„Az, hogy egyek lehetünk, egyháztörténeti esemény és áldás a világ magyar reformátusságának, beleértve a mi egyházkerületünket is” – vallja Krasznai Csaba, az Amerikai Egyesült Államokban található Kálvin Egyházkerület püspöke. Tengerentúli testvéreink a május 18-i debreceni egységnapot megelőző zsinaton csatlakoztak a Magyar Református Egyházhoz, ebből az alkalomból múltjukról és jelenükről beszélgettünk.
– A Krisztus Egyesült Egyházához tartozó, magyar gyülekezeteket tömörítő Kálvin Egyházkerület eddig is élő kapcsolatot ápolt a Magyar Református Egyházzal. Miért csupán most kérvényezték csatlakozásukat?
– Az 1800-as évek végén Amerikába érkező magyar lelkipásztorok megalapították az első gyülekezeteket, mert bennük volt a vágy, hogy tovább végezzék a szolgálatot a kint élő reformátusok között. 1921-ben azonban úgy döntött a közösség, hogy szeretné elhagyni az akkori magyar református egyházat. Kérdéses, hogy miért pont a trianoni döntés után szerettek volna kiválni, hiszen akkor fokozottan nehéz helyzetben volt a magyarság, de erre nem tudjuk a választ. Ahogy teltek az évek, a kint élő magyarokban végig ott volt a törekvés, hogy az anyaországi reformátusokkal és a Kárpát-medence teljes magyarságával tartsák a kapcsolatot, ezért teljes mellszélességgel álltak ki mellettük, akár adományokkal is természeti katasztrófák esetén, vagy az intézményeik támogatásával. Tudtunk a Magyar Református Egyház 2009-es megalakulásáról, de ez valahogy nem jutott el „az agyból a szívbe”. Valójában mindig ez a leghosszabb út: hogy egy gondolat megérkezzen az érzéseinkig.
– Milyen folyamat vezetett a május 17-i ünnepi zsinatig, ahol a Kálvin Egyházkerület csatlakozott egyházunkhoz?
– Az elmúlt két évben, a püspökségem alatt alakult ki a szándék, hogy kezdjünk el tárgyalni a csatlakozás lehetőségéről. Végül februárban Veres Lajos jogtanácsos meglátogatott bennünket, amikor egyházkerületi tanácsgyűlésünk volt. Ott beszélhettünk erről a lehetőségről, aminek köszönhetően a tanács tagjai megszavazták a csatlakozást – pontosabban a visszatérést. Hálás vagyok, hogy ez az egységnapot megelőző zsinaton megvalósulhatott. Az, hogy egyek lehetünk, egyháztörténeti esemény és áldás a világ magyar reformátusságának, beleértve a mi egyházkerületünket is.
– Milyen a magyar reformátusok helyzete az Amerikai Egyesült Államokban?
– 21 gyülekezetünk van szétszórva nyolc államban – ahogy általában a diaszpórában élők. Ezek kis létszámú közösségek, de mindent megpróbálunk megtenni, hogy fenntartsuk mind reformátusságunkat, mind pedig a magyarságunkat és a kultúránkat. Mindig is erre a háromra helyezték a hangsúlyt eleink, református lelkipásztoraink és gyülekezeteink, templomaink emiatt úgy épültek fel, hogy van bennük egy tér az igehirdetésnek és egy nagy terem rendezvényekhez, közös étkezésekhez. Ez egyedülálló, hiszen az anyaországban nem ilyen módon függ össze a reformátusság, a magyarság és a nemzeti kultúra.
– Hogy fogadták gyülekezeteik a lehetőséget, hogy újra a Magyar Református Egyházhoz tartozhatnak?
– Izgalmas volt az elmúlt hónapokban előkészíteni, hogy a gyülekezetek presbitériumai felhatalmazást adjanak a csatlakozáshoz. A februári gyűlésünk után tovább vittük a javaslatot presbitériumi szintre, ahonnan egy lelkész és egy gondnok írásbeli szavazatával döntöttek. Örömmel mondhatom, hogy több mint kétharmados többséggel választották a csatlakozás lehetőségét. Ez is mutatja, hogy mennyire fontos számunka a Magyar Református Egyház tagjaivá válni.
„Ma a Kálvin Egyházkerület hazatalált, ennek pecsétje Isten és emberek előtt csatlakozásunk aláírása" – mondta Krasznai Csaba, az Amerikai Egyesült Államokban található Kálvin Egyházkerület püspöke. A tengerentúli református közösség a május 17-i ünnepi zsinaton csatlakozott a Magyar Református Egyházhoz.
– Önnek milyen érzés volt egyházkerülete képviseletében aláírni a csatlakozásról szóló dokumentumot?
– Óriási megtiszteltetés és öröm volt, hiszen itthon vagyok Debrecenben, mert itt végeztem teológiai tanulmányaimat. Az a gondolat volt bennem az aláíráskor, hogy kétszeresen tértem haza: úgy, mint egykori diák, de úgy is, mint egyházkerületem püspöke. Hálás vagyok, hogy tagokká válhattak, akiket képviselek.
– A teológia elvégzése után mi hívta a tengeren túlra?
– Volt egy ösztöndíjprogram Washington DC-be, melyet Bütösi János, a Missziói Tanszék akkori professzora koordinált. Én is megpályáztam, majd sok ima, gondolkozás és tervezés után én lehettem az első, aki ez elnyerte, így a mesterfokozatért a washingtoni Wesley Teológiai Szemináriumban tanultam. Emellett a helyi gyülekezetben szolgáltam Bertalan Imre vezetésével – először segédlelkészként, aztán társlelkészként. Végül három éve megválasztottak püspöknek, én pedig bízom benne, hogy továbbra is Isten kegyelméből végezhetem ezt a felelősséggel teli, de áldott szolgálatot.
– Miben változtathatja meg gyülekezetei mindennapjait, hogy már újra a világ magyar református családjának tagjai?
– Ez óriási áldás számunkra, hiszen Krisztus is azért imádkozik a Gecsemáné-kertben keresztre feszítése előtt, hogy az őbenne hívők egységben legyenek. Ez az egység pedig kifejezésre jut cselekedeteinkben is – ennek volt most egy pecsétje az aláírás. Hiszem, hogy a kapcsolatok elmélyülése áldássá lehet és az együttmunkálkodás, a közös gondolkodás és az ösztöndíjprogramok kialakításával még közelebb kerülhetünk egymáshoz. Bízunk benne, hogy az a rengeteg áldás, ami a magyar reformátusok közösségét érte az évszázadok során, most ránk is – mint gyermekekre – árad.
Farkas Zsuzsanna, fotó: Szarvas László