Minden körülmények között van értelme az igehirdetésnek

Az Igét Márkus Gábor nyugalmazott lelkipásztor, a Tiszta Forrás Alapítvány elnöke, a református hajléktalanmisszió elindítója hirdette Pál apostol thesszalonikaiakhoz írt első levele harmadik fejezetének 9–13. verse alapján. Az igehirdető hangsúlyozta, hogy a hívő ember számára a hála áldása természetes. Mindenért lehet és szükséges hálát adni, még a rossz dolgokért is. Példaként elmondta: egyszer elküldtek egy hajléktalant, mert nem tudta volt hajlandó betartani a szabályokat. Ezt akkor ők rossz dolognak gondolták, de később megtudták, hogy éppen az utolsó mentsvár elvesztése gondolkoztatta el az illetőt annyira, hogy végül rendezte az életét. – Hogy Isten kit hogyan szólít meg, az az ő dolga – mondta a lelkész. – Hálát adni azt jelenti, hogy szívünk legbelső szeretetével megköszönjük mindazt, amit kaptunk, elérhettünk – mutatott rá Márkus Gábor. Hozzátette: minél jobban megtanulunk hálát adni, annál nagyobb öröm lesz a szívünkben.

– Naponta százhúsz-százharminc hajléktalan jár a Tiszta Forrás Alapítvány hajléktalanszállójára, és harmincöten folyamatosan ott laknak – osztotta meg, majd hozzátette, hogy rájuk és minden más tönkrement életű emberre a mai világban kiközösítés, ítélkezés vár.

A lelkész emlékeztetett, hogy Pál apostol Thesszalonikában három alkalommal hirdette az Igét, és el is indult egy keresztyén közösség, hiába volt kikötőváros, amely tele volt kocsmákkal, nyilvánosházakkal. – Van-e értelme a hajléktalanok között az igehirdetésnek? – tette fel a kérdést Márkus Gábor, és utalva Thesszalonika esetére, rögtön meg is válaszolta: minden körülmények között van.

– Aki a nyomorúságból tér meg, azt rengeteg minden akarja visszahúzni oda, ahonnan kijutott, és nagy dolog az Isten szabadítása, de az igazi ajándék a kegyelem – mondta a nyugalmazott lelkipásztor, emlékeztetve, hogy az mind csak következmény, hogy egy ember feje felett nincs fedél, vagy nincs hova mennie dolgozni, az igazi tragédiája az ilyen embernek az, hogy nincs hite. – Mi tehetjük a szolgálatunkat, de egy emberi életet csak Krisztus tud megfordítani – jelentette ki.

Elmondta, Pál apostolnál is megjelenik az érzés, hogy „nem tudok eléggé hálát adni”. Ezt sokan érezzük, jogosan, és folyamatosan tanulnunk kell, hogy minél jobbak legyünk benne.

– A mi szolgálatunk középpontja is az Isten országa, krisztusi szeretettel kell végeznünk a munkánkat – mondta Márkus Gábor, és emlékeztetett, hogy sok világi öröm is van, de az Istentől való öröm nem múlik el soha, mert az az örökkévaló világ része.

– A mennyben Isten a legkisebbek mellé adja a hozzá legközelebb álló angyalait, és ha segítünk egy elesetten, akkor, ha csak egy pillanatra is, de angyallá válhatunk – mondta Márkus Gábor nyugalmazott lelkipásztor.

Az igehirdetés után az alapítvány önkéntes munkatársa, Szinyákovics Béla tett bizonyságot, és elmondta, nem tud eléggé hálás lenni mindazért, amit életében megélt. Annak ellenére, hogy apja alkoholizmusa rányomta bélyegét a családi életükre, felnőttként az „élet nyomása” alatt ő is az italhoz nyúlt, és öt évig pokoljárás volt az élete, amíg el nem kísérte egy ismerősét a Tiszta Forrás Alapítványhoz. Itt rengeteget kapott: megtanulta szeretni Istent és másokat, és talán önmagát is.

– A hitre jutó ember szívében reménység támad, aminek alapja az, hogy az élő Isten meglátogatja az ő életét, a remény pedig erőt ad a következő lépésekre – emelte ki köszöntőjében Ablonczy Zsolt nyugalmazott lelkész.

Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatóhelyettese és társadalmi missziókért felelős lelkipásztora pedig arról beszélt, hogy a missziók szerepe abban áll, hogy mindenkihez a saját nyelvén juttatja el Isten üzenetét. Szerinte a társadalmi missziók nemcsak a rászorulókra vannak hatással, hanem a szolgálókra is, hiszen „áldás, szeretet és reménység” szövi át a mindennapjaikat.

Köszöntőt mondott még Sándor Botond lelkipásztor, alapítványi munkatárs, Marosfalvi Ferencné, a Magyar Kékkereszt Egyesület csepeli, továbbá Bóka László, az egyesület Alag utcai csoportjának vezetője, valamint Pásztor Lajos, a vendéglátó gyülekezet missziói gondnoka is. A hálaadó alkalom után a résztvevőket szeretetvendégségre is invitálták, ahol az elmúlt harmincegy év emlékeit lehetett felidézni kötetlenebb formában.