Emberi hang és pénzügyi segítség – látogatás egy arlói konyhában

Arló az ország egyik legszegényebb települése, ahol magas a munkanélküliség, és akik dolgoznak, azok közül is sokan közmunkások, vagy alkalmi munkából keresik meg a napi betevőt.

A település két nagyobb szegregátuma a Csahó és a Kisfalu. Ez utóbbiba látogatunk el egy családhoz, amely a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) segítségét kérte anyagi helyzete rendezéséhez.

A kis konyhában öten várnak ránk: a nagymama, a menye és a három kis unoka. A férfiak munkában vannak: a nagyapa itt Arlón, az apa viszont egész héten távol van, az ország másik felében, egy építkezésen dolgozik. Épp akkor telefonál, amikor ott vagyunk, és megtudjuk, hogy még az általuk használt szerszámok árát is levonták a bérükből. Mindketten alkalmi munkát végeznek, amelynek az az előnye, hogy hetente kapnak fizetést.

Bakos Zsuzsanna emlékeztet minket, hogy ezért is nem olyan egyszerű lemondani a heti fizetésről egy bejelentett munkahelyért cserébe, ahol havonta egyszer van fizetés, ezért előtte félre kell tenni valamennyi pénzt. Ugyanakkor az alkalmi munka egyáltalán nem biztos, bármikor lemondhatja a megbízó, például kültéri munkáknál rossz idő esetén. Ha pedig lebetegszik a dolgozó, akkor nincsen se fizetés, se táppénz. Amelyik családnál csak lehet, az MRSZ azért igyekszik legalább az egyik családtagot egy bejelentett, biztos fizetést adó álláshoz juttatni, de ehhez sokaknál a felfogáson is változtatni kell, és még ha ez sikerül is, lehet, hogy nem kapnak munkát.

Az arlói családnál az édesapának már segítettek egy profi önéletrajzot elkészíteni, ezt Bakos Zsuzsannáék és a fiatalember is több helyre beadta. Pozitív válasz egyelőre nem érkezett.

Az adósmentorálási program még 2014-ben kezdődött, amikor a Nemzeti Eszközkezelő bevonta a Magyar Református Szeretetszolgálatot és a Máltai Szeretetszolgálatot azoknak a családoknak a segítésébe, amelyek a banki hiteleik nem fizetése miatt elvesztették az otthonukat. Többségük tovább lakhatott az ingatlanban, és megállapítottak nekik egy, a korábbi törlesztőrészletnél alacsonyabb összegű bérleti díjat. De sokan már annyira eladósodtak addigra – például a közüzemi tartozások miatt –, hogy még ennek a fizetése is nehézséget okozott nekik. A lakások ma már az MR Közösségi Lakásalap tulajdonában vannak, amely a két szeretetszolgálat közös szervezete, és a családoknak azóta részletfizetési lehetőséggel az ingatlanok visszavásárlását is felajánlották. Sokan nem mérték fel megfelelően, hogy a korábban bedőlt hiteleik még végrehajtóknál voltak, és a frissen visszaszerzett házat rögtön el akarták venni tőlük – meséli Bakos Zsuzsanna.

Az MRSZ a mentorálás során először leül a családdal, és megvizsgálják a bevételeket és a kiadásokat. Rangsorolják a tartozásokat, próbálnak egyezkedni a végrehajtókkal és növelni a bevételeket például a ki nem használt juttatások igénylésével és munkakereséssel. A legtöbb család sosem készített költségvetést, és szinte semmilyen tudatosság nincs abban, ahogy a pénzügyeiket kezelik, de nem is nagyon lett volna azt kitől megtanulniuk. – Az elején a legfontosabb a bizalom elnyerése, hogy lássák, nem számonkérni, hanem segíteni szeretnének nekik – vallja Bakos Zsuzsanna. – És kell egy kis pedagógia is – teszi hozzá, hangsúlyozva, hogy nem foghatják ezeknek az embereknek a kezét a nap huszonnégy órájában, sokkal többet ér, ha elsajátítják a mentorálás során megismert módszereket, tanácsolt szokásokat.

Bakos Zsuzsanna azt is elmondja, hogy nehéz a régi berögződéseket lebontani. – Ezek közül az emberek közül sokan megszokták, hogy a hivatalos levél rosszat jelent, ezért inkább el se olvassák, és sokszor nem is értik, mire vonják le tőlük a pénzt, vagy azt, hogy ha egy ideig nem fizetnek, akkor még késedelmi kamat is kerül a tartozásukra. Ez egyfajta védekezési mechanizmus, de ha az ember segít nekik megérteni a helyzetet és emberi hangon szól hozzájuk, akkor nagyon hálásak tudnak lenni – hívja fel a figyelmet az MRSZ munkatársa, aki azt is hangsúlyozza, hogy sokszor szükség van lelki támogatásra is.

Persze ők csak tanácsolni tudnak, nem kötelezni. De ha valakinek például többe kerül a telefonszámlája vagy a havi cigarettaadagja, mint a fűtés a házban, akkor erősen javasolják, hogy ezen el kellene gondolkodnia. A mentorok nemcsak tanácsokkal segítik ezeket a családokat, hanem élelmiszercsomagokkal is, és még egy krízisalapot is fenntartanak olyan esetekre, amikor tényleg azonnali segítségre van szükség.

Az arlói család konyhájában ülve nem is gondolnánk, hogy nemrég ők is gyors segítségre szorultak, mert úgy beázott a tető, hogy a padláson kádak, dézsák és vödrök sorakoztak, hogy minél több vizet felfogjanak. Ebben az esetben nem volt szükség a krízisalapra, mert pont ekkor kapott az MRSZ egy egész tetőnyi cserépfelajánlást Tiszaújvárosból, így rögtön tudtak segíteni a családnak. A faanyagot nekik kellett megvenni, és ők építették újjá a tetőt is, de megmenekült az otthonuk.

A házat ők egyébként megpróbálják részletre visszavásárolni, és az önkormányzati támogatást, amit kapnak, rögtön a lakásalaphoz utaltatják. Ezért sem érti Bakos Zsuzsanna, hogyan gyűlhetett össze nekik öt és fél hónap tartozásuk, ennek próbál most utánajárni. Épp akkor kéri el tőlük az önkormányzattól kért igazolást az utalásokról, mert ha elérik a hat hónap elmaradást, akár a szerződés felmondása is szóba kerülhet.

A kis ház konyhájában ülve a nagymama elárulja, hogy az is sok pénzt visz el, hogy az egyik fia börtönben van, és neki sok támogatást küldenek, mert úgy gondolják, az alapellátás nem megfelelő. Havonta igyekeznek meglátogatni is, ami megint csak sok pénzbe kerül. Pénzük pedig nem sok van, a nagymama közfoglalkoztatottként dolgozik olyan munkakörben, ahol majdnem az összes kollégája főállásban kapja a fizetését. Megosztja velünk, hogy Bakos Zsuzsanna mindig bátorítja, hogy helyezkedjen el valahol főállásban. Azt már a szeretetszolgálat munkatársa teszi hozzá, hogy a munkáltatók sajnos nem mindig a hozzáértés és a képességek alapján döntenek.

A három gyerek közben végig körülöttünk zsong. A két nagyobb már óvodás, a fiú inkább egy telefonos játékba merül, a lány viszont próbál részt venni a beszélgetésben. Az asztalra is felmászik, majd le, folyamatos mozgásban van. Az édesanyjuk már ment volna vissza dolgozni, amikor jött a harmadik baba. Ő nyugton van és végig mosolyog. Rendszeresen viszik Miskolcra, de még nem tudták megállapítani az orvosok, hogy pontosan mi baja van. Az édesanyja annyit megoszt velünk, hogy lassabban fejlődik, mint a testvérei hasonló korukban.

Természetesen ezek a vizsgálatok és a gyógytorna is mind pénzbe kerül, de az MRSZ ózdi munkatársai próbálnak segíteni, és amikor csak lehet, autóval elviszik a picit és az édesanyát Miskolcra. Amíg nem derül ki a kisfiú betegsége, addig az emelt családi pótlékot sem tudják igényelni – tájékoztatnak.

A ház egyébként nem túl nagy, ennyi embernek pedig biztosan szűkös, de otthonos, kint a kertben tyúkok kapirgálnak. – Nem vágjuk le őket, mert szeretjük őket, és adják a tojást – közli a nagymama, ahogy kifelé indulunk. Még visszapillantunk a kis házra, miközben elered az eső.

Ahogy Ózd felé megyünk az autóval, már egyenesen szakad. – Remélem, hogy amikor a fiú kijön a börtönből és már nem kell pénzt küldeni neki, akkor végre egyenesbe kerülnek – jegyzi meg a volánnál ülve Bakos Zsuzsanna, aki láthatóan szívén viseli a család sorsát. Mire elérjük az ózdi buszpályaudvart (a helyiek szerint az Indítót), egy szivárvány festi meg az égboltot a remény és a jobb idők ígéretével, az Úrhoz való tartozásunk jeleként.