Nyissuk meg az egyház konyháját!

Az ország egyik legmodernebb konyhája és a fogyatékkal élők nappali ellátása költözhet januártól abba az új épületbe, amelyet a Magyarországi Református Egyház önerőből, pályázati és kormányzati támogatás nélkül, saját forrásból épített Baján. A konyhán 600 adag étel készül naponta, ezeket betegek, hajléktalanok és fogyatékosok kapják. A fogyatékkal élők nappali ellátásában pedig 40 olyan fiatal részesül, akik már nem járhatnak iskolába. Mindez szolgálat, amely nem öncélú, hanem fölfelé mutat – hangsúlyozták a szombati átadáson.

képAz épület nemcsak külső megjelenésében ékkő, hanem az itt dolgozók odaadásával és lelkiségével reménység szerint belső töltésében is az lesz – mondta Bán Béla esperes, az intézmény lelkésze a november 10-i hálaadó alkalmon. Hozzátette: kívánja, hogy az új épület és a benne folyó munka szolgálja azokat, akik „a leghatványozottabban rászorulnak a segítségre”. Az épületről és az itt folyó szolgálatról pedig azt mondta: „fölfelé mutat, és azt mondja: dicsőség Istennek”.

Két autógyárnak van csak ilyen modern konyhája

A bajai Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény új épülete két funkciót lát el: egyrészt otthont ad az intézmény főzőkonyhájának, másrészt ide költözik át a fogyatékosok nappali ellátása. A beruházást a Magyarországi Református Egyház önerőből, pályázati vagy más forrás nélkül valósította meg.

képA főzőkonyha a jelenlegi legmodernebb technikákat hasznosítja. Erre utalt Bogárdi Szabó István püspök, a Zsinat lelkészi elnöke is. Azt mondta: „az Audinak, a Mercedesnek és Cédrusnak van ilyen konyhája.” A püspök arra a modern elszívórendszerre utalt, amely a konyhában keletkezett zsírgőzt képes teljesen lebontani, így a főzőhelyről csak tiszta levegő távozik.

Az önerős beruházásra utalva a püspök azt mondta: ez elsősorban a zsinati Szeretetszolgálati Iroda érdeme, hiszen megtakarították ezt a csaknem fél milliárd forintot, és a pénzt „nem dísztáblára vagy emlékműre költötték, hanem takarékoskodtak, és ezt a példamutató, sokat ígérő épületet építették meg”.

Diakónia, mint hálaáldozat
kép
Tavaly nyáron jártunk legutóbb Baján, az akkor még épülő épület mellett a református szociális intézmény szerteágazó szolgálatát is megismertük. Ezekről korábbi cikkeinkben is írtunk:

• „Nem itt kéne lennem"
• Új életet ad a református tanya

Konyhákat kell építeni

„Megkóstoltátok, hogy édes az Úr” – Bogárdi Szabó István püspök igehirdetésében arról beszélt, hogy így is lehet fordítani Péter apostol első levele 2. fejezetének 3. versét: „megízleltétek, hogy jóságos az Úr”. Szerinte az a drámai ebben, hogy ellemondásnak tűnik – hiszen Jézus kiitta értünk a keserű poharat –, ám valójában ez Isten jósága: „megkóstolta a halált, hogy mi megkóstolhassuk az életet”.

képA püspök szerint fontos hely a konyha: egy-egy családban ott dőlnek el a dolgok. Szociológusokat idézve azt mondta, a pártállam nagy bűntette volt, hogy a panellakásokba nem épültek konyhák, ezzel pedig megölték a családi életet. „Itt az ideje konyhákat építeni, ahol körbe lehet ülni, lehet kóstolni. Az anyaszentegyház konyháját is nyissuk meg, mert itt az ideje, hogy megkóstoljuk, milyen jó az Úr.”

Bogárdi Szabó István hangsúlyozta: az új épületben a konyha szerepe nem csupán az, hogy 600 adag ebédet főzzenek itt. Nemcsak foglalkoztatást, munkahelyet, megélhetést jelent az alkalmazottaknak, és nem is csupán nagyüzemi ételkészítésről van szó: „Azok, akik innen kapják az ételüket, meg fogják érezni az eredendő jóságot.” Óriási különbség van a vérmesen, odacsapva főzött étel, és az odaadással, szeretettel készített táplálék között – tette hozzá.

kép

A szép épület nem elég, lelki házzá kell alakulni

Időről-időre megtapasztaltuk Baján a fejlődést és a gyarapodást – mondta Beszterczey András, a Szeretetszolgálati Iroda vezetője. „Elsősorban nem számban, hanem szolgálatban és minőségben gyarapodtunk” – mondta. És ezt kik kezdeményezték? „Az áldott szemek, akik észrevették, hol van a szükség, az áldott fülek, amelyek meghallották, hol kérnek valamit, és az áldott kezek, akik ezt követően munkálták a szükségben élők javát.” Az irodavezető hangsúlyozta, az új épület a fogyatékossággal élőket, illetve azokat fogja szolgálni, akiket a Cédrus lát el élelemmel. Jókívánságként azt mondta: az ide betérők kapjanak jó szót, biztatást, segítséget, útmutatást, gyógyulást és finom ételt.

kép„Van egy szép épületünk – kezdte beszédét Bánné Kiss Erzsébet, a Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény vezetője, majd hozzátette –, az igazi kérdés azonban az, lelki házzá is tudunk-e épülni.” A tíz éve elkezdett munkájukról azt mondta: „nem magunkért tesszünk, hanem szolgálatként, Isten dicsőségére.” Egy évtizede, amikor átvették a bajai önkormányzattól szinte a teljes szociális ellátórendszert, az 110 dolgozót és 500 ellátottat jelentett. Ma 170 dolgozóval és 1200 ellátottal működik a Cédrus, 17 különböző ellátási formában – a hajléktalanoktól a pszichiátriai betegeken át a fogyatékossággal élőkig segítséget adnak minden elesettnek. Bánné Kiss Erzsébet is kiemelte az új konyhával kapcsolatban, hogy itt nem konzerveket osztanak majd, hanem „gondoskodással készül az étel”.

Nyitott szívvel

A Cédrus új épülete is egy otthon – otthon azoknak, akik belépnek ide – hangsúlyozta Csubákné Besesek Andrea, Baja alpolgármestere. A konyhára utalva kiemelte: az itt készülő ételek sok helyre el fognak jutni: „hajléktalanoknak, azoknak, akik nem tudnak főzni, azoknak, akik betegek, fogyatékkal élnek”. Az alpolgármester azt is mondta: büszkék rá, hogy „a Cédrus immár egy évtizede a Magyarországi Református Egyházzal történ megállapodás után is ellátja feladatát, azóta több intézményt is nyitottak és szakmai alázattal, nyitott szívvel segítik a rászorulókat”. 

képA hálaadó alkalmon köszöntőt mondott Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár és énekkel szolgáltak a fogyatékkal élő nappali ellátó közösségének tagjai is. Egyikük, Zoli a reformatus.hu kérdésére elmesélte, számára azért fontos, hogy nap mint nap itt lehet, mert korábban nem voltak barátai, itt azonban mindenki a barátja lett. Egyik legjobb barátja egy másik Zoli - ő azt mondta, nagyon tetszik neki az új épület, amely szerinte gyönyörű lett.

Hegedűs Márk, fotó: Kapás Csilla