„A református egység az összetartozásunk ereje, a biztosíték, hogy nem vagyunk magunkra hagyva itt, a messzi idegenben” – vallja Vass Zoltán, a Kanadai Magyar Református Egyházak Szövetségének elnöke. Az egység évének kezdetén a torontói lelkipásztorral a tengeren túli reformátusságról, a most alakuló Magyar Diaszpóra Missziós Központról és a diaszpórában működő egyházak kihívásairól is beszélgettünk.
– A Kanadai Magyar Református Egyházak Szövetsége tavaly, a reformáció emlékévében tartott ünnepi zsinaton csatlakozott a Magyar Református Egyházhoz. Mit jelent az önök számára, hogy ehhez a közösséghez tartoznak?
– Évek óta dolgoztunk ezen a csatlakozáson, az anyaegyházhoz való tartozásunk nagyon fontos az itt élő magyarságnak, hiszen onnan érkeztek. Lélekben oda tartozunk és bár itt különböző egyházakba tagozódunk, az istentiszteleteink egységesen magyar nyelven folynak. Minden, ami a gyülekezetinkben történik, a Magyar Református Egyházhoz köt minket: ugyanazt az énekeskönyvet használjuk, ugyanaz a liturgiánk és a rendtartásunk is. A szervezeti kötődés talán lazább, de a lelki kapcsolat nagyon erős – ezt próbáltuk még inkább mélyíteni azzal, hogy bekapcsolódtunk a Generális Konvent munkájába.
– Hány magyar református él Kanadában?
– Pontos adataim nincsenek, de összesen kilenc működő gyülekezet van Montrealtól Vancouverig – a mi torontói gyülekezetünk a legnagyobb, százötven tagunk van, ez a legnagyobb magyarul beszélő református közösség az országban.
A kanadai magyar református gyülekezetek, bár három egyháztesthez tartoznak, de egy Lelkészegyesületbe és Presbiteri Szövetségbe tömörültek. E két szervezet közös döntése alapján a Szövetség átalakításából született meg Kanadai Magyar Református Egyházak Szövetsége, mely mint egyháztest nyert felvételt a Generális Konventbe, a Tiszántúli Egyházkerület kebelében. Ugyanakkor a Kanadai Magyar Református Lelkészegyesület önálló szervezetként továbbra is fennáll és saját vezető testülettel működik. A három egyháztest közül a kanadai presbiteriánusokhoz tartozó csoport a legnagyobb.
– Hogyan érik el a Kanadába költözőket, illetve az ott élő másod- és harmadgenerációs magyarokat?
– Az első generációs emigráltak egyháza vagyunk, vannak másodgenerációs tagjaink, de nem ez a jellemző. Az utóbbi évek tapasztalata az, hogy a kiköltöző, fiatalabb magyarok nem kapcsolódnak be az egyházaink életébe, ha mégis, akkor sem kötelezik el magukat igazán. Alapvetően magyarajkúak a gyülekezeteink és csupán esküvőkön, temetéseken és keresztelőkön végzünk kétnyelvű szolgálatot – a másod- és harmadgenerációs magyarok nagy többsége már csak konyhanyelvként használja a magyart, vagy egyáltalán nem beszélik anyanyelvünket. Voltak kísérletek, hogy ezen változtassunk, reméljük, sikerrel járunk majd az új szerkezetű missziói központunkkal.
– A Magyar Diaszpóra Missziós Központ fontos végvára lesz a tengeren túli magyarságnak. Milyen szerepet tölt majd be az intézmény a kanadai reformátusok életében?
– Hálásak vagyunk, hogy a Magyar Diaszpóra Tanács valóban kinyújtotta kezét a diaszpórában élő magyarság felé, óriási segítség, hogy ezen keresztül is összefoghatjuk az itt élőket– magyar református egyházunk is ugyanezt az egységet hirdeti és vállalja fel a Generális Konvent segítségével. Egyelőre még a régi helyünkön vagyunk, a Magyar Diaszpóra Missziós Központ most alakul ki, idén költözünk majd új épületbe, klasszikus templomi rendszerünkből lépünk át a missziós rendszerbe. Ez a központ sokrétű feladatot lát majd el: egyházi szolgálat és lelkigondozás mellett foglalkozunk majd a gyülekezeti ifjúsággal, hétvégén lesz magyar iskola és óvoda, de figyelünk az idősek gondozására is. Olyan területeken szeretnénk elérni az embereket, amit a mostani körülmények között még nem tudunk megoldani.
– Ebben a szolgálatban, hogy segíthet a Kőrösi Csoma Sándor Program megújulása?
– Ez a program korábban nem egyházi jellegű volt, kimondottan a magyarság támogatására és a kapcsolattartásra szolgált. A megújult rendszerben már olyan programot dolgozunk ki, hogy ez egyházi szinten is megvalósulhasson: az ösztöndíjat elnyerő lelkészek diaszpórában élő keresztyén közösségekbe kerülnek és végeznek szolgálatot, így erősítve a kapcsolatot az anyaegyházzal is. Jó lenne, ha majd olyan fiatalok jelentkeznének, akik több szerepben is helyt tudnak állni: fontosak a lelkészi, lelkigondozói kompetenciák és az is, hogy minden generációhoz tudjanak közeledni. Jövő ősztől mi is szeretnénk ilyen Kőrösi Csoma-ösztöndíjast fogadni, vannak a közelben olyan területek, ahol a templomok bezártak, ott szeretnénk lelkigondozói és lelkészi szolgálatot biztosítani.
– Ön a diaszpóratanács egyházi régiójának vezetője is. Hogy látja, milyen nehézségekkel küzdenek a diaszpórában működő egyházi közösségek?
– A diaszpórában élő egyházak legnagyobb nehézsége, hogy a kiköltöző, új nemzedék nem kötődik olyan erősen a magyar szervezetekhez, az a bekapcsolódás, amit várnánk, nem történik meg. Nincs meg az az elkötelezettség, ami korábban jellemző volt, ezért a magyarságot erősítő szervezetek munkáját egyre kisebb csoportok végzik. Sokat javult a helyzet, mióta a diaszpóratanács aktívan támogatja a nemzeti kapcsolatokat, programjaik felpezsdítették a közösségeink életét. Reméljük, ezek egyre vonzóbbá válhatnak, mert minél erősebbek a közösségeink, annál többen figyelnek fel rájuk és így egyre nagyobb megtartó erejük lehet.
– Novemberben látogatott Magyarországra a diaszpóratanács és a Magyar Állandó Értekezlet tanácskozása. Ezek a szervezetek hogy próbálják meg kezelni a felmerülő problémákat?
– Főleg a már elindított programokat elemeztük, legnagyobb örömünkre ezek egyre több emberhez eljutnak. Tárgyaltunk a jövőbeni tervekről is, szeretnénk fejleszteni az ösztöndíjrendszert – ha azt akarjuk, hogy megmaradjon a külföldön élő magyarság, biztosítanunk kell végvárainknak a támogatást. Sokat számít, hogy a kormány nemcsak ígéreteket tett, hanem valóban kiemelt figyelmet fordít erre.
– Az óceán túloldalán élve mit jelent önnek a magyar reformátussággal való kapcsolat?
– A református egység az összetartozásunk ereje, a biztosíték, hogy nem vagyunk magunkra hagyva itt, a messzi idegenben. Nagy változás, hogy felvállalnak bennünket, érezzük, hogy hitben is a nemzethez kapcsolódunk. A korábbi kormányok nem folytattak aktív nemzetpolitikát, miközben más nemzetek valahogy nagyobb figyelmet szenteltek egységüknek. Ebben volt némi elmaradásunk, ezért nagy erő rejlik abban, hogy mára már az egyházi és a nemzeti politikában egyaránt megjelenik a törekvés ennek a hangsúlyozására. Ez ajándék és biztosíték számunkra. Megnyugtató az összetartozás érzése, ennek hála gazdagodhatnak a közösségeink és ezzel mi, Kanadában élő reformátusok is jobban össze tudunk fogni az itteni világi szervezetekkel. Segít, hogy még eredményesebb munkát tudjunk végezni a magyarság körében.
Farkas Zsuzsanna, fotó: archívum