Az egyház kinyújtott keze

Mi a Magyar Református Szeretetszolgálat célkitűzése?

Klasszikus értelemben véve karitatív szervezet vagyunk, ez határozza meg a fő tevékenységünket – de mindent a szeretet parancsára cselekszünk. Mindössze egyetlen intézményünk van, a Biztos Kezdet Gyerekház . Ha valaki református otthonokról hall, azok a Diakóniai Irodához, az egyházkerületekhez, az egyházmegyékhez vagy a gyülekezetekhez tartoznak. Azonban mi nem segélyszervezet vagyunk, hanem valóban szeretetszolgálat: szeretetből szeretnénk szolgálni azok között, akiknek szükségük van ránk. Eleget szeretnénk tenni Jézus Krisztus kérésének, és elmenni, hogy tanítványokká tegyünk minden népeket – ahol a minden nép valóban mindenkit jelent, vallástól, nemzetiségtől függetlenül. A munkánkat végezve igyekszünk bizonyságot tenni arról a reményről, amit kaptunk – ezért is az a mottónk, hogy Reményt adunk. Mi magunk is ajándékba kaptuk Isten szeretetét, ezt adjuk tovább tettekkel és szavakkal – hiszen a hit cselekedetek nélkül halott –, hívőként egyszerűen muszáj tennünk másokért.

Hogyan lehet kapcsolódni a szervezet tevékenységéhez?

Akinek van internet-hozzáférése, megtalál bennünket a www.jobbadni.hu weboldalon. Ez a név önmagában is egy bibliai versre utal. A központunk Budapesten van, de irodáinkon keresztül meg lehet találni bennünket Debrecenben, Ózdon, Vásárosnaményban, Alsóörsön, illetve Pécsett, a Kertvárosban. Nemrég lett egy raktárcsarnokunk Ebesen. Úgy terveztük, hogy harminc megváltozott munkaképességű munkatárssal dolgozunk majd együtt. Jelenleg százötven munkatársunk van, valamint azok, akik közfoglalkoztatásban dolgoznak. Reméljük, hamarosan még többen lehetünk.

Melyek az MRSZ legtöbb embert elérő programjai?

Az egyik legjelentősebb a Szeretetdoboz program: ünnepekhez kapcsolódóan tartós élelmiszert gyűjtünk rászoruló családoknak. Az utóbbi években advent idején mintegy 100 tonna élelmiszert ajánlottak fel az emberek. Szabó István püspök úr mondta egyszer, hogy a szeretet postásai vagyunk, ennek jegyében adjuk tovább, amit kapunk. Sajnos a vírushelyzetben kiderült, hogy ez a gyűjtés nem a legpraktikusabb, ezért már elindítottuk a kártyás adományozást, amely segítségével három hónapig lehet egy-egy családot támogatni 10.000 forinttal. Ez átlátható, követhető és a családokat is nagykorúsítja: megbízunk bennük annyira, hogy el tudják dönteni, mire van leginkább szükségük. Szintén adventi programunk a Kívánságlista: nehéz helyzetben nevelkedő gyerekek kívánságait gyűjtjük össze és tesszük közzé novemberben, ezeket karácsonyig lehet teljesíteni, akár az ajándék megvásárlásával, akár a meglepetés értékének felajánlásával.

Év közben leginkább a Nyilas Misi Ösztöndíjprogram és a tanszerek kapcsán hallani az alapítványról.

Évek óta minden nyáron meghirdetjük tanszergyűjtő akciónkat Radírozzuk ki a különbségeket címmel. Célunk, hogy a nehéz helyzetben lévő családok számára megkönnyítsük a tanévkezdést, adományainkkal csökkentsük a felmerülő kiadásokat. Fontos, hogy megváltoztassuk az adakozás kultúráját. Emlékeztessünk mindenkit, hogy ne elhasznált, rossz minőségű tárgyakat ajánljanak fel, hanem valóban hasznosakat, mert azzal segítenek. Emellett magyarországi és a határon túli, magyar nyelvű oktatásban részt vevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók támogatására hoztuk létre a Nyilas Misi Ösztöndíjprogramunkat. Az anyagi támogatás mellett mentorok segítik a programban részt vevő diákokat tehetségük kibontakoztatásában. Indulása óta több mint háromszáz fiatal kapott ilyen jellegű segítséget.

Fontos célkitűzésük az önkéntesség népszerűsítése is. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Erre a legjobb példa a Szeretethíd. Ez a segítségnyújtó akció mindenkit vár, legyen akár idős, fiatal, egészséges vagy éppen fogyatékkal élő testvérünk határon innen és túlról. Célunk, hogy közösen tegyünk egymásért, a helyi, gyülekezeti közösségeinkért és a teremtett világért. Szeretnénk, ha kisebb-nagyobb csoportjaink a Kárpát-medence minden területén munkálkodnának a Szeretethíd hétvégéjén szociális, fejlesztési és ökológiai területen. Ezzel ugyanis valódi segítséget nyújthatnak településeknek, intézményeknek, gyülekezeteknek. Az elmúlt hat évben több mint százezren kapcsolódtak be a programba. Célunk az is, hogy hidat tudjunk építeni a generációk, a segítségnyújtók és rászorulók, a világ és társadalom, Isten és ember között.

Az MRSZ kiemelt figyelmet fordít a szociális fejlesztésre. Milyen szociális területeken tud megjelenni a szervezet?

Az egész zsinati cikluson átívelt az Együtt a lakhatásért mentorprogram, amelyben olyan rászoruló családoknak szerettünk volna támogatást nyújtani, amelyeknek adósság miatt került veszélybe a lakhatásuk. Segítettük a kapcsolatteremtést a hivatalokkal, szolgáltatókkal, hitelezőkkel, de a program résztvevői életvezetési tanácsokat is kaptak. A szociális fejlesztés alapvetően szerteágazó, sokszor valóban az alapoknál kell kezdeni. Egyik projektünk keretén belül például kerti mellékhelyiségeket telepítünk különböző szegregátumokba. Ezeken a helyeken először az igényt kell felkelteni, hogy egyáltalán a sajátjuknak érezzék a fejlesztéseket. Ezért az a célunk, hogy a környéken élő szakemberekkel együttműködve, a helyben lakókkal közösen építsük meg a mellékhelyiségeket. Ezeken a településeken a közfoglalkoztatás is kiemelt programunk, ez is a fejlesztés része.

Jelenleg 1400 közfoglalkoztatott munkavállalójuk dolgozik 400 helyszínen. Miért fontos ez az MRSZ-nek?

Erről a foglalkoztatási formáról kevesen tudják, hogy a dolgozók nem termelik ki saját bérköltségüket és egyéb járulékos költségeiket, de a célja – mint minden fejlesztésnek – hosszú távú: ha valaki azt látja otthon, hogy generációkon keresztül senki nem dolgozott, akkor neki sem lesz motivációja – azonban ha egy családtag elkezd dolgozni, és ettől hasznosnak érzi magát, az a gyerekek számára példaértékű lehet. Ezeknek a programoknak az eredményét 20-30 év múlva látjuk majd.

Ilyen távlatok mellett lehet eredményekről beszélni?

Új ágazatunk a felzárkóztatás. Csatlakoztunk a Belügyminisztérium kezdeményezésére létrehozott Felzárkózó települések elnevezésű programhoz. Kilenc falu felzárkóztatásával bíztak meg. Nehezen mérhetők az eredmények, de az ilyen programoknál talán mégis kicsit könnyebben. Fontosnak tartjuk, hogy ezeknél a fejlesztéseknél először mindig a helyi gyülekezetet, a lelkészeket keressük meg, azután az önkormányzatokat, a szociális hálózat képviselőit, és csak ezután indulhat el a komplex fejlesztő munka – az út- és csatornahálózatok kiépítésétől egészen az oktatási és nevelési intézmények átalakításáig. Valóban évtizedeket kell várni, mire ezek a gyümölcsök beérnek, de a változás közben is érezhető.

Miben más a rehabilitációs foglalkoztatás, mint a közfoglalkoztatás?

2017 októberében indítottuk el rehabilitációs foglalkoztatási programunkat, amellyel megváltozott munkaképességű személyeknek igyekszünk munkahelyeket teremteni. Ösztönző munkakörülményeket teremtünk, tréningeket tartunk. Ilyen módon igyekszünk támogatni álláskeresésüket és munkavégzésüket. Az ő segítségükkel készülnek például Mentő Macijaink. Ezeknek a plüssöknek különleges küldetésük van: a harsányi és a sarkadi macigyárból az Országos Mentőszolgálathoz kerülnek, mentőautókban teljesítenek szolgálatot, az általuk ellátott gyermekeknek nyújtanak vigaszt és megnyugvást. A macik mellé mindig adunk egy igét is, ami rajtuk túlmutatva is vigasztal.

Japán, Fülöp-szigetek, Banglades – három helyszín, ahol az elmúlt években segítséget nyújtott az MRSZ orvoscsoportja. Mivel foglalkozik pontosan ez a különleges csapat?

Alapvetően a Kárpát-medence magyarok lakta területein szolgálunk, de adódnak olyan helyzetek, amikor a világ más tájain is szükség van ránk. A mienk a világ harmadik leggyorsabban reagáló önkéntes orvoscsoportja, képes a természeti katasztrófák nyomán kialakult krízishelyzetekre 24-48 órán belül reagálni. 2018-ban komoly humanitárius katasztrófával kellett szembenéznünk: a rohingja nép nagy részének vallási és etnikai konfliktus miatt Mianmarból Bangladesbe kellett menekülnie. A kétmilliós kisebbségből legalább egymillió muszlim személynek kellett elhagynia a hazáját. Példaértékű, hogy Délkelet-Ázsia egyik legszegényebb országa nyitotta meg előttük a határait. A menekülttáborban találkoztunk szír segélyszervezettel is, az ő jelenlétük mutatja talán legjobban az összefogás jelentőségét: náluk akkor már hat éve tartott a háború, mondhatták volna, hogy megvan a maguk baja, de nem tették. Tudjuk jól, hogy itthon is vannak gondok és nehézségek, de néha távolabbra kell tekintenünk.

Miben tudott segíteni az orvoscsoport a rohingja menekülteknek?

Amikor terveztük az utat, sokszor jött szembe velem a Jakab leveléből jól ismert ige: Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak. A kuratóriumunkkal egyetértésben fontosnak tartottuk elutazni Ázsiába. Ha azt látják rajtunk, hogy megyünk és valóban segítünk, akkor ezzel arra mutatunk, aki elküldött bennünket. Ha Pál apostol azt mondta volna, hogy nem utazik Európába, mert ott pogányok élnek, nem terjedt volna el általa a keresztyénség. Hasonló missziós lehetőség volt számunkra a bangladesi út: a gyógyítás mellett az oktatásban is tudtunk kisebb lábnyomot hagyni. Csoportunk tagjai az ott élő egészségügyi dolgozóknak mutattak meg hatékony megoldásokat. Mindig azt vallom, hogy nem baj, ha valaki nem rajtunk keresztül segít, a cél az, hogy valakin keresztül megtegye ezt. Nekünk hitelesnek és odaadónak kell lennünk, és bár az ébredést mindig Isten lelke adja, mi lehetünk az egyház kinyújtott keze – akár a határainkon belül, akár azokon túl.

A bangladesi út mellett az MRSZ képviselői a háború sújtotta Szíriába is ellátogattak. Milyen tapasztalatokat lehetett levonni ezekből a találkozásokból?

2017 decemberében utaztunk először Szíriába, többek között Aleppóba is, ahová akkoriban nem igazán merészkedtek látogatók. Így azonban a szír és örmény református testvéreink igazán érezték, hogy közösséget vállalunk velük. A városban akkor még hallottunk ágyúdörgést, de megtapasztaltuk azt is, mit jelent, amikor az élet él és élni akar: a gyerekek ott is gyerekek voltak, és hiába emlékeztek az akkori kilencévesek vagy annál fiatalabbak kizárólag háborús időkre, mégis élt a remény. Az így kialakult nehéz helyzetben a közösségi élményt megélni velük önmagában is szolgálat volt. Emellett gyűjtéssel és a kormány segítségével támogattuk az oktatási intézményeiket és a vasárnapi iskolákat – ezeken a helyeken biztosítottuk az étkezést is, hogy a gyerekek legalább a hét utolsó napján egyenek háromszor, ami ott nem volt jellemző.

Ennyi nélkülözést és krízist látva mi segíti abban, hogy elvégezze a munkáját?

Az a felismerés, hogy nem minden a mi felelősségünk. Kiskoromban még azt hittem, hogy megváltoztathatjuk a világot, ezért áldozatot akartam hozni, lelkes voltam és motivált. Mostanra rájöttem, hogy nem a földi mennyországot kell felépítenünk, hanem Isten országára kell mutatnunk már idelent: nem világmegváltó tervek kellenek, mert a világot Isten már megváltotta. Azonban azokat, akiket ránk bíztak, nekünk kell felemelnünk – testi és lelki értelemben is. Ennek gyakorlati megnyilvánulása például az, hogy az uniós projekteket nem akkor szoktuk befejezni, amikor lejár a pályázat határideje, hanem a határainkat ismerve megpróbáljuk a saját kereteinkből folytatni a munkát. Isten az, aki megmutatja a területet, amelyért felelősséget kell vállalnom. Ezért nem a magam erejében, hanem benne bízom, és az ő váltsághalála iránti hálából vagyok kész áldozatot hozni