Új életet ad a református tanya

– Nem mindegy, hogy az utcán csavargok, vagy munkahelyem van és teszem a dolgom – ezt mondja János, az egykori hajléktalan férfi, aki egy tanyán kezdhette újra az életét Baján. A Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény által működtetett program lényege, hogy a tanyát hasznosítva munkát és otthont adnak olyan férfiaknak, akik ki akarnak törni a hajléktalanságból, illetve a tanyáról származó tejet és húst felhasználják a konyhájukon. A tanya fogyatékkal élők és idősek terápiás helyeként is üzemel.

Megújuló tanya, megújult életek

A tanyát öt évvel ezelőtt adományként kapta a Cédrus. Az épület nem volt túl jó állapotban, és a komfortossága is hagyott kívánnivalót maga után: nem volt benne fürdőszoba, és a szigetelés is csapnivaló volt. János úgy emlékszik vissza erre, hogy sapkában kellett aludnia, annyira átsüvített a szél az ablakokon.

kép

A tanyán már többen megfordultak, János az állandó pont – mondja Bánné Kiss Erzsébet intézményvezető. Volt olyan férfi, akinek mennie kellett, mert nem vált be a munkája, és Jánosra is rossz hatással volt. Vannak sikertörténetek is: volt olyan lakó, aki családjához tért haza, miután rendbe jött az élete a tanyának és a Cédrusnak köszönhetően.

Az elmúlt időszakban a Cédrus több épülete megújult, azok bontásából származó tégla, cserép és faanyag felhasználásával építettek terménytározókat és ólakat is. A felújításokról János azt mondja: minden megváltozott, mára van csodaszép fürdőszobája, új kályhája – amit a református szeretetszolgálattól kapott –, az épület kívül-belül megújult, sőt, még új fundamentuma is lett, akárcsak a Cédrus a férfi életének. – Nem mindegy, hogy csavargok az utcán, tekergek, vagy olyan helyen vagyok, ahol munkahelyem van, lehetőségem van, és teszem a dolgom: a tanyán nincs olyan, hogy nincs munka – mondja a férfi. Most a nyári konyhát meszelték ki egy sorstársával, aki szintén a Cédrusnak dolgozik, de hamarosan betonoznak és betonvályúkat csinálnak a mangalicákhoz, emellett pedig ott vannak a napi feladatok, például a kecskék fejése.

A kecsketejből túró készül a Cédrus konyháján

Épp az esti fejés ideje van, amikor Jánosnál járunk. A férfi már rutinosan tolja ki a félautomata török fejőgépet a kamrából, és veszi az irányt az istálló felé. Benn a kecskék felváltva mennek be a helyükre, ahol viszonylagos nyugalommal tűrik a fejést naponta kétszer. A napi összesen húsz liter tejből túró készül, amelyet a Cédrus konyháján használnak fel, ott ugyanis naponta több száz adag ételt készítenek el.

kép

A tanyán nemcsak kecskék, ha­nem mangalicák és néhány szárnyas is van. A mangalicákat szintén a Cédrus konyhája hasznosítja, a szárnyasokkal viszont János gazdálkodik, övé a tojás és a hús is: ottjártunkkor épp csirkepaprikás volt a menü. János egyébként naponta kap meleg ételt a Cédrustól, sőt, nemcsak a szállását és ételét rendezik, hanem fizetése is van, hiszen foglalkoztatott. Ráadásul nem is közmunkásként, hanem a Cédrus állományához tartozik, tehát munkatársa a szociális intézményhálózatnak.

Terápiákra is használják a tanyát

A tanyához tartozó egy hektáros területen van elkülönített zöldségeskert is: itt csemegekukorica, padlizsán, paprika, sütőtök és paradicsom is nő. Ezt a Cédrus Fogyatékosok Nappali Intézményének gondozottjai tartják rendben, sőt, foglalkozások keretében el is készítik és meg is eszik azokat. A tanyára az idősek otthonának lakóit is rendszeresen kiviszik, hiszen sok idős embernek hiányzik a természet, az állatok közelsége.

Példamutató tanya

Bánné Kiss Erzsébet azt mondja, sok céljuk mellett példát is szeretnének mutatni a többi tanyatulajdonosnak, hogy érdemes foglalkozniuk a környezetükkel. Azt, hogy mennyire kell a példamutatás, jól mutatja, hogy a Cédrus tanyájával szomszédos egyik telken mellmagasságig áll a gaz, amiből kikandikál egy Trabant teteje.

kép

Nullára kijön

Érkezik-e segítség a bajai református gyülekezet tagjaitól a tanyára? Bánné Kiss Erzsébet azt mondja, egyéni felajánlások vannak: volt olyan, aki üstöt, konyhai felszereléseket, gázpalackot ajánlott fel, miután az otthon már fölöslegessé vált, és olyan gyülekezeti tag is volt, aki vetőmagot adott a tanyaprogramhoz.

Az olykor érkező segítségtől eltekintve a tanyát jóformán teljes egészében a Cédrus tartja fenn, ők fizetik a tanya rezsiköltségét, az állatorvost, János bérét és minden felmerülő költséget, bár rendszeresen érkezik takarmány, illetve élelem az állatok számára adományként. Az első anyaállatokat is az intézmény vásárolta, de a jelenlegi állomány már saját szaporulat. 2012-ben két kecskével és nyolc kocával indultak, most húsz kecskéjük és hetven mangalicájuk van. A tanya felújításához azonban pályázati forrásból kaptak ötmillió forint segítséget. – A tanya hasznot nem termel, de nem is ez a lényeg, nem ezért csináljuk. A kiadások és a bevételek nullára kihozzák a költségeket – mondja az intézményvezető.

Albérletprogramot is indítanak hajléktalanoknak
Hamarosan egy albérletet is kap Baja belvárosában az önkormányzattól a Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény. Itt – hasonlóan a tanyához – védett lakhatással segítenek majd egy, a hajléktalanságból kilábalni próbáló férfinak. A bérlakásprogram feltételeit még nem dolgozták ki teljesen, de az előzetes tervek szerint a lakhatás ingyenes lesz, a rezsit azonban a lakónak kell állnia. Emellett kötelező lesz fizetéséből takarékoskodnia is.

Hegedűs Márk, fotó: Kalocsai Richárd

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2016. szeptember 4-i számában.