Töretlen hit és szívós kitartás

Kós Károly, a reneszánsz típusú polihisztor 1883-ban született Temesváron, német, francia és osztrák felmenők sarjaként. A Kóschból lett Kós család négyéves nagyszebeni kitérőt követően 1893-ban Kolozsváron telepedett meg, Kós Károly az ottani Református Kollégium diákjaként tett érettségi vizsgát.

Péter Csaba református lelkész, az intézmény tanára beszélt arról, milyen hatással voltak az ott eltöltött évek az erdélyi polihisztorra. – Kevés adat áll rendelkezésükre az államosítás előtti időszakból, ugyanis 1948-ban a teljes levéltári anyagot elégették. Az egyetlen megmaradt iskolai emlék Kos Károlyról az 1900–1901-es tanév végén készült érettségi tabló – kezdte a tiszteletes.

Csupán Kós Károly visszaemlékezéseire és az iskolaújságokra, az egyéb megmaradt emlékiratokra támaszkodhatunk, amelyek nem a levéltárban voltak – ismertette az egyháztörténész. Ezen dokumentumok alapján lehet következtetni arra, miként vált azzá Kós Károly, akit ismerünk: íróvá, dramaturggá, építésszé, polihisztorrá.

Péter Csaba fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a Kolozsvári Református Kollégiumból olyan személyiségek kerültek ki, akik jelentős hatást gyakoroltak a magyarországi, erdélyi közéletre. Többek között Wass Albertet, Áprily Lajost és Nagy Eleket – írói álnevén Méhes Györgyöt – említette meg. A kor két legjelentősebb erdélyi kollégiumában, a kolozsváriban és a nagyenyediben határozott, szigorú rendszerben tanítottak, ehhez a diákoknak alkalmazkodniuk kellett. Régi országgyűlési határozatokban kérték a fejedelmet, hogy a református iskolákban a jezsuiták felfogása szerint folyhasson az edukáció. Ezt a szellemiséget képviselték ezek az intézmények. Az iskola diákjainak e tudás és örökség birtokában minden alapjuk és lehetőségük megvolt arra, hogy a világ bármely pontján megállják a helyüket, továbbtanulhassanak.

Kós Károly művei közül néhány – a Budai Nagy Antal legendája és a Varjú nemzetség is – korábban még kötelező olvasmány volt, ma már nem. Péter Csaba azonban magyarságtörténet-órákon tanítja ezeket a műveket is. A lelkész kitért még Kós Károly református hitéletben tanúsított szerepére is: főgondnoki szolgálatot is ellátott. – Igazi református ember volt. Nevéhez fűződik több templom tervezése, felújítása. Kolozsváron, a Kakasos templomé, illetve a Farkas utcai templom restaurálását szintén az építész tervezte és irányította – fűzte hozzá.

Péter Csaba jelentős és megható eseménynek nevezte, hogy Kolozsváron Kós Károly egész alakos szobrot kapott. Az intézményben is őrzik emlékezetét. A Kolozsvári Református Kollégiumban jövő tavasszal az Iskola másként elnevezésű héten lesz egy magyar örökség tematikájú nap, amelyen Kós Károly életéről, munkásságáról is tartanak megemlékezést.

Kós Károly építészmérnöki diplomáját 1907-ben kapta meg a budapesti Műegyetemen. Már tanulmányai közben is számos díjat és ösztöndíjat nyert. 1910-ben feleségül vette Balázs Idát, a türei református lelkész lányát, házasságukból három gyermek született. Ekkor már intenzíven kutatja Erdély építészeti múltját és népi kultúráját, főleg Kalotaszegét – írja Ködöböcz Gábor Egerben élő József Attila-díjas irodalomtörténész az Agria folyóiratban publikált művében.

Több építészeti irodában dolgozott, többek között Pogány Móric, a neves épületszobrász, Maróti Géza és György Dénes mellett. Ebben az időben született meg első jelentős írása, a régi Kalotaszeg világát bemutató tanulmánya. S készültek első, az erdélyi népi építészet stílusjegyeit, kalotaszegi motívumokat magukon viselő épülettervei: az óbudai református parókia, a zebegényi katolikus templom, később a kalotaszegi Sztánán épített nyaraló, a Varjúvár, amely sokáig otthona is volt.

Nevét megörökítette a Fővárosi Állat- és Növénykert több épülete, például a jellegzetes főbejárat, az Elefánt- és Zsiráfház. 1917-től állami ösztöndíjjal két éven át ismerkedhetett Konstantinápoly építészetével, művészetével, és számos más építészeti stílus jegyei is felismerhetők a következő évtizedekben készült munkáin. Ezek közé tartozik a Városmajori Kós Károly Iskola épülete, a Wekerletelep bejárata és főépülete, a sztánai görögkatolikus templom, a kolozsvári Kakasos templom és műcsarnok, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum.

Az első világháború kitörése nyomán Kós Károly – budapesti építészkarrierjét és az Iparművészeti Főiskola katedráját feladva, s a „hiszem, hogy Erdélyben nagyobb szükség lesz rám, mint Budapesten” hitvallását követve – végleg hazatér Erdélybe. Innentől kezdve az egyéni boldogulás mindvégig az erdélyi magyar kisebbség sorsával kapcsolódik össze – olvasható Ködöböcz Gábor művében.

A mai organikus építészetre volt talán a legnagyobb hatással Kós Károly munkássága – mondta el Pleskovics Viola építészettörténész. Az ennek jegyében készült épületeknél jelentős, hogy „természetesen” nőjön ki abból a helyből, ahová tervezték, alkosson azzal harmonikus, „szerves” egységet mind a felhasznált anyagok, mind az épület mérete, alakja és gondolatisága szempontjából.

Kós Károly száz évvel ezelőtt több más kortársával együtt azt vallotta: a nemzeti stílushoz kell fordulni, ami az angol Arts and Crafts mozgalomból eredeztethető. A dekoratív és képzőművészeti irányzat kiemelkedően fontosnak tartotta, hogy nemes anyagokból – kőből, fából – építkezzenek. Ugyanilyen lényeges volt számukra, hogy saját készítésű fabútorokat alkossanak, amelyekben visszatükröződnek a magyar, vagy erdélyi népi motívumok – tette hozzá az Építészfórum.hu szaklap szerkesztője.

Ez nemzetközi irányzat volt, számos más országban alkottak ennek alapján az építészek. Számukra a nemzeti stílusból táplálkozó esztétika mellett a funkció is elsődleges szempont volt, és abból építkeztek kifelé. Mai szóval élve fenntartható épületek születtek akár az anyagát, akár a tetőszerkezetet, az ablakok formáját, az árnyékolást illetően. Ezeket úgy valósították meg, hogy ma is kiszolgálják használóit, lakóit. Viola megemlítette Anthony Gall ausztrál építészt, aki Magyarországon él, és behatóan kutatja Kós Károly munkásságát, amely rá is nagy hatással volt. Egyik legismertebb munkája Veszprémben a Hangvilla közösségi tér, emellett részt vett a Fővárosi Állat- és Növénykert Elefántházának restaurálásában is, amelyért Europa Nostra-díjat kapott.

Ködöböcz Gábor, a presbiterként is szolgáló irodalmár Kós Károlyról írott tanulmányában kiemeli: az erdélyi polihisztor az egzisztenciateremtés mellett mindig a közösség szolgálatát, a magyarság életesélyeinek jobbítását tartotta szem előtt. A lehetetlent nem ismerő, az adys reményt, az „ember szépbe szőtt hitét” soha fel nem adó küzdelmet hol a politika, hol a kultúra területén folytatta. A Magyar Néppárt megalapítása, a Magyar Népi Szövetség titkári, majd elnöki tisztsége és országgyűlési képviselői szerepvállalása is mind-mind közéleti elkötelezettségét példázza.

Kós Károly 1944 őszén újra választás elé kényszerült, és bár Keszthelyen várta a főiskolai katedra, ismét Erdélyt választotta. A háború vihara által elpusztított sztánai otthon kényszerű elhagyása Kós Károly egyik legnagyobb fájdalma volt. Annál is inkább, mert hatvankét esztendős korában mindenéből kifosztottan, elölről kellett kezdenie az életépítést. Töretlen hittel, szívós kitartással és kemény munkával – egyéni és közösségi szinten – mégiscsak sikerült új életet építenie a régi romokon.

A polihisztor életének utolsó évtizedeit nagymértékben beárnyékolta, hogy a természetközeli életformához, a folytonos mozgáshoz és szabadsághoz szokott ember jobb híján a kolozsvári Széchenyi téri kétszobás tömblakásba kényszerült. 1962-től visszavonultan élt, de továbbra is kiterjedt levelezést folytatott. Infarktusa, majd feleségének 1973-ban bekövetkezett halála után egészsége megromlott. 1977. augusztus 25-én hunyt el. Sírja a kolozsvári Házsongárdi temetőben található.