Újabb mentő- és kutatócsapatot küldött az MRSZ Törökországba

A tizenegy fős csoportban kilenc mentő- és tűzoltóspecialista kapott helyet, valamint két orvos és egy keresőkutya. A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) szerdán elindított tizenötmillió forint értékű humanitárius gyorssegélyét már szétosztotta a túlélők között a helyi katasztrófavédelem.

Az MRSZ Kutató- és Mentőcsoportja kedd éjszaka érkezett meg a katasztrófa sújtotta Törökországba, és szerdán már munkához is láttak. A hétfős csapatot három keresőkutya is segíti a helyszínen, amelyek mind rendelkeznek nemzetközi minősítéssel. Ezzel kapcsolatban itt olvashatják cikkünket.

Emellett az MRSZ szerdán elindította első, mintegy tizenötmillió forint értékű humanitárius segélyszállítmányát Törökországba a nincstelenné vált túlélők megsegítésére. A humanitárius gyorssegély mintegy négy tonna tartós élelmiszert és higiénés felszerelést tartalmaz. Az adomány csütörtök délelőtt érkezett meg Adanába, ahol azonnal kis is osztották a rászorulóknak.

Szintén csütörtökön egy újabb mentőcsapat indult a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről Törökországba, hogy megerősítse a már a helyszínen szolgáló hétfős egységet. Az indulás előtt a repülőtér konferenciatermében tartott sajtótájékoztatón Katona Viktória, az MRSZ ügyvezető helyettese kiemelte, „aki egy életet megment, az egy világot ment meg”. Megerősítette, hogy az MRSZ aznap Törökországba érkezett humanitárius segélyét a helyi hatóságok már szétosztoták a földrengés túlélői között. Hangsúlyozta továbbá, hogy nagy a szükség a katasztrófa sújtotta területen, a rászorulókat pedig bárki tudja támogatni az MRSZ-en keresztül.

Az MRSZ Kutató- és Mentőcsoportjának szolgálatához bárki hozzájárulhat támogatásával. A karitatív szervezet országos adománygyűjtést hirdetett, a befolyt összegből a további humanitárius segélyszállítmányok biztosítása válik lehetővé a nincstelenné és otthontalanná vált túlélők számára. Az adománygyűjtéshez bárki csatlakozhat online az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül bankkártyás befizetéssel, a Magyar Református Szeretetszolgálat CIB Banknál vezetett 10702019-85008898-51100005 számú számlájára küldött átutalással (közlemény: „Adomány – földrengés”), valamint a 1358-as adományvonal felhívásával.

Trencsényi Péter, a misszió szakmai vezetője elmondta, hogy kilenc mentő- és tűzoltóspecialista kapott helyet a csapatban, emellett pedig két orvos is elkíséri őket, akik a túlélők ápolásában segédkeznek. A gyermekek és felnőttek mentéséhez szükséges felszerelések, illetve hőkamerák és híradó eszközök mellett egy romkutatásra és területkutatásra kiképzett kutyát is visznek. A csapat minden tagja legalább tíz-húsz éves tapasztalattal rendelkezik.

A sajtótájékoztató végén Krasznai Andrea, a repülőtéri lelkészség misszióvezetője kért áldást a Törökországba induló újabb mentőegységre.