kell mondanom, hogy 24-én már mi is a családunkkal vagyunk. Ez egy nagyon-nagyon húzós időszak, amikor többszörösen lefárasztjuk magunkat, hétvégéken és munkaidőn túl is dolgozunk, úgyhogy december 24-én nekünk már nincs semmi olyan akciónk, amibe be lehetne kapcsolódni. Azokat a programokat, amelyek adventen túl is futnak, lehet támogatni az adomany.jobbadni.hu weboldalon vagy a 1358-as adományvonalon keresztül.

Milyen feladatok várnak még az MRSZ munkatársaira a télen?
Karácsony után kezdődik el a Felebarát programunk, amiben elsősorban az a cél, hogy 1400 családnak biztosítsunk tűzifát országszerte, illetve ekkor indítjuk a rendszeres melegételosztásokat és a teajáratokat. Ennek idén van egy különleges aktualitása is, mégpedig az, hogy a hajléktalanmisszió is a Magyar Református Szeretetszolgálathoz került. Kilencedik társadalmi misszióként átvettük ezt a feladatot is, így szorosabbra fűztük kapcsolatunkat a hajléktalanellátó-rendszerrel is.

Kárpátalja és az orosz–ukrán háború idén talán már nem volt annyira sokat emlegetett téma, de azért még valószínűleg rengeteget dolgoznak azon, hogy segítsenek a kárpátaljaiaknak és a háború elől menekülőknek. Milyen kihívások voltak az elmúlt időszakban ezzel kapcsolatban?
Az emberek többségének már nem éri el az ingerküszöbét a szomszédunkban dúló háború, az a társadalmi összefogás, önkéntesség, adományok felajánlása, ami 2022 első felében tapasztalható volt, idén már egyáltalán nem volt jellemző. Ettől függetlenül mi végezzük a szolgálatot több területen is. Az egyik Záhony, ahol gyakorlatilag a háború kitörése óta éjjel-nappal, a hét minden napján ott vagyunk, folyamatos ügyeletet biztosítunk, segítjük a vasúton érkező menekülteket, szálláshelyet tartunk fenn, segítségpontot működtetünk az önkormányzattal közösen. Éjszakai szállást, másnapra csomagokat, tisztálkodási lehetőséget, vacsorát, reggelit biztosítunk az odaérkezőknek, illetve az UNICEF-fel van egy közös programunk, amelyben gyerekeknek biztosítunk egy úgynevezett biztonságos helyet, ahol ők várakozhatnak, és gyerekbarát helyen tölthetik az időt.

Mennyien érkeznek még?
Napi átlagot nem tudok mondani, de azt tudom, hogy jelen pillanatban olyan 3-400 fő, aki Záhonynál lépi át hazánk határát Ukrajna felől. Ez természetesen változó, mert attól függ, hogy éppen milyen hadműveletek zajlanak a fronton.

És akik már itt vannak?
Nekik menekültszállást biztosítunk Budapesten, egy erre átalakított ingatlanban, illetve a menekültmissziós munkatársak az integrációs feladatokat végzik országszerte. Lakhatás, magyar- mint idegennyelv-oktatás, iskolába vagy munkahelyre történő integráció, egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférés segítése, valamint a Marek József utcai adománypontunkon heti rendszerességgel mintegy háromszáz családot támogatunk élelmiszerrel és tisztálkodási szerekkel. Nem szabad elfelejtkezni arról, hogy hozzánk nemcsak Kárpátaljáról, Ukrajnából és Oroszországból érkeznek menekültek, hanem a világ más pontjairól is. Ami mostanában egyre inkább előtérbe kerül, az az üldözött keresztyének érkezése. Erről nagyon keveset beszélünk, de a világon a leginkább üldözött vallás a keresztyénség, sokan a mai napig szenvednek megaláztatást, üldöztetést vagy akár mártírhalált a hitükért. Ez nem népszerű téma. Nagyon sok durva esettel találkozunk: az egyik menekültnek például mind a két kezében az összes csontot összetörték, vagy lenyúzták egy másiknak a lábáról a bőrt, leforrázták a kislánynak a kezét, és akivel múltkor találkoztam, annak az édesapját a rendőrök fényes nappal a szeme láttára az utcán verték agyon. Utóbbinak a felesége és a gyermekei az ünnepek alatt eljönnek hozzánk is, a családunkhoz vendégségbe. Úgyhogy a menekültmissziós kollégákon lelkileg is nagy teher van, nemcsak fizikailag sok a feladat.

Kárpátalját hogyan támogatják?
A háború kitörése óta fokozottan segítjük ezt a területet, de már azelőtt is folyamatosan támogattuk, ahogy tudtuk. Stratégiai együttműködési megállapodást írtunk alá, és az összes Kárpát-medencei egyháztesttel jóval szorosabbra fűztük a diakóniai együttműködést. Mind a tíz Kárpát-medencei egyházkerülettel jó kapcsolatot ápolunk, de különösen a kárpátaljai testvérekkel, ott van ugyanis a legnagyobb szükség a segítségre. Sok programunkban támogatjuk őket, most kezdődött például egy, amellyel huszonnégy, szegények számára fölállított ingyenkonyha működését támogatjuk tíz hónapon keresztül. Ezekben a konyhákban a következő tíz hónapban közel kétszázezer adag melegétel kiosztásához járulunk hozzá. Mostanáig Kárpátaljáról és Ukrajna belső részéből összesen majdnem kétszázezer embernek segítettünk különböző módokon. Egyrészt kint az ottani menekülteknek, illetve az otthon maradt magyar testvéreknek, másrészt pedig idehaza. Igyekszünk a kárpátaljai egyházkerület kéréseit teljesíteni, mert ők tudják, mire van szükség.

Új raktárat avattak idén Nagytarcsán. Miért nagy lépés ez, miben segíti a munkájukat?
Sokkal korszerűbb, jóval nagyobb, mint a korábbi raktárunk volt, és a munkavégzés körülményei is lényegesen kulturáltabbak. Mi nem tudunk piaci béreket fizetni a nálunk dolgozó munkatársaknak, ezért fontos, hogy legalább a munkakörülményeik jobbak legyenek. Ez a raktár ráadásul saját, a magyar állam támogatásával tudtuk megvásárolni, úgyhogy nem kell bérleti díjat fizetni, és a rezsiköltségek is alacsonyabbak.

Mi volt az elmúlt évben a legmegterhelőbb feladat akár önnek, akár az MRSZ-nek, és volt-e igazán felemelő pillanat?
Szerintem erről minden munkatársat külön-külön kellene megkérdezni, mert mindenkinek más volt a nehézsége. Nem egyszerű például a Felzárkózó települések programban, hogy az eddigi huszonegy településen túl idén további tizenhárommal bővült ezeknek a száma. Ez embert próbáló feladat. Több megváltozott munkaképességű munkatársunk is lett, több helyszínen és munkakörben tudjuk őket alkalmazni. Nekem fizikailag és mentálisan leginkább megterhelő a törökországi földrengés volt, ahol tizenkilenc önkéntessel és hivatásos tűzoltóval, egészségügyi munkatárssal, valamint négy mentőkutyával voltunk kint túlélők után keresni, és hála Istennek öt túlélő megtalálásában és kimenekítésében tudtunk segíteni. Megdöbbentő, hogy az emberi élet mennyire mulandó, és egyik pillanatról a másikra úgy omlanak össze házak, otthonok, vágyak, célok, tervek, álmok, hogy minden addigi erőfeszítés fölöslegessé válik. Nem volt olyan ember, aki ne veszített volna el barátot, hozzátartozót, egzisztenciát, munkahelyet. A pusztítás egy Magyarországéhoz képest nagyobb területen történt, és ötvenezernél több halálos áldozatot követelt. Marokkóban is voltunk szeptemberben, ott is segítettük egy nagy földrengés túlélőit, elsősorban adományokkal. Kint megismerkedtünk a marrákesi református testvérekkel, őket pénzbeli adománnyal is tudtuk támogatni, és reménység szerint még fogjuk is. Ők egyébként az Afrika szubszaharai részéről érkező menekülteket igyekeznek segíteni abból a kevésből, ami nekik van. Sok szeretetszolgálati épületük szorul felújításra, és olyan körülmények között élnek és dolgoznak, mintha legalább húsz évvel visszamentünk volna az időben: olyan bútoraik, számítástechnikai eszközeik vannak, amilyenek nálunk már elképzelhetetlenek. És mégis azzal a kevéssel, amijük van, azzal segítenek.

Gondolom, a külföldi utak mellett itthon is számos módon nyújtanak segítséget a rászorulóknak.
Az év úgy kezdődött, hogy ötmillió forint értékű fát osztottunk ki az adománygyűjtés eredményeként. Idén is voltak melegételosztások, teajáratok az év elején. Májusban a Szeretethíd programunk tizenötezer regisztrált önkéntessel zajlott, de sokan nem is regisztrálnak, csak megjelennek segíteni. Nyáron három ottalvós és negyvenhat napközis tábort szerveztünk, ami elképesztő szám, soha nem volt még ilyen a szeretetszolgálat történetében. A napközis táborokban több mint ezerötszáz gyermek, az ottalvósokban pedig száznyolcvan fiatal vett részt, és nyolc és fél millió forinttal támogattuk a kárpátaljai gyermektáborok megrendezését. Ezekben összesen négyszázötven gyermek vett részt. Aztán volt tanszergyűjtésünk, több mint ezerhatszáz tanszercsomagot tudtunk összekészíteni, Kárpátaljára, Erdélybe és Horvátországba is juttatunk tanszereket. A Nyilas Misi ösztöndíjprogramunk is nagyon sikeres volt idén, új lendületet adott a programnak a megújult zsűri is. Olyan nevek szerepelnek a bírálók között, mint Korok Fatima mélymerülő világbajnok, Wunderlich József színész vagy Bán Teodóra táncművész. Többszörös túljelentkezés volt, ötvenen kezdik meg januárban az új ösztöndíjprogramot. Meg kell említeni a hazai természeti katasztrófákat is: Baranyában és Nagyecsed térségében igen súlyos viharkárok voltak, ahol a szeretetszolgálat azonnali és hosszú távú segítséget nyújtott. Elindult idén év végén a Filemon-szolgálat, amelynek a célja, hogy minél több gyülekezettel és intézménnyel legyen a szeretetszolgálatnak élő kapcsolata. A csatlakozó gyülekezetekben lesz egy kapcsolattartó, aki a programokról már a hivatalos meghirdetés előtt értesülni fog, és a gyülekezetek is kérhetnek tőlünk, illetve felhívhatják a figyelmünket a látóterükben élő rászorulókra. Azt szeretnénk, ha a reformátusok azt éreznék, hogy ez a szeretetszolgálat az övék, és az egyház kinyújtott karjaként végzi szolgálatát.

Mik a terveik jövőre?
Több is van, de majd azokról jövőre beszéljünk. Előreláthatóan tizenhét további településen kezdjük meg komplex felzárkóztatási munkánkat, főleg Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar vármegyékben. Sikeres történet a kézművesműhelyek beindítása munkahelyteremtési céllal és a hátrányos helyzetű foglalkoztatottak képességeinek megmutatására, ezzel is megyünk tovább. Elkezdődött a bőrműves tevékenység Mezőladányban, most is három helyszínen adventi vásározunk ezekkel a termékekkel: Budapesten az Alleéban és a Westendben, valamint Debrecenben a karácsonyi vásárban. Jövőre elkezdődik a textil- és kerámiatermékek gyártása és forgalmazása, és egy kicsit a szuvenírek irányába is el fogunk menni, hogy a Magyarországra érkező turistákat is meg tudjuk célozni ezekkel a termékekkel.

Sok helyen lehet hallani, olvasni karácsony idején, hogy az ajándékozás igazából nem fontos, azzal a vélekedéssel pedig egész évben lehet találkozni, hogy egy ember nem tud változtatni a dolgok állásán. Mit tud erre reagálni a szeretetszolgálat vezetője?
Van az öt szeretetnyelv, amelyek Gary Chapman szerint az elismerő szavak, a minőségi idő, az ajándékozás, a szívességek és a testi érintés. Ezeknek bármelyikét gyakorolja az embertársai felé valaki – lehetőség szerint azt, ami az illetőnek is fontos –, azzal már segít neki. Mi ajándékokkal elsősorban gyerekeknek kedveskedünk, és a tapasztalatunk az, hogy minden gyerek örül ezeknek, de sokan várják azt, hogy menjünk és törődjünk velük. Például amikor a nagydobronyi kollégiumba készültünk, már előre üzentek a lányok, hogy nagyon fontos nekik az, hogy ne csak beszaladjunk és odaadjuk az ajándékokat, hanem beszélgessünk, énekeljünk, imádkozzunk is közösen. De ott, ahol nem az a kérdés, hogy ezüst- vagy lucfenyő lesz a karácsonyfa, vagy hogy hány fogásos lesz a karácsonyi lakoma, hanem az, hogy lesz-e mit az asztalra tenni a gyerekeknek, vagy lesz-e mivel tüzelni, ott nagyon fontos az is, hogy adjunk ajándékot. Úgy gondolom, hogy a hatodik szeretetnyelv az, hogy hirdessük az evangéliumot, hogy beszéljünk arról, hogy mit is ünnepelünk karácsonykor. A legfontosabb, hogy az örömhírt minden ember megismerje, adjuk tovább azt a szeretetet, amit mi is kaptunk. Az isteni szeretet nem személyválogató. Mi, emberek annak adunk ajándékot, aki szerintünk megérdemli, akit mi szeretünk, az Isten pedig már előre elkészítette Jézusban az ajándékot, és nem azért adja, mert mi jók vagyunk, hanem mert mindenkinek el van készítve. Mint egy gyertya, amelynek a fénye mindenkire világít. Nekünk ugyan nincs saját fényünk, de vissza tudjuk tükrözni azt a fényt, amit Istentől kapunk. Mondhatjuk, hogy egyfajta holdként működünk, viszont a Holdnak van egy olyan furcsa tulajdonsága, hogy van egy világos és egy sötét oldala, ezért vigyázni kell és kérni az Urat, hogy a világos oldal legyünk, és tükrözzük az ő szeretetét.