Sikerült, megvan az új Bethesda-járgány!

Nemcsak új kisbusza van a református Bethesda Gyermekkórháznak, hanem évekig a benzinpénzre sem lesz gondjuk a lelkes adakozóknak köszönhetően. Az előző járművükön, Döncin több millió forintos javításra lett volna szükség ahhoz, hogy használni tudják, így őt – négyszászezer kilométer után – kényszernyugdíjazták. Ezután jött a több száz önzetlen adományozó.

Az ötszáz forintos felajánlástól a kétmillió forintosig érkeztek adományok – mesélte a Reformátusok Lapjának Tamásné Bese Nóra, a kórház társadalmi kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatója. Ráadásul már épp készültek volna megvenni az új kisbuszt, amikor egy autókereskedő cég több márkaképviselete is jelezte: segítenének. Ennek köszönhetően nemcsak új autója lett a kórháznak, hanem a következő tíz évben sem üzemanyagra, sem szervizelésre nem kell költenie a fenntartó Bethesda Kórház Alapítványnak.

bethesda-gyermekkorhaz-1650.jpg

Ahogyan az előzőben, úgy ebben is tudnak majd vizsgálatokat végezni: neurológiaiat, kardiológiait egyaránt, ami azért is fontos, mert több olyan pontja van a Kárpát-medencének, ahol elérhetetlenek az ilyen szakorvosi ellátások. Az előző járművel – Döncivel – is jártak a határon túlra szűrőakciókkal, és minden bizonnyal az újnak is lesznek hasonló feladatai. Emellett a kórház két telephelye közötti közlekedés is jelentősen egyszerűsödik, miközben tudnak vele gyerekcsoportokat is szállítani. Az új kisbusz első útja például egy életmód táborba vezet majd, ahova túlsúlyos gyermekeket várnak.

Dönci tehát most nyugdíjba vonul, de utódjának egyelőre nincs neve. A kórházban ugyanakkor gondolkodnak rajta, hogy megszavaztatják, hogyan nevezzék majd az új segítőtársat, amelyre már szinte családtagként tekintenek a Bethesda közösségében.

A Tamásné Bese Nórával készült interjút elolvashatják a Reformátusok Lapja legfrissebb számában, amelyben további értékes és érdekes tartalmakat is találnak. Keressék a gyülekezetekben és az újságárusoknál!